ALBERTIRSA - CEGLÉDBERCELI REFORMÁTUS TÁRSEGYHÁZKÖZSÉG
2730.Albertirsa, Pesti u 12.
Telefon: 06 53 370 622 06 70 2280890
Email: albertirsabercel.ref@gmail.com
Csekkszámlaszám: 65100170 15406086
A
tékozló fiú története majdnem mindenki számára ismerős.
Megszámlálhatatlanul sok igehirdetés hangzott el ennek a példázatnak a
magyarázataként az elmúlt századokban. Ez azt láttatja meg velünk
mindenek előtt, hogy Isten Igéjének, Jézus példázatainak, ennek a
példázatnak is, olyan gazdag üzenete van, hogy az üzenetek gazdagsága szinte
kifogyhatatlan. De az üzenetek gazdagsága mellett van még egy olyan jellegzetessége is Isten Igéjének, ennek a történetnek is, ami igen fontos lehet nekünk, ez pedig az, hogy azok az üzenetek, amelyek Isten Igéjéből, és ebből a példázatból is megszólaltak nagyon sok embernek az életét változtatták meg, formálták át az idők folyamán.
Isten Igéje első sorban azért hangzik fel ebben a világban, hogy a mi
életünket megváltoztassa, és folyamatosan formálja. Ott van az Igében
Istennek a teremtő, újjáteremtő ereje, hatalma, amire nekünk embereknek
mindennél inkább szükségünk van. Tehát az igehirdetés nem szép emberi
beszéd, bölcs tanítás csupán, hanem elsősorban Isten teremtő szavának
megszólaltatása.
Úgy csendesedjünk el ma este, hogy Isten Igéjének a gazdagságában
gyönyörködhessünk, s ugyanakkor kérjük, hogy átélhessük Istennek felénk
megszólaló szavának az erejét. Változtassa meg, formálja át az
életünket. Szabadítson meg a kárhozatból, a halálból és ajándékozzon
nekünk új életet. Gyógyítson meg és szabadítson meg minket minden
fájdalmunkból, nyomorúságunkból és segítsen egy teljesebb, gazdagabb,
boldogabb életre.
Isten Igéje azt mondja el, hogy a teremtéskor az ember megkapta a
lehetőségét annak, hogy ne csak Isten iránti engedelmességben, hanem
saját elgondolása szerint, önmaga irányítása alatt élhesse az életét. Ott volt az édenkert közepén a
jó és gonosz tudásának fája, kívánatos gyümölcseivel, ígéreteivel, s az
ember szabadságot kapott arra, hogy szakítson róla. Isten azonban
figyelmeztette az embert már a kezdet kezdetén:
„A kert minden fájáról szabadon
ehetsz, 17de a jó és a
rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell
halnod.” S tudjuk, hogy az ember nem tudott ellenállni a
kísértésnek, szakított róla. Elindult egy olyan irányba,
elkezdett egy olyan életet élni, ami a halált, a megsemmisülést
jelentette számára, azaz jelentette volna akkor, ha Isten az ember pusztulását nem akadályozta
volna meg kegyelmesen. S
az óta is ez az állapota az embernek. A halál és a sötétség erői várják,
hogy teljesen megsemmisíthessék, de Isten visszatartja az emberre támadó
erőket, amik azért ijesztenek bennünket, és sok szenvedést okoznak
nekünk. Isten kegyelme tart bennünket a létnek és a nemlétnek a határán,
azért tart bennünket ebben a köztes állapotban, mert szeretne minket
megszabadítani ezeknek az ellenünk támadó erőknek a hatalmából. Vissza szeretne minket
vezetni oda, ahol az élet erői áradhatnak ki ránk ismét teljes
gazdagséggal.
Elkezdődött valahol az ember tragédiája, mégpedig az ember saját döntése
nyomán. Az ember senkit nem okolhat ezért, ami az életében, a világában van, csak
saját magát, hiszen Isten figyelmeztette, megmondta:
„A kert minden fájáról szabadon
ehetsz, 17de a jó és a
rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell
halnod.”
Természetesen mi azt mondjuk, amikor ezt a történetet hallgatjuk, hogy. Mi
közünk van nekünk ehhez? Ádám és Éva követte el ezt a bűnt, ők lázadtak
fel Isten ellen! Mi ártatlanok vagyunk! Őket kellett volna megbüntetni
ezért a tettért és nem az egész emberiséget! Ha ők elszenvedik az
ítéletet, akkor nemzedékek hosszú sorának nem kellene szenvedni.
Tegyük fel azonban magunkban a kérdést: Valóban ártatlanok vagyunk?
Valóban semmi közünk nincs ehhez a történethez? Ha
őszintén megvizsgáljuk az életünket, akkor azt fedezzük fel, hogy ott
van a mi életünkben is az a törekvés, ami ősszüleink szívében ott volt,
hogy Istentől eltávolodva, elszakadva, belátásunk szerint saját magunk
irányítsuk a sorsunkat, formáljuk az életünket.
Nézzük meg azt talán először, hogy: Isten hol is van a mi életünkben?
Milyen módon van jelen? Mennyire fontos Ő a mi számunkra? Azonnal
látjuk, amikor ezekre a kérdésekre őszintén válaszolni próbálunk, hogy
az embernek az életét minden időben, ma is, a mi életünket is, Isten
akaratának elutasítása, vagy éppen tagadása jellemzi. Már a kicsiny
gyermekek is azt mondják gyakran a hittanórán is, hogy: Én nem hiszek
Istenben! Gyakran azt látjuk döbbenten, hogy minél tudatlanabb valaki,
annál inkább istentagadó, ateista. Benne van a szívünkben a lázadó
indulat.
De
az, aki lelkileg érzékenyebb, akiben van valamilyen igényesség, alázat,
és Isten létét nem vonja kétségbe, sőt sokszor erőteljesebben, vagy
nagyon is hangsúlyozza, vajon mennyire engedi Isten uralmát érvényesülni
az életében? A hite az ilyen embereknek leggyakrabban inkább csak
külsőségek kedvelésében, némi áhítatban, vallásos érzésben mutatkozik
meg. De életének a részleteit vizsgálva látjuk, hogy nem Istennek
engedelmeskedve, hanem saját törvényei szerint éli az életét. Isten
törvényét, Isten akaratát nem tartja magára nézve kötelezőnek,
legfeljebb csak formilag. Azt
mondja, hogy Isten a szeretet és én pedig azt teszek, amit akarok, úgy
élek, ahogyan én akarok. Ilyen régi könyvek, mit a Biblia engem nem
kötnek semmiben, nem jelentenek számomra életformáló kijelentést.
Hát itt van a jó és a gonosz tudásának fája, amiről mi is éppen úgy
leszakítjuk a gyümölcsöket, mint neves elődeink, Ádám és Éva. Valamilyen
módon egyöntetűen azt mondjuk ki, amit a tékozló fiú is, hogy:
Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. A
tékozló fiúról szóló példázat jól érzékelteti velünk azt, hogy milyen
következményei vannak ennek az önállósodásnak. Életünket, világunkat
vizsgálva, azonnal meglátjuk ennek a sokféle következménynek a
valóságát.
Ott az Éden kertjében az ember Istennek, a mennyei Atyának az élő
szeretetében élte az életét. Ez a szeretet volt az ember számára az
örömnek és a boldogságnak a forrása. Az ember arra teremtetett, hogy
Istennel személyes kapcsolatban, az Ő szeretetében éljen! Otthon volt.
Élő, személyes kapcsolatban élt a
mennyei Atyával.
Amikor elindult a nagy útra, elhagyta az atyai házat, akkor egyszerre
társul szegődött hozzá a magány, az árvaság, az elveszettség érzése. És
ez nem csak egy érzés volt, hanem ez a valóság. Magára maradt!
Nézzük csak meg, hogy milyen sok ember él elveszetten, árván ebben a
világban! A depressziónak, a különféle lelki betegségeknek, a
kábítószereknek és sok mindennek ez van a hátterében. Hiányzik az
életemből a szeretet, nem érzem, hogy vagyok valakié. És talán még
sokszor halljuk is azt a kijelentést a mi modernnek nevezett világunkban, hogy: Csak magadra számíthatsz!
Formáld az életedet felelősen, úgy, ahogyan akarod, ahogyan tudod. A
mi racionálisan felépített világunkban mindennek meg van a rendje,
különösen a nagyon gazdag társadalmakban.
Minden üggyel kapcsolatosan kialakultak a különféle intézmények. Ha
valami gondja van valakinek, ha valamire szükség van, akkor csak egy
telefonszámot kell felhívni, és ott a művelt, vagy műveletlen
hivatalnokok valószínűleg mindenben segítenek. Legtöbbször egészen
személytelenül jön a segítség. Minden
működik, mindenki végzi a feladatát, csak egyetlen dolog nyomaszt
mindenkit, a
magány, az árvaság. Az okos gépek, a jól működő intézmények sem
helyettesítik az atyai házat. A
tékozló fiúnak volt otthon egy testvére is. Itt a messze földön itt csak
haverjai vannak, akik azt mondják, hogy annyit érsz nekünk, amennyi
hasznod van belőlünk. Mert a mi felvilágosult világunkban mindenki
annyit ér, amennyi haszon van belőle. Annyit érsz a társadalomnak, a
férjednek, feleségednek, a barátaidnak, amennyit kaphatnak tőled. Tanulj
meg úgy élni, hogy mindig piacképes legyél! Ha van pénzed, tehetséged,
erőd, szépséged, ha van valamilyen érték az életedben, amire nekünk
szükségünk van, akkor kellesz nekünk, egyébként nincsen szükségünk rád.
Felesleges vagy Ma, a mi modern világunkban jól ismerjük ezt az igazságot. Munkaerők vagyunk, rabszolgák, és jól tudjuk, hogy ha valahol megölnek ilyen figurákból, mint amilyenek mi is vagyunk akár kétszázat, vagy húszezret, akkor az az újságok szenzációi közé tartozik, de csak a harmadik oldalon.
Isten szeretett, egyetlen, legkisebb gyermekének az élete így változott
meg. Otthon valaki volt, otthon egy szeretetteljes légkörben élt,
valakinek fontos volt, méltósága volt, itt a nagy szabadságban pedig
csak egy senki lett. Csak Isten az, akinek a szeretete átölel bennünket,
akinek fontosak vagyunk, és akinél érezzük, tudjuk mindig, hogy otthon
vagyunk, aki megadja nekünk, hogy ne legyünk árvák.
Isten ebben az állapotban szólít meg és azt mondja neked:
„A kik elhagynak engem, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a
porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!”
Jeremiás 17. Az
atyai házban a fiú az atya
gazdagságában élhetett. Minden az övé volt, minden az Ő életét is
gazdagította. Élvezhette az atyai háznak minden áldását csak hálaadással
kellett mindezzel a gazdagsággal élni. Amikor útra kelt és önálló életet
kezdett élni, akkor a megkapott javakkal a versenyszférában találta
magát, ahol a legfontosabb jelszavak a következők lettek: Verseny.
Siker, Karrier. Önmegvalósítás. Ha figyelt volna, akkor láthatott volna
maga körül egy sereg ügyeskedőt, tolvajt és gazembert, pontosan azt
láthatta volna, amit
mi látunk magunk körül a világban.
Az
Atya gondviselő, áldó szeretetéből és gazdagságából a szüntelenül
versenyző, versengő, egymást letaposó emberek világába került.
Elvágyódott az Atyától, mert egy szebb világot álmodott magának. Ezt
találta! Ezt találtuk! Felcserélte, felcseréltük Isten áldásainak,
szeretetének gazdagságát erre az un. gazdagságra. Az
emberek ebben a helyzetben vigasztalni és bátorítani szokták egymást!
Majd lesz jobb is. Nem kell csüggedni, mert ez csak átmeneti állapot.
Egyszer majd eljön, megvalósul a Kánaán. Isten Igéje pedig azt mondja: Ne higgyetek hazug beszédeknek! A tékozló
Fiú élete soha nem lesz jobb, mert ott, ahol van, ott nem az élet, hanem
a halál az úr. Eljut oda, ahol életének törvénye az lesz, amit itt ebben
az Igében olvasunk: ott
eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.
14Miután elköltötte
mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni
kezdett. 15Ekkor elment,
és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a
földjeire disznókat legeltetni. 16Ő
pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a
disznók ettek, de senki sem adott neki.”
Sok sikeres embert láttam, aki életében eljutott erre a szintre. Nem
biztos, hogy koldusbotra jutott, csak lelkében vált koldussá. S sok
koporsó mellett álltam meg, ahol mindenki érezte: Aki elment az lehet,
hogy gazdag örökséget hagyott hátra, de valójában mindent eltékozolt.
Minden, amit véghezvitt, amivel dicsekedett, értéktelen szemétté lett
egy pillanat alatt.
Így szól a Seregek Ura: „Térjetek
vissza hozzám – mondja a Seregek Ura –, és én visszatérek hozzátok –
mondja a Seregek Ura. –„ Zak.1;3. Isten szeretetében, neki
engedelmeskedve találhatja meg az ember életének a gazdagságát.
Azt is látjuk, hogy a tékozló fiú életében volt egy olyan gazdagsága az
örömnek, amit az atya szeretete és gazdagsága biztosított neki. Otthon
mindenre volt lehetősége, amire vágyott, hiszen az atya nem tagadott meg
tőle semmit. Békességben élhetett.
Ebből az örömből vágyott valami
másféle örömre. Oda vágyott, ahol nagy bulik vannak. Itt a távolban
már senki nem akadályozta meg abban, hogy barátaival jól kitombolja
magát, hajnalig dorbézoljon.
Látjuk, hogy világunkban a fiatalok, de az idősebbek is futnak a
különféle zenekarok koncertjeire, a diszkókba, ahol a zene üzenete az,
hogy igyál, kábítószerezz, élvezd az életet minden módon, mert csak
egyszer élünk. S nagyon gyakran ezeknek a zenéknek, daloknak rejtetten
sátánista, okkult üzenete van. Igazi, nemes öröm helyett kell a buli.
Isten azt mondja: „4Örüljetek
az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” Filippi 4.
„10Nagy
örömöm telik az ÚRban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség
ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint
vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja
ékszereit.” Ézsaiás 61. A
példázat azt is megérteti velünk, hogy a tékozló fiú életében azt is
jelentette a változás, hogy az
atyai ház életrendjéből kilépve egy másféle életrendet alakíthatott ki
magának. Erre vágyott, ezt is szerette volna elérni ezzel a
döntésével.
Most már szabadon eldöntheti, hogy neki mi a jó és mi a rossz. Ez
jelenti neki a szabadságot.
Ha
körülnézünk a mi világunkban, akkor látjuk, hogy minden korban
igyekeznek az emberek kialakítani, meghatározni azt a rendet, amiben élni akarnak. Bizony
sokszor azt látjuk, hogy az a rend, amit az emberek elfogadnak teljesen
ellentétes azzal a renddel, ami Isten Igéjéből megismerhető a számunkra.
Egyre több olyan kérdés kerül elő, amire a modern ember által adott
válasz alapvető változást jelent Isten törvényéhez viszonyítva.
Végigsorolhatunk jó néhányat ezek közül a kérdések közül.
Gyermeknevelés, házasság, eutanázia, … Az újságokban, vagy a különféle
műsorokban találkozunk ezekkel a témákkal. Sokszor nagyon nagy
hangsúllyal vannak jelen a közbeszédben. Ami lényeges a számunkra az az, hogy az ember által alkotott rend nem állandó és nem is tökéletes. A különféle próbálkozások gyakran több kárt okoznak, mint, amennyi hasznuk van. Helyrehozhatatlan károk származnak az emberi ötletelésekből.
Isten törvénye, rendje pedig tökéletes. Nem szorul kiegészítésre. Ha
valaki Isten rendjéhez igazodva éli az életét, akkor megtapasztalhatja
ennek az áldásait.
Gyakran az egyház is eltéved, a körülmények, a világ felől érkező erős
nyomás eltéríti a helyes iránytól, Isten törvényétől. S ez a mi
korunkban egyre nagyobb gond, probléma lesz. Ez komoly problémát
jelent majd a jövőben az egyház számára, szembenállást a világgal.
Komolyan kell venni Isten törvényét, és annak kell engedelmeskedni. S
amikor érezzük, hogy Isten törvényét nem tudjuk betartani, akkor bátran Isten
kegyelmére kell támaszkodni. A törvényt nem azért kell betartani, hogy
ezzel érdeméket szerezzünk, hanem azért, mert a törvény értünk van, hogy
megvédjen bennünket sokféle veszélytől és segítse az életünk
kibontakozását.
Isten nélkül élve életünkben csak a zűrzavar hatalmasodhat el. Ezt
látjuk a mi világunkban.
Minden ember szívében ott van az Istentől való eltávolodásnak a vágya és
ez nem csak vágy, hanem gyakorlatban is érvényesülő életforma. Isten
szava szól felénk: Térjetek vissza hozzám! Térjetek meg hozzám, így szól
a Seregek URa, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek URa.
Minden rossz, minden fájdalom, minden emberi nyomorúságnak a forrás ez:
Nem akarunk Isten szeretetében, Őneki engedelmeskedve élni, hanem saját
elképzelésünk szerint, a körülöttünk élők példáját és tanácsát követve
próbáljuk élni az életünket. Isten hív minket, hogy adjuk oda magunkat
egészen neki, az Ő szeretetében, neki engedelmeskedve éljük az
életünket.
Bárcsak sikerülne!
Eddig azt érthettük meg, hogy mi emberek szüntelenül arra törekszünk,
hogy elhagyjuk az atyai házat, Istentől eltávolodjunk, mert úgy
gondoljuk, hogy ez a teljes szabadság, ez az az ideális állapot, amiben
végre senki nem gyámkodik felettünk, hanem mi döntjük el szabadon azt, hogy
nekünk mi a jó és a rossz, s ez látásunk szerint a teljes és a boldog
életnek a titka. De minél
jobban eltávolodunk Istentől, annál jobban érezzük annak a másféle
életnek a nyomorúságát, szegénységét, amit mi választottunk magunknak.
Az
emberi életnek minden szenvedése, kudarca mögött, minden mögött, ami a
világunkban rossz, nem más van, mint az Istentől való elszakadásnak a
valósága. Érvényesülni kezd minden területen az az igazság, amit Isten
mondott az embernek a kezdet kezdetén:
„A kert minden fájáról szabadon
ehetsz, 17de a jó és a
rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell
halnod.” Ez
nem Isten ítélete, vagy bosszúja a mi engedetlenségünk miatt, hanem
egyszerűen az engedetlenségnek a következménye. A gyermeknek szoktuk
mondani tisztelve őt és a jogait
- hogy ne játsszon a késsel, mert megvágja magát. Ez nem
ítélet, hanem figyelmeztetés. S, amikor nem hiszi el, s bekövetkezik a
baj, az sem ítélet, hanem az engedetlenség következménye, s akkor a gyermek senkit nem
okolhat érte, csak saját magát. A
bűn természete az, hogy
általában nem azonnal, hanem bizonyos idő alatt érvényesül a romboló,
mérgező hatása. A mi életünkben a hétköznapi dolgainkban is
érzékelhetjük ezt. Évek, évtizedek alatt betegít meg bennünket
fizikailag az a bűn, ami életünkben ott van. Lassan, alattomosan
kialakul a magas vérnyomás, a szívbetegség, az asztma, s egyéb
betegségek. Nem tudjuk, hogy miért romlik olyan gyorsan az állapotunk,
miért kell állandóan az orvoshoz szaladgálni, miért kell egy halom
gyógyszert vásárolni a patikában. A bűn immunrendszerünket támadja,
különféle mérgeket termeltet a szervezetünkben, megbetegít, s a végén
meggyilkol bennünket.
Az
ember természetesen a végsőkig elutasítja ezt. Nem hisz a bűn
létezésében. Még mondják is, hogy az egyházaknak az az egyik romboló
munkája, hogy állandóan a bűnről beszélnek, ahelyett, hogy a pozitív
gondolkodást erősítenék, a szeretet erejéről győznék meg az embereket.
Mert a szeretet címszava alatt minden disznóságot meg lehet csinálni. Mindig reménykedik az ember abban, amiben a tékozló fiú is
reménykedhetett, hogy majd sikerülni fog, minden, ami rossz semmivé
lesz, elfelejtődik, majd kialakul egy jobb élet, majd beköszönt a béke
és a boldogság korszaka.
De
nagyon sokan el kell, hogy jussanak életük útján arra a szomorú
felismerésre, amire a tékozló fiú is eljutott, hogy ez nem igaz. Eljut a
teljes reménytelenségbe, csődbe. A
disznók vályújától csak egészen kivételes esetekben van visszaút.
Testünk, lelkünk, szellemünk hordozza az engedetlenségnek a
következményét, a bűnök mérgét, emlékét. Bűneink meghatározzák az
életünket, be vannak kódolva a sejtjeinkbe, a gondolkodásunkba, és
kifejtik a hatásukat.
De, ha ez nem történik meg az ember életében, akkor életünk végén mégis
szembesülünk vele, amikor minden kihullik a kezükből, akkor rádöbbenünk
arra, hogy itt a vége, már semmiben nem reménykedhetünk. S egyszer mindenki,
aki az atyai háztól távol él, az
életének utolsó óráján megérzi, hogy az önáltató nagy reménység
szertefoszlik, minden semmivé lesz. A bűn hatása nagy erővel és
kegyetlenül érvényesül.
Mik is az átlagos emberi reakciók a bajban? Van olyan ember, aki
egyszerűen belenyugszik ebbe, s nem is akar változtatni. Előző
szolgálati helyemen
nagyon gyakran becsöngetett hozzám egy-egy hajléktalan, hogy segítséget kérjen.
Általában De
látható egy másik reakció is, a teljes
megkeseredés. Az a felismerés, hogy hiába minden erőfeszítés,
képtelen vagyunk kiszabadulni abból a szorításból, amibe kerültem. Ez a
lelkiállapot aztán megmutatkozhat egy teljes passzivitásban, befelé
fordulásban, depresszióban, vagy éppen az állandó lázadásban,
elégedetlenségben.
Amikor valaki megnyitja az internetes fórumok valamelyikét, amelyik az
emberi élet valamilyen problémájáról, gondjáról szól, akkor érzékeli
azt, hogy milyen sok keserűség, lemondás, feszültség, elégedetlenség,
lázadásra való hajlam van az emberek szívében. Hatalmas erővel tör fel
az emberi szívekben lévő indulat, sok sarat és szennyet hozva fel az
emberi szívekből. Nagyon felzaklatja és
elszomorítja az embert, amikor ilyen hozzászólásokat olvas.
Ezek az indulatok aztán még inkább kiszolgáltatottá teszik az embert,
mert az elkeseredett és indulatos ember könnyen befolyásolható rosszra,
az embertelenségre, és így
nagyon könnyen még nagyobb csapdában találja magát. Mert tudjuk is, hogy a mi
információk által formált és működtetett világunknak egyik jellemzője az, hogy az ügyes kommunikáció segítségével
az elkeseredést, a tehetetlenséget, a reménytelenséget használják ki
saját céljaik érdekében élelmes, és sokszor szélsőséges, gonosz emberek. De
nagyon sokan vannak, akik a disznók vályújánál, a reménytelen helyzetben
önmagukat kezdik pusztítani.
Végső soron az állandó keserűség is ilyen önpusztító erő, de ehhez
társulhat az alkohol, a kábítószerek, a különféle szenvedélyek, s akár
az öngyilkosság is.
Milyen nagy probléma ez a mi időnkben mindenütt a világon! A magány, az
árvaság, a kiszolgáltatottság, az igazi örömök hiánya, s az az érzés,
hogy az életnek nincsen lelke, tartalma, értelme. Ezt hozza elő sok embernek az
életében. De
ez a példázat azt mondja el nekünk, hogy van egy másik lehetőség is, nem
csak a megszomorodás és a tehetetlen düh, vagy az ember alatti
próbálkozások.
Sokszor mondják az emberek azt, hogy a nagy szükségben, a nagy fájdalmak
között a legtöbb ember azt mondja, hogy: Jaj, Istenem, segíts meg!
Valamilyen primitív, egyszerű módon az
ember elkezd imádkozni. S ez talán azért van, mert mindannyiunk
szívében ott van valami régi emlék, ami ugyan nagyon halvány, de mégis
ott van, az Atyáról, az atyai házról, amit elhagytunk és amit el is
vesztettünk már. Ez
az ösztönösen felhangzó, egyszerű imádság az, ami már egy halvány
kezdet, ami talán elsegítheti az embert arra, hogy megtalálja a
megoldást. De valljuk meg, ez a fohász még nagyon kevés. Az életünk
sokkal bonyolultabb annál, minthogy egy elkeseredett fohász – Jaj
Istenem, segíts meg! - kiutat jelentsen. Lehet, hogy van, bár nagyon
ritkán, amikor már ez is segít, vagy lehet, hogy átmenetileg
valamennyire enyhíti a fájdalmat, félelmet, de ez még igazán nem a
megoldás.
Ezt a mélyben lévő emléket érintheti meg Isten Igéje, amikor megszólítja
az embert. Amikor felhangzik az Ige:
Úgy szereti Isten ezt a világot,
s benne minden embert (téged is), hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy
aki hisz Őbenne, aki elfogadja Őt az el ne vesszen, hanem örök élete
legyen.
Vagy az az Ige, amit sokszor hallhatunk, Jézus kiált felénk általa:
„28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
30Mert az én igám
boldogító, és az én terhem könnyű.”
Vagy a Jelenések könyvéből megszólaló szó hangzik felénk:
„20Íme, az ajtó előtt
állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az
ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
21Aki győz, annak
megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is
győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.
22Akinek van füle, hallja
meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”
Vagy éppen az Ézsaiás próféta által hirdetett Ige éri el a szívünket:
„9A
föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam
neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg!
10Ne félj, mert én veled
vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is
segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.
11Megszégyenülnek és
gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek,
elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.
12Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak.
Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak.
13Mert én, az ÚR, a te
Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én
megsegítlek! 14Ne félj,
férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te
megváltód, Izráel Szentje .”
Amikor ezek az Igék elérnek a szívünkig a disznók között, és felerősítik az ott lévő ősi
emléket ebben a reménytelen helyzetben, amikor összetalálkoznak a „Jaj! Istenem!”-
el, akkor érezzük, hogy most arra van szükség, hogy valamit tegyünk,
mert lehet valamit tenni.
Válaszolni kell most ezekre az Igékre, mégpedig az kell, hogy
úgy válaszoljon erre az ember, ahogyan a tékozló fiú is válaszolt:
18Útra
kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég
ellen és teellened. 19Nem
vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná,
mint béreseid közül egy.
Alázattal, bűnbánattal a szívben elindulni vissza az Atyai ház felé, ez
kell, hogy következzen. Ez az elindulás kezdetben lehet egyfajta
próbálkozás, egyszerű keresés. Történhet úgy, hogy kezébe veszi a
tékozló fiú a Bibliát és elkezdi olvasni, azt figyeli, hogy hátha
megszólal belőle az Atya hangja. Elindulhatunk keresni valamilyen
templomot, közösséget, hátha ott van az ajtó, amin át hazatérhetek, s
megtalálhatom a segítséget.
Sokféle módszer lehetséges, azonban az a lényeges, hogy érzi: el kell indulni.
Teljes határozottsággal, teljes szívvel.
Ebben a hazaindulásban benne van az a felismerés, hogy nincs más
lehetőség. Ez az egyetlen. Nincs értelme a különféle manővereknek,
taktikázásnak. Mert az ember olyan, hogy amíg valamilyen kiutat lát,
addig azt próbálja elérni, azon indulva próbálja megoldani a problémáit.
Ebben a hazaindulásban nem emberekre kell várni, abban bízva, hogy majd
emberek segítenek. Nem egyházra, emberi szervezetekre kell figyelni. Itt
csak csalódhatunk! Senki nem tud segíteni, csak legfeljebb elsősegélyben
részesít, lelkigondoz, bátorít, tanácsot ad, ad egy szendvicset, vagy
zsíroskenyeret. Haza kell menni! Az utat hazafelé mindenkinek magának
kell megtenni! Egészen hazáig kell menni. Az atyai házig, ahová Jézus Krisztus
az út. Az Ő keresztje alatt lehet eljutni a célig, a megoldásig. A
hazafelé vezető út a tékozló fiú számára egyszerre nehéz és könnyű is.
Nehéz azért, mert annyi minden van, amit szégyell, ami bántja, terheli. Megszégyenülve,
bűneivel megterhelve halad előre a hazafelé vezető úton. De ugyanakkor
mégis könnyű, mert tudja hova megy és azt is tudja, hogy milyen az Atya
szíve. Tudja, hogy nála nincsen egyetlen béres sem, aki szűkölködne
kenyérben.
A
mi életünkben is így van ez. Érezzük, látjuk, hogy milyen módon haladunk
hazafelé, hogy mennyi minden terheli az életünket, tudjuk, hogy csődbe
jutottunk. Szégyen és bűnbánat van a szívünkben. Azt mondjuk: Isten!
Légy irgalmas hozzám, könyörülj rajtam.
De
ugyanakkor a hazavezető utunk felett ott van, ott fénylik a golgotai
kereszt. S ez a kereszt azt jelenti, jelzi számunkra, hogy nyitva van az
ajtó, az úton nincsen semmi akadály előttünk. Mehetünk bátran.
Odavihetjük a mennyei Atyához a mi nyomorúságos életünket. És nem csak
nyitva van az ajtó, hanem ott még várnak is bennünket, hogy végre
megérkezzünk. Szüntelenül hangzik a kérdés: Jön-e már az elveszett
gyermek?
Jézus Krisztus minden bűnünkért tökéletesen eleget tett, minden bűnt,
minden szennyet magára vett és eltörölt ott a Golgotán. Mehetünk bátran
előre. A
hazatérésben talán nem is az hajtja a tékozló fiút, hogy szeretne már
szabadulni abból a csapdából, amibe került engedetlensége miatt. Sokkal
inkább az hajtja hazafelé, hogy tudja, érzi, hogy az Atya kegyelmes, sőt
azt merném mondani, hogy biztos abban, hogy az atya még mindig szereti
Őt és meg fogja szabadítani.
Ami megbátorít, ami lendületet ad a hazafelé vezető úton az a szívünkben
élő reménység a felől, hogy Isten szeret engem és nem fog
visszautasítani, nem távolít el, nem küld el magától, hanem könyörül. Az
Ő hívása nem udvariasság, hanem igaz hívás.
Ezen az úton végig kell menni. Egészen addig, amíg a reménység valósággá
nem lesz. Végig kell menni egészen addig, amíg Isten élő jelenlétébe nem
kerül az ember. Végig kell menni egészen addig, amíg meg nem történik a
találkozás.
Nem elegendő távolról nézni az atyai házat, az istentiszteletről, a
miséről, nem elég tudni róla, hogy
ott van. El kell menni egészen odáig, és be kell lépni az ajtaján. Le
kell borulni az Atya előtt és azt kell mondani, amit a tékozló fiú
mondott: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.
19Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak
nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.
Akkor oldódik meg minden, amikor már érzed a mennyei Atya ölelését,
amikor ott érzed magadat az Ő hatalmában, megtartó kezében.
Az
emberek nagy része azt gondolja, hogy a jócselekedetek segítenek
bennünket, embereket arra, hogy az életünk megoldódjon. Nagyon erősen
tudunk bizakodni a mi jóságunkban, a mi nagyszerűségünkben,
érdemeinkben. Isten Igéje pedig azt mondja, hogy mindezt el kell
felejteni. Csak az segít rajtad, ha Isten átölel, ha az Ő szeretete
betölti a szívedet. Csak az segít rajtad, ha Ő leveszi rólad a szennyes
ruhát, elveszi a régi életed, és új ruhába öltöztet, újadra húzza a
gyűrűjét.
Csak a mennyei atya szeretete, amely Jézus Krisztusban lett valósággá,
csak az tesz téged szabaddá, csak az szabadít meg téged minden
nyomorúságodtól. Egyedül az Ő szeretete és kegyelme által lehet az
életed életté.
Így tehát ne bízz semmiben és senkiben, hanem fuss oda az atyához, Őhozzá, ahogyan a
tékozló fiú tette, fuss, magadat megalázva, és meg fogod tapasztalni azt, hogy
Ő megölel, felemel, új élettel ajándékoz meg és meggyógyítja minden sebedet.
Mond azt, amit a tékozló fiú mondott: Útra kelek, elmegyek apámhoz, és
azt mondom neki: Atyám, vétkeztem
az ég ellen és teellened. 19Nem
vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná,
mint béreseid közül egy.
*
Azt olvassuk a példázatban,
hogy a hazafelé tartó fiú készül az atyával való találkozásra. Bizonyára
sokszor elismételgeti magában azt a néhány mondatot, vagy inkább szót,
amit szeretne kimondani a hazaérkezésekor. Szívében együtt van a remény
és a bizonytalanság. Reménykedik abban, hogy nem utasítja el őt az
édesapja, de mégis bizonytalanság van a szívében, hiszen mindent
eltékozolt, nem tud mást felmutatni, csak a rongyait, a tönkrement
életét.
S
az történik, amire a tékozló fiú nem gondolhatott sem a vályú mellett,
sem pedig a hazafelé vezető úton, nem is sejthetett, hogy:
Még távol volt, amikor apja
meglátta őt, megszánta, elébe futott,..
Isten Igéje azt teszi nyilvánvalóvá számunkra, hogy minket, akik olyan
sokszor érezzük szívünkben, hogy szükségünk lenne hazatérni, - s akik
ugyanakkor ezt a gondolatot reménységgel, bizonytalansággal együtt,
sokszor önmagunkkal vitatkozva hordozzuk magunkban, - azt teszi
számunkra nyilvánvalóvá, hogy minket a mi mennyei Atyánk vár. Várja,
hogy közeledjünk Őhozzá, közeledjünk az atyai házhoz. Tudja ő jól, hogy
nagy bajban vagyunk és egyedül nem megyünk semmire, reménykedik benne, hogy elindulunk, hogy
megtaláljuk Őt. Ez
arra int, tanít bennünket, hogy mindig tudjuk, hogy: Nem elegendő
emlékezni az atyai házra, nem elegendő arra gondolni, hogy milyen jó is
lenne otthon. El kell indulni. Bátran! Haza kell térni, mert az ajtó
nyitva van. Meg fogjuk tapasztalni, hogy a mi Atyánk vár bennünket. Nem
kényszerít minket a hazatérésre, hanem türelmesen vár ránk. Türelmesen
várja, hogy hozzuk meg ezt a döntés és induljunk el.
Mindenkinek, aki eljut arra az elhatározásra, hogy hazatér, és valóban
elindul, ez az első nagy élménye, hogy az Atya egészen egyszerűvé teszi
a hazaérkezést a tékozló fia számára. Nem sorolja fel a feltételeket,
amiknek a teljesítése nyomán haza lehet térni. Nem vádol, és nem dorgál,
hanem szelíden, magát megalázva elénk jön, elénk fut és megölel, megcsókol
bennünket.
Sokszor kérdezik az emberek, hogy: mit kell tennem ahhoz, hogy Istent
megtaláljam? Hogyan kezdjem el? A válasz egyszerű! Semmit. Csak indulj
el felé! Tárd ki a szívedet Őelőtte. Bízzál benne hittel. S így éld át
azt, hogy Ő Jézus Krisztusban fantasztikusan szeret, s megölel téged.
Az
a mi nagy bajunk, hogy mi mindig azt gondoljuk, hogy valami kell tenni,
hogy valamit vár tőlünk az Isten. Ez visszatart, riaszt bennünket, s nem
indulunk el. Pedig Isten pedig jól tudja, hogy tőlünk nem várhat semmit.
Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy Őneki valamit adni tudjunk. Meg
Ő nincs is rászorulva, hogy mi valamit vigyünk neki, valamit
felmutassunk Őelőtte. Egyetlen dolgot kell csak tenni, szívünkkel
elindulni Őfelé, ráhangolódni az Ő jelenlétére, szeretetére, és engedni,
hogy az Ő szeretete kiáradjon ránk, betöltse a szívünket, hogy Ő
átöleljen minket.
Amikor az ember Istenhez tud menni ilyen módon. Úgy, ahogyan van, akkor
néhány nagyon fontos esemény történik. Az első az, hogy Isten,
a mennyei Atya megszabadít egy pillanat alatt bennünket a piszkos
ruháinktól, és tiszta ruhába öltöztet. Ez
azt jelenti először, hogy a régi életünk szennyétől, terhétől
megszabadít minket.
Ez
úgy történik, hogy Jézus vére által tisztára mos minket. Jézusban lát
bennünket tisztának, megszenteltnek. Mert a golgotai kereszt azért állt,
azért szenvedett, halt meg Jézus a kereszten, hogy minden bűnünket
elvegye, minden bűnünktől szabaddá legyünk. Ez
nekünk lelkileg nagyon fontos! Mert az a régi élet, amiben addig jártunk
megkötöz és lelkileg, szellemileg terhel bennünket.
Azt szokták mondani manapság, hogy minden embert meghatározza az, amiben
szocializálódott. Életformája, magatartása, a világról való véleménye,
emberekhez való viszonyulása a korábbi életét meghatározó dolgok által
van megkötözve. Van, akinek az életében azt látjuk, hogy a gonoszság, a
tisztátalanság szinte ruhaként adja meg az életformáját. Van, aki
szégyenkezve, megalázottan, sokféle deficittel, sérüléssel éli az
életét, mert ez a ruha került rá az évek, évtizedek alatt. A
tékozló fiú ruhája elárulta azt, hogy mi történt vele az eltelt időben
és éppen honnan érkezett haza. Látható volt az, hogy milyen fizikai,
lelki, szellemi állapotban van.
De, amikor az ember Istenhez hazatér, akkor Isten leveszi rólunk a régi
ruhát, és teljesen megsemmisíti. Olyan módon megsemmisül az a régi ruha,
hogy többet nem lehet megtalálni.
Persze a régi haverok emlékezni fognak arra, hogy milyen nagy
dorbézolások voltak a barátjuk pénzéből. Talán mesélni is fogják, hogy
ez a fiú milyen volt hajdanán. A disznók tulajdonosa is emlékezni fog
rá, hogy milyen embert alkalmazott. Mondogatni fogja az ismerőseinek,
hogy ez a fiú egy semmi ember volt. Az ő emlékezetükből nem törlődik ki
mindaz, ami történt. De az Atya nem emlékezik róla többet és a fiúnak
sem kell már emlékezni, mert mindaz, ami régen volt, elmúlt, semmivé
lett. Jézus vére mindent tisztára mosott. A tékozló fiú új életet
kapott. A
másik nagy változás a hazatérő fiú életében az az, hogy
új ruhába öltözteti őt az atya. Ha régi ruha a régi élet történetét
mondja el, a régi életre jellemző ruha volt, akkor ez az új azt jelenti,
hogy nem ő, hanem az atya ad rá új ruhát, azaz új életet kap.
Ezt minden hazatérő ember megtapasztalja. Isten ölelése nem csak egy
nagy szeretet megtapasztalását jelenti a hazatérő számára, hanem egy új élet
kezdetét. Ezért nem kell semmit tenni, ezt nem kell fáradságos munkával
kialakítani. Ezt az ember ajándékba kapja. Még talán felvennie sem kell,
mert Isten szolgái felöltöztetik.
Megtérésemre emlékezve el tudom mondani azt, hogy amikor Isten
szeretetének nagyságát átéltem, amikor megértettem azt, hogy Isten úgy
szeret engem, hogy egyszülött Fiát kereszthalálra adta értem, akkor
ebben a felismerésben az történt, hogy teljesen megváltozott az életem.
Egy pillanat alatt minden más lett. Voltak olyan dolgok, amik egyszerűen elmaradtak. Nem kellett akarnom.
Megtisztultam, szabaddá lettem! S megjelentek olyan dolgok a szavaimban,
a tetteimben, amiket korábban nem is jutott eszembe mondani, vagy tenni. Az
új életre azért van szükség, mert az atyai házban nem kell és nem is
lehet a régi ruhákban járni-kelni. Aki hazaért az új ember már, új
teremtés lett. Az
új ruhába öltözve a tékozló fiú is érzi, hogy alapvető változások
történtek az életében. Lelkileg örömmel és hálával alkalmazkodik is
ezekhez a változásokhoz. De nem csak Ő érzékeli örömmel ezt a változást,
hanem mindenki látja, mindenki érzékeli.
Néhány hete történt, hogy a piacon valamelyik árus megkérdezte tőlünk,
hogy: Ugye, maguk Pestiek? Megkérdeztük tőle, hogy honnan gondolja, s
azt válaszolta: Látom a ruhájukon.
Hát akkor, ha valakit az Isten új ruhába öltöztet, ha valaki az atyai
házhoz tartozik, akkor azon ne látszódna-e? Nagyon is látszik.
Természetesen azért még emberi lény marad az, aki hazaérkezett, de a változás szinte
leírhatatlan, minden emberi gyarlóság ellenére is.
Ezt a változást nagyon hangsúlyozza az Ige. Az egyház ott él, ahol olyan
emberek vannak együtt, akiknek a régi ruhája szemétbe került és új ruhát
kaptak. Ezt fejezi ki a keresztelésnek a gyakorlata is: A régi ember
meghalt és egy új ember támadt életre. De
az új ruhát, amikor megkapta a tékozló fiú, akkor még valami ennél is
fontosabb történik. Az Atya azt
mondja, hogy húzzatok gyűrűt az ujjára.
Ez
a gyűrű nem egy ékszer, nem azért kapja a fiú, hogy még elegánsabb
legyen az új ruhájában. Ez a gyűrű azt jelenti mindenkinek, hogy: Ez az
ember a gazdának a fia. Nem egy a szolgák, a béresek közül, ahogyan ő
saját nyomorúságát látva, átélve szerette volna, hanem ettől a perctől
kezdve újra a gazdának a fia, amit neki is és mindenkinek tudni kell.
Méltóságot jelent ez és különféle jogosítványok kapcsolódnak ehhez a
méltósághoz. Parancsolhat, cselekedhet mindenféle engedély nélkül az
atya házában, sőt, mint fiúnak, kötelessége is ezt tennie.
Amikor valahol megjelenik, akkor úgy lehet és kell viselkednie, szólnia,
hogy ő a gazda fia, és mindenkinek tudomásul kell venni, s ezt
mindenkinek tiszteletben kell tartani. Ha
végiggondoljuk ezt a mi életünkre nézve, akkor megértjük, hogy ez azt a
keresztyénséget, amelyiknek az a lényege, hogy én hiszek a jó Istenben,
egyszerűen ellehetetleníti. Mert az, aki hazatért és új életet kapott az
Isten gyermeke lett. Különös méltósággal élheti az életét. Nem mondhatja
többet azt, hogy nem vagyok senki! Nem lehet ott a szívében az az érzés,
ami nagyon sok embernek a szívében ott van, hogy nincs önbizalma, hogy
mindig mindenért bocsánatot kér, s sokszor olyan sértetten jár, kell
ebben a világban, hogy mindenkinek fájdalmat okoz. Nem tudják, hogy
miért olyan durva, miért olyan szögletes a viselkedése, miért válaszol
olyan keményen. Azért mert ezzel szeretné a saját biztonságát, emberi
értékét bizonyítani, mert a szívében bizonytalan. Szolgalelkűen éli az
életét. De az az ember, aki Isten gyermekévé lett, aki megértette, hogy
Isten, mindennek az Ura kimondhatatlan szeretettel szereti őt, az ebben
a szeretetben felfedezi azt, hogy Ő milyen értékes, milyen nagy. Isten
szeretett gyermeke. S, ezzel a felhatalmazással lehet és kell járnia,
kelnie a világban. Képviselnie kell az Isten országát, uralmát. Az Atya
nevében kell szólnia minden ember felé. S azzal a szeretettel, azzal a
gyógyító erővel kell járnia ebben a világban, ami egy Isten által
megölelt Fiúnak az életét jellemezni.
Mindig tudni kell, hogy mi nem a béresek közül valók vagyunk, hanem
Isten gyermekeiként élhetünk ebben a világban. Ez nem uralkodást jelent,
hanem szolgálatot és nemes magatartást. úgy fényljék a ti
világosságotok, hogy lássák az emberek és….Úgy kell forgolódnunk a
világban, hogy nem cselédek vagyunk, hanem Isten gyermekei, akiknek
feladata, küldetése van ebben a világban és ehhez a küldetéshez még
hatalmat is kaptunk. Isten Lelke megerősít bennünket arra, hogy
erővel és hatalommal éljünk ebben
a világban.
Erről sokat kellene beszélni ma az egyházban és a hitben élő emberek
között. Végigjárva a gyülekezeteket, azt látjuk, hogy nagyon sok helyen
minden olyan igénytelen, gyakran ütött, kopott, szegényes a templom, a
gyülekezet. Ez
annak a következménye, hogy elterjed az elmúlt évszázadokban az a nézet,
hogy a keresztyén élet egyik jellegzetessége a szegénység.
Talán abból fakad ez a nézet, hogy a Bibliában mindenütt azt olvassuk,
hogy Isten a szegényeket, az árvákat, az özvegyeket nagyon szereti. De
azt nem olvassuk sehol, hogy Isten akarata, hogy az Ő házában mindenkit
rongyokban szeretne járatni. Sőt inkább azt olvassuk, hogy azért szereti
a szegényeket, mert fel akarja őket emelni. Úgy szereti a szegényeket,
hogy Fiaivá teszi őket, méltóságot ad nekik.
Lelkészi szolgálatom alatt azt láttam, hogy ha valaki hazatért az atyai
házba, akkor nem marad szegény. Már csak azért sem marad szegény, mert
becsületesen, szorgalmasan és értelmesen kezd élni. S aki becsületes,
szorgalmas, józan, bölcsen, értelmesen gondolkodik lehetetlen, hogy
szegény legyen sokáig.
De
azért sem maradhat szegény, mert Isten gyermeke lett, annak az Istennek
a gyermeke, aki ennek a világnak a teremtője, akinek minden a
tulajdonában van. Fel kell bátorodni
arra, hogy az Isten szeretetének, gazdagságának a világában kezdjük élni
az életünket. Lehetőségeinket látva és komolyan véve, tudnunk kell
mindig azt, hogy Isten hatalma, Lelkének ereje a mi életünket kész támogatni, hogy Isten
angyalai készen állnak arra, hogy szolgáljanak nekünk.
Természetesen én nem tudok és nem is akarok konkrét módszereket
ismertetni a mai alkalommal, csak szeretném ezt a lehetőséget
hangsúlyozni, és azt szeretném, ha mindannyian komolyan vennénk ezt.
Néhány példát szeretnek elmondani ezzel kapcsolatosan, hogy
érzékeltessem azt, amit szeretnék ebből az Igéből is üzenetként átadni. Egyik gyülekezetben 45 települést kellett gondozni. Sokat használtam
az autót. Egyik alkalommal már olyan mértékben elkoptak a gumik, hogy
veszélyes volt közlekedni velük. De mindig úgy éltünk, abban reménykedtünk, hogy
Istennek gondja van ránk. Az történt, hogy becsöngetett hozzánk két
holland testvérünk és megkérdezte tőlünk, hogy mire van szükségünk,
hátha tudnának segítni. Elmondtuk. Kiszámolták a gumik árát és elmentek.
Sem azelőtt, sem azután nem láttuk őket. Nevüket sem mondták meg.
2005-ben Kárpátaljára mentünk
táborozni mintegy negyvenen. Bejártuk Kárpátalja
tájait. Hazafelé, Nyíregyháza után, tönkrement a busznak egy fontos
alkatrésze, s megállt velünk a gépkocsivezető Újfehértó határában. Nem
tudtuk, hogy mit tegyünk, hiszen gyermekek, idős gyülekezeti tagok is
voltak az autóbuszon. Érdeklődtünk az autósboltban, nem sok jóval
bíztattak bennünket. Egyszer megállt mellettünk valaki, s megkérdezte,
hogy mi a gond. Mi mondtuk. Az illető azt válaszolta: Épp most akartam
kidobni ezt az alkatrészt, ami csak a helyet foglalta hosszú ideje a
garázsban. Mindjárt hozom - mondta. Átadta és jó utat kívánt.
Sok, sok példát tudnék mondani, de nem szeretném az időt húzni. A lényeg
az, hogy Isten gyermekei vagyunk és rendelkezésünkre áll Isten
országának gazdagsága, a mennyei világ erői. Bátran, hittel élni kell
ezekkel a lehetőségekkel. Nem magunk hasznára, hanem az atyai ház
dicsőségének felragyogtatására.
Nem kell belenyugodni abba, ami van. Minden lehetséges annak, aki hisz! S
még egy nagyon fontos üzenet! A tékozló fiú hazaérkezése után örömünnep
kezdődött az atyai házban. Azt ünnepelték, aki elveszett és
megtaláltatott.
Amikor az ember hazaérkezik, akkor egészen természetes módon éli meg ezt
az örömünnepet. A
keresztyénség örömteli életformát jelent. El kell felejteni a búskomor,
állandóan kedvetlen, morcos keresztyénséget, ami olyan visszataszító.
Isten gyermekei ragyogó szemű, örömöt sugárzó, vidám, kedves,
szeretetteljes, a jóra mindig készséges emberek.
Éljünk tehát így. Érezve, vállalva a Isten szeretetében élt, gyermeki
életformát. Érezd meg, éld át azt, hogy Isten szeret téged, örül neked.
Légy boldog, örvendezz a te Isteneddel.
Márk 1;
14 Miután Jánost fogságba
vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát:
15„Betelt az idő, és
elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az
evangéliumban.”
A karácsony ünnepe a
mi világunkban leginkább a családi együttlétnek, s az ajándékozásnak a
nagyszerű alkalma. Ha megfigyeljük az emberek életét, akkor majdnem
minden családban bőségesen terített asztalt láthatunk, amit körülülnek a
családtagok. A fenyőfa alatt sok otthonban az ajándékoknak sokasága van
elhelyezve. Az emberek örömet szeretnének szerezni családtagjaiknak,
szeretteiknek. A mindennapok rohanása után olyan jó élvezni a csendet, a
karácsony hangulatát!
Vannak még olyan
családok is, akik ilyenkor elmennek a templomba, hogy meghallgassák a
karácsonyi történetet és a karácsonyról szóló igehirdetéseket. Szinte
mindenki számára jól ismertek a karácsonyi énekek, amelyek évszázadok
óta felhangzanak a templomokban. A fiatalok és az idősek egyaránt
szeretik ezeket, az énekeket énekelni.
Vannak azonban, ha
nem is sokan, akik a karácsonyi történet fontos üzeneteit jól ismerik,
de nem csak ismerik, hanem a mindennapokban is tapasztalják ezeknek az
üzeneteknek az igazságát. A karácsony hangulatán, a népszokásokon túl
többet tudnak a nagy titokról, arról, hogy valójában mi is történt
akkor, kétezer esztendővel ezelőtt Betlehemben. Tudják azt, hogy ami
akkor történt az történelemformáló esemény, s így az ma is fontos, ma is
formálja a világ életét.
Mert mi is történt
akkor, az első karácsonykor? Az történt, hogy Isten Fiának, Krisztusnak
a megszületésével Isten világa, Isten országa, Isten uralma, megjelent a
mi világunkban.
Az ember akkor,
amikor Istentől elfordult, fellázadt Isten ellen, teljesen magára marad.
Elvesztette Istent. Élete és világa felett az ellensége, a sötétség
fejedelme vette át az uralmat. Az az állapot valósult meg, amit Ézsaiás
próféta így fogalmazott meg egykor, saját korára alkalmazva: …ímé,
sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket,…
A bűnesettől kezdve egészen a mai napig ez jellemző a
mi világunkra, s a mi életünkre, bármennyire is mást állítanak róla
sokan. Sötétség borítja a földet és sűrű homály a népeket. A mi
világunknak a története a bűn története. Mindenütt láthatjuk azt, hogy
milyen sok szenvedést okoz, mennyi mindent tönkretesz, lerombol a bűn,
az Isten elleni lázadás. A sötétség hatalmából az ember nem tud
kiszabadulni. Teljes erejével küzd ugyan ellene, de küzdelme hiábavaló
küzdelem. Az első karácsonyig teljesen reménytelennek látszott ennek a
világnak a sorsa, csak a próféták hirdették évszázadokon át hatalmas
erővel a sötétségben élőknek, hogy nemsokára eljön az a pillanat, amikor
majd megtörik az ősi átok. Jézus születésével ez kezdődött el, ez
történt meg, a mi bűnben, halálban, kárhozatban, veszteglő világunkban
felragyogott Isten dicsősége, megjelent Isten országa, Isten
királyságának ereje. Megtört az ősi átok.
Jézus első igehirdetéseiben még úgy szól róla, hogy
térjetek meg, mert elközelgetett a mennyek királysága, érkezőben van az
Isten országának hatalmas, diadalmas ereje. De Jézus halála és
feltámadása után, az első pünkösdkor már láthatóvá vált Isten
dicsőségének, hatalmas erejének, szabadító szeretetének a megjelenése.
Ezt hirdetik, és erről énekelnek az angyalok ott a
betlehemi mezőkön, amikor azt kiáltják:
„Ne féljetek, mert
íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:
11Üdvözítő született ma
nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
12A jel pedig ez lesz
számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a
jászolban.”
Ezt hirdeti a
mennyei seregek éneke is:
14„Dicsőség a magasságban
Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
A világ sötétjében,
a kilátástalanságban, a reménytelenségben felragyogott a fény, a
világosság, Isten uralmának, dicsőségének a világossága.
S Jézus első
igehirdetésében azt hirdeti, hogy az embernek az a lehetőség adatott
ettől a pillanattól kezdve, hogy megtérjen, vagyis hogy megnyissa a
szívét ez előtt a világosság előtt, hogy az Isten dicsőségének fénye,
ragyogása, betöltse azt.
A sötétség, a halál,
az elveszettség, a kárhozat egy olyan adottság, amibe mindannyian
beleszületünk. Ezért nem kell semmit tenni, ez a világunknak, az emberi
életünknek az adottsága ez. Nincsen jó és rossz ember, csak halálban,
kárhozatban élő ember van. Nem tudunk rajta változtatni! Ahhoz, hogy
mégis változás történjen, arra van szükség, hogy az ember tudatosan,
engedelmesen kitárja szíve ajtaját Isten uralma előtt és befogadja azt.
Személyes döntésre van szükség ahhoz, hogy ami Jézus születésekor
elkezdődött, s az Ő élete által megvalósult, az a mi életünkben is
valóság legyen.
Isten országa,
uralma nem jelenik meg az életünkben soha erőszakkal, Isten nem
kényszerít bennünket soha semmire, hanem folyamatosan lehetőséget ad
nekünk a szabadulásra. Mindenki számára! De szabaduláshoz arra van
szükség, hogy valóságosan igent mondjunk az Isten uralmának, országának
a közeledésére, befogadjuk Őt.
Sokszor megkérdezik
az emberek, hogy: Miért van szükség a megtérésre? Miért nem elegendő
eljárni a templomba, énekelni a zsoltárokat és hallgatni az
igehirdetéseket? Nem elég az, ha valaki kedveli az egyházi alkalmakat,
ünnepi liturgiákat, és rendszeresen részt vesz valamelyik egyháznak az
életében? A válasz igen egyszerű! Azért nem elég ez, mert Isten nem a
templomba szeretne minket beszervezni valamelyik egyházhoz, hanem adni
akarja a bűnből, a sötétségből, a halálból történő szabadulást. Az
üdvösséget. Az Ő uralmába, országába hív bennünket! Ezt mondja el a
János evangéliuma 3. részében is az Ige:
„Úgy szerette Isten a világot,
hogy az Ő egyszülött Fiát adta ért, hogy ha valaki hisz Őbenne el ne
vesszen, hanem örök élete legyen.”
Isten királyi uralma
megjelent ebben a világban, engedni kell, hogy bennünk, a szívünkben, az
életünkben is megjelenjen és véghezvigye azt a változást, amit egyedül
csak Ő vihet végbe bennünk.
Ha valaki beteg és
szeretne meggyógyulni, akkor el kell fogadni, és be kell venni azt a
gyógyszert, amit az orvos rendel neki. Ha ezt nem teszi meg, akkor
esetleg az állapota folyamatosan romlani fog. Kevés az, hogy
ismeretségben, beszédes viszonyban, esetleg barátságban vagyunk az
orvossal. Kevés az, ha a gyógyszer ott van a fiókban! A gyógyszert be
kell venni, csak akkor reménykedhetünk a gyógyulásban.
Isten uralma,
szabadító szeretete megjelent ebben a világban. Erről nem csak tudni
kell, hanem be kell fogadni, hinni kell benne.
Akkor, ha Isten
királyi uralma, országa a mi életünkben megjelenik, akkor ennek sokféle
nagyszerű és fontos következménye lesz a számunkra. Próbáljuk ezeket a
következményeket sorra venni. Természetesen tudnunk kell, hogy olyan
sokféle hatása lesz ennek a változásnak, a megtérésünknek, hogy azt
felsorolni lehetetlen, különösen nem lehetséges felsorolni egyetlen
igehirdetésben. De akkor, ha néhány alapvető gondolatot megfogalmazunk,
akkor talán ez irányt ad nekünk és folytatni tudjuk tovább a
felsorolását, különösen életünk tapasztalatait összegezve érthetjük meg
a következmények hosszú sorát.
Az első
következménye az lesz, hogy
szívünkbe árad Isten csodálatos, kimondhatatlan szeretete és betölti
azt.
Hogy mi minden tölti
be általánosságban az emberi szíveket, arról is hosszan lehetne beszélni
és beszélnek is róla a világban. Ma a szívekben ott látjuk pl. nagyon
sokszor az önzést és a gazdagság utáni vágyat. Az emberek egy része
szinte gátlástalanul, minden erejét arra összpontosítja, hogy még többet
szerezzen magának, még gazdagabb legyen. A pénzről, a haszonról szól ma
nagyon sok embernek az élet.
Sokan vannak, akik a
hatalomra törnek, mert az is összefügg a pénzzel, a gazdagsággal.
Uralkodni emberek felett, meghatározni dolgokat lehetőleg úgy, hogy
abból hasznom legyen.
De azt is látjuk,
hogy sok embernek a szívében a félelem és a keserűség uralkodik. Mert
nem tudja életét ilyen értelemben nyereségessé tenni. Hiányoznak a
feltételek hozzá. S sokféle fenyegetést érez, sokféle gond, szükség
teszi nehézzé az életét. S a félelem, a keserűség legalább olyan
veszélyes az emberi társadalomra nézve, mint az önzés és a hatalomvágy.
Mert az, aki fél, aki elkeseredett pontosan olyan kiszámíthatatlan a
tetteiben, mint az önző, hataloméhes ember.
Persze vannak
olyanok is, akiknek a szívében az élet élvezetei utáni vágy tölti be.
Minden felett van az, amit az ószövetség egyik igéje így fogalmaz meg:
Én lelkem egyél, igyál, örvendezzél, mert csak egyetlen életünk van.
Akkor, amikor valaki
befogadja a szívébe Isten szeretetét, királyi uralmát, országlását,
akkor mindez elveszti azt a lehetőséget, hogy ott maradjon, mert Isten
szeretetének az a jellemvonása, hogy az ember szívét birtokba veszi és
teljesen betölti, ha az ember befogadja azt.
Amikor megtörténik
az életünkben ez a változás, akkor Isten csodálatos szeretete lesz az,
ami életünknek alaphangja lesz, ami mindent meghatároz, érzéseinket,
szavainkat, tetteinket egyaránt.
Jó így élni
betöltekezve Isten csodálatos szeretetével. Átélni azt, hogy az Övéi
vagyunk, és Neki gondja van ránk.
Isten szeretete kiűz
minden önzést, minden hatalomvágyat, minden keserűséget és
reménytelenséget a szívünkből. Betölt bennünket teljesen. Békességet
ajándékoz még a nyomorúságban is, örömmel és hálaadással tölti be a
szívünket. Megszólal szívünkből az új ének, amit Isten szeretete hoz
elő, teremt.
Jézus azért jött,
hogy ez veled is megtörténhessen, ezt te is átélhesd. Azért jött, hogy
megteljen a szíved Isten jóságával, szeretetével, élő jelenlétével,
békességed és igazi örömöd legyen, s hogy énekelni tudjál Istent
dicsérve és magasztalva. S, hogy ez megtörténjen, semmi mást nem kell
tenned, csak megnyitni a szívedet Őelőtte. Kimondani azt imádságban,
hogy: Uram, köszönöm, hogy hozzám jöttél, köszönöm, hogy szeretsz engem,
köszönöm, hogy szabadságot akarsz nekem ajándékozni. Íme! Átadom egészen
magamat neked, töltse be a Te uralmad az én életemet, szívemet.
Boldog az az ember,
aki Isten szeretetének gazdag áradását átél, akinek szívét betölti ez a
szeretet! Ilyen emberekre van szüksége ennek a világnak, akik Isten
szeretete által meghatározott életű emberek. Tárd ki a szívedet Őelőtte!
Légy ilyen emberré!
A második
következménye annak, ha valaki megnyitja a szívét Isten uralma előtt az,
hogy a szívének sötétsége szűnni
kezd és betölti a szívét a világosság.
Miben mutatkozik ez
meg? Mindenek előtt abban, hogy az Isten szereteturalmában élő ember
másképpen kezd gondolkodni és beszélni, s lényéből, személyiségéből fény
ragyog a körülötte élőkre.
Amikor figyelünk egy
kicsit arra, hogy milyen módon gondolkodnak, szólnak az emberek, akkor
azt tapasztaljuk, hogy az emberi szívben lévő sötétség kézzelfogható.
Különösen akkor fájdalmas ez, amikor a sötétség és a tudálékosság, az
erőszakosság szövetségre lépnek egymással. A magukat okosnak tartó és
öntelt emberek igen veszedelmesek tudnak lenni.
Az Istentől távol
élő emberek, azok, akiknek a szívében a sötétség uralkodik sok kárt
okoznak, hiszen az, ami a szívükben van, meghatározza az emberekhez való
viszonyulásukat, meghatározza a munkájukat, törekvéseiket. Tisztátalan,
zavaros lelkű emberek ezek, akik sokszor az életünket meghatározzák, és
gyakran komoly társadalmi vagy egyéb vezető szerepben jelennek meg.
Milyen jó is, amikor
Isten uralma világosságot ajándékoz az embernek. Olyan világosságot,
amelyikben az ember jól látja önmagát, felismeri az életnek az alapvető
törvényeit, s igazi világosságban szemléli ezt a világot és a körülötte
lévő embereket.
Isten Igéje azt
mondja, hogy a mi szívünkben csak akkor ragyoghat fel a világosság, ha
Krisztust befogadjuk, ha Isten uralma megjelenik, megvalósul az
életünkben. Isten hatalma nélkül, Krisztus nélkül miden okosság, minden
bölcsesség csak a sötétségnek valamelyik formája lehet. Csak Krisztusban
lehetünk fénylő életű emberekké. Csak Krisztusban van a világosság!
Krisztus befogadása által valósulhat meg az, amit a Hegyi Beszédben
olvasunk: Ti vagytok a világ világossága…Úgy fényljék a ti világosságotok, hogy
lássák az emberek és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.
Isten azt mondja
nekünk: Engedd, hogy felragyogjon a szívedben a világosság. Tárd ki a
szíved Isten Krisztusban megjelent uralma előtt! Térj meg!
S természetes módon
az az ember, aki Isten uralmát
befogadta a szívébe, az másképpen él ebben a világban, mint a többi
ember.
Akinek Isten
szeretete betölti a szívét, akinek a gondolkodása, a belső világa Isten
világosságától meghatározott az nem élhet többet úgy, ahogyan a
sötétségben élő emberek. De hangsúlyozni kell, hogy ez a változás nem
emberi erőlködés által valósul meg! Nem úgy van, hogy az ember
elhatározza, hogy mostantól fogva jobb, becsületesebb ember leszek és
értelmesebben élem az életemet. A változás egyedül és kizárólag az
uralomváltás következménye. Tehát valami egészen objektív, valóságos
esemény által történik meg. Ezt nem lehet megkerülni, ezt nem lehet
kihagyni. Ha meg nem térsz, akkor Krisztus halála, feltámadása, élete
nem használ neked semmit!
Ha jobban, több
áldást hordozva szeretnél élni, akkor a Krisztusban élj, engedd, hogy
Őáltala Isten országa benned legyen.
S még egy üzenetet
szeretnék megfogalmazni a mai alkalommal. Ez az üzenet azért fontos,
mert nagyon sok ember él úgy ebben a világban, hogy igazán nincsen
reménysége. Az élet az a hetven, vagy nyolcvan esztendő, s utána nincsen
semmi, addig kell élni, amíg tart a ma. Az élet megismételhetetlen
lehetőség arra, hogy tudatosan formáljuk a létünket, amíg az időnk le
nem jár.
Amikor Isten
szeretete betölti a szívünket, és világosságot ajándékoz nekünk, akkor
megértjük, hogy az élet nem 70-80 esztendő.
Az csak azért annyi, mert a sötétség foglyai vagyunk, s ezért ez
korlátozza életidőnket. De akkor, ha Isten uralmában kezdünk élni, akkor
kilépünk a sötétség fejedelmének országából, akkor szabadságot kapunk.
Isten tágas térre állít bennünket. Akkor tudjuk, hogy a halálnak nincs
hatalma már felettünk többé, mert Jézusban Isten uralma, országa
legyőzte a halált és Isten életet ajándékozott nekünk.
Itt a földön
ideiglenes a tartózkodásunk. Addig vagyunk itt, amíg van Istentől kapott
küldetésünk, feladatunk. De van jövőnk. Örök életünk van. Szívünkben ott
lehet az élő reménység, hogy egyszer majd ebből a tömlöcből
megszabadulunk és Isten uralmának teljes szabadságában dicsérhetjük a mi
Istenünket örökkön örökké.
S, ha ezt tudjuk,
akkor ez még inkább megváltoztatja az életünket, magatartásunkat,
gondolkodásunkat.
Jézus jövetele, az Ő
élete tehát mindenek előtt ezt jelenti. Azt, ahogy Pál apostolnak a
szolgálatát meghatározza Jézus a damaszkuszi úton:
„…kelj fel, és állj a lábadra,
mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy
tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok
neked magamról kijelenteni. 17Megoltalmazlak
e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek.
18Azért küldelek el, hogy
nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán
hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által
megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik
megszenteltettek. „
Nem baj az, ha van
karácsonyi hangulat, ha eljátszunk a karácsonyi népszokásokkal. Ennek is
van értelme! De akkor, ha csak ennyi számunkra a karácsony, ha csak
ennyi számunkra a keresztyénség, akkor a karácsonyozás is csak egy lesz
abból a sok hiábavalóságból, ami életünkben ott van, csak értelmetlen
dolog lesz ahhoz viszonyítva, amit Isten készített nekünk.
Isten azt mondja
nekünk ma: Íme itt vagyok és hívlak Téged. Tárd ki a szívedet és fogadd
be az én kegyelmemet, szeretetemet, hogy szívedben békesség és öröm
lehessen, hogy betöltsön az igazi világosság, nem a filozófusok és a
világ bölcseinek a világossága, hanem az én világosságom és áldott,
reménységben élő ember lehess.
Tárd ki a szívedet
Isten uralma előtt, legyen életed gazdag élet mindaz által, amit Isten
neked is elkészített ingyen, kegyelméből.
Isten országa bennetek van 2.
Ézsaiás 6;1.
Uzzijjá
király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja
betöltötte a templomot. 2Szeráfok
álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát
takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.
3Így kiáltott egyik a
másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész
földet! 4A hangos
kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt
füsttel. 5Ekkor
megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és
tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát
látták szemeim! 6És
hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett
le az oltárról. 7Számhoz
érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van
véve, vétked meg van bocsátva. 8Majd
az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el
követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!
9Ő válaszolt: Menj, és
mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok,
de ne ismerjetek! 10Tedd
kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy
szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve
meg ne gyógyuljon.
Ézsaiás könyvének 6.
fejezetében a próféta elhívási látomása olvasható. Mint minden próféta,
vagy Istennek minden valódi szolgája, Ézsaiás is Istennel való
találkozásban, találkozás által nyeri el küldetését. Sem azelőtt, sem
azután nem indulhatott el valaki a szolgálatra Isten elhívó és feladatra
küldő szava nélkül.
Mindannyian jól
ismerjük ezt a történetet, és úgy gondolom, hogy sok üzenetet is kaptunk
már általa, amikor elolvastuk, vagy amikor igehirdetést hallgattunk
róla. Megvallom, hogy engem az a részlet foglalkoztatott sokszor, ami az
elhívási látomásban így hangzik:
„…láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a
templomot. 2Szeráfok
álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát
takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.
3Így kiáltott egyik a
másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész
földet! 4A hangos
kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt
füsttel.”
Összecseng ezzel az
üzenettel több másik bibliai rész is. Ilyen például az, amit a Jelenések
könyvében olvashatunk:
„…elragadtattam lélekben, és íme, egy trónus állt a mennyben, és a
trónuson ült valaki. 3Aki
ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus
körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak.
4A trónus körül láttam
huszonnégy trónt, és a trónusokon huszonnégy vént, amint ott ültek fehér
ruhába öltözve, és a fejükön aranykorona.
5A trónusból villámok törtek elő, hangok és
mennydörgések; a trónus előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az
Isten hét lelke. ……..
8A négy élőlény, amelynek
egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és
szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: „Szent, szent, szent az Úr, a
mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!”
9És amikor az élőlények
dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki
örökkön-örökké él, 10leborul
a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt;
koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják:
11„Méltó vagy, Urunk és
Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert
te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”.
Azon gondolkodtam el
mindig, amikor ezeket a szavakat olvastam, hogy milyen különös is ez a
jelenet. Azt érthetjük meg belőle, hogy öröktől fogva mindörökké ez
történik a mennyben Isten trónja előtt. Hangzik a kiáltás: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”
Vagy ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk:
„Szent, szent, szent az Úr, a
mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!”
Mi reformátusok
különösképpen is idegenkedünk mindenféle szertartástól, litugiától, néha
egészen elszegényítjük az istentiszteleteink formáját is, s így még
hangsúlyosabb lesz a szívünkben a kérdés: Miért van ez így? Vajon
Istennek szüksége van arra, hogy trónja előtt örökkön örökké ugyanúgy
hangozzon a kiáltás, amely Őt dicséri, magasztalja?
Egy idő után aztán
megértettem ennek az Igének a titkát, s azóta tudom, hogy az, ami ott a
trón előtt történik, az nagyon fontos és az az egész teremtett világban
is történik folyamatosan. Isten teremtett világában is szüntelenül
hangzik a kiáltás: „Szent, szent,
szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki
eljövendő!”
Hogy mit jelent ez,
azt megpróbálom elmondani röviden, előrebocsátva azt, hogy olyan sok
üzenetet hordoz magában ez az Ige, amit nem csak elmondani, de
teljességében megérteni, felfogni is lehetetlen. Egy egy ilyen néhány
perces bizonyságtétel csupán arra elegendő, hogy valami halvány sugár
derengjen fel általa előttünk Isten kijelentésének csodálatos
ragyogásából, gazdagságából.
A szeráfok, a
mennyei lények, amikor felkiáltanak, akkor nem valamit próbálnak
megfogalmazni, és bizonyítani,mint valami igazságot, hanem azt mondják
el, amit látnak és megtapasztalnak. Isten szentsége, dicsősége ragyog
rájuk teljes erővel. S ez az erőáradás indítja őket arra, hogy
szüntelenül kiáltsák: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és
aki eljövendő!”
Tehát ez a kiáltás
belülről, a szívből, a teremtmény szellemi világából fakad fel ( a
teremtett világ lényegéből szólal meg), mint valami hatalmas erőáradás,
és nem
kívülről hat befelé a teremtmény szívére, mint valami önszuggesztió (a
mai olyan nagyon divatos "dicsőítés" öngerjesztő, önszuggessziv formája,
ami akár táncos, erotikus tartalmú ugrálássá is fajulhat, különösen
azokban a közösségekben, ahol olykor kihívó, provokatív öltözetű fiatal nők táncolnak,
ringatóznak lelkesen! ).
Nekünk embereknek
életünkben mindig szükségünk van arra, hogy valami motiváljon bennünket.
A kisgyermek a játék és a különféle ételek által motivált. Az életre
készülő ifjú ember a pályaválasztás, majd a párválasztás által,a
szerelem által meghatározott életet él. A felnőtt ember a munka, a
karrier, az élet és a világ lehetőségeinek kihasználásában érdekelt. Ez
tölti be a szívét. Az idős embert az emlékek, a körülötte lévő
családtagjainak élete örvendezteti meg. Leginkább értük él.
Ha valakinek az
életében nincsen olyan valami, ami motiválná, ami lelkesítené, akkor az
illető szomorú, kedvetlen lesz és ennek következtében akár meg is
betegszik, vagy éppen bele is hal életének értelmetlenségébe,
céltalanságába. Minden embernek szüksége van arra, hogy legyen az
életében valami, ami fontos a számára, ami lelkesíti.
Itt van nagyon
fontos üzenete számunkra ennek az Igének. Arról szól ez az Ige, hogy
akkor, ha egy teremtmény Isten szeretetének a csodáját megtapasztalja,
ha valakinek az életére ráragyog Isten dicsősége, akkor ez olyan
erőteljesen kezdi előhozni a szívéből az Isten dicséretét és
magasztalását, hogy ez minden motivációnál erőteljesebb lesz. Felhangzik
a szívéből a kiáltás, ami egész lényéből fakad fel, ami egész valóját
meghatározza: „Szent, szent,
szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”
Az Isten dicsérete,
amikor valakinek a szívéből felhangzik, akkor ez azt jelenti számára,
hogy szinte határtalanul megerősíti szívében az életörömöt, az élet
igenlését. Mindig ez történik! Bármilyen életkorban lehetséges ez,
gyermekként is és aggastyánként is. Nincsen életkorhoz kötve.
Így van megteremtve
ez a világ. Természetes módon magában hordozza az életörömöt a
teremtmény, az élet igenlését, akkor, ha Isten dicsősége felragyog
felette és szemlélheti, láthatja, átélheti Isten dicsőségének
ragyogását.
Ez nagyon fontos
üzenet minden időben, a mi időnkben is! A korinthusi levélben olvassuk
ezt: „6Isten
ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő
gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten
dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” Krisztusban felragyogott
minden ember számára Isten dicsősége. Mindenki megláthatja, szemlélheti
és mindenkinek a szívéből feltörhet az életre támasztó, életigenlő,
boldog kiáltás: „Szent, szent,
szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”
Azt látjuk, hogy az,
amiért az ember lelkesedik, ami motiválja, az az ember életét formálja,
meggazdagítja, s olyan értékeket tud teremteni, amiket megcsodálhatunk,
s amiknek örvendezhetünk.
A gyermek a játék
által képessé válik sok mindenre, mert a játék segítségével formálódnak
a képességei. Az ifjú, a tanulással, az életre való felkészüléssel sok
olyan dolgot megismerhet és megvalósíthat, ami csodálatos gazdagságot
ajándékoz számára, s majd mások számára is.
Amikor Isten
dicsősége életünkben felragyog, amikor az Ő szeretetét átéljük és
gyönyörködünk benne, akkor ez a mi életünkre is ilyen hatással van. Sok
értéket, lelki, szellemi ajándékot hoz felszínre az életünkben. Úgy
fogjuk ezeket látni hálás szívvel, mint Isten ajándékait, áldásait. Egy
kibontakozó, bővölködő életben gyönyörködhetünk.
S azt is ki kell
mondani, hogy amikor Isten dicsőségének a hatására, a szívünkből feltörő
öröm és hálaadás, Isten dicséretének az ereje hozza elő lényünkből a
jót, az áldásokat, Isten ajándékait, akkor az mindig minőséget jelent. A
szabad verseny, az emberi erőfeszítések igen gyakran csak értéktelen és
hazug eredményeket produkálnak. Azt teremti meg az ember a szabad
versenyben, amit a piacon el tud adni. Az, aki Isten dicsőíti, az soha
nem produkálhat értéktelen dolgokat. Mindig a legértékesebbet kell
előhoznia, megvalósítania.
Isten dicsőségének
kiáradása által megszólaló kiáltás által, amit ott hallunk Isten trónja
előtt: „Szent, szent, szent a
Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” – ez által válik az
életünk minden helyzetben olyan életté, aminek van értelme. Hiszen az
emberek igen nagy százaléka érzi valahogyan úgy, hogy élete értelmetlen.
Megszületett és vállalni kell az élettel járó feladatokat, kockázatokat,
de a reá nehezedő kényszerek olyan erősek, hogy csak szolgának,
rabszolgának, vagy csak kiszolgáltatott, tehetetlen eszköznek érzi
magát. De az az ember, aki Isten dicsőségének ragyogását látja és
felkiált? „Szent, szent, szent a
Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” – az soha nem így
éli az életét, nem így éli át az életének valóságát. Soha nem válhat
mindentől elidegenedett géppé, eszközzé.
Isten dicsőségének a
ragyogása, amikor az ember szívéből, lelkéből előhívja a magasztalást,
akkor ez azt jelenti, hogy az ember biztonságban érzi magát. Azért érzi
biztonságban magát, mert az a csodálatos fény, amely ráragyog az
életére, Isten jelenlétének a fénye, minden másnál erősebb. Isten
szeretete, hatalma, jósága megbízható és örök. Körülöttünk minden
összedőlhet, a dolgok megváltozhatnak az életünk körül, az adottságok, a
lehetőségek mind alá vannak vetve a változásnak, de Isten mindig
ugyanaz. Hatalma rendíthetetlen hatalom. S az az ember, aki Őrá néz, az
tudja, hogy nem kiszolgáltatott, nem függ az élete semmi mástól, csak
Isten szeretetétől, kegyelmétől, megtartó hatalmától.
Manapság nagyon
sokszor beszélnek arról, hogy nagy a népességfogyás, pedig soha nem
látott gazdagságban él a mai ember. Próbálják ezt a folyamatot úgy
visszafordítani, hogy különféle családtámogatási mechanizmusokat
léptetnek életbe. Csodálkoznak azon, hogy ezek nem olyan hatékonyak,
mint amilyennek azt kitervelői gondolták. Azért van ez így, mert az
emberek minden támogatás ellenére azt érzik, hogy életükben, s az őket
körülvevő világban minden bizonytalan. Az
életük nincsen biztos talajon. Jön egy váratlan fordulat, és akkor
minden összeomlik. Betegség, munkanélküliség vagy valamilyen váratlan
fordulat mindent összedönt egy pillanat alatt.
Ugyanakkor a
nemzedékek életét úgy formálja a modern világ, hogy nem az
összetartozás, hanem a széthúzás erősödik fel mindenütt. A
bizonytalanság, az állandó vetélkedés, vita, egyszerűen fogalmazva az
embertelen életforma az, ami termeli a problémákat. Bizony ezt nem lehet
egy kis szociális intézkedéssel megváltoztatni. Még jelentős
intézkedésekkel sem! A rendszert kellene megváltoztatni. De a rendszer
csak akkor változik meg, amikor az emberre Isten dicsőségének,
szeretetének a fénye ragyog rá, amikor az ember biztonságot talál
Istenben, s lelkileg, szellemileg képes megerősödni, Az egyetlen
megoldás: Isten szeretetében
biztonságot találni. Ez természetesen nem valósul meg világméretekben soha,
de az Ige üzenete az, hogy a Te életedben megvalósulhat, ha Isten
szeretete betölti a szívedet, ha életed legfőbb belülről motiváló
erőforrása, kiáltása az lesz Isten
látása által, hogy: „Szent,
szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”
A mai modern világra
az a jellemző, hogy szólásszabadság van. Mindenki bátran elmondhatja a
véleményét. Senkinek nem kell attól félni, hogy szavainak súlyos
következménye lesz. Ennek a gondolatnak a komolyan vétele abban
jelentkezik először, hogy igen sokféle gondolat szólal meg. Ezek a
gondolatok, vélemények gyakran erősen különböznek, és gyakran küzdenek
egymással. A következménye ennek az, hogy hatalmas és áttekinthetetlen lesz a hangzavar! Mindenki
mondja, mondja, és persze mindenkinek igaza van…. Ez a mindennapokban azért is zavaró lehet, hiszen nagyon
sok vélemény mögött az ismerethiányt látjuk, fedezzük fel és sokszor
mégis nem az igazság, hanem a megalapozatlan beszéd valami miatt nagy hatást gyakorolhat akár
nagyobb tömegekre is, úgy mint irányadó vélemény. Elbizonytalanító, bántó ez
a hangzavar. Ezért azt szoktuk tenni, hogy saját eszközeinkkel megszűrjük az információkat.
Igyekszünk csak számunkra megbízható és szerintünk hiteles információkat szerezni, s minden
más elhallgattatunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez a sokféle hang
még nem lenne olyan nagy baj, hiszen az idő valójában megmutatja, hogy
hol vannak az értékek, s minden ami értéktelen az eltűnik. Csak az
állandó bizonytalanságot, a sok felesleges beszédet, a hadiállapotot
kell tudni naponta elviselni.
De van egy másik
jellemzője is ennek az életformának. Ez pedig az, hogy mindenki ugyan
elmondhatja a véleményét, de mindenkinek tudnia kell, hogy a
véleményének nincs jelentősége. Igazából senkit sem érdekel az, hogy mit
mondasz. A sok
beszéd mögött szinte sehol sincsen aranyfedezet. Ennek aztán sokféle
rossz következménye lehet.
De ott, ahol Isten
dicsőségének ragyogása által szólal meg az ember, ott egészen más a
helyzet. Ott nem az ember véleménye fogalmazódik meg, hanem az Isten
dicsősége által teremtett, generált magasztalás.
S ez a magasztalás a
jóra, a pozitív dolgokra, az értelmes megnyilvánulásokra, az Isten
magasztalásának, jóságának a hirdetésére indít. Itt nem a kritika szólal
meg, nem vita zajlik, hanem a jóra mutat rá az, aki így szólal meg és a
jót igyekszik erősíteni, munkálni, szolgálni.
Isten dicsérete
által kialakul egy pozitív gondolkodás, egy életet biztosító rend, ennek
a rendnek az elfogadása és szolgálata.
Jézus jövetelével
megjelent ebben a világban Isten országa, királyi uralma. Ha valaki
megnyitja a szívét, akkor megtapasztalja ennek az uralomnak a valóságát.
Betölti a szívét Isten szeretete, dicsőségének a fénye. Isten uralma
átformálja annak az embernek az életét. Ezért mondja Jézus, és Jézus óta
minden igehirdető: Térjetek meg!
Engedd, hogy az
életedben felragyogjon Isten jelenlétének, dicsőségének fénye,s
szólaljon meg szívedből, lelkedből, egész lényedből: „Szent,
szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”
Isten országa,
királyi uralma bennetek van, ha befogadjátok és alárendelitek magatokat
ennek az uralomnak – mondja az Ige. Meg kell térni. Megtérés nélkül,
nyitás nélkül nem valósulhat meg életünkben Isten csodálatos királysága,
uralma. A vallásosság, bizonyos teológiai ismeretek önmagukban nem
jelentenek semmi lényegi változást. A vallásosság sokszor csak a
kárhozatnak az elleplezése.
Engedd, hogy Isten
dicsősége életedet beragyogja, s kiáltsd te is: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”
8Emlékezzél
meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! 9Hat
napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De
a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát
ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se
állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. 11Mert
hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent,
ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és
megszentelte az ÚR a nyugalom napját.
Amikor a Bibliát
olvassuk, akkor azt látjuk, hogy Izráel népének az életében minden
időben, az ószövetségi korokban is és Jézus idejében is, a
tízparancsolatból kiemelt, és különös gondossággal megtartott parancs
volt a szombatnap, ill. a nyugodalom napjának megszentelésére vonatkozó
parancsolat. A többi parancsolat megtartásával kapcsolatban nincsen
olyan sok szabály, tiltás, mint ezzel a parancsolattal kapcsolatosan.
Sőt! Még szóba sem kerülnek olyan sokszor a többi parancsolatok, akár az
ószövetséget olvassuk, akár az újszövetséget, mint ez. Ezt látva azt
kérdezhetjük, hogy vajon a gyülekezeti közösség összetartása miatt
lehetett ennyire hangsúlyos ez a törvény? Erre a gondolatra indít
bennünket az, hogy az embereket mi is igyekszünk arra rávenni, hogy
vasárnap jöjjenek el a templomba, mert így tartható fenn évszázadokon át
a gyülekezet, vagy azt is szoktuk mondani, hogy legalább saját érdekében
használja ki mindenki a heti pihenőnap egészségre, családi életre,
közösségi életre gyakorolt pozitív hatásait.
Úgy gondolom, hogy
ha csak ennyi lett volna a szombatnap megtartásának értelme és titka,
akkor nem került volna ez a parancsolat a legfőbb helyre, nem lett volna
olyan kiemelkedő fontosságú, amilyen volt Izráel népe számára
évezredeken át, s amilyen fontos egészen a mai napig.
Ennek a
parancsolatnak a kiemelkedő hangsúlyozása azt mutatja, hogy ez nagyon
fontos parancsolat, amelynek megtartása valamilyen módon a többi
parancsolat megtartásával összefügg, a többi eredményes megtartását is
eredményezi. Olyan fontos ez a parancsolat, mint a preambulum, az első
néhány szó, amivel kezdődik a tízparancsolat:
Én az Úr vagyok, a Te Istened,
aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!
Ha megérteni
próbáljuk a negyedik parancsolat titkát, akkor a szombatnap
megünneplésével kapcsolatos kérdéseinkre mindenek előtt a
teremtéstörténetből kapunk választ. Azt olvassuk a teremtéstörténetben,
hogy:
2A
hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és
megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. 3Azután
megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg
Isten egész teremtő és alkotó munkája után.
A szombat tehát első renden nem a zsinagógai, vagy templomi
istentiszteletről szól, nem is a heti rendes és fontos pihenőnapról,
ahogyan gondoljuk. A szombat Istennek és a mennyei világnak az
örömünnepe. Megvalósult mindaz, amit Isten, az Ő csodálatos szeretete
által elhatározott, a hatalma által formálni kezdett. S ennek a napnak a
hangsúlyozása azt jelenti, hogy Isten az embert is hívja erre az
örömünnepre. Isten azt akarja, hogy az ember vele örvendezzen. Ez az
Istennel együtt töltött idő belefoglaltatik a teremtésnek, a világnak a
rendjébe, mégpedig egy heti 24 órás időtartammal. Olyan nyugalom, olyan
pihenés tehát ez, amelynek nagyon határozott szellemi tartalma van: Mi
emberek Isten vendégei lehetünk! Az Isten örömében, élő jelenlétében
részesedhetünk. E nélkül az ünnep nélkül éppen ezért gyorsan kiüresedik
és értelmét veszti a több parancsolat. Isten törvénye ugyanis Isten
szabadító tette és az Ő személyes jelenléte által válik az ember számára
élővé, s törvénnyé. Jézus által pedig a szombat megünneplésének a
törvénye még inkább meggazdagodik, és még inkább kiteljesedik, hiszen
Jézus által a hitben élő ember egész élete, minden napja és minden
órája, az Isten szeretetében, örömében élt élet lehet.
Így a mai igehirdetésnek az az alapüzenete felénk, és ez az alapüzenet
szól kivétel nélkül minden ember felé: Az örvendező Isten és az
örvendező mennyei világ hív és vár téged, hogy Te is vegyél részt ezen a
csodálatos ünnepen. Éld át az örvendező Isten és a menny örömét. Legyen
ez életedben kiemelten fontos időszak ez az ünnep, legalább hetente 24
órán át.
Ennek az örömünnepnek igen sok áldása van az életünkre nézve, ha részt
veszünk rajta. A sok áldást, ami ebből fakad felsorolni nem lehet egy
istentisztelet keretén belül, csupán egy-két fontos részletét lehet
megemlíteni. Így hát legyen a mai alkalmunk egy olyan alkalom, amikor
ezt próbáljuk megtenni.
Amikor életünk különféle részleteit nézzük, vizsgáljuk, akkor jól
látjuk, hogy minden dolgunk akkor formálódik jól, akkor vesszük jól az
akadályokat, ha a szükséges alapfeltételeket megteremtjük ehhez. Az
emberek az alapfeltételeket különféle módon határozzák meg. Általános
felfogás szerint ilyen alapfeltétel sok tekintetben az anyagi biztonság.
Ha az embernek van munkája, vannak tartalékai, akkor nagy baj nem lehet!
De gyakran hangsúlyozzák az is, hogy a jó fizikai erőnlét az az alap,
ami az embert derűssé, optimistává és sikeressé teszi. Ép testben ép
lélek! – mondták a görögök már. Sportolni kell, fel kell keresni
rendszeresen a konditermet, esténként futni, mozogni kell, s akkor jobb
lesz a közérzetünk és az életünk is kiegyensúlyozottabb lesz. Sok modern
munkahelyen a hatékonyság növelése érdekében lehetőséget adnak a
dolgozóknak a testmozgásra, sportolásra, akár munkaidő alatt is. Egy kis
testmozgás ütőképesebbé teszi a csapatot. Ezekben a megoldásokban mindig
a lelki erő, a biztonságérzés, a fittség érzése van ott a háttérben.
Általános tapasztalat, hogy ha valaki lelkileg erős, akkor szinte minden
akadályt legyőz, minden nehézséggel meg tud küzdeni. S tulajdonképpen
erről szól ez a parancsolat is, csak sokkal hatékonyabb és mélyebb
hatású lehetőséget, megoldást kínál fel az ember számára, mint az emberi
megoldások. Az emberi törekvéseket ez a parancsolat nem zárja ki, hanem
inkább egy sokkal eredményesebb, hatékonyabb utat mutat meg.
Arra tanít meg, hogy ha sikerül időnként kilépni lelkileg, szellemileg a
miket körülvevő, sokszor megerőtlenítő, és elkeserítő anyagi világ
kötöttségeiből és sikerül az élő Isten jelenlétébe kerülni, akkor az Ő
öröme, az Ő szeretete átjárja egész lényedet, egész valódat és érzed,
hogy az a sok görcs, ami ott van benned, oldódni kezd. Isten élő
jelenlétében törvényszerűen betölti az ember szívét az öröm és a
békesség. A félelmeket az Ő jelenléte kiűzi a szívedből. Az Ő
jelenlétében, ünnepén, megszólal a szívedből az ének, ami telve van
hittel, reménységgel. Nem panaszének, nem zúgolódás, hanem ujjongó
örömének szól a szívedből Isten jelenlétében. Lehet, hogy amikor
megérkezel hozzá, akkor még van panasz, keserűség, félelem, de ha az Ő
öröme átjár, akkor szabaddá tesz!
Minden héten szükségünk van erre a boldog időre, hogy napjainkat és
egész életünket ez az ünnep határozza meg! A heti feladatokból érkezzünk
meg ide, s a következő hét feladataira induljunk el innen. Jézus által
minden időnkben nyitva van az ajtó Isten trónjához, az örömhöz, a
dicsőséghez, csak be kell lépni ezen az ajtón! Mindannyian, akik hitben
élünk, tudjuk, hogy Jézus által nem csak ez a 24 óra, hanem minden
napunk ilyen lehet. Isten előtt, az Ő jelenlétében élhetünk állandóan.
De talán azt kell mondani, hogy ez a korlátlan lehetőség ne akadályozzon
meg bennünket abban, hogy minden héten legyen 24 óránk, amikor tudatosan
és teljesen ennek a nagyszerű, csodálatos lehetőségnek az áldásaira
koncentrálunk. Boldog az, aki mindent félre tud tenni azért, hogy ez
megvalósuljon, mert megérzi, megtapasztalja, hogy az Úrral és az Úrban
való öröm az egész belső világát, hogyan tisztítja, szabadítja fel, s
hogyan teszi örvendezővé és hálássá a szívét.
Újra és újra megújulunk, megelevenedünk akkor, ha Isten szeretete
betölti a szívünket.
Azok, akik a világ felől szemlélik ezt, azok talán furcsának tartják ezt
és talán gyakran meg is botránkoznak rajta. Pünkösdkor is sokan voltak,
akik gúnyolódva mondták, hogy: Édes bortól részegedtek meg! Ezzel
azonban nem kell nekünk foglalkozni. Mondhatnánk ugyan azt, hogy azok,
akik Isten népét minősítik, sokszor eléggé szánalmas állapotban vannak.
Mennyi szenny, mennyi nyomorúság, mennyi szenvedés, mennyi a bűn miatti,
megoldhatatlanul súlyos gond van a mi világunkban! De mi ezt így nem
mondjuk. Mi azonban nem gúnyolódunk azon, ahogyan az emberek élnek
körülöttünk, hanem inkább szomorúak vagyunk miatta, s imádkozunk értük,
hogy ismerjék meg azt a többet, amit mi megismerhettünk. Ellenvetéseikre
csak annyit válaszolunk, ha valaki figyel rá, hogy: Boldog ember az, aki
Isten szeretetében, örömében élhet, aki hétről hétre megújulhat ebben a
szeretetben.
Ebben az örömben, amit Istennel örvendezve átélhet minden ember, azt is
megtapasztalhatjuk, hogy: Isten
velem van és hatalmával támogat engem, ha arra szükségem van.
Megerősít és megtart. Sasszárnyon hordoz! Angyalainak parancsol felőlem,
hogy őrizzenek minden utamon. Az a 24 óra arra is jó, hogy megerősödj
Isten Lelkének ereje által és megbátorodjék a szíved. Ő mondja nekünk,
jól hallhatóan: Ne félj, mert én
veled vagyok, és megtartalak téged. Csak légy bátor és erős, mert veled
van az Úr a te Istened!
Ha valakinek a szívébe árad Isten ereje, ha valakinek a szívében ott
vannak ezek az Igék, akkor szabaddá lesz a félelmektől, nem fél, nem
hátrál meg és az egészen biztosan győzedelmeskedik a harcaiban. De
ahhoz, hogy ez az erő, ez a bátorság ott legyen benned, ahhoz arra van
szükség, hogy vedd komolyan a szombatnapot, mint az Istennel való élő
közösség csodálatos idejét és lehetőségét, mert csak ott kap az ember
erőt, csak ott bátorodhat meg jól az embernek szíve!
Életünk minősége tehát elsősorban nem a körülmények, nem a fizikai erőnk
függvénye, hanem ez a lelki, szellemi alap. Ha a lelki, szellemi háttér
nem jó, akkor minden gyorsan összeomlik, akkor mindig ott van a veszélye
annak, hogy megerőtlenedünk és vereséget szenvedünk.
A szombatnak a jó megszentelése ezért kiemelten fontos számunkra. Öröm,
békesség a helyes szombatünneplésnek az ajándéka, s ott találja meg az
ember a kiapadhatatlan belső erőforrást, s a semmitől meg nem rettenő
bátorság ajándékát.
Az Istennel megtalált és komolyan vett kapcsolat következménye
természetes módon az is, hogy az
ember élete tisztulni kezd.
Jól tudjuk, hogy az, amiben éljük az életünket, erősen befolyásolja a
viselkedésünket, emberek közötti forgolódásunkat. Azt szokták mondani,
hogy az emberek különféle szerepeket játszanak, aszerint, hogy milyen
társaság veszi őket körül, vagy mi a hivatásuk, szakmájuk, milyen
közösségben forgolódnak. S ez talán jól is van így.
De gondoljuk el azt, hogy amikor valaki hetente legalább 24 órát az
Istennel való örömben él, látja, átéli Isten jelenlétét, hallja szavát,
akkor az nem élhet úgy, nem érkezhet meg a családjához, embertársaihoz
úgy, hogy ez ne lenne érzékelhető azonnal a szavain, a magatartásán.
Itt van a tízparancsolat megtartásának titka! Ezért nem is úgy szólnak
ezek a parancsok, hogy ne tedd ezt vagy azt, hanem inkább, hogy: nem
teszed!
Isten nagyon jól tudja azt, amit mi nem mindig hiszünk el, hogy az
embertől nem várható semmi jó. Az ember egy bukott lény. Isten előtt
nincsen jó és rossz ember, csak bűnös ember van.
Emlékszem arra, hogy évtizedekkel ezelőtt beszélgettünk egy társaságban
arról, hogy olyan emberek, akik szelíd, kulturált emberként voltak
ismertek, olykor mivé lettek a harctéren, a fogságban, vagy éppen a
koncentrációs táborok poklában, vagy egy váratlan helyzetben. Az ember
ilyen! De akkor, ha Isten szeretete, szentsége és tisztasága átjár
bennünket, akkor érezhetően ebből a szeretetből, szentségből és
tisztaságból érkezünk meg mindenhova. Akkor is emberek maradunk, akkor
is látható a mi gyarlóságunk és tökéletlenségünk, de Isten jelenléte
mégis megtisztít, meggyógyít bennünket és Ő Lelkével erősít arra, hogy
az Ő útjain járjunk.
Ezért szoktuk mondani azt, hogy a legnagyobb hiba, ha a keresztyének
erkölcsi tanításokkal próbálják szebbé tenni a világot, elmondva azt,
hogy különböző helyzetekben mit kell, vagy mit nem kell tenni. Ez
legtöbbször üres beszéd! Arról kell beszélni, hogy az ajtó nyitva van
Isten trónja felé. És az az ember, aki belép ezen az ajtón, az más
emberként érkezik vissza ebbe a világba, mert Isten szeretete, szentsége
és tisztasága megtisztítja és átformálja. Ez az egyetlen megoldása a mi
életünknek. Az önmegváltás, a nagy akarás csak arra jó, hogy nagy
öntudattal és gőggel felékesítsük a bűnös életünket, gonoszságunkat
valami olyan glóriával, amivel minden szennyet el lehet leplezni.
A megoldás tehát ingyen van, mindenki számára elérhető Jézus Krisztus
által:
8Emlékezzél
meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! 9Hat
napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De
a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja.
Amikor Isten örömében részesülünk és életünk Isten szeretete, hatalmas
ereje által formálódni kezd, akkor ez
megváltoztatja az emberekkel való
kapcsolatunkat is.
Mindenek előtt felfedezzük azt, hogy vannak, akik ugyanazt a csodát
élhetik át, amit mi is. Ők is Istent dicsérő, az Ő szeretetében
örvendező emberek. Velük közösséget találunk, és jól érezzük magunkat
közöttük. Így a szombatnap megünneplése nem abból áll, hogy elmegyünk az
istentiszteletre, hanem azért megyünk el az istentiszteletre, mert ez is
benne van a szombatnap megünneplésében. Ez is része az ünnepünknek.
Vágyódunk egymás után! Érezzük, hogy összetartozunk, mint Isten
gyermekei Jézus Krisztus által! Szolgálhatjuk egymást! Egymás hite által
épülhetünk, egymást intjük, tanítjuk az Igével, s együtt dicsérjük
Istent.
Isten dicsérete így hangzik fel ebben a világban. A Tőle jövő fény, a
Tőle kapott élet így sugárzik bele láthatóan a világunk sötétségébe.
Mindenütt vannak emberek, akik Isten örömünnepéből érkeztek ebbe a
világba!
Olykor azt szokták mondani, hogy: Én nem megyek el az istentiszteletre,
mert nem érek rá. Istenben hiszek ugyan, az egyházat azonban nem tudom
elfogadni. Nos, az ilyen vallomások olyan emberek szájából hangzanak el,
akik Istenről semmit, vagy nem sokat tudnak, s nem élték, élik át az
Isten örömét. Aki Isten szeretetében él, az törvényszerűen benne él
abban a közösségben, ahol Istentől szeretett emberek vannak együtt.
Istennel való közösségünk megmutatkozik abban, hogy életünknek milyen
minőségjegyei vannak, s abban is, hogy kivel vállalunk közösséget.
Aki Isten szeretetében, szeretetében él, az világosan látja ennek a
világnak a szánalmas voltát, vergődését, s legfeljebb azokban a
kérdésekben azonosul a világgal, amik Isten Igéje szerint elfogadhatóak
számára. Isten népe, minden gyarlósága ellenére is fontosabb és
értékesebb annak, aki Isten gyermeke, mint a világ.
Azonban az is átéljük Isten jelenlétében, hogy Isten szereti a világot,
az embert. Úgy szereti Ő ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte….
Így tehát egyértelmű Isten jelenlétében az mindenki számára, hogy
küldetésünk van a világ felé. Küldetésünk az, hogy Isten szeretetéről
tegyünk vallást szóval és tettel egyaránt. Szavainkkal úgy tehetünk
vallást, ha minden szavunkban ott van a vigasztalás, ha erősíti a másik
ember szívében a reménységet, ha segíti a békességet. A jóság, a
kedvesség, a békességre való törekvés kell, hogy ott legyen a
szavainkban és a tetteinkben egyaránt. Ahogyan Jézus életében sem azt
látjuk, hogy az emberek felé, akik hozzá mentek, akik figyeltek rá,
azoknak adta az Ő segítségét.
De ugyanakkor bele kell kiáltani a világba: Ember! Isten szeret téged és
hív, hogy élj az Ő szeretetében! Nincsen másban élet, nem teljesedik ki
máshol az embernek az élete, csak egyedül Isten szeretetében, amely
Jézus keresztje által árad a világba és minden ember felé.
Izráel kiválasztásának az volt a lényege, hogy a felülről jövő
világosság beragyogjon általa a bűntől megromlott világba, és Isten
szabadító akaratát hirdesse minden nép felé. A mi küldetésünk is ez.
Nincsen más lehetőség a gyógyulásra, a szabadulásra, egyedül Jézus
Krisztus által. De az evangéliumot csak az tudja hirdetni, aki Isten
előtt erősödik meg erre, s Tőle kapja a hozzá a felhatalmazást, s az
erőt.
S a szombatnapnak a megünneplése Jézus által azt is jelenti, hogy látjuk
azt a jövőt, amit Isten készített. Ez a világ csak egyik gödörből a
másikba esve bukdácsol. Nincsen jövője, csak szüntelenül azért küzd,
hogy ne következzen be valami tragikus összeomlás. Vergődik,
hiábavalóság alá rekeszttetett. De Isten nyugodalmában, örömünnepében,
Jézus Krisztus halála és feltámadása által, a jövő ragyoghat fel, ahová
Isten megtartó kegyelme által megérkezhetünk.
Olyan jó lenne, ha így tudnánk megtartani a nyugalomnapját! Öröm, erő,
bátorság, tisztaság, feladat lenne ennek az ajándéka. Életünk pedig sok
áldást hordozna.
II.Mózes 12Tiszteld
apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet
Istened, az ÚR ad neked!
Régi emlék elevenedett meg előttem az elmúlt napokban. Gyermekkoromra
emlékeztem vissza. Eszembe jutott
a gyermekkori körzeti orvosunk, akit jól ismertünk, köztiszteletben álló
doktor volt, akiről később utcát is elneveztek. Egyetlen orvosa volt ő a
községnek, ahol tizezernél is több ember lakott. Mindenkit ismert
személyesen. Amikor valaki felkereste valamilyen betegséggel, akkor, ha
nem volt gyári kiszerélésű gyógyszer (abban az időben nem volt
annyiféle, mint ma), akkor a receptre felírta annak az általa rendelt
poralakú medicinának az összetételét, amit be kellett venni a betegnek.
Általában 5 tasakkal írt fel egyszerre, s amikor elfogyott, akkor vissza
kellett menni hozzá, hogy ellenőrizze a hatást, a gyógyulás folyamatát,
s ha szükséges, akkor újra felírja a gyógyszerből a következő öt
tasakkal. A patikában pontosan elkészítették és egy ostyában kellett
bevenni ezt a rendelt por alakú gyógyszert, Nem volt olyan betegség,
sérülés, amit a doktor úr ne igyekezett volna maga kezelni. Nem küldte
sehova a beteget, ha arra nem volt feltétlenül szükség, mert erre nem is
volt sok lehetőség, s őneki a gyógyítás volt az élete, a hivatása. A
doktor jól ismerte az előtte szolgáló orvosok tapasztalatát, módszereit,
amit saját tapasztalataival továbbfejlesztett, jól tudta, hogy milyen
hatóanyag mire jó és milyen összetételben kell azt hatékonyan használni,
és alkalmazta is azokat.
Ma, amikor egy beteg elmegy az orvoshoz, akkor nagyon gyakran panaszait
hallgatva az orvos csak annyit mond neki: Ne haragudjon, én ehhez nem
értek, mert én csak egy belgyógyász vagyok, s gyorsan tovább küldi a
pácienst valamilyen egészségügyi intézménybe. Patikusok szerint jó
vigyázni, mert az orvosok általában nem ismerik a hatóanyagokat,
különösen akkor, amikor többféle gyógyszert írnak fel.
De valljuk be, hogy ez az őszinte
vallomás talán még emberibb annál, mint amikor felületesen, olykor
nagyképűen kioktatja a beteget, téves diagnózist állít fel, s így kezdi
gyógyítani a betegséget, vagy egyszerűen csak annyit mond, ami sokszor
elhangzik különösen a gyógyíthatatlan, vagy idő betegek felé:. Mit
csináljak magával? Ebben a korban tőlem már ne várjon semmi segítséget.
Eszembe jutnak az iskolai évek is. Nyolc órakor volt az első becsengetés
és egy órakor már otthon ebédeltünk. A délután a leckeírás, a tanulás és
a játék ideje volt minden diák számára. Sok kiváló tudós így kezdte el
és járta végig az iskolai éveit. Sőt, sokan, a nagyok közül is, a
tanyasi iskolákban, osztott osztályban szívták magukba a tudományt,
mégsem okozott ez semmi gondot számukra, sikeres életpályát tudtak végig
járni..
Ma mindenféle tanterv, módszer váltja egymást. A gyermekek túlterheltek.
Reggel mennek nulladik órára és este 9 órakor még a tankönyv felett
görnyednek, ha a szülő szigorúan odafigyel rájuk. Mindenféle okos dolgot
meg kell tanulniuk, mert az a hiedelem terjedt el, hogy mindenre szükség
lehet az életben. Az iskolát elvégző fiatalok átlagos tudásszintjén
azonban, és a lakosság szellemi nívóján azonban egyáltalán nem látszik
meg az, hogy ennek a folyamatos ötletelésnek, a nagyszerűnek hitt
újításoknak valóságos eredményei vannak.
Az egyházi életben is valami hasonló jelenséget fedezhetünk fel. a régi
nemes hagyományok lassan teljesen elfelejtődnek. Egyre több ötlettel
igyekeznek színesébe, hangulatosabbá tenni az egyházi alkalmakat a
fiatal lelkészek. Előkerül a gitár és divatos, de sokszor értéktelen
dallamok szólnak az istentiszteleteken. Azzal érvelnek sokan, hogy erre
van igény, ez fogja meg a mai fiatalokat. Természetesen nem is lehet
ezzel vitatkozni, hiszen minden népgyűlésen, jelentősebb eseményen az
értéktelen és durva dallamokra csápolnak az emberek. Ez a trendi. Az
istentiszteleteken itt ott lelkészek rendetlen öltözetben, hanyagul és
kabarét súroló stílusban „osztják az észt” (mert
ugye az a Jézus is
megmondta, amit én most
magyarázok nektek…)
Folytathatnám tovább a sort az élet különféle részleteivel. Mindenütt
azt láthatjuk, hogy volt idő, amikor a korábbi évszázadok tapasztalatára
épültek fel a dolgok, s az működött. Tisztelték az emberek az előttük
járók tudását, tapasztalatát. Az idős, tudós emberre szinte mindenki
felnézett. Az emberek érezték, hogy az előző évszázadok tapasztalata az
a biztos alap, amire jól lehet építeni. Az első generációk is így
fogalmaztak:
Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén
a szegletkő maga Jézus Krisztus, Ef.
Ez
a korszak azonban lezárult. Ezután a korszak után eljött az az idő,
amikor a tudomány és a technika fejlődése felgyorsult, és a lassú és
hagyományokat tisztelő generációktól a fiatalos lendület átvette az
irányítást. Csodálatosabbnál, csodálatosabb felfedezések születtek,
módszerek alakultak ki (először a régebbi ismereteket felhasználva).
Azután már nem volt többé szükség a régebbi idők tapasztalatára, mert a
csodálatos új találmányok, az új módszerek és új gondolatok, új
életstílusok olyan erővel hódították meg a világot, hogy szükségtelenné,
avíttá lettek a korábbi időszakok tapasztalatai. Az idős tudós már nem
példakép, mert tudománya elavult. A fiatal, életerős tehetség ült a
példaképek trónjára.
Először nem is volt ezzel látszólag semmi baj. Egy ideig minden jól
működött, sőt, valóban fantasztikusan szépült, formálódott minden. De
eljött az a pillanat, amikor a sok új, fiatalos ötlet miatt olyan
mértékben légüres térbe kerülve, összezavarodott minden, mégpedig úgy,
hogy ember legyen a talpán, aki ebben a fiatalos lendülettel előállított
katyvaszban kiigazodik. Talajvesztetté és egyensúlyát vesztetté vált a
mai ember.
Ezt a folyamatot nagyon támogatta és erősen segítette az amerikai
stílusú gondolkodás. Ott, Amerikában, ugyanis a fiatalság, a lendület, a
siker és persze a haszon az, ami mindent meghatároz. Abban a világban a
nyolcvan éves anyókának is kötelessége hirtelenszőke hajjal és
plasztikázott alkatrészekkel közlekedni a nagyvilágban. Mindenkinek
bizonyítani kell, hogy fiatal. Mert a fiataloké a jövő. A fiatalos
lendületé, tehetségé.
Bűnbánattal meg kell vallani azt, hogy ennek a felfogásnak a
kialakulásában nagy szerepe volt a kiüresedett, tartalmát vesztett
protestáns gondolkodásnak. Láthatóan a protestáns országokban van a
legnagyobb zűrzavar. A szeretetbe belegyúrva, szeretetmázzal leöntve,
mindenféle fiatalos ötlet hatja át a mindennapokat. A katolicizmus a
maga konzervatív, hagyományörző gondolkodásával nem engedte, vagy inkább
nem támogatta olyan nagymértékben az istentelen protestantizmus
gondolkodásának elterjedését. Amerikában, ahol puritánizmusból
„kigyógyulva” Isten helyére a dollár, az üzlet, a piaci szellem került,
felerősödött az ifjúság dicsérete, a korlátlan fejlődés, a mértéktelen
haszon, az üzleti szellem, az élet kialakította a tartalmát vesztett
protestáns gondolatokból fakadó, s egyre jobban megerősödő pogányságot.
Ez a folyamat már olyan mértékben lett átok az emberiség életének minden
részletében, hogy sokan, nem is ok nélkül, azt mondják, hogy
apokaliptikus korba érkeztünk el. Katasztrofálisnak tűnnek, és
megoldhatatlannak látszanak azok a folyamotok, amikben él a mai ember, s
az egész világ. Amikor a jövőről beszélünk, akkor korlátlan fejlődés
címszavát emlegetve, azzal kidíszítetten is, hiányzik szavainkból minden
optimizmus, minden reménység. Úrrá lett az emberi szívekben a
reménytelenség. Azt látjuk, hogy emberek milliárdjai rabszolgalétben
élnek, kiszolgáltatva a munkaadóknak és a létbizonytalanságnak.
Idősekre, betegekre, különféle fogyatékkal élőkre már minden
szégyenkezés nélkül kimondjuk: Te csak egy teher vagy a társadalom
nyakán, mert csak a fiatalok, a teljesítményt leadni tudók, csak a
sikerorientált és tehetséges emberek érnek valamit, s éppen ezért csak
ezeknek az embereknek van joga a léthez.
Az emberiség élete összezavarodott, a nagy tudományával légüres térbe
került és nevetségessé vált az ember, mert nem figyel Isten törvényére
és figyelmeztetésére!
Oda kellene figyelni engedelme szívvel arra, amit Isten Igéje mond:
12Tiszteld
apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet
Istened, az ÚR ad neked!”
Ézsaiás 3;5. És adok nékik gyerkőczöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok.
Jézus meggyógyít egy leprást (Mk 1,40-45; Lk
5,12-16)1Amikor
lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt, 2és
íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha
akarod, megtisztíthatsz.” 3Jézus
kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: „Akarom. Tisztulj
meg!” És a lepra azonnal letisztult róla.4Ekkor
így szólt hozzá Jézus: „Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el,
mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot,
amelyet Mózes elrendelt, bizonyságul nekik.”
Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját
(Lk 7,1-10; Jn 4,46-53)5Amikor
Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte: 6„Uram,
a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak.” 7Jézus
így szólt hozzá: „Elmegyek, és meggyógyítom.” 8De
a százados ezt felelte rá: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba
jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. 9Mert
én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt
katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj
ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! - és
megteszi.” 10Amikor
Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony,
mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. 11De
mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és
asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek
országában; 12akik
pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső
sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” 13A
századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj el, és legyen a te hited
szerint.” És meggyógyult a szolga még abban az órában.
Jézus meggyógyítja Péter anyósát (Mk 1,29-31; Lk
4,38-39)14Amikor
Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. 15Jézus
megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt,
és szolgált neki.
Jézus sok beteget meggyógyít (Mk 1,32-34; Lk
4,40-41)16Amikor
este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a
tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, 17hogy
beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: „Erőtlenségünket ő
vette el, és betegségeinket ő hordozta.”
294.1. Jézus vigasságom
16Amikor
este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a
tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, 17hogy
beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: „Erőtlenségünket ő
vette el, és betegségeinket ő hordozta.” Az emberek között forgolódva mindannyian
tapasztalhatjuk, hogy nagyon sok olyan emberrel találkozunk, akik
panaszkodásukkal, vagy éppen elégedetlenségükkel azt árulják el, hogy a
mindennapok küzdelmeiben erőtlennek érzik magukat. Nem tudnak úrrá lenni
azokon a nehézségeken, gondokon, amikben élnek. Ez az erőtlenség gyakran
azt eredményezi, hogy a depresszió, a leépülés folyamata erősödik fel az
életükben, s ez rányomja a bélyegét az életük minden részére. De nem csak erőtlen emberekkel találkozunk, hanem
olyan emberekkel is, akiknek az élete valamilyen betegségtől megterhelt
élet. S itt nem csak a testi betegsé- gekre gondolok, hanem azokra a fájdalmakra és
nehézségekre is, amik az emberek életében ott vannak. A családi élet
széthullására, a különféle lelki betegségekre, az élet küzdelmeiben
kapott súlyos sérülésekre, sebekre. Körül nézve szűkebb és tágabb
környezetünkben sok beteg, sérült embert láthatunk meg, fedezhetünk fel. Harmadszor olyan embereket is látunk, akiket nem az
erőtlenség, vagy a betegség gyötör, hanem akik életüket úgy élik, hogy
abban olyan vonások jelennek meg, amik megdöbbentik, vagy megrendítik a
körülöttük élőket. Azt lehet érzékelni ezeknél az embereknél, hogy nem a
saját akaratuk szerint élik az életüket, hanem valamilyen idegen gonosz
erő hatalmában vannak. Képtelenek rendesen, kedvesen, emberi módon élni,
tetteikben, szavaikban romboló, békességet megrontó erők vannak.
Mindenki menekül előlük, kerüli őket ezért, s ők is gyakran szenvednek
attól a hatalomtól, ami fogva tartja őket. Az újságokat olvasva, vagy a
híradásokat hallgatva, gyakran súlyos tragédiákról értesülhetünk,
amiknek okozói ilyen emberek. S egyre több van ilyen a mi világunkban.
Ezeket nevezi a Biblia tisztátalan lélektől megszállott embereknek. Bizonyára lehetnek finomítani ezt a skálát, ami a
körülöttünk lévő emberek életét teszi láthatóvá számunkra valamilyen
rendszerben, de nem szeretném folytatni tovább, hiszen nem ez az
istentiszteletnek, az igehirdetésnek a feladata, hogy valamilyen pontos
leírást adjon erről a világról és a ma élő emberekről. Ezt a három
jellegzetes ember típust szeretném csak megemlíteni, az erőtleneket, a
betegeket, s azokat, akik képtelenek emberi módon élni, mert valami
idegen lélek uralma alatt élik az életüket. Ha figyelmesen hallgattuk végig a felolvasott Igét, s
ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, akkor azt látjuk, hogy Jézus
bármerre is jár, szinte mindenütt azonnal megjelennek, hozzá futnak az
erőtlenek, a betegek és a megszállottak. Olyan sokan jönnek, vagy olyan
sok beteget, megszállottat, hoznak Jézushoz, hogy szinte szorongatja
Jézust a tömeg. Egyre többen és egyre többen jelennek meg az ilyen
emberek Jézus közelségében. S ez minden időben így van, ha valahol Jézus jelen
van. Jézus jelenlétét az jelzi elsősorban a templomokban, az egyházban,
hogy jönnek, egyre többen jönnek az erőtlenek, a betegek és az életük
feletti kontrolt, irányítást elvesztettek. S ha Jézus itt van, akkor a szószékről olyan szavak
szólalnak meg, amik ezeket az embereket szólítják meg, s a megerősödést,
a gyógyulást és a megtisztulást eredményezik. Maga a templom is olyan
helyjé válik, ahol folyamatosan a megerősítő, gyógyító és megtisztító
erők áradnak ki emberek életébe. Lelkipásztoroknak és a gyülekezet hitben járó, élő
tagjainak azért kell imádkozni, s minden eszközzel arra kell törekedni,
hogy így működjön a templom. Ne egy vallásos cselekedetet végrehajtó
közösség legyen jelen Isten házában, mert az szinte teljesen
haszontalan. Az élő Jézus Krisztus, Isten Fia legyen jelen és Őhozzá
jöjjenek azok, akik erőtlenek, betegek és tisztátalan eröktől megszállva
élik az életüket. Az embereknek nem lelki tanácsra van szükségük
elsősorban, nem lelkigondozásra, vagy pszichológiai terápiára, hanem a
Szabadító Úrra, Jézus Krisztusra. Csak Jézus egyedül, aki segíthet
rajtunk embereken, csak Jézus, egyedül csak Ő. Természetesen ez a forma egy kicsit, vagy sokszor
nagyon is ijesztő. Hiszen gondoljuk csak el, hogy milyen állapotok
vannak ott, ahol sok erőtlen, beteg, megszállott ember van együtt. Nem
egy felemelő látvány, sőt sokszor megrendítő, vagy egyenesen ijesztő is.
De akkor, amikor Jézus gyógyító ereje megmutatkozik, akkor már egészen
más kép tárul elénk. Akkor láthatóvá válik az, hogy Isten Jézus
Krisztusban valóban lehajolt hozzánk, nyomorult, bűnös emberekhez, hogy
a mélységből felemeljen, s a láncainkból megszabadítson. Az Ő
szabadítása nyomán pedig csodálatos erővel felhangzik az örömének, a
magasztalás. Azt tudjuk kiáltani: Jó az Úr! Boldog az az ember, aki
Őbenne bízik. De próbáljuk egy kicsit a részleteket megnézni, s
törekedjünk megfogalmazni azt, hogy mi is történik Jézus által azokkal,
akik erőtlenek, betegek, vagy tisztátalan lélek, lelkek gyötrő
megszállásától szenvednek. Az első, amit megtapasztalhat Jézus élő jelenléte
által az erőtlen ember, hogy Jézus megszabadítja és megerősíti őt. Az erőtlenségnek sokféle formája van. Az egyik
formája az, amikor valaki úgy érzi, hogy ő nem tud olyan értékes lenni,
mint a többi ember. Adottságai, képességei, a leleményessége, kitartása,
vagy más emberi tulajdonsága nem olyan szerencsés, mint másoké.
Fájdalommal és felelemmel éli át a saját korlátait. S ez lehet nagyon
reális, valós érzés. Azt mondja gyakran az ilyen ember: Nekem ez
biztosan nem fog sikerülni! Sok olyan ember van, aki önmagát
értéktelennek, vagy másoknál értéktelenebbnek látja, összehasonlítva
másokkal nem érzi magát, képességeit olyan jónak, alkalmasnak, mint a
mellette élőkét, lebecsüli, leértékeli önmagát. Ez a gyengeség talán lehet indokolt is sok esetben.
Vannak olyan emberek, akik az élet nagy küzdelmében mindig vereséget
szenvednek. Nem őket választják, amikor valakire szükség van.
Jelentkeznek egy munkahelyre és mindig alkalmatlannak nyilvánítják őket.
De
akkor, ha egy ilyen ember Jézushoz jön és Jézus megérinti Őt, akkor azt
fogja megérteni, hogy ebből az erőtlenségből meg lehet szabadulni. Mert
Jézus érintésében benne van az az üzenet, az a fantasztikus vallomása
Istennek, hogy: Én, szeretlek Téged és Te az én számomra fontos vagy!
Úgy szeretlek téged, olyan fontos vagy a számomra, hogy érted állt ott a
Golgotán a kereszt. Felhangzik feléd a szó az Igéből: „…miért
beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem
Isten elé. 28Hát
nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a
földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme
kifürkészhetetlen. 29Erőt
ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. 30Elfáradnak
és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 31De
akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” „10Ne
félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened!
Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.11Megszégyenülnek
és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek,
elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.12Keresed,
és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen,
akik ellened harcolnak. 13Mert
én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked:
Ne félj, én megsegítelek! 14Ne
félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítelek - így szól az
ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -.”
Jézus érintése nyomán az ember átéli, hogy élete
erőtlenségébe beárad az Isten hatalmas ereje. Én erőtlen vagyok, de az
én Istenem erős, hatalmas, Őelőtte nincsen lehetetlen. A kis
cserépedényben ott lesz egyszerre az a csodálatos kincs, ami minden
kincsnél nagyobb és csodálatosabb, az Isten kegyelmének, szeretetének a
kincse. S életünk útjain, életünk eseményeiben érezni
kezdjük, hogy egy láthatatlan, de valóságos erő hordozni kezd bennünket,
ez az erő formálja, mozgatja körülöttünk az eseményeket. Embereket hív
elő, akik nekünk szolgálni kezdenek. Olyan helyzetek állnak elő
csodálatos és megmagyarázhatatlan módon, amiről mi álmodni sem mertünk
volna. Isten őrző, megtartó hatalma felemel bennünket, hordoz, előttünk
jár és követ bennünket. De ezt csak Jézusnál lehet megtapasztalni és átélni!
Aki nem tud Jézushoz eljutni az az erőtlenségében mindig csak vonszolja
magát és soha nem szűnik meg az ajkán a panasz és a kétségbeesés. Ezért fontos, hogy Jézus itt legyen minden
istentiszteleten, s sokan átéljék az Ő érintését, s megerősödjenek az
erőtelenek az Ő ereje, szeretete által. Az igehirdető és mindenki
hirdesse bátran: Jézus itt van és hív, vár téged! Milyen jó is, amikor az ember el tudja mondani, amit
Ady mondott egykor egyik versében: Valamikor labdatéren Kövér könnyel, sóvár vággyal
Ni, most a labdatéren, Hát nem lett más a világ. Ma is nagyon sok játékból
kitudott csenevész fiú és leány van, akiket a nagy Labdaverő össze akar
gyűjteni egy nagy játékra. Jézusban gyűjti őket. Mert Jézus azért jött,
hogy megszabadítson (Téged) minket a mi erőtlenségünktől és megmutassa,
hogy alkalmatlanságunk ellenére alkalmassá lehetünk bármire, mert Ő
alkalmassá tud tenni bennünket. Ha erőtlennek érzed magad, ha úgy érzed, hogy semmi
nem sikerül úgy, ahogyan szeretnéd, jöjj Jézushoz, mert Ő vár téged! A második üzenet így hangzik: Jézus meg tud
gyógyítani. Testi, lelki, családi, vagy bármilyen betegség, zavar van az
életedben, Jézusnál van gyógyulás a számodra! Mindenek előtt azt mondanám, hogy a testi
betegségekből is van gyógyulás Jézusnál. A testi betegségek nagyon
sokszor a mi életünk rendezetlenségeire, a bűneinkre vezethetők vissza.
A rendezetlen dolgok, a szívünkben, lelkünkben ott lévő sok feszültség,
idegesség, félelem, a harag és a gyűlölet, az állandó stresszállapot
megbetegíti az embert. Hosszú távon ezek a lelki nyomorúságok komoly
betegségeket okoznak. Amikor Jézushoz jövünk, akkor Ő arra segít bennünket,
hogy valljuk meg, beszéljük ki mindazt, amit ott hordozunk a szívünk
mélyén. Azért és úgy mondatja ki velünk ezeket a dolgokat, hogy az nem
egy romboló, önpusztító kifakadás lesz, hanem egy megtisztító,
bűnbocsátó vallomás. Nagyon nagy szükség van erre. S csak Jézusban lehet
így vallani, így megszólalni. Amikor sikerül ott a szívünk mélyén Jézus érintése
által a gyógyulás folyamatának beindulni, akkor érezni kezdjük azt, hogy
felszabadulunk a terhek súlya alól, kezdi betölteni a szívünket, valami
olyan nyugalom és békesség, aminek hatására kezd kisimulni az arcunk,
tisztulni kezd a tekintetünk és a fizikai tünetek is, amiket a belső
békétlenség, rendezetlenség okozott, enyhülnek, s talán teljesen
gyógyulni kezdenek. Isten Lelkének ereje, hatalma a gyógyulás folyamatát
erősíti. Lehet, hogy egy pillanat alatt végbemegy a gyógyulás, ahogyan
Jézus idejében, de lehet, hogy csak egy idő eltelte után, fokozatosan
történik meg ez. S azok a bajok, nyomorúságok is, amik házastársak
között, családban, vagy más területen ott vannak, kezdenek gyógyulni,
feltisztulni. Jézus szeretete és Igéje terápiát is jelent számunkra
ezekben a nyomorúságokban. A lényeg, ami ma is elhangozhat mindannyiunk felé:
Jézus meg tud és meg is akar gyógyítani. Menj hozzá! Kérd, hogy érintsen
meg. Érintése által érezni fogod, hogy Isten hatalmas ereje életedbe,
lényedbe árad és meggyógyít. Bárcsak megtapasztalná az, aki itt
közöttünk valamilyen betegségtől szenved és ezután folyamatosan sokakkal
megtörténne ez a csoda. Harmadszor Jézusnak van hatalma az embert megszálló,
és az ember felett uralkodó erők felett is. Ő meg tud szabadítani, meg
tud tisztítani mindenkit, aki ilyen erők fogságában él, gyötörve másokat
és maga is szenvedve ettől az erőtől. Amit láthatunk Jézus tetteiben ezzel a témával
kapcsolatosan az az, hogy a megszálló lélek kétféleképpen reagál Jézus
jelenlétére. Van, amelyik egészen barátságosnak tűnik. Kihirdeti
nyilvánosan azt a titkot, amit a tanítványok sem tudnak: Te vagy a
Krisztus, az Isten Szentje. Jézus azonban jól tudja, hogy ez a
vallástétel nem hitből fakad. Ezt jelzi mindaz a szenvedés, gonoszság,
amit véghezvisz abban az emberben, akit megszállt. De van, amelyik gyűlölettel, tajtékozva dühöng Jézus
jelenléte miatt. Szinte közveszélyessé válik. Mindkettő minden időben felfedezhető a
gyülekezeteinkben is, ha Jézus jelen van. A lényeg az, hogy Jézusnak van hatalma arra, hogy
megszabadítsa, megtisztítsa az embert. Meg is teszi akkor, ha valaki
Őhozzá megy, vagy valakit Őhozzá visznek. Jézus hatalma által megszűnik az a sok szenvedés,
gonoszság, ami sok ember élete által ott van családok, emberi
közösségek, munkahelyek és egyéb lehetőségek által jelen van a
világunkban. A mi világunkban nagyon nagy szükség van Jézus
szabadító hatalmára, mert nagyon sok olyan ember van, aki nem azt teszi,
amit akar, sok szenvedést, bajt, zavart okozva.
A mi
feladatunk, hogy hívjuk be Jézust a gyülekezet közösségébe, a
templomunkba. Kérjük Őt, hogy mutassa meg a hatalmát. De ne rettenjünk
meg attól, amikor emberek furcsán kezdenek viselkedni, olyan indulat
szabadul el a szívükben, ami megrendítő, esetleg félelmetes a számunkra.
Értsük meg, hogy szellemi erők, idegen szellemi erők mutatkoznak meg. A
zűrzavar, a gyűlölet, a vitatkozás, az ellenségeskedés nem Istentől van,
nem Isten Lelke munkálja. Ahol Isten Lelke jelen van ott a Lélek
gyümölcse van.
Galata
5;22A
Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség,
jóság, hűség, 23szelídség,
önmegtartóztatás. Ahol nem ez a gyümölcs terem, ott minden esetben
szükség van Jézus szabadító, megtisztító hatalmára!
Ahol tehát Jézus jelen van, ott az emberek közül legtöbben azok jönnek
össze, akik erőtelenek, betegek, vagy éppen idegen hatalmak rabjai.
Jézus az erőtleneket megerősíti, a betegeket gyógyítja, és a
megszállottakat megszabadítja.
Ez minden időben Jézus jelenlétének alaptörvénye. Ha ezt nem látjuk, nem
tapasztaljuk, akkor hívjuk be Jézust, legyen cselekvő Úr a számunkra.
Mutassa meg tettei által azt, hogy Ő az Isten Fia, Ő az, aki minket,
embereket szabaddá tehet, felemelhet.
28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”
Nem olyan nagyon
régen került kezembe egy könyv, amelynek írója Izráel népének
történetével foglalkozik egészen a kezdetektől, Ábrahám elhívásának
idejétől, s így teszi olvasói számára mélyebben megismerhetővé és
érthetőbbé az ószövetségi történeteket, eseményeket. Igen szemléletesen
vázolja fel azt a környezetet, amelyben Izráel népe élt. Elkezdi a
távoli suméreknél, majd Egyiptom, Babilon történetével ismerteti meg az
olvasót, hogy Izráel népének a formálódását, küzdelmeit láttassa, s azt,
hogy hogyan és miért alakult életük úgy, ahogyan azt olvassuk a
Bibliában. A nagyon régi korok taglalása után rátér a görögökre, s a
rómaiakra, akik ugyancsak nagy hatással voltak a választott nép
gondolkodására, vallási életére. Végül elmondja még azt is, hogy i.u.
70-től, Izráel szétszóratásától kezdve, hogyan is éltek Ábrahám
leszármazottai, végigkíséri történetüket majdnem a jelen korszakig, az
új honfoglalás korszakáig.
Nagyon jó az író
stílusa, olvasmányosan, élvezetesen írja le ennek a többezer éves
időszaknak a történetét.
Miközben olvastam és
miután elolvastam ezt a könyvet, akkor számomra megrendítő volt látni és
átélni azt, hogy egy népnek, de az emberiségnek a története is milyen
sok szenvedést, mennyi emberi gonoszságot hordoz, s ezt megláthatunk
kivétel nélkül mindannyian, ha nem madártávlatból szemléljük a népek
életét, hanem arra törekszünk, hogy feltáruljanak előttünk a részletek
is.
Nem olyan nagyon
régen egy magas rangú katonatiszt tartott előadást a gyülekezetünkben a
régi idők katonaéletéről, toborzásról, a csodás haditettekről, amiről
olyan romantikus hangvételben szoktak szólni igen gyakran, Ő azért
előadásában csendesen megjegyezte: Szépen, megkapóan lehet minderről
szólni, de azért ez nem olyan romantikus! A kegyetlenségről, az
erőszakról, a gyilkolásról, sok szenvedésről és emberek szörnyű
haláláról szólnak ezek a történetek leginkább.
Isten Igéje azt
mondja el nekünk, hogy az emberiség története nem más, mint a bűnnek a
szomorú és megrendítő története. Az emberiség vergődik, küzd a
megmaradásért és ez a küzdelem más és más formában, de évezredek óta
ugyanolyan, ugyanúgy eredménytelen. Sőt, ha a mögöttünk lévő 150 évet
nagyító alá tesszük, akkor azt kell mondani, hogy talán soha nem volt
olyan sok szomorúság és tragédia a történelem folyamán, mint éppen ebben
az időszakban, amit mi olyan büszkén modern és felvilágosult korszaknak
nevezünk. És hozzá kell tenni, nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap! Meg
kell vallani, hogy jelenlegi állapotot értékelve, szemlélve azt, amiben
élünk, egyáltalán nem lehetünk a holnappal kapcsolatosan nagyon
optimisták!
De akkor, ha a
történelem nagy eseményeiről a mi kicsiny életünkre figyelünk és életünk
dolgai felett elcsendesedve őszintén elgondolkodunk, akkor ugyanazt kell
mondani. Vergődünk, küzdünk és életünk végülis az elmúlásnak, a halálnak
a zsákmányává lesz. Mert nem csak a világ, hanem mi külön-külön,
mindannyian, csak a bűn romboló hatalmát, történetét tudjuk felmutatni
az életünkkel.
Siklós József, régen
elhunyt, kedves lelkipásztor testvérünk írja le versében, megrendítő
szépséggel azt, ami van, s ami mindig így volt:
Kitárt
karokkal,
remegő
lábbal a tengerparton áll -
Pál!
Jöjj
Macedóniába,
Mert
bajok vannak Európában.
Szárnyaló filozófiánk van,
Bálványokkal tele a város,
Mi
újság? - kérdik, s bomba robban
Futnak
tőzsdébe, mulatóba,
Metróval
száguldunk a mélyben,
Összkomfortos tömbházainkban
Többé
egymásra rá se nézünk,
-
e szót
vajon ki ismeri?
Mint
éjjel-nappali robot
az
idegösszeroppanás . . .
Autója
és luxuslakása,
Kollégiumban a diák
Öregotthonban él a néni,
Kórházakban, szakrendelésen
Milliós
világvárosokban
Rakéta-röptű életünket
Van-e
értelme életünknek?
S amikor
végre úgy tűnik:
Új
szexbombát a sztriptizbárba!
Mámorok
láncreakciója:
Szomjasan várjuk, hogy segítsen
Akartak
segíteni már
vad
eszmékkel, féldeci rummal –
Pál!
Jöjj át,
segíts
Hát igen! A vergődő
világnak, az emberiségnek, s külön-külön minden embernek, az
evangéliumra, Jézusra van szüksége.
Jézus hívása éppen
ezért érthetően és egészen személyesen hangzik:
„28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”
Isten látja, ismeri a mi nyomorúságunkat, segíteni akar, mert
kimondhatatlan szeretettel szereti ezt a világot, szeret mindannyiunkat.
Szeretete azonban nem úgy általánosságban van jelen, hanem kizárólag és
egyedül az Ő egyszülött Fiában, a názáreti Jézus Krisztusban van jelen,
található meg.
Ha figyelmesen olvassuk ezt az Igét, akkor mindannyian halljuk, hogy
Jézus nem életvezetési tanácsokat kínál nekünk fel, amik majd segítenek
kilábalni abból az állapotból, amiben vagyunk. Nem is azt mondja, hogy
legyél református, vagy csatlakozz valamilyen nagyobb, vagy kisebb
egyházhoz. Jézus tudja azt, hogy a nagy okosságok, a lelki tanácsok
éppen úgy nem segítenek rajtunk, mint a vallásos formaságok. Azt mondja
nekünk, hogy: Ha szeretnél kiszabadulni abból, amiben vagy, akkor gyere
hozzám, mert én vagyok egyedül az, aki Téged meg tudlak szabadítani, én
vagyok, aki fel tudlak emelni abból, amiben vagy. Minden más, amiben az
emberek bíznak, legfeljebb rövid ideig ható fájdalomcsillapítás, tüneti
kezelés, de leginkább csak üres beszéd, önáltatás. Én, egyedül én vagyok
az, aki Téged meg tudlak szabadítani, aki változtatni tudok azon, amiben
élsz, amiben vagy.
Jézus nem a Biblia című könyvnek a főszereplője, hanem élő, mindenütt
jelenlévő Úr, aki a Szentlélek által jelen van a mi világunkban. Élő
személyként van jelen. Ú hív minket! Őhozzá kell mennünk, Őt kell
megtalálnunk, Őt kell a szívünkbe fogadni, mert Isten szeretete Őbenne
és Őáltala árad felénk, lesz valósággá számunkra. Minden emberek által
meghirdetett más megoldás csak porhintés, csupán kár és szemét.
Minden embernek ezt az üzenetet kell meghallani először, s mindenkinek,
aki meghallotta ezt az üzenetet, át kell élni az Jézus Krisztussal való
személyes találkozást. Részletkérdésekről csak akkor érdemes beszélni,
ha az ember szívébe kiáradt Isten szeretete, ha az ember megtapasztalta,
átélte, örömmel, boldogan, Jézus szabadító hatalmát.
A keresztyénség tragédiája az, hogy a templomok tele vannak olyan
emberekkel, akik Jézust nem ismerik, semmit nem tudnak róla, olyanokkal,
akik mondják ugyan a Miatyánkot és éneklik lelkesen a zsoltárokat, de
még a bűnben és a halálban élnek, és sajnos az egyházi szolgák nem
mondják meg nekik, nem világosítják fel őket, hogy nagy bajban vannak,
mert Jézusra van szükségük, mert Jézusban van egyedül élet. Nem hangzik
fel a figyelmeztetés: Akiben nincs a Krisztus Lelke az nem az Övé, az
még a kárhozatban él.
De
mi is történik akkor, amikor Jézus szabadítása érvényre jut az
életünkben? Fontos erről szólni, mert gyökeres változások történnek
ennek az eseménynek a következtében minden embernél. Nem leszünk
angyalok, de életünkben, gondolkodásunkban alapvető fordulat, 180 fokos
fordulat következik be.
Az első, ami megtörténik az az, amit olvastunk a Kolossé levélben:
„…igazán megismertétek az Isten kegyelmét. „
Vagy másutt így fogalmazza meg Pál apostol ezt:
„17Azért
ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá
lett minden. 18Mindez
pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus
által,…” II.Kor.5.
Sokszor fordul elő,
hogy az emberek, különösen a templomba járók, a „Jó Istenről” beszélnek,
arról, akiben hisznek, akinek a létét bizonyosra veszik. Isten Igéje
viszont azt mondja, hogy mi emberek azzal a bizonyos „Jó Istennel”
állandó harcban vagyunk. Mi nem akarunk neki engedelmeskedni, figyelmen
kívül hagyjuk az Ő akaratát, és ennek ránk nézve az a következménye,
hogy a mi életünk felett folyamatosan érvényben van Istennek súlyos,
halálos ítélete. Hadiállapotban vagyunk egymással, aminek elsősorban mi
isszuk meg a levét. Még akkor is így van ez, ha ezt mi igazságtalannak
tartjuk, s ezen sokszor felháborodunk!
De, amikor szívünkbe
fogadjuk Jézust, akkor megtörténik a békekötés. Olyan békekötés ez,
amelyiket igazából Isten kezdeményezett és vitt véghez Jézus Krisztus
által.
Ennek a békekötésnek
az lesz az első jele, hogy Isten szeretete kiárad ránk és betölti a
szívünket. Átölel bennünket az Isten.
Ez egy olyan
megrázó, boldog, örömteli élmény annak, aki ezt átéli, hogy azt nem
lehet szavakba foglalni.
Jézus Krisztus
által, a mi mennyei Atyánk szeretetében végre megnyugszik a mi zaklatott
szívünk, és az ürességet, a reménytelenséget, a szomorúságot és a
békétlenséget kiűzi Isten szeretete a szívünkből. Megnyugtat.
Megértjük ebben a
szeretetkapcsolatban, hogy azokat a terheket, amiket hordozunk évek,
évtizedek óta, vagy, akár egész életünkben, azokat le lehet és le is
kell tenni Isten előtt. Megértjük, hogy felesleges cipelni, felesleges
belefáradni, belekeseredni a terhei miatti állandó gyötrelembe. Szabadok
lehetünk. Szívünkbe beíródik az Isten Igéje. Ne cipeld a terheket, hanem
hagyjad az Úrra a te útadat, bízzál Őbenne, Ő majd elrendezi,
megcselekszi, megadja azt, amire szükséged van.
Isten szeretete
szabaddá teszi az embert. Olyan szabaddá lehetünk általa, mint a madár.
Sasszárnyakon hordoz, vezérel, ha elfogadod.
Itt a templomban, a
gyülekezeti közösségben ez az első és legfontosabb üzenet, amit
mindenkinek meg kell hallani, aki bejön közénk. És mindannyian ezt kell,
hogy átéljük, amikor ide jövünk: Isten szeretete megnyugtat, szabaddá
tesz a terheinktől.
Ez az az ajtó, amin
be lehet lépni mindenkinek. S amikor az ember belépett, akkor azt
mondja: Végre! Megérkeztem! Erre vágytam, ezt kerestem már régen.
Az élő Jézus erre
hív bennünket! „28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”
De ez csak a kezdet! Mert, amikor valaki Isten csodálatos szeretetét
megtapasztalja és elkezd benne élni, akkor egyszerre látni kezdi az
Isten világát, a mennyei világnak a fényességét, gazdagságát. Felragyog
szemei előtt a menny. Megérthetjük azt, hogy mi ennek a Krisztusban
feltáruló mennyei világnak a polgáraivá lettünk abban a pillanatban,
amikor békét kötöttünk Istennel, kiszabadulva a sötétség hatalmából. Itt
élünk ebben a világban, ahol annyi baj, fájdalom, zűrzavar van, de van
egy másik polgárjogunk, állampolgárságunk, Isten országának, a mennyei
világnak a polgárai vagyunk. Ez a hangsúlyosabb, ez a fontosabb
számunkra, mert ez a polgárjog felülírja a földi polgárjogunk sok
törvényét, adottságát.
Tudjuk mindig, hogy a világ, amelyikben élünk, egy múlandó világ. Nincs
jövője. Ez nem jelenti, hogy nincsenek itt feladataink. Vannak! Komolyan
kell venni ezeket a feladatokat. De nem kell nekünk, ennek a világnak
minden problémájával úgy foglalkozni, olyan szenvedélyes indulatokkal,
ahogyan ezt a Krisztust nem ismerő emberek teszik. Ez a világ ilyen.
Közeledik az a nap, amikor ezt a világot felváltja az az ország,
amelynek Jézus által mi már polgárai vagyunk és ezt a polgárjogot senki
nem veheti el tőlünk! Most még láthatatlan az emberek számára az az
ország, amit Jézusban megismertünk, de egyszer majd teljes dicsőségével,
hatalmával felragyog, láthatóvá lesz. Mi erre a napra készülünk!
Ebben az életformában saját magunkat kezdjük másképpen, reálisan látni.
Gyógyulni kezd az életünk. Megnyugszunk és szabaddá leszünk. Az első,
amit megértünk, hogy Isten szeret engem és ezért békesség lehet a
szívemben minden helyzetben. A második, amit megértünk az az, hogy
rábízhatom magamat Istennek hatalmas megtartó erejére, kegyelmére. Ő
hordoz, Ő megtart, Ő megvéd! Szabad vagyok az életemnek minden terhétől.
Nem kell aggodalmaskodnom, nem kell félnem. Nincsen szükségem arra, hogy
szüntelenül ügyeskedjek, igyekezzem kedvezőbb helyzetbe hozni magamat.
Harmadszor a mennyei világnak a polgára vagyok, ami egy magasabb rendű
életet jelent a számomra. A
világ fiai állandóan futnak, hogy bővelkedjenek mindenben. Étel, ital,
ruházat, szórakozás, buli… Sokszor elnézem, hogy amikor valahol valami
esemény történik, ami sokakat érdekel, akkor jönnek az együttesek
torzonborz figurái, ott ugrálnak, őrjöngenek a színpadon, hogy
megszépítsék az ünnepet. A népek csápolnak, mint akik az eszüket
vesztették. Ez az örömük. Ennyi az életük, amit a végén majd lezár a
halál. Mi pedig Krisztusban csendesen, megelégedéssel, hálaadással,
Isten dicsérve igyekszünk élni, mert tudjuk, hogy Isten úgy szeret
bennünket, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy életünk, örök életünk
lehessen. És van is, mert Jézus hívásának engedtünk! Ez a mi életünk
öröme és gazdagsága.
A személyiségünknek, lelki életünknek, szellemi életünknek a tisztulása,
rendeződése, gyógyulása az Istennel való kapcsolatunk következménye.
Amíg nem rendeztük Istennel a kapcsolatot, nem kötöttünk békét Krisztus
által, addig életünk zavaros, össze-vissza élt, nyugtalan, megfáradt és
megterhelt élet lesz. Keressük magunkat, de nem találjuk meg, mert az
ember Isten szeretetében találja meg magát.
Ebben a találkozásban éppen ezért kialakul egy olyan életrend, amelyben
Isten törvénye érvényesül. Megjelenik az az életforma, amely emberhez
méltó, amelyik békességet terem, áldások forrásává lesz, amelyik sokakat
meggazdagít, s amire olyan nagy szüksége van a mi világunknak. A Lélek
gyümölcse:
22A
Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség,
jóság, hűség, 23szelídség,
önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
Isten szeretete, mentő, szabadító kegyelme Jézus Krisztusban jelent meg
a mi világunkban. Sehol másutt nem találhat rá az ember, csak ott,
Őnála. Ezért szól Jézus hívása mindenki felé:
„28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”
Olyan jó lenne, ha meghallanánk ezt a hívást és engedelmes szívvel
Jézushoz futnánk, hogy életünk legyen és bővölködjünk.
A Biblia
központi üzenetét megfogalmazó Ige, amit szinte mindenki ismer,
egyértelműen szól Istennek a mi világunkban mindenki felé megnyilvánuló
szeretetéről: „… úgy
szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz
őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Ha pontosan megfogalmazzuk a lényeges üzenetét ennek az Igének, akkor
azt tudjuk elmondani, hogy Isten szeretete Jézus Krisztusnak, Isten
egyszülött Fiának a jövetele által jelent meg ebben a világban és az az
ember élheti át ennek a szeretetnek a valóságát, aki Jézushoz megy, aki
elfogadja Jézust és rábízza magát. Isten szeretete Jézusban jelent meg
minden ember számára!
Ezért hangzik Jézus hívása a most felolvasott Igében is így:
„28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”
Természetesen hozzá kell tenni ehhez azt, hogy Istennek van egy
általános értelemben megjelenő szeretete, kegyelme is. Ez a szeretet azt
jelenti, hogy felhozza a napját a jókra és a gonoszokra egyaránt, hogy
biztosítja az életünket ebben a világban. Isten szeretete által lehet
élelmünk, ruházatunk, egészségünk, mert Ő nem akarja a bűnös halálát,
hanem élteti, hogy lehetőséget adjon neki a megtérésre, vagyis az Ő
szeretetének teljes megtapasztalására. De ezért fontos hangsúlyozni,
hogy az igazi élet, az üdvösség, az örök élet csak Jézusban adatik.
Ezért mondja Jézus olyan határozottan:
„17Mert
az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot,
hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. 18Aki
hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt
van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”
Amikor felhangzik ez az üzenet, akkor sokan kételkednek és elutasítják
azt. Pedig semmi olyan feltételt nem határoz meg Jézus, ami az ember
számára teljesíthetetlen lenne. Azt mondja: Jöjjetek én hozzám
mindnyájan! Nincsen semmi feltétele, csak el kell indulni, ki kell
próbálni azt, hogy Jézus megnyugtató, békességet adó ajándéka az emberé
legyen.
De ezeknek az Igéknek a felhangzása után nem csak az elutasító
válasz szólal meg, hanem a fontos kérdés: Hogyan indulhatok el Jézus
felé? Hogyan találhatom meg Őt? Hiszen olyan egyszerűen hangzik ez a
hívás, de amikor valaki el szeretne indulni, akkor zavarban van, mert
mégsem látja, érzi olyan egyszerűnek. Ott, amikor Jézus testileg jelen
volt, akkor talán egyszerűbb lehetett, de ma, amikor már ilyen formában
nincsen itt, akkor mi lehet a teendő?
Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, hiszen amikor valaki
Jézushoz érkezik, amikor valaki Őt megtalálja, megismeri, akkor azt
mindig csodának éljük át.
A kérdésre mégis meg kell próbálni megfogalmazni a választ, s én a
választ talán azzal kezdeném, hogy a találkozás Jézussal egy szellemi
esemény. Szellemi síkon történik meg Jézus meglátása és elfogadása. Úgy
is szoktuk mondani, hogy az ember a szívével sok mindent meglát, amit a
szemével nem biztosan lát meg, fedez fel.
Jézus mindenütt Jelen van, ott van a közelünkben. Nincs messze
tőlünk. Amikor a szívünkben felragyog az Ő jelenléte, akkor éljük át
azt, hogy milyen egyszerű is a találkozásunk Ővele.
Velem gyakran előfordul, hogy keresek valami tárgyat, kulcsot, vagy
tollat, vagy valami más apróságot. Tudom, hogy ott van valahol egy
karnyújtásnyira tőlem, de nem látom meg. Talán lámpát kell gyújtani,
vagy más szögből kell végignézni az asztalon fekvő tárgyakat és akkor
egy pillanat alatt felfedezi az ember, amit keresett hosszú időn át.
Így van ez Jézussal is. Keressük Őt, igyekszünk Őt megtalálni, de a
szívünk nem látja meg, fedezi fel azonnal. De akkor, ha nem adjuk fel,
nem hagyjuk abba a keresést, akkor egyik pillanatról a másikra
rádöbbenünk, hogy ott áll mellettünk, ott áll mellettünk már régóta,
jelzéseket is adott, szólt hozzánk sokszor, s várja, hogy észre vegyük.
S eljön a pillanat, amikor meglátjuk Őt. Ott vár ránk, már Ő régen
megtalált bennünket, de nekünk, nehézkes látásunk miatt is, szükségünk
van arra, hogy szorgalmasan keressük Őt, akarjuk Őt megtalálni,
keressük, míg végül a szívünk látása, érzése felfedezze.
Jézust nem választja el tőlünk semmi, nincs messze tőlünk. Ott áll
mellettünk és vár ránk, hogy meglássuk Őt. Ez a keresés nem jelent mást,
csak a belső látásunknak a használatát. Meglátjuk Őt, amikor a szívünk
Őfelé fordul és leborulunk előtte egy pillanat alatt.
Az a mi bajunk, hogy mindent túlbonyolítunk, és a végén eltévedünk
a nagy keresésben.
De ebben a keresésben, amikor akadályoz bennünket a mi szétszórt
figyelmünk, hiányos lelki, szellemi látásunk, de nagy segítséget jelent
az imádság.
Jézus mindenütt jelen van. Az imádság azt jelenti, hogy ezt
tudatosítjuk magunkban, s megszólítjuk Őt és elkezdünk Vele beszélgetni.
Egyszerűen, őszintén, bizalommal kitárjuk Őelőtte a szívünket.
Hálaadással feltárjuk Őelőtte kéréseinket, elmondjuk neki mindazt, ami
számunkra fontos. Elé visszük szeretteinket, ismerőseinket és kérjük az
Ő segítségét az ő gondjaik enyhítésére.
Ha teljes bizalommal, nyitottsággal így imádkozunk, akkor egyszerre
érezni kezdjük az Ő jelenlétének valóságát. Megtelik szívünk Ővele,
betelik az Ő szeretetével és valódi örömmel, olyan örömmel, amilyent
eddig nem éltünk át sehol.
Az imádságban átélt találkozás ezután olyan fontossá lesz
számunkra, hogy újra és újra keresni fogjuk a lehetőséget erre. Eljutunk
arra, hogy az imádság nem egy egy alkalom lesz számunkra, hanem egy
állandó folyamat. Valahol a lelkünk mélyén folyamatosan Őrá nézünk, az Ő
közelében vagyunk, és ez megmutatkozik abban is, hogy minden helyzetben
érezzük, tudjuk, hogy szüntelenül ott a lehetőség a szívünkben, hogy
megszólítsuk Őt.
Másodszor úgy is kereshetjük Jézust, hogy
olvasni kezdjük a Bibliát. A Biblia egy egészen különleges könyv.
Egyrészt azt látjuk, ha olvasni kezdjük, hogy sok sok történet,
költemény, prófétai üzenet, tanítás van benne. Rendkívül sokrétű, és
valljuk meg nem könnyű olvasmány. Néha nem értjük, néha felháborodunk
egy egy történet miatt, mert olyan kegyetlen eseményeket ír le, néha
pedig vitatkozni kezdünk vele, mert nem értünk egyet a tartalmával.
Aki csak úgy olvassa a Bibliát, mint egy könyvet, az átéli ezeket a
reakciókat, de sokszor azt is átéli, hogy világirodalmi remekművekkel,
csodálatosan mély gondolatokkal találkozik benne.
De a Biblia olvasásakor ennél többre kell eljutni. Arra kell
eljutni, hogy miközben olvassuk az Igét, aközben a benne lévő
történetekből, a sorok mögül megszólal egy hang, amely hallhatóan
egészen személyesen minket szólít meg. Beszél velünk, tanít, bátorít
bennünket, amikor elcsüggedünk, tanácsol, akkor, amikor nem tudjuk, hogy
merre menjünk, hogyan döntsünk. Figyelmeztet bennünket akkor, amikor nem
helyesen szólunk, vagy cselekszünk.
Ez a hang, amelyik szól felénk, a mi mennyei Atyánknak és Jézusnak
a hangja. Ő szól hozzánk az Igéből, a Bibliából.
Tudatosan erre kell törekedni, hogy ez a lelki hallásunk
aktivizálódon, élesedjen, s tudjuk meghallani azt, amit Jézus mond
nekünk az Ige által.
De Jézust megtalálni, vele élő közösségre jutni,
segít bennünket az a közösség is,
amelyiknek tagjai hitben élnek. Tehát nem a vallásosak, hanem akik
hitben élnek, akik az élő Krisztussal megtalálták a közösséget.
Természetesen ezek az emberek gyarló, bűnös emberek. Sok hibával,
hiányossággal élik az életüket. Életükre azonban jellemző az, hogy
Jézusra nézve, Őrá figyelve, az Ő szeretetében élik az életüket, mert
személyesen találkoztak Vele. Ebben a közösségben az ember átéli azt,
hogy vannak testvérei. Nincsen egyedül. És ebben a testvéri közösségben
Jézus jelenléte, szeretete, erőhatásai valósággá lehetnek. A
beszélgetésekben, a szeretetkapcsolatban, az Igére figyelésben
mutatkozik meg Jézus valóságos jelenléte.
Az ilyen közösségre nagy szüksége van minden hitben élő embernek. A
világban élő, Jézust nem ismerő emberek is lehetnek nagyon kedvesek,
segítőkészek, de azt a lelki, szellemi többletet nem ismerik, amit a
hitben járó emberek megismertek. Szükségünk van arra a közösségre, ahol
a tagok ismerik Krisztus titkát.
Aki Krisztust befogadta a szívébe, az nem lehet magányos, nem
különülhet el. Meg kell, hogy találja a testvéreit, a közösségét. Erős
igény van a szívében erre és létfontosságú az a számára.
Nagyon sokat segít a hívő emberek közössége a keresőknek is, akkor,
ha nyitott szívű, ha olyan közösséget alkotnak, amelyikben a másik
embert feltétel nélkül és készségesen elfogadó, segítő szeretet
érvényesül. Isten mindenkit szeret Jézus Krisztusban, ezért nekünk is az
a kötelességünk, hogy mindenki iránt szeretettel legyünk. Ne legyünk
személyválogatók. De nem csak a keresőknek jelent segítséget, hanem a
hitben élőknek is, hiszen egymás segítő, bátorító, erősítő és intő
közösség ez, amelyik segít a hitben való megmaradásban. Szinte minden
hitben élő ember a világban éli az életét, sokszor még a családtagjai
sem jelentenek számára igazi támaszt, közösséget. Olyan jó a világból
kilépve egy hívő közösségben megpihenni. Tudatosan keresni kell a
közösséget hitben élő testvéreinkkel!
Tehát az, aki hallja Jézus hívását és el szeretne indulni Őfelé,
hogy Isten életre támasztó szeretete életére kiáradjon, annak a
szívével, lelkével kell felfedezni a jelenlévő Jézust, és a Jézussal
való kapcsolatban napról napra növekedni kell az imádság, az Ige és a
testvéri közösség által.
Az Isten szeretetében élt élet, vagyis a Jézussal való személyes
kapcsolat azonban nem csupán a belső lelki életben valósul meg. A
keresztyén élet nem csak meditáció, belső szobánkba történő
visszavonulás, vagy hitben élő emberekkel a közösség ápolása.
Természetesen mindez elengedhetetlenül fontos, de a keresztyénség
nagyfokú aktivitást is jelent. Nem véletlenül mondja Jézus:
„29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”
Az aktivitás azt jelenti mindenek előtt, hogy Jézus azoknak életén át
akar hatni emberekre, akik az övéi. Szépen ír erről Bódás János egyik
jól ismert versében:
Azért van síró, hogy
vigasztald,
Megmutattad-e néha
legalább?
Ki vagy? Vigasznak,
írnak szántak,
A költő elsősorban az emberi oldalát emeli ki a keresztyén életnek.
Egy kicsit a jócselekedetek felé tereli a gondolatunkat. Azt próbálja
elmondani, hogy a keresztyén embernek különbnek kell lenni, áldást kell
hordozni a körülötte élők számára. Isten Igéje pedig arra tanít, hogy
nem mi, hanem a bennünk élő Jézus az, aki fontos, aki munkálkodik
általunk. Minél inkább a szívünkben él, annál inkább Ő szól rajtunk át
embertársainkhoz. Minél inkább benne élünk, és Ő mi bennünk, annál
inkább Ő cselekszik rajtunk keresztül. Sokszor talán észre sem vesszük,
hogy az Ő ereje sugárzik át az életünkön. Mások szoktak figyelmeztetni
bennünket erre.
Emlékszem egyszer valakit meglátogattam volna, de nem volt otthon
és egy kis Igés kártyát dobtam be a levelesládájába. Legközelebb, amikor
találkoztam vele, akkor elmondta, hogy az az Ige milyen nagy segítséget
jelentett neki akkor.
Bárhova megyünk, bármiben élünk, Jézus azt akarja, hogy Őt
hordozzunk, az Ő Lelkének ereje hasson munkálkodjon bennünk és általunk.
Ez azért fontos, mert, amikor az un. hívő ember saját
teljesítményre törekszik, akkor az mindig bántó, sőt sokszor
visszataszító. Ott van benne az emberi fölény, a gőg és az
elbizakodottság. De amikor valakinek a szívében Jézus lakozik, akkor ott
nem érzékelhető ez a bántó emberi magatartás. Ott egyszerűség, szeretet
van, kedvesség, nyíltság és emberhez méltó magatartás. Érezhető az, hogy
a Krisztust-hordozó ember szívében az alázat, a hála, a magasztalás és
az öröm van ott. Erre az embertipusra vár a világ és ez az embertipus
tud kialakítani élő közösséget.
Aki így él, az Jézussal élő, személyes kapcsolatban van
folyamatosan és örül annak, hogy Jézus szól, cselekszik általa. Ebben az
életformában tapasztaljuk meg Jézus hatalmát, erejét. Ebben az
életformában látjuk meg, hogy Ő csodákat cselekszik ma is.
Akkor, ha az ember így kezd élni, Jézust hordozva, az Ő erejét,
szeretetét sugározva, akkor egyre jobban ilyen emberré akar válni. Azt
akarja, hogy Jézus még hatalmasabban, még nagyobb erővel és nagyobb
csodákat cselekedve legyen jelen az életében. Mert szüksége van ennek a
világnak olyan emberekre, akik Jézust hordozzák, akik a Lélek erejétől
megerősítve élik az életüket és küzdenek azért, hogy a Sátán hatalma
megsemmisüljön.
Nem véletlenül mondja az Ige, hogy amikor Jézus kiküldte a
tanítványait, akkor
„…hatalmat
adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és
gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget…7Menjetek
el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! 8Gyógyítsatok
meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat,
űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok. 9Ne
szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe, 10se
tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a
munkás a kenyerére.”
Amikor Jézushot megyünk, akkor átéljük az Őbenne megjelenő csodálatos
isteni szeretetet, Isten megtartó kegyelmét, feltárul előttünk a mennyei
világ gazdagsága, annak a világnak a gazdagsága, amelynek polgárai
vagyunk. Megerősödünk egy másféle életre, amelyben Jézus jelenléte,
ereje van jelen és hat az elveszett világra.
Jézust meg lehet találni! Ő azt akarja, hogy indulj el Őfelé, éld át a
vele való találkozás csodáját. Hangzik feléd is az Ő szava:
28Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek
magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és
alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert
az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” *
Ézsaiás 26;1Azon
a napon ezt az éneket éneklik Júda országában: Erős városunk van: az ÚR
kőfalat és bástyát állított védelmére. 2Nyissátok
ki a kapukat, hadd jöjjön be az igaz nép, mely hűséges maradt! 3Akinek
szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.4Bízzatok
az ÚRban mindenkor, mert az ÚR a mi kősziklánk mindörökre!
*
Ézsaiás könyvének az
első harmadában, a 24-27. fejezetekben, különös üzenetre bukkanunk,
amely messze túlmutat azokon a problémákon, amikben Izráel népe élt ott
és akkor. A távoli jövőről, sőt a történelem beteljesedéséről szól itt
Isten a próféta által. Úgy is nevezik ezt a néhány részt, hogy Ézsaiás
apokalipszis. A 24. fejezetben mindenek előtt a próféta leírja a világ
állapotát, amelyben elmondása szerint sokféle negatív folyamat
észlelhető. Azt mutatja meg olvasóinak, hogy ezek a folyamatok, vagyis a
sok szenvedés, abból fakad, hogy az ember Istentől elfordulva elhagyta
azt a rendet, ami biztosította volna számára az igazi életrendet, a
békés, nyugodt életet.
Így olvassuk ezt
ebben a fejezetben: „Ézsaiás 24;1Az
ÚR elpusztítja, felforgatja a földet, feldúlja felszínét, szétszórja
lakóit. 2Olyan
lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője;
az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a
hitelező, mint az adós. 3Teljesen
elpusztul a föld, teljesen kifosztják. Az ÚR jelentette ki ezt az igét. 4Gyászol,
hervad a föld, elalél, hervad a világ, elalél a magas ég a földdel
együtt.5Gyalázatossá tették a
földet lakói, mert megszegték a törvényeket, megmásították a
rendelkezéseket, megszegték az örök szövetséget.
Azt mondja el a próféta, hogy a világ fokozatosan, de nagyon jól látható
módon hullik vissza a mindent megrontó káosz állapotába. Kivétel nélkül
mindenki szenved ettől az állapottól. Félelem, rettegés, bizonytalanság
lesz úrrá minden szívben. Ami addig örömöt adott, nem elégíti meg az
embert. „Csalnak a csalók,
csalárdul csalnak a csalók!17Rettegés,
verem és kelepce fenyeget téged, föld lakója! 18Mert
aki a rettentő hír elől menekül, verembe esik, és aki kijön a veremből,
kelepcébe kerül. Megnyílnak a magas ég csatornái, és megrendülnek a föld
alapjai. 19Recseg,
ropog a föld, darabokra törik a föld, inogva reng a föld! 20Ide-oda
tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó! Ránehezedik
vétke, és elesik, nem is kel föl többé.„
A megrendítő romlás leírása után a próféta örömüzenetet hirdet. Azt
mondja: „Ézsaiás 25;6Készít
majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros
falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult
újborokból. 7Ezen
a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót,
amely betakart minden nemzetet.8Véget
vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden
arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az
ÚR! 9Ezt
mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy
megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és
örüljünk szabadításának!”
Az első nagyon
fontos üzenete ennek az Igének az, hogy az ember számára döntő
fontosságú, hogy milyen a kapcsolata Istennel, s hogy engedelmeskedik-e,
megtartja-e Isten törvényét, vagy pedig nem. Isten élő, személyes
jelenléte és az Ő akaratához igazodó feltétlen engedelmesség döntő
fontosságú. Ebből fakad minden jó, minden szép, ez által valósul meg az
életnek az igazi öröme és gazdagsága. Nem az a lényeges, hogy mi mit
tartunk jónak, helyesnek, mert minden, ami az életet szebbé, gazdagabbá
teszi Isten rendelésén alapul. Ott, ahol az ember Istentől elfordul, és
saját maga akarja meghatározni, saját ötletei, okoskodása segítségével
életének, világának a rendjét, ott csak a széthullásra, a zűrzavarra, a
szenvedésre és a fájdalomra lehet számítani.
Ez az üzenet nagyon
időszerű a mi korunkban! Hiszen azt látjuk, hogy ma fizikailag minden
adott arra, hogy az emberiség egy soha nem látott gazdag életformát
alakítson ki, amelyikben mindenki egyenlő esélyt kap a boldog és
tartalmas életre. Tudásában, technikájában az ember olyan szintre ért
el, amelynek segítségével szinte mindent megvalósíthat, amit szeretne,
vagy amiről a korábbi idők emberei álmodoztak. Azonban az objektív
adottságok ellenére mégis egyre jobban elhatalmasodik az emberi
szívekben a félelem, a reménytelenség, a gyűlölködés. Az, aminek
örülünk, nem azt az örömöt adja, amit vártunk. S a híreket olvasva azt
látjuk, hogy a világnak, a népeknek, s az egyes embereknek az életében
egyre jobban megjelennek a káosz erők. Minden összezavarodik, s
kénytelenek vagyunk felébredni álmainkból, s szembenézni a rettentő
valósággal. Azért van ez, mert a modern ember elfordult az élő Istentől,
egy politeista, sokféle istenben hívő életformát kezdett követni, s a
bálványait felemelve és imádva, azokat dicsőítve fogalmazza meg életének
törvényeit. A modern liberalizmus nem más, mint az ókori népek
politeista vallásainak színes, modern változata.
Isten Igéje azt
jelenti ki nekünk, hogy dolgainknak a centrumában, középpontjában az élő
Istennel való személyes kapcsolatunk van, s az, hogy engedelmeskedünk-e
az Őáltala meghatározott törvénynek, vagy pedig nem. Ez határozza meg
életünk minőségét. Istentől elfordulva, Őt elhagyva, az Őáltala adott
törvényeket figyelmen kívül hagyva, csak romlásra, szomorúságra és
fájdalomra számíthatunk.
Nem véletlenül
mondja Jézus olyan nagyon megrendítő keménységgel:
37Aki
jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki
jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; 38és
aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám. 39Aki
megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem,
az megtalálja azt.”
Tovább folytatva ezt
a gondolatot ez az üzenet még súlyosabbá válik akkor, ha azt is
megértjük, hogy mi emberek alkalmatlanok vagyunk arra, hogy rendezzük a
kapcsolatunkat Istennel és nem akarunk Neki engedelmeskedni semmiképpen.
A neki való engedelmesség helyett mindig megpróbálunk olyan szabályokat,
olyan életrendet kialakítani, ami ízlésünknek és elképzeléseinknek
megfelelő. Azzal indokoljuk érvelésünket, hogy ez a korszerű és modern.
Különösen a mi erőteljesen változó világunkban érvelünk így. Olyan
ügyesen formáljuk ki az istentelen életrendünket, hogy érvelésünk
alátámasztására mindig elővesszük a bibliai fogalmakat is, pl. a
szeretet és a megbocsátás fogalmát. Ennek a nagy hazugságnak a romboló
ereje, tarthatatlansága azonban mindig kiderül.
Ez azt jelenti, hogy
emberileg nincsen semmiféle megoldás arra, amiben élünk.
Itt szólal meg a
próféta második üzenete, amelyben azt mondja el, hogy Ézsaiás 25;6Készít
majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros
falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult
újborokból. 7Ezen
a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót,
amely betakart minden nemzetet.8Véget
vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden
arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az
ÚR! 9Ezt
mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy
megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és
örüljünk szabadításának!”
Az Újszövetség ezt mondja el! A próféták előre megjövendölték ezt, s
amikor eljött az idők teljessége, akkor a próféták által meghirdetett
üzenet beteljesedett. Eljött Jézus, hogy kereszthalála, áldozata által
helyreállítsa az elvesztett kapcsolatunkat Istennel. Elszenvedte bűneink
büntetését, kifizette az adósságunkat, eltörölte a bennünket terhelő
adóslevelet, levette rólunk a bűneink terhét, hogy békességünk legyen
Istennel. S ezzel a békekötéssel megteremtette annak lehetőségét is,
hogy a Szentlélek Isten kiáradása és segítsége által képesek legyünk
felismerni, elfogadni és cselekedni Isten akaratát, képesek legyünk
folyamatosan erősödő mértékben engedelmeskednünk az Ő törvényének.
Isten Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, lehajolt a bűnben,
széthullásban vergődő, káosz erőktől ostromlott és megnyomorított
világhoz, az elveszett emberi életekhez, mindenkihez, hogy felemelje és
megszabadítsa, megszabadítsa az embert abból a fogságból, amiből
egyébként nincsen szabadulás.
Ez ember nem vívhatja ki a szabadságát, képtelen üdvözíteni magát.
Hiábavaló minden emberi erőlködés! A szabadulást Isten készítette el és
ajándékozta oda ennek a világnak! Az embernek semmi mást nem kell tenni,
csak elfogadni Istennek a Jézus Krisztusban adott mentő szeretetét.
Akkor, amikor elfogadta valaki Jézus szabadítását, akkor már érteni
fogja, hogy miről szól az előbb idézett Igeszakasz.
Minden időben és mindenütt, minden emberhez egyaránt ez az üzenet kell,
hogy szóljon: Isten Téged Jézus Krisztusban megszabadított. Jézus nélkül
semmire sem mész. Képtelen vagy eljutni a szabadságra, az életre. Értsd
meg ezt az üzenetet és fogadd el az Ő szabadítását, hogy valóságosan a
tied lehessen, hogy életedben érvényesülhessen! Ezt ugyanis minden
embernek személyesen kell elfogadni és átélni! Készen van, csak el kell
fogadni, el kell kezdeni benne élni, megtapasztalva ennek az igazságát.
Amikor Isten szabadítása valóság lesz az ember számára, amikor ki tudja
mondani azt, amit Ézsaiás mond ebben a próféciájában:
„Az én Uram, az ÚR letörli a
könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. -
Ezt ígérte az ÚR! 9Ezt
mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy
megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és
örüljünk szabadításának!” – akkor valami egészen mély, ujjongó
örömének szólal meg a szívéből. Ez az első jel, ami bizonysága Isten
szabadításának.
Bárki áll ide a
gyülekezet elé, hogy elmondja a bizonyságtételét, erről az örömről fog
vallani, erről a boldogságról, ami Isten szabadító hatalma, szeretete
által betöltötte a szívét. Arról fog vallani, hogy ebben az örömben
teljesen megváltozott az élete, a gondolkodása, másképpen látja ezt a
világot és másképpen látja az életét, a küldetését.
Erre az örömmel
átélt nagy változásra van szüksége minden embernek! Ebben a változásban
fordul meg az a folyamat, ami addig ott volt az életében, amit láthatunk
ebben a világban. Ebben az örömteli változásban kezdődik meg a jó erők
által munkált növekedés.
Mindenkinek erre van
szüksége! De hangsúlyozni kell, hogy olyan sok ember van, aki már az
életútjának mélypontján van, aki ott van már a disznók vályújánál, s
döntő jelentőségű az Ő számára is az, hogy meghallja: Lehetséges
változtatni még mindig! Nincsen semmi veszve soha, amíg az ember itt él
a földön. Isten Jézus Krisztusban nyújtja feléd a kezét, hogy
megragadjon és felemeljen! Ragadd meg az Ő kezét, fogadd el az Ő mentő
szeretetét! Az Isten döntött felőled, s most a te döntésedre vár, arra,
hogy az Ő szeretetére, kegyelmére válaszolj.
A gyülekezetben is
ennek az örömnek kell ott lenni, mégpedig hatalmas erővel, mert nem
kicsiny dolgot tett velünk Isten, nem akármilyen szeretetet mutatott
irántunk! Amit Isten tett, arra nem lehet visszafogottan reagálni, hanem
elemi erővel feltör az ember szívéből az öröm, az ének, a magasztalás,
ha elfogadta.
Elmondhatjuk ebben
az énekben azt, hogy: „Erős
városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.”
Ézs.27.1.
A világban zajlik az a folyamat, amit látunk, aminek részleteit halljuk
a napi hírekben. Küzd, vergődik a világ a zűrzavarával. A vizek zúgnak,
örvénylenek, népeket és a nemzeteket sodorva, benne a kicsiny, önmagukat
megtartani képtelen emberi életekkel. De nekünk Isten Jézus Krisztusban
„Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.” Oda
menekülhetünk, a békesség városába, az Úrnak hegyére, sőt ott élhetjük
az életünket. Érezhetjük és tudhatjuk amit a zsoltáros mond:
Magasztaljátok az URat, ti mennyei lények, magasztaljátok az ÚR
dicsőségét és hatalmát!
A minket körülvevő
áradat közepében, Jézus Krisztus által,
„Erős
városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.”
A világ fiai sokszor
azt gondolják, hogy a hitben élő ember életének az a legfőbb
jellemvonása, hogy különb a hitetlennél. Ez aztán jó ok a kíméletlen
kritikára, az Isten ügye elleni támadásra. Isten Igéje azonban azt
mondja, hogy a hívő ember életének legfőbb jellemvonása az, hogy Isten
szeretetében élhet, hogy a világ zűrzavarában olyan erős kőfallal
körülvett várost találhat, olyan kőfalak és bástyák mögött élhet, amit
Isten épített az övéi számára. Isten szabadító hatalmában, csodálatos
szeretetében, az igazi békességben gyönyörködhet. És ha ez így van,
akkor ez majd meglátszik az életén. Hiszen lehetetlen, hogy az az ember,
aki Isten oltalmazó szeretetében él, olyan bűnöket, indulatokat és
gondolatokat hordozzon, mint aki a nagy vizek áradatában lavírozik, vagy
sodródik tehetetlenül.
Hisszük, hogy
egyszer majd ez a Békeváros, az Új Jeruzsálem lesz a fővárosa ennek a
világnak. Ott teljesedik be, válik mindenki által látható és élvezhető
valósággá az, amit itt olvastunk:
„6Készít
majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros
falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult
újborokból. 7Ezen
a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót,
amely betakart minden nemzetet.8Véget
vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden
arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az
ÚR! 9Ezt
mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy
megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és
örüljünk szabadításának!”
De addig is, amig ez valósággá válik, hitben valóság a számunkra, hogy
Jézus Krisztus által: Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát
állított védelmére.
Hirdetnünk kell a világ zűrzavarában, hogy nyitva van a kapuja az Isten
által épített és megerősített városnak. Mindenki, aki az életre, a
szabadságra, életének a teljes, tökéletes megoldására vágyik, szabadon
beléphet ide, s itt elrejtőzhet a viharok támadásai elől, itt teljes
védelmet találhat. Megtapasztalhatja, hogy van szabadulás, van élet
mindenki számára, aki azt igazán keresi, mert
az
Úr erőssége a nincstelennek, erőssége a szegénynek a nyomorúságban,
oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben!
Most felénk hangzik az üzenet! Átélted-e Isten szabadító hatalmát,
rátaláltál-e az erős városra, ahol mindenki átélheti az igazi békességet
és Isten szeretetének csodálatos gazdagságát, védelmét. * 43„Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. 44Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja azt. 45Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.” Máté 12; 42-
Minden hívő
ember számára ismert az a tény, hogy vannak Isten kijelentésében
olyan alapigazságok, amiket a megtért embernek nagyon komolyan kell
venni, ha valóban Krisztus követőjének tartja magát. Ilyen
alapigazság az, hogy Isten szabadítása, az üdvösség, nem emberi
erőfeszítések által lesz a mienk, hanem kegyelemből.
A Szentírás azt
mondja el nekünk, hogy az elbukott emberen Isten megkönyörült és
elhatározta, hogy kiszabadítja a bűnnek, a halálnak a hatalmából,
érvényteleníti azt az ítéletet, ami az emberre, az emberiségre
jogerősen kimondatott a bűneset következtében. Ez az ítélet úgy
hangzott el, hogy: Ha fellázadsz, ha nem vállalod a teremtési
rendet, akkor meghalsz. Ez az ítélet jogerős minden ember életére
nézve. Nincsen kivétel. Istennek a szabadító terve, amit
elhatározott az ember iránti szeretetéből mindenek előtt az
ószövetségi történetekben tárul fel számunkra. Izráel
kiválasztásában, történetében, ahol minden előkészület végbement.
Majd hosszú évszázadok után, amikor eljött az idők teljessége, akkor
eljött Jézus, hogy mint igaz és bűntelen ember a keresztfán
bemutatott áldozatával eleget tegyen Isten ítéletének, s megnyissa
mindannyiunk számára az utat a szabadulás, az üdvösség felé. Jézus
kereszthalála által hangozhat fel ebben a világban az örömhír:
„…megjelent
az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12és
arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi
kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, 13mivel
várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk,
Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14aki
önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és
megtisztítson minket a maga népévé…”
Kegyelemből, hit által van üdvösségünk. Kegyelemből, hit által árad
Isten szeretete a szívünkbe, s az Ő országának, uralmának az erői is
egyedül kegyelemből, hit által jelennek meg az életünkben.
A keresztyénséget az különbözteti meg a pogányságtól
leghatározottabban, hogy a keresztyénség Isten kegyelmét tartja az
egyetlen lehetőségnek az ember számára. Nem kell semmit tenni, csak
egyedül Isten kegyelmét hittel elfogadni. A pogányság pedig mindig
valamilyen formában mindig az emberi cselekvést hangsúlyozza, az
ember önmegváltását tartja az egyedül járható útnak.
És valóban, azt láthatjuk és tapasztalhatjuk, hogy amikor valaki
megérti és elfogadja azt, hogy Isten Jézus Krisztusban teljes
bocsánatot, szabadulást ajándékozott nekünk, embereknek, akkor
valami nagy csoda történik. Az az ember, aki hitre jut, szinte
pillanatok alatt más emberré válik. Marad ugyan sok minden a
régiből, de a változás ennek ellenére fantasztikus. Ez a változás
szinte felsorolhatatlanul sokféle vonatkozásban lesz láthatóvá.
Mindenek előtt az történik, hogy felragyog ebben a változásban, az
emberi szívben, az igazi világosság. Ebben a világosságban másképpen
látja a világot, másképpen lát mindent, ezt a világot, a világban
végbemenő eseményeket, saját életét, küldetését… egyszóval mindent.
Ma, amikor az emberek szinte majdnem minden korlátozás nélkül
elmondhatják véleményüket, azt látjuk, hogy a hitben élő embernek és
az Istentől távol élő embernek a látása között igen nagy különbség
van. Másképpen lát mindent az, akinek a szívében felragyogott
Krisztus világossága, és másképpen lát mindent az, aki különböző
ismeretek, szokások, kulturális vagy ideológiai, vallási
meghatározottság által tudja szemlélni a dolgokat.
De azt is láthatjuk, hogy az ember, amikor Jézust befogadja a
szívébe, akkor tisztábban kezd élni. Lesznek olyan jellemvonásai,
szokásai, amik egyszerűen kiiktatódnak az életéből. A Krisztussal
való találkozás nyomán egy látványos nagytakarítás megy végbe a
szívében, gondolkodásában. És ez a nagytakarítás nem csak az
erkölcsi felfogására, hanem a szívében addig uralkodó erőkre,
indulatokra, vágyakra, szenvedélyekre nézve is igaz.
Alapigazság tehát: Nem kell semmit tenni, csak hittel elfogadni
Istennek a Jézus Krisztusban felkínált, elkészített szabadítását.
Kegyelemből, hit által van szabadulás!
S végbemegy annak az embernek az életében, aki elfogadta Istennek a
szabadítását, az a nagy változás is, amit az ünnep szóval lehet
talán legjobban kifejezni. A tisztaságot, a rendet, a különféle
kényszerekből, a reménytelenségből való szabadulást, az ember
ünnepként éli meg. Betölti szívét az öröm, az ujjongás, Isten
dicsérete és magasztalása.
Minden hitre jutott ember életének ez a születésnapja, az új élet
kezdete. Így születik meg az ember egy új életre.
Minden istentiszteletnek ez az evangélium, ennek a lehetőségnek a
meghirdetése a központi üzenete: Ahhoz, hogy életed megváltozzon,
hogy megszabadulj a terheidtől, a félelmeidtől, minden adott, minden
készen van, csak el kell fogadni. Ne bízz magadban, ne bízz
emberekben, fogadd el Istennek a Jézus Krisztusban adott, felkínált
kegyelmét.
Amíg ez a változás nem történik meg az ember életében, addig a
templom, az istentisztelet, az igehirdetés csak egy érthetetlen és
értelmetlen cselekvés lesz. Bár sokan esztétikai élményként élik át
a szép prédikációt, a felemelő liturgiát, de ez kevés az
üdvösséghez.
Olyan jó lenne, ha Isten Lelkével megerősítve tudnánk elmondani ezt
az örömhírt, hogy sokan meghallják és megszabaduljanak. S bárcsak
mi, akik most itt vagyunk, mindannyian el tudnánk mondani, hogy:
Engem Jézus megszabadított. Megtapasztaltam az Ő szabadító
szeretetét, kegyelmét.
Korunk keresztyénsége határozottan abba az irányba fordult, hogy
Istennek ezt a szabadítását hirdesse mindenki számára. Különféle
próbálkozásokat láthatunk ezzel kapcsolatosan. Vannak olyan
közösségek, ahol mindenkit igyekeznek rávenni arra, hogy mondja el
szívből a megtérők imádságát, ami nagyjából így hangzik:
„Uram,
Jézus Krisztus! Szükségem van Rád! Köszönöm, hogy meghaltál értem a
kereszten az én bűneim miatt is. Hiszem, hogy kiontott véred
megtisztít minden bűntől. Kinyitom szívem ajtaját, és befogadlak
Téged, mint Uramat és Megváltómat.
Megvallom, megbánom és elhagyom minden bűnömet, amit valaha is
tettem. Kérlek, bocsásd meg minden bűnömet, és jöjj a szívembe.
Köszönöm, hogy megbocsátottad bűneimet, és Szent Szellemed (Lelked)
által a szívembe költöztél. Köszönöm, hogy megajándékoztál az örök
élettel és egy mennyei hellyel. Szívből megbocsátok mindenkinek, aki
megbántott engem. Kérlek, formálj olyanná, amilyenné akarod, hogy
legyek, hogy örömed teljék bennem. Kérlek, vezess az üdvösség
keskeny útján az örök életre. Köszönöm. Ámen. „
Másutt a dicsőítés, a taizéi hangulat, vagy más ügyes technika, fény
és hangeffektek segítségével igyekeznek az embereket Jézushoz, Isten
kegyelméhez békíteni. Nem erősködnek, nem térítenek, hanem
egyszerűen olyan légkört igyekeznek teremteni, amelyben az ember,
akinek a szíve érzékennyé válik, felismerheti Isten kegyelmét, és
elfogadhatja a szabadítását. A zenére, a különféle ritmusképletekre,
a különféle hanghatásokra, az ember lelke, szíve, érzelmei,
erőteljesen reagál. A zene, a hangulat fellazítja a lelket, s talán
gyakran elfogadóvá, nyitottá teszi.
Jézus azonban figyelmezteti Izráel fiait és minket is. Azt mondja
el, hogy a kegyelem nagyon fontos. Fontos, hogy az ember szíve,
lelke megtisztuljon, végbe menjen a megtisztulás, a szabadulás, de
ez csak a kezdet. Innen feltétlen tovább kell menni.
Akkor ugyanis, ha csak ennyi történik, akkor nagy esély van arra,
hogy gyorsan elindul egy visszarendeződés. Ez a visszarendeződés
azután egy sokkal rosszabb helyzetet teremt, mint amilyen az eredeti
állapot volt. A gonosz lélek hetedmagával tér vissza. Minden, amitől
az ember megszabadult, visszatér. Megvan ugyan az esélye annak, hogy
ez a visszarendeződés valamilyen egyházias jelleget mutat kifelé, de
attól még visszarendeződés marad. A Sátán nagyon ért az egyházias
pogányságnak, kárhozatnak a munkálásában.
Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, arra van szükség, hogy az ember
lénye, szíve, amit Jézus Krisztus vére tisztára mosott, ne maradjon
üres. A visszarendeződés megakadályozásának egyetlen módja van,
mégpedig az, hogy a Szentlélek által Jézus a szívünk lakója, életünk
Ura legyen.
Mit is jelent ez egészen konkrétan? Mindenekelőtt azt, hogy engedjük
és akarjuk, hogy a Szentlélek kiáradása által Isten élő jelenléte
töltse be a szívünket. Legyen folyamatos
a személyes kapcsolatunk
a mi Megváltónkkal és a mi mennyei Atyánkkal.
Ahogyan embertársainkkal, szeretteinkkel folyamatosan kapcsolatban
vagyunk, megszólíthatjuk Őket, hallhatjuk a szavaikat, érzékelhetjük
a jelenlétünket, ugyanígy Istennel a személyes kapcsolatunk élő
lehet a Szentlélek által. Imádságban megszólíthatjuk Őt, az Ige,
vagy a körülöttünk történő események által hallhatjuk, érzékelhetjük
az Ő jelenlétét.
Nem arról van szó, hogy mondogatunk valami szép imát folyamatosan,
ami egy terméketlen és fárasztó tevékenység, aminek legtöbb esetben
nem sok haszna van, hanem élő kapcsolat, élő jelenlét alakul ki a mi
Megváltónkkal.
Ha az Ő jelenléte, dicsősége betölti a szívünket, lényünket, akkor
már nincs üresség, ahová visszatérhet régi énünk, vágyaink,
kívánságaink, és a gonosz lelkek sokasága.
Azt mondja Pál apostol, hogy:
„…nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő
Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? 20Mert
áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”
Ha a mi testünk a Szentlélek temploma, akkor bennünk, a szívünkben
folyamatos istentisztelet kell, hogy folyjék. Isten folyamatos
dicsőítése és magasztalása.
A keresztyénség nem vallás, hanem Isten szívünket betöltő
jelenlétében megélt életforma. Meghódolás, leborulás Isten előtt, az
Ő lényében, szeretetében való folyamatos gyönyörködés.
Azért is fontos, hogy a Szentlélek által Isten birtokba vegyen
bennünket, mert hatalmas erejével arra segít bennünket a Lélek, hogy
Isten törvényét komolyan véve éljük az életünket.
Sokan úgy gondolják, hogy a kegyelem és a törvény egymással
ellentétes fogalom. Ezért nagyon sokszor hallhatjuk azt a véleményt,
hogy a törvény az semmi, mert minden kegyelemből van. Ez azonban egy
igen nagy tévedés.
A kegyelem az az alapállapot, amibe hit által eljuthat minden ember.
A bűnbocsánatnak, a tisztaságnak, Isten szeretete megtapasztalásának
az állapota, ahonnan tovább lehet menni. De akkor, ha azt
szeretnénk, hogy a kegyelem működő erőként jelenjen meg az
életünkben, ha azt szeretnénk, hogy Isten ajándékai valósággá
legyenek, ha azt szeretnénk, hogy a mennyei erők életünkbe és az
életünkön át áradjanak, akkor ehhez arra van szükség, hogy a Lélek
által Isten vezetése alatt éljünk, a Lélek erejének a segítségével
az a rend érvényesüljön az életünkben, gondolkodásunkban, ami Isten
törvénye szerint való. A Lélek vezérelni kezd bennünket, ha betölti
a szívünket. Isten fiaivá, gyermekivé formál minket.
A hívő emberek liberális gondolkodásában, életmódjában Isten erői,
ajándékai egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben vannak
jelen. Jézus azt mondja, hogy:
48Ti azért
legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” Az
ószövetségben így hangzik Isten parancsa:
„…én,
az ÚR, vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek
vagytok! Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek
magatokat tisztátalanná…”
Isten ingyen adja az Ő kegyelmét, de az ajándékait, az Ő áldás erőit
csak az engedelmes szívű, életű embereknek tudja adni. Az
engedelmesség ajtót nyit Isten kegyelmének munkálkodása előtt.
A kegyelem
szabaddá tesz bennünket, az engedelmesség, amire a Szentlélek Isten
vezet el és segít hatalmas erővel bennünket, pedig lehetővé teszi
számunkra azt, hogy Isten ajándékait átvegyük és használjuk
életünkben. Az engedelmesség által történhet meg a csoda, hogy a
puszta kertté válik.
Ha nem történik
meg ez a tovább lépés, akkor az azt jelenti, hogy a kitakarított ház
üresen áll és a visszatérhet bele sokadmagával a régi lakója, hogy
állapota gonoszabb legyen az eredeti állapotánál.
A törvény
értelmes megtartása tehát nem érdemszerző jócselekedet, amivel
dicsekedni lehetne, hanem lehetőség megragadása aannak érdekében,
hogy megvalósuljon az ígéret:
„12Akik
pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé
legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, 13akik
nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől
születtek.”
Gyakran történik meg, hogy valamelyik istentiszteleten, vagy imaórán
felhangzik az őszinte kérés: Uram! Irgalmazz nekem! Add nekem a Te
bocsánatodat, szabadításodat. Amikor ez a kiáltás felhangzik, akkor
bennem az a kérdés fogalmazódik meg, hogy: Ez az ember nem tudja,
hogy Isten Jézus Krisztusban irgalmazott neki. Jézus vére minden
bűnétől megszabadította! Nem hallotta meg ezt az üzenetet, vagy nem
értette meg? Az igazi imádság valahogy úgy kellene, hogy hangozzon,
hogy: Uram! Köszönöm neked, hogy minden bűnömet eltörölted és
teljesen megszabadítottál engem. Áldott legyél a Te szabadító,
életre támasztó szeretetedért. Add, hogy engedelmeskedni tudjak
neked a Lelked vezetése, ereje által, hogy mindaz, amit
elkészítettél számomra az enyém legyen. Ez az imádság nem tehetetlen
és bántó siránkozás, hanem aktív hívő életre törekvés. Vágyakozás
arra, hogy az istenfiúságunk láthatóvá váljon, és mindig jobban
kiteljesedjen. Az alaphelyzet rendben van, most már az adott, az
elkészített lehetőségeket kell megragadni, érvényre juttatni.
Olyan egyházban,
gyülekezetben, ahol Isten törvényét nem veszik komolyan, lehetetlen
Isten jelenléte és az Ő áldásainak áradása.
Az ószövetségben
is ez volt a szabály! Isten kegyelmi kiválasztása által Izráel Isten
szövetséges népe lett, de áldás, védelem, szellemi megújulás csak
akkor volt, ha a szövetség Isten által meghatározott örök rendjét
megtartották. Mivel Jézus nem hatálytalanította a törvényt, hanem
beteljesítette, abszolút értelemben értelmezte, ezért Isten törvénye
minden időben feltétele a mennyei erők áradásának. Nem véletlenül
látjuk azt, hogy az őskeresztyének, amikor nagy harcban álltak, vagy
nagy feladatra készültek, akkor böjtölve és imádkozva igyekeztek a
szívüket alkalmassá tenni Isten számára. Böjtölve és imádkozva
igyekeztek alkalmassá válni Isten erőinek, áldásainak befogadására.
S végül ennek az
engedelmes, élő kapcsolatnak a lényegéhez tartozik az aktívitás, a
szolgálat is. A keresztyénség nem tétlenség! Életünket, szívünket
oda kell szentelni az Úrnak a szolgálatban, az Ő nevéről történő
tanúságtételben is. Aki az Úrnak szolgál, annak nem üres a szíve!
A
szabadságunkról, az Istennek a szívünkbe áradó szeretetéről, az
Isten kegyelmének gazdagságáról vallást kell tenni bátran mindenki
előtt. Lehetetlen dolog, hogy ha valakinek a szívét betölti a
Szentlélek ereje, ne legyen Jézus Krisztus szolgájává.
Fontos üzenet
tehát az, hogy igen nagy dolog a kegyelem, a bűnbocsánat, Isten
szabadításának a megértése és elfogadása. Nagy dolog az, ha valaki
el tudja mondani a megtérők imáját. Nagy dolog az, ha valaki részt
vesz dicsőítő énekórákon. De akkor, ha csak ennyi a keresztyénsége,
akkor számíthat rá, hogy a gonosz hetedmagával visszatér a szívébe,
és az elveszett állásait újra elfoglalja. Az illető állapota
gonoszabb lesz az előbbi állapotnál.
A mai keresztyén
mozgalmak nagy részénél ezt láthatjuk. Ezért üresedik ki hamar az
egyházi élet, ezért fordulnak el az emberek az egyházi élettől.
Fogadd el Isten szabadító szeretetét, amit Jézusban felkínált neked,
és kérd, hogy árassza ki rád Lelkét, töltsön be Lelkének erejével,
hatalmával. Tedd Úrrá életed felett Jézust.
*
1Köréje gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik
Jeruzsálemből jöttek, 2és
észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan,
vagyis mosdatlan kézzel étkezik. 3A
farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem
esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi
vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz, 4és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek,
míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit
hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a
poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. 5Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az
írástudók: „Miért nem élnek a te tanítványaid a
vének hagyományai szerint, és miért étkeznek
tisztátalan kézzel?” 6Ő pedig
ezt válaszolta nekik: „Találóan prófétált Ézsaiás
rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép
csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van
tőlem. 7Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat
tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. 8Az Isten
parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához
ragaszkodtok.”9Ezt is
mondta nekik: „Szépen félreteszitek az Isten
parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a
magatok hagyományait. 10Mert Mózes
ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki
gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. 11Ti pedig
azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy
anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel
megsegíthetnélek, 12akkor már
nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy
anyjáért; 13és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét
hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más
ehhez hasonlót is tesztek.” 14Ismét odahívta a sokaságot és így szólt hozzájuk:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: 15Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe
tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az
emberből, az teszi tisztátalanná.” (16„Ha
valakinek van füle a hallásra, hallja!”) 17Amikor
azután a sokaságot elhagyva bement a házba,
megkérdezték tanítványai a példázatról. 18Ő pedig
így szólt hozzájuk: „Ti is ennyire értetlenek
vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az
emberbe, az nem teheti tisztátalanná, 19mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az
árnyékszékbe kerül?” Jézus ezzel tisztának
nyilvánított minden ételt, 20de hozzátette: „Ami az emberből előjön, az teszi
tisztátalanná. 21Mert
belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz
gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, 22házasságtörések,
kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás,
kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg,
esztelenség. 23Ezek a
gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik
tisztátalanná az embert.”
Ebben a történetben azt láthatjuk, hogy Jézust
kérdőre vonják a farizeusok és az írástudók azért,
mert a tanítványok közül néhány nem tartja be a
tisztasági előírásokat, vagyis étkezés előtt nem mos
kezet. Ez nem az egészségügyi előírások megszegését
jelenti a farizeusok gondolkodásában, hanem a
kultikus tisztasági előírások figyelmen kívül
hagyását. A farizeusok nem törődtek olyan nagyon az
egészségügyi kérdésekkel, hanem az ő számukra az
Istennel való kapcsolat kérdése volt a döntő
fontosságú. Márpedig, ha valaki tisztátalan dologgal
érintkezett és úgy étkezett, akkor tisztátalanná
lett, s ezzel alkalmatlanná tette magát arra, hogy a
közösségben imádkozzon, hogy belépjen a templomba és
részt vegyen az istentiszteleten. A megtisztuláshoz
ilyen esetben különböző
szertartásokat
kellett elvégezni, esetleg áldozatot kellett
bemutatni, csak után mondhatta magát tisztának az
ilyen ember, csak ezután léphetett be a templomba,
jelenhetett meg Isten előtt.
Ez a történet is jól igazolja azt, hogy a farizeusok
és az írástudók is, rendkívüli buzgósággal arra
törekedtek, hogy méltók legyenek az Istennel való
kapcsolatra, és beléphessenek a templomba, teljes
jogú részeseivé lehessenek a gyülekezeti
közösségnek. Minden előírást, hagyományt igyekeztek
pontosan megtartani, s még arra is figyeltek, hogy
az árnyéka, gyanúja se vetődhessen fel
magatartásukban annak, hogy Isten törvényét
figyelmen kívül hagyva tisztátalanokká váltak valami
miatt. Rendkívüli volt a buzgóságuk, minden
erejükkel azon voltak, hogy Istennek tetsző életet
éljenek.
Jézus ezeket a külsőségeket valójában nem vitatja.
Nem mondja azt, hogy szükségtelen a kézmosás, hogy
feleslegesek a hagyományok.
Ha meggondoljuk, akkor arra kell eljutnunk, hogy a
különböző külsőségek segítséget is jelentenek az
ember számára abban, hogy lényeges kérdésekben
helyesen járjon el.
A kézmosásról például eszébe juthat az embernek az,
hogy valóban akkor, ha Istenhez megyek, akkor nem
mehetek akárhogyan, bűnbánattal kell készülni
Őhozzá. Rendezni kell mindazt, ami elrendezetlen az
életemben, meg kell bocsátani annak, aki vétkezett
ellenünk, kérni kell a bűnbocsánatot, hogy tiszta
szívvel, tisztán állhassunk meg Őelőtte. Isten elé
járulni másképpen nem lehet!
Mindenki számára természetes az, hogy amikor
elmegyünk az istentiszteletre, akkor rendesen
felöltözünk. Nem azért, mert Isten a mi ruhánkat
nézi, hanem azért, mert érezzük, hogy meg kell adni
Istennek a tiszteletet. S ez az érzés fejeződik ki
abban, hogy rendesen felöltözve megyünk Isten elé.
Külsőség ez, de segít bennünket abban, hogy soha ne
feledkezzünk el a lényegről, arról, hogy Isten
hatalmas, dicsőséges Úr, mi pedig kicsiny semmik
vagyunk, akiknek megengedi, hogy odajárulhassunk
Őelé, sőt nem csak megengedni, hanem nagy
szeretettel vár is bennünket, hogy áldását
kiáraszthassa ránk.
Ebben a vitában azonban Jézus arra figyelmezteti a
farizeusokat, hogy nagyon nagy hiba az, amikor a
külsőségek, a formák, a hagyományok önálló életet
kezdenek élni. Nem a lényegre mutatnak rá, nem
emlékeztetnek semmire, hanem mágikus, érdemszerző
cselekményekké válnak. A kézmosás pontos betartása
annyit jelent csupán, hogy Isten annál jobban szeret
minél alaposabban, minél pontosabban megmosom a
kezemet az imádság, vagy a templomba belépés előtt.
Így aztán kialakul a kézmosásnak a szigorú és pontos
szertartása, és a buzgó hívő embert, az igazán hívő
embert arról lehet felismerni, hogy kétszer annyi
alkalommal mos kezet, mint az előírás és ezt úgy
teszi, hogy minél többen lássák.
Ebből a gondolkodásmódból sokféle rossz, bántó
indulat fakad, amit feltétlenül látni kell, s amitől
Jézus óvja mindazokat, akik Őrá figyelnek. Ezek az
indulatok nem csak a farizeusoknál fedezhetők fel,
hanem a keresztyénségben is. A történelem folyamán
ezek az indulatok sok szégyenteljes eseménynek
lettek az okozói, mert így gondolkodó embereket igen
könnyű fanatizálni, olyan dolgokra rávenni, amiket
egyébként nem tennének meg.
Az első, amit felfedezhetünk az a gőg. Én mindig
mindenben megtartom az előírásokat a másik pedig nem
tartja meg rendszeresen, vagy egyáltalán nem tartja
meg. Következtetés: Én vagyok a jobb! Én vagyok az
istenfélő, a hívő!
Megkezdődik az elkülönülés, az ítélgetés, a másik
ember lebecsülése, s ez nagyon nagy hiba. Sőt!
Nemcsak hiba, de súlyos bűn!
Nekünk embereknek Isten előtt mindig érezni kell
azt, hogy nem az érdemeinkért, nem a jóságunkért
szeret minket Isten, hanem az Ő végtelen
kegyelméért. Nagy alázatra kell, hogy indítson
bennünket az, hogy Istennek Jézust, egyszülött Fiát
halálra kellett adni, fel kellett áldoznia azért,
hogy nekünk életünk üdvösségünk lehessen, és Ő
megtette ezt értünk. Ha mi ezt tudjuk, akkor soha
nem lehetünk önteltek, önmagunkra büszkék. Nem
ítélgethetünk senkit, mert, ha ezt tudjuk, akkor
őszintén megvalljuk, hogy: Én vagyok a bűnösék
között az első.
Ha ezt tudjuk, akkor azt is tudjuk, hogy a naggyá
létel útját Jézus egyértelműen megfogalmazta:
„Ha valaki első akar
lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki
szolgája.”(Mk.9.35.)
Másutt pedig így tanítja övéit:
„12Miután
megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját,
ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek,
hogy mit tettem veletek? 13Ti
így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok,
mert az vagyok. 14Ha
tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a
Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Mert
példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek,
ti is úgy tegyetek. 16Bizony,
bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az
uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki
elküldte. 17Ha
tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így
cselekesztek.”
A másik, ami következménye annak, ha valaki a
külsőségekkel törődik elsőrenden és a lényegről
elfeledkezik, hogy rendkívül keménnyé és kegyetlenné
válik embertársaival szemben.
A történelemben számtalan példát találunk arra, hogy
formák, szokások, külsőségek miatt megöltek,
megkínoztak, kiközösítettek embereket. Az
inkvizíció, különböző felekezetek tagjainak
engesztelhetetlen gyűlölködésé legtöbbször a formák
be nem tartása miatt erősödött fel.
A vallásos emberek, akiknek az életében a formák
önállósodtak és a tartalomtól elszakadtak, a
legkönnyebben fanatizálhatók. Az ilyen emberek
kegyetlenek, szívtelenek tudnak lenni a másik
emberrel szemben!
De nem csak a vallásos embereknél láthatjuk ezt,
hanem mindazoknál, akik számára a formák, a
külsőségek, a szokások fontosak.
Az önteltség és az erőszak mellett ehhez a
magatartáshoz még kapcsolódik a lelki vakság és
süketség is. Hiszen az az ember, aki mindig azzal
van elfoglalva, hogy mit kell csinálnia, hogy
Istennek tetsző legyen az élete, a magatartása, az
képtelen felfogni Isten szavát, képtelen megérteni
Isten kijelentését is. Teljes mértékben elfoglalja
magát a külsőségekkel.
Ezért azt mondhatjuk, bármennyire meglepő is, hogy a
hitetlenség, az Isten iránti engedetlenség
elrejtőzik ebben a nagyon buzgó vallásosságban. A
Sátán nagyon jól tudja manipulálni a vallásos
embert. Ezért szoktak sokszor beszélni a vallásos
démonokról, megszálló gonosz lelkekről, mert egyesek
szerint vannak református, katolikus, jehovista és
egyéb megszálló gonosz lelkek is.
Tehát jól jegyezzük meg, hogy a külsőségek nem
feltétlenül rosszak és nem is feleslegesek. Akkor
rosszak, amikor elszakadnak a lényegtől, amikor
nincsen lelki tartalmuk. Ebben a formában az embert
gőgössé, kegyetlenné teszik, és Istentől is
elszakítják.
Ezekre a veszélyekre figyelmezteti Jézus a
farizeusokat és az írástudókat, és természetesen
minket is.
Amit Jézus próbál elmondani a farizeusoknak az az,
hogy az embernek nem a külsőségekhez kell először
alkalmazkodni, hanem lénye legmélyén, a szívében
kell megváltozni, hogy megtisztuljon.
A szív megtisztulása pedig mindenek előtt úgy megy
végbe, ha bűnbocsánatot nyer.
Ezt még a Jézus korában élő farizeusok nem
tudhatták, hiszen Jézus még nem mutatta be értünk
emberekért az áldozatát, nem szabadított meg
bennünket a bűneinktől. Mi azonban már tudhatjuk!
Jézus vére tisztít meg bennünket minden bűnünktől!
Ez már megtörtént, Jézus mindenkiért meghalt a
golgotai kereszten. De az Ő áldozata akkor lesz a mi
életünkben érvényes, akkor lesz a mienk, ha
bűneinket megvallva elfogadjuk azt.
Amikor valóban ki tudjuk mondani, hogy Jézust
elfogadtuk, akkor csodálatos változások mennek végbe
bennünk, az életünkben.
Az első nagy változás az, hogy a bűnnek a terhe, ami
hihetetlen mértékben leterhel bennünket, ami
szomorúvá teszi a szívünket, ami fáradttá tesz
minket, ami elszakaszt bennünket Istentől és
egymástól, egyszerre eltűnik. Valami fantasztikus
megkönnyebbülést élünk át. Szívünk megtelik ennek az
eseménynek a következtében örömmel és Isten
dicséretével.
Mindenki, aki Jézust elfogadta, aki megtapasztalta a
bűnbocsánatot, a szabadulást, vallást tud tenni
erről a csodálatos és túláradó örömről. A
bűnbocsánat átélése teljes valónkat átható nagy
esemény, amit nem lehet nem észre venni.
Ebben az eseményben törlődnek a szívünkből a
különféle gonosz indulatok, vágyak és a negatív
indulatok, vágyak helyett pozitív indulatok és
vágyak kezdenek megszületni benne és növekedni. A
gyűlölet, a harag, az önzés elveszti az erejét és a
szeretet, a jóság, az önfeláldozás jelenik meg
helyette. És nem csak az, hanem sok minden más olyan
törekvés, ami a belső tisztaságból fakad, s ami
Isten előtt kedves.
Azért is kell megvallani életünknek ezt a változását
mindenki előtt, hogy még inkább kiteljesedhessen.
Hiszen ebben a változásban nem csak annyi történik,
hogy Jézus vére eltörölte a mi bűneinket, megmosott
bennünket, hanem egyúttal helyreállta az Istennel
elveszett kapcsolatunkat. S a Szentlélek Isten
kiárad a szívünkbe, hogy megajándékozzon bennünket a
tiszta, Isten szerinti élet cselekedeteivel. Pál
apostol így fogalmaz:
„4De
Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy
szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5hogy
minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt,
életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van
üdvösségetek! – 6és
vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba
ültetett Krisztus Jézusban, 7hogy
megmutassa az eljövendő világban kegyelmének
mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából
Krisztus Jézusban. 8Hiszen
kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem
tőletek van: Isten ajándéka; 9nem
cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10Mert
az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó
cselekedetekre teremtett, amelyeket előre
elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef.2)
A tisztátalanság a mi jellemvonásunk, amin nem
tudunk változtatni semmiféle módon, amiből
megszabadít bennünket Jézus Krisztus által Isten,
hogy belső tisztaságban élhessünk.
És ha ez a belső változás megtörtént, akkor ehhez
hozzá kapcsolódik minden olyan külsőség, ami
természetes módon meg kell, hogy jelenjen. De nem a
külsőség, nem a forma az első, hanem a szívünk,
amelyben Isten uralma valósul meg.
Ez szabadságot is jelent a számunkra. Hiszen nem
szükséges kifejezni minden alkalommal szinte
kényszeresen pl. a kézmosással, vagy az imádság
különböző formáival azt, amit komolyan veszünk.
Szabadok vagyunk ettől. De mégis sokszor jól esik
számunkra, vagy a példaadásért, a hitünk
megvallásáért szükséges is, hogy a külső dolgokról
se feledkezzünk meg, azokat se hanyagoljuk el.
Jézus mindenütt élő kapcsolatban volt az Atyával, de
mégis elment a zsinagógába, szívesen ment el, és
szívesen időzött a jeruzsálemi templomban. Szívében
mindig hála és szeretet volt a mennyei Atya felé, de
imádságban mégis kimondta mindenki előtt, hogy
mindenki megértse és meghallja: Hálát adok neked
Atyám!
Arra kell tehát törekednünk, hogy szívünkben a
Szentlélek uralma valósuljon meg szüntelenül. Éljünk
a Jézus Krisztus által ajándékozott szabadságban!
Cselekedeteink úgy, formálódjanak szavaink úgy, és
szólaljanak meg úgy, hogy a szívünket betöltő
Szentlélek uralma határozzon meg mindent.
És azokat az embereket, akik körülöttünk vannak,
akár a gyermekeinket, családtagjainkat, de
mindazokat, akikkel valamilyen módon kapcsolatba
kerülünk, ne a külsőségek betartására kényszerítsük,
hanem segítsük arra, hogy a szívükben végbe menjen
az uralomváltás. Jézus vérének megtisztító hatalma
által Isten Lelke uralkodjon a szívükben.
Belső változás nélkül minden csak üres színjáték,
látszat jóság, látszat tisztaság. Valódi
megtisztulásra, valódi tisztaságra kell mindig
törekedni.
A farizeusok ez a különbségtételt nem értették.
Nagyon sokan vannak ma is, akik nem értik ezt. Talán
jó szándékkal a külsőségekre, a vallásos
külsőségekre helyezik a hangsúlyt. Szeretettel kell
szolgálnunk az Ő életüknek a változását. Ez a
változás nem történik meg semmiféle erőszakoskodás
által. Akkor történik meg, amikor az ember felismeri
Isten kegyelmének valóságát, azt, hogy Isten
Jézusban új, megtisztult életet ad annak, aki azt
kész elfogadni.
8Közeledjetek
Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Jakab 4;8.
Ha elcsendesedünk Isten előtt és ebből a
csendességből próbáljuk szemlélni a körülöttünk élő
embereket, akkor azt kell mondanunk, hogy minden
ember valamiyen módon érzékeli Isten nagyságát,
hatalmát és az Ő jelenlétét földi életében.
Ez mindenek előtt úgy valósul meg, hogy amikor egy
gondolkodó ember körülnéz ebben a világban és azt
fedezheti fel, hogy minden Isten hatalmát, nagyságát
és szeretetét hirdeti. A világ szépsége, nagysága,
dicsőséges volta, azok a törvényszerűségek, amik
bele vannak írva ennek a világnak minden részébe, a
makrokozmoszba, az univerzum végeláthatatlan
nagyságába éppen úgy, mint a mikrokozmoszba, a
szemünkkel nem látható kicsiny részletekbe, de
hasonlóképpen az élővilág minden részletébe is az Ő
erejét és bölcsességét hirdeti. Minden Őt dicséri,
minden Őt magasztalja, az Ő nagyságát hirdeti, Őróla
beszél. A tudós ember szívében törvényszerűen a
csodálat és a hódolat kell, hogy ott legyen egy
fokon túl, amikor tudománya területét komolyan
kutatja, szemléli.
Természetesen a tudatlan ember, az, akinek nincsen
szeme a csodák meglátására, az erről semmit nem tud.
Annik minden magától értetődő, minden természetes.
Az ilyen ember szégyenkezés nélkül el is mondja, és
sokszor büszkén hangoztatja, hogy nem Ő lát semmit,
nem észleli a Teremtő nagyságát, hatalmát.
De akkor is, ha emberi életünket szemléljük azt
láthatjuk, hogy valami titokzatos hatalom olyan
rendben éltet bennünket, amelyben életünk gazdag,
örömteli élet lehet. Valaki gondoskodik élelmünkről,
ruházatunkról, gondoskodik arról, hogy életünkben
legyen öröm és békesség. Isten az a Valaki, aki
felhozza az Ő napját jókra és gonoszokra egyaránt.
A Bibliában több olyan Igét találunk, amely Isten
mindent betöltő jelenlétéről szól, s az Ő áldásáról,
szeretetéről, arról, hogy „Benne élünk és mozgunk”.
A zsoltáros így mondja el:
„Az egek hirdetik
Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal
a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja
tudtul. Nincs
szó, és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis
eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ
végéig. … „…Ő
felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad
igazaknak és hamisaknak.”
Isten nagyságát, hatalmát minden ember érzékeli
valamiképpen. Ezért mondják a tudósok, hogy minden
ember szívében ott van valamilyen ismeret Istenről,
és minden ember érzi a szíve mélyén, hogy Istenre
szüksége van, valamilyen formában vágyakozik
mindenki Őutána. Akkor is így van ez, ha sokan nem
érzék vagy egyszerűen tagadják ezt. Az ember
mindenkor és mindenütt Istent keresi. Akinek az
életéből kihal ez a vágyakozás, az megszűnik
embernek lenni, elveszíti az emberi mivoltát,
valamiyen ösztönlénnyé, fogyasztóvá válik.
Isten azonban hívja is az embert magához, azt
akarja, hogy az ember tudatosan közeledjen Őhozzá.
Az ÓSz-ben és az ÚSz-ben egyaránt felfedezhetjük
ezt, mert sokszor szólal meg az Igében az Ő hívó
hangja. Személyes kapcsolatra hív minket embereket!
Azt szeretné, ha az Ővele megtalált kapcsolatunk
fokozatosan elmélyülne, kiteljesedne.
Vajon miért van ez így? Miért nem elég az, hogy az
ember éli a maga életét a saját tervei, elképzelései
szerint, és (mellesleg) tudomásul veszi, hogy Isten
pedig láthatatlanul, titkon ott van felette, ott áll
mellette és adja számára a napfényt, az esőt, s
kielégíti minden szükségét? Miért nem elegendő ez?
Miért nem elegendő az, amit mondani szoktak sokan:
Én hiszem az Istent, mert valakinek kell lenni!
Nagyon sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy ez
elég! A nap, a csillagok, a természet kincsei ott
vannak a helyükön, szolgálnak bennünket, Isten is
legyen ott mindenek felett, legyen fenn az égben és
szolgáljon minket és ez elég nekünk.
Ez a gondolkodás mindenek előtt azért nem áll meg,
mert Isten ennek a világnak az Ura, Gazdája. Őt mi
emberek nem kötelezhetjük semmiféle szolgálatra. Ő
az Úr! Mi teremtmények, az Ő alkotásai vagyunk.
Ugyanakkor Ő, a Teremtő, minket gyermekeiként
szeret, fiainak nevez, és mi pedig úgy szoktuk Őt
szólítani, mert szólíthatjuk úgy hogy: Édesatyánk!
Mennyei Atyánk! Ebben a kapcsolatban nem működik az,
hogy mi hiszünk, hogy Ő van, hogy mi csak valamilyen
folyamatos szolgáltatást kérünk és várunk Tőle.
Személyes, élő, aktív és egyre inkább elmélyülő
kapcsolatra van szükségünk Ővele.
Az Istennel való
kapcsolatunk ugyanis mindenek előtt az
életérzésünket határozza meg.
Akkor vagyunk boldogok, amikor nem csak az Ő
ajándékait látjuk és azokkal élünk, mint fogyasztók,
hanem, amikor az Ő személyes közelségét átéljük.
Minél jobban közeledünk Őhozzá, minél inkább ránk
ragyog az Ő szeretete, annál jobban megtelik a
szívünk örömmel, ujjongással. Van ugyan egy határ,
amit nem léphetünk át ebben a közeledésben, mert
azon a határon túl már nem tudnánk elviselni az Ő
erőáradását, dicsőségének fényét, belehalnánk az Ő
szeretetének, erejének az átélésébe, de mégis
valamilyen mértékben közeledhetünk Őhozzá. Ha
Őelőtte éljük az életünket, akkor ez a határ
folyamatosan változik, mindig közelebb kerülhetünk
Őhozzá és újabb és újabb örömöt élhetünk át a vele
megtalált személyes kapcsolatban. Ezt nevezi a
keresztyénség növekedésnek, megszentelődésnek. Ebben
az örömben éljük át az emberi élet igazi szépségét.
Minél távolabb vagyunk Istentől, annál inkább a
szomorúság, a megfáradás, a reménytelenség uralkodik
el rajtunk, s annál inkább belevetjük magunkat a
testi élet örömeibe. Ott, az anyagi világban
próbáljuk megtalálni az örömöt. Ahogyan sok fiatal
teszi manapság: bulik, alkohol, drog, vásárlás,
utazások…, és ki tudná felsorolni amiben az ember
keresi az örömöt. Ezek a törekvések azonban nem
teremnek olyan gyümölcsöt, amilyent remélünk tőlük.
Csalódás és hiányérzet van az ember szívében minden
anyagi világban történő boldogságkeresése után.
Augusztínusz így vall erről a titokról
vallomásaiban:
“Nagy vagy Uram és
igen-igen méltó minden dicséretre. Nagy a Te
hatalmad és
bölcsességednek
nincs határa. Dicséretedre
sóvárog az
ember, teremtésednek kicsi paránya. Rádöbben az
ember a maga halandó voltára, szemügyre veszi bűne
bizonyságát és egyben tanúságát annak, hogy a
kevélyeknek Te Uram ellenállasz. És mégis
dicséretedre kívánkozik az ember, teremtésednek
kicsi paránya. Te ébreszted föl bennünk
magasztalásod örömét, mert magadért teremtettél
bennünket és nyugtalan a szívünk, míg meg nem
nyugszik benned.”
Isten közelében érezzük igazán az emberlét örömét.
Akkor is érezzük, ha a körülményeink esetleg nem
megfelelőek, ha viharok, veszélyek között éljük az
életünket. Őbenne van szívünk öröme.
De Isten közelében,
az Ő jelenlétének erőterében, azt is tapasztaljuk,
hogy az szívünk, lelkünk tisztulni kezd.
Sok vágy, kívánság, érzés, gondolat, ami az embert
természete szerint jellemzi, Isten közelsége által
tisztulni kezd és ami nem tiszta eltűnik a
szívünkből. Személyiségünk, gondolkodásunk tisztulni
kezd. Ugyanakkor Isten szentségének, tisztaságának
ereje formálni kezdi belsőnket, személyiségünket.
Új, eddig nem jellemző vágyak, törekvések, értékek
jelennek meg az életünkben.
Ez rendkívül fontos folyamat! Az ember ugyanis akkor
tudja megélni az emberségét, ha a szíve tiszta.
Család, társadalom akkor működik jól, ha tagjai
tiszta szívűek. A tisztátalan szív, az önző,
gyűlölködő, hazug személyiség akkor sem cselekszik
helyesen, ha látszólag mindenben igaza van. Belső
tisztaságra van szükségünk ahhoz, hogy emberek
lehessünk. Ma talán ez az egyik legnagyobb
problémája a társadalomnak, hogy ez hiányzik. Sok
okos ember van ma a világban, de igen kevés tiszta
szívű ember.
Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál jobban betölt
bennünket az élet öröme, s annál inkább
átformálódik, megtisztul a szívünk, a
személyiségünk.
Ez a folyamat
életünk gyógyulását is jelenti.
Ha Istenhez közeledünk gyógyulni kezd az életünk,
hiszen a sokféle rendezetlenség, a betegség, a
lelki, testi nyomorúságok sokasága mind annak a
következménye, hogy hiányzik az igazi életöröm, s az
ember szívét lelkét sokféle tisztátalan, romboló
indulat, vágy, érzés tölti be. Ez nagyon sokszor
súlyosan meg is betegít bennünket, de a mindennapok
sokféle zavarának, fájdalmának, feszültségének
mindenképpen okozója.
Isten közelségében azt is átéli az ember, hogy
ahogyan a belső élete tisztul, úgy a külső életében
is tisztulás,
rendeződés következik be. Részben azért történik
meg ez, mert az Isten közelében élő ember Istenre
figyel, Őbenne bízik, és az Ő akarata, az Ő törvénye
szerint kezdi élni az életét.
A világban az emberek bíznak a saját erejükben,
ügyességükben, vagy bíznak abban a társadalmi
rendszerben, amiben élnek. Hiszik azt, hogy nem
fogják őket cserbenhagyni a többiek. Ugyanakkor
annak a társadalomnak a rendjét, szokásait
igyekeznek követni, amiben élnek. Ezt figyelhetjük
meg minden időben. A gyereknek meg kell tanulni azt,
hogy az életben mindig meg kell tudni magát védeni,
és mindig a saját érdekeit kell elsőnek tartani.
Fontos, hogy az ember mindig korszerűen gondolkodjon
és éljen, mert máskülönben vereséget szenved,
szégyent vall.
Isten közelében mindez érvényét veszti! Annak az
embernek az életét, aki Istenhez közelít, Isten
határozza meg. Isten alakítja ki az életrendet,
határozza meg az életcélt, adja meg a tartalmat.
A napokban kétszer is elhangzott a TV-ben az az
állítás, hogy a keresztyénség nem olyan vallás,
amelyik meghatározza az élet rendjét, amelyik
törvényt ír elő a hívő ember számára az élet
különböző kérdéseivel kapcsolatosan. Úgy szerettem
volna megszólítani a nyilatkozót, és elmondani neki,
hogy nagyon téved. A keresztyén ember életrendjét az
Istennel való kapcsolata határozza meg. Istennel
való kapcsolata határozza meg azt, hogy mit tart
jónak és mit nem, mi számára az érték és mi nem.
Rövid távon ugyan úgy tűnik, hogy azok az
eredményesek, akik a világot követve, modern módon,
korszerűen gondolkodnak. Ez azonban csak nagyon
rövid távon igaz. Hosszú távon az lesz az
eredményesebb, aki az élő Isten által meghatározott
rendet követi.
„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog
hozzátok.”
Lesz a szívetekben mindig igazi öröm, amit senki nem
vehet el. Belső tisztasággal járhattok ebben a
világban és olyan életrendet ajándékoz nektek Isten,
amivel nem vallotok szégyent sohasem.
De tovább kell még ennél menni! Nem lehet itt még
befejezni az igehirdetést. Isten közelsége sokféle
módon formálja az életünket.
Amikor Isten szeretete, fénye, ereje felragyog a
számunkra, akkor azt is érezzük, hogy
a teremtő
hatalma, szeretete formálni kezd bennünket. Mert
Isten jelenléte által az Ő teremtő, formáló hatalma
is hatni kezd ránk.
Az tapasztaljuk, hogy az Ő ereje kezdi megszüntetni
a gyengeségeinket és előhozza azokat a rejtett
értékeket, amik egyébként elvesztek volna. Jól
tudjuk, hogy minden emberben hihetetlen értékek
vannak, amik legtöbbször elvesznek, feledésbe
merülnek, mert nem figyelnek ezekre az emberek, s
elhanyagolják, elvesztik.
Isten szeretete és hatalma arra segít bennünket,
hogy megerősödjünk és kibontakozzunk az Ő ajándékait
befogadjuk az életünkbe. Mert Ő szüntelenül az Ő
Szentlelkének hatalmával újabb és újabb ajándékokkal
halmoz el bennünket, ha elfogadjuk.
Isten felemeli a szegény a porból és gazdaggá teszi.
Aki Istenhez közeledik azt Isten felemeli magához,
karjára veszi és úgy hordozza. Dicsőséggel
ajándékozza meg. Ezért is fontos meghallani:
Közeledjetek
Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Akik Istent
szeretik, keresik, akik Őt látva élnek, azokat
csodálatos úton vezeti végig itt a földön, részesíti
őket az Ő dicsőségében. Felépíti őket.
De nem csak megerősíti, felépíti őket, hanem
meg is áldja!
Ez is nagyon fontos üzenet!
A mi világunkban azt látjuk, hogy az emberek
sikeressége nem attól függ valójában, hogy mit
tudnak, mire képesek, hanem sokkal inkább attól,
hogy el tudják-e magukat adni. Egy ügyesen
megszerkesztett életrajz, egy jól sikerült interjú,
egy megfelelő helyről jövő ajánlás, egy jól sikerült
fénykép többet ér, mint, amit tudsz.
Emlékszem, hogy valaki egyszer megszólított és azt
mondta: Nézd ez az ember a leghíresebb
karmesterekkel végzett a zeneakadémián. Azt mondták,
hogy nagy jövő áll előtte. Sajnos nem tudta magát
eladni, ezért egész életét végig gürcölte egy falusi
általános iskolában. Nem elég a tudás, nem elég a
tehetség, piacképesnek kell lenni, el kell, hogy
adja magát az ember, jó sajtója kell, hogy legyen.
Nos ezt jelenti valamilyen módon az a szó is, hogy
áldás. Kevés a tiszta szív, kevés a rendezett élet,
a belső és külső értékek sokasága sem ér semmit.
Isten áldó szeretete kell, hogy hordozzon ahhoz,
hogy életed kiteljesedjen. S ez az áldó szeretet
akkor árad ki rád, ha közeledsz Istenhez, ha az Ő
szeretetében, az Ő élő jelenlétében élsz. Akkor, ha
ezt teszed, akkor meg fogod tapasztalni, hogy ajtót
nyit előtted ott, ahol nem látsz ajtót, utat készít
ott, ahol nem látsz utat, segítséget küld neked a
mennyből akkor, amikor azt mondod, hogy most
mindennek vége.
Minél közelebb vagy Istenhez, annál inkább
tapasztalni fogod az Ő áldásainak árját, azt, hogy
ez az ár kiárad folyamként az életedre. S éppen
ezért ez a néhány szó alapüzenet a számodra. Ha ezt
nem teszed meg, ha ezt nem hallod meg, akkor könnyen
lehet, hogy minden erőfeszítésed, reménységed
hiábavaló lesz.
Az Istenhez közeledő ember olyan távlatok felé indul
el, amit valójában nem is tud felmérni. Isten olyan
hatalmas, olyan dicsőséges, olyan gazdag, hogy az
örökkévalóság sem lesz elég arra, hogy Őt
megismerjük! De mégis nyitva van előttünk ennek a
lehetőségnek az ajtaja. Elindulhatunk ezen az úton.
Isten élő jelenlétének a hatása életünket
átformálja. Az történik velünk, hogy az Ő szeretete,
dicsőségének kisugárzása által a mi törékeny,
nyomorúságos emberi testünk, lényünk is fénylővé,
sugárzóvá válik. Ragyogni kezd valamilyen módon
cserépedénybe helyezett kincs. Megvalósul az, amit
Jézus mondott a hegyi beszédben:
„13Ti
vagytok a föld sója. …..14Ti
vagytok a világ világossága…….16Úgy
ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy
lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti
mennyei Atyátokat.”
A fiatalok gyakran mérik különféle tesztekkel az
IQ-jukat, az idősebbek azt vizsgálják, hogy ki
milyen okos, milyen ügyes, milyen gazdag, vagy
befolyásos ember. Ezek a legfontosabb értékek az
emberek gondolatában. Isten Igéje pedig arra tanít
meg bennünket, hogy az a nagy, akinek Isten kegyelme
által fénylővé vált a lénye, akinek a lényén van
mennyei fény, sugárzás. Erre kell törekedni minden
erönkkel.
Természetesen ott van a szívünkben a kérdés: Hogyan
kell elindulni, hogy ez megvalósulhasson? Hogyan
kell megtenni az első lépést ezen az úton? Ez egy
másik igehirdetés témája lehet csak, mert ez egy
nagyon nagy titok. Azt azonban el kell feltétlenül
mondani ma, hogy
Istenhez
egyedül Jézus Krisztus által indulhatunk el.
Nincs más út. Ő maga mondja: Én vagyok az ajtó! Én
vagyok az út, senki nem mehet az Atyához, csak
énáltalam.
Ezt azért kell hangsúlyozni, mert az emberek sokféle
uton próbálnak Istenhez közeledni. Ezek az utak
azonban mind zsákutcák, nem vezetnek sehova.
Istenhez egyedül Jézus által lehet eljutni. Aki
Jézus által indul el az megtapasztalja az igazi
örömöt, a belső tisztulást, az új élet épülését, az
erősödést és a növekedést, és Isten áldó hatalmának
csodálatos áradását, megtapasztalja, hogy életében
felragyog az a fény, amire olyan nagy szükség van az
igaz emberléthez, és amire olyan nagy szükség van
ebben a világban.
|
|
ÜNNEPEK RENDJE
Mai Ige
Igehirdetések
Mózes I-V. könyvének magyarázata
Istentiszteleti rend
Albertirsa
Külmisszió
Református Egyház
Kárpátaljai Református Egyház
Bethánia Egyesület
Bibliaszövetség
Reposzt
Pasaréti Református Gyülekezet
Nagyvárad téri Református
Gyülekezet
Szemeretelepi
Református Gyülekezet
Több az élet
Parókia
Bethesda Kórház
Hitoktatás
Karácsonyi műsorok
Református Általános iskolák
Zeneművek
Ament Éva honlapja
Szabó Imre előadása a végső
időkről
Fejlesztés
dr. P.Tóth Béla lelkipásztor igehirdetései