A tékozló fiú története majdnem mindenki számára ismerős. Megszámlálhatatlanul sok igehirdetés hangzott el ennek a példázatnak a magyarázataként az elmúlt századokban. Ez azt láttatja meg velünk mindenek előtt, hogy Isten Igéjének, Jézus példázatainak, ennek a példázatnak is, olyan gazdag üzenete van, hogy az üzenetek gazdagsága szinte kifogyhatatlan. 

De az üzenetek gazdagsága mellett van még egy olyan jellegzetessége is Isten Igéjének, ennek a történetnek is, ami igen fontos lehet nekünk, ez pedig az, hogy azok az üzenetek, amelyek Isten Igéjéből, és ebből a példázatból is megszólaltak nagyon sok embernek az életét változtatták meg, formálták át az idők folyamán.

Isten Igéje első sorban azért hangzik fel ebben a világban, hogy a mi életünket megváltoztassa, és folyamatosan formálja. Ott van az Igében Istennek a teremtő, újjáteremtő ereje, hatalma, amire nekünk embereknek mindennél inkább szükségünk van. Tehát az igehirdetés nem szép emberi beszéd, bölcs tanítás csupán, hanem elsősorban Isten teremtő szavának megszólaltatása. 

Úgy csendesedjünk el ma este, hogy Isten Igéjének a gazdagságában gyönyörködhessünk, s ugyanakkor kérjük, hogy átélhessük Istennek felénk megszólaló szavának az erejét. Változtassa meg, formálja át az életünket. Szabadítson meg a kárhozatból, a halálból és ajándékozzon nekünk új életet. Gyógyítson meg és szabadítson meg minket minden fájdalmunkból, nyomorúságunkból és segítsen egy teljesebb, gazdagabb, boldogabb életre. 

Isten Igéje azt mondja el, hogy a teremtéskor az ember megkapta a lehetőségét annak, hogy ne csak Isten iránti engedelmességben, hanem saját elgondolása szerint, önmaga irányítása alatt élhesse az életét. Ott volt az édenkert közepén a jó és gonosz tudásának fája, kívánatos gyümölcseivel, ígéreteivel, s az ember szabadságot kapott arra, hogy szakítson róla. Isten azonban figyelmeztette az embert már a kezdet kezdetén: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, ¹⁷de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” S tudjuk, hogy az ember nem tudott ellenállni a  kísértésnek, szakított róla. Elindult egy olyan irányba, elkezdett egy olyan életet élni, ami a halált, a megsemmisülést jelentette számára, azaz jelentette volna akkor, ha Isten az ember pusztulását nem akadályozta volna meg kegyelmesen. 

S az óta is ez az állapota az embernek. A halál és a sötétség erői várják, hogy teljesen megsemmisíthessék, de Isten visszatartja az emberre támadó erőket, amik azért ijesztenek bennünket, és sok szenvedést okoznak nekünk. Isten kegyelme tart bennünket a létnek és a nemlétnek a határán, azért tart bennünket ebben a köztes állapotban, mert szeretne minket megszabadítani ezeknek az ellenünk támadó erőknek a hatalmából. Vissza szeretne minket vezetni oda, ahol az élet erői áradhatnak ki ránk ismét teljes gazdagséggal. 

Elkezdődött valahol az ember tragédiája, mégpedig az ember saját döntése nyomán. Az ember senkit nem okolhat ezért, ami az életében, a világában van, csak saját magát, hiszen Isten figyelmeztette, megmondta: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, ¹⁷de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” 

Természetesen mi azt mondjuk, amikor ezt a történetet hallgatjuk, hogy. Mi közünk van nekünk ehhez? Ádám és Éva követte el ezt a bűnt, ők lázadtak fel Isten ellen! Mi ártatlanok vagyunk! Őket kellett volna megbüntetni ezért a tettért és nem az egész emberiséget! Ha ők elszenvedik az ítéletet, akkor nemzedékek hosszú sorának nem kellene szenvedni. 

Tegyük fel azonban magunkban a kérdést: Valóban ártatlanok vagyunk? Valóban semmi közünk nincs ehhez a történethez? 

Ha őszintén megvizsgáljuk az életünket, akkor azt fedezzük fel, hogy ott van a mi életünkben is az a törekvés, ami ősszüleink szívében ott volt, hogy Istentől eltávolodva, elszakadva, belátásunk szerint saját magunk irányítsuk a sorsunkat, formáljuk az életünket. 

Nézzük meg azt talán először, hogy: Isten hol is van a mi életünkben? Milyen módon van jelen? Mennyire fontos Ő a mi számunkra? Azonnal látjuk, amikor ezekre a kérdésekre őszintén válaszolni próbálunk, hogy az embernek az életét minden időben, ma is, a mi életünket is, Isten akaratának elutasítása, vagy éppen tagadása jellemzi. Már a kicsiny gyermekek is azt mondják gyakran a hittanórán is, hogy: Én nem hiszek Istenben! Gyakran azt látjuk döbbenten, hogy minél tudatlanabb valaki, annál inkább istentagadó, ateista. Benne van a szívünkben a lázadó indulat.  

De az, aki lelkileg érzékenyebb, akiben van valamilyen igényesség, alázat, és Isten létét nem vonja kétségbe, sőt sokszor erőteljesebben, vagy nagyon is hangsúlyozza, vajon mennyire engedi Isten uralmát érvényesülni az életében? A hite az ilyen embereknek leggyakrabban inkább csak külsőségek kedvelésében, némi áhítatban, vallásos érzésben mutatkozik meg. De életének a részleteit vizsgálva látjuk, hogy nem Istennek engedelmeskedve, hanem saját törvényei szerint éli az életét. Isten törvényét, Isten akaratát nem tartja magára nézve kötelezőnek, legfeljebb csak formilag. Azt mondja, hogy Isten a szeretet és én pedig azt teszek, amit akarok, úgy élek, ahogyan én akarok. Ilyen régi könyvek, mit a Biblia engem nem kötnek semmiben, nem jelentenek számomra életformáló kijelentést. 

Hát itt van a jó és a gonosz tudásának fája, amiről mi is éppen úgy leszakítjuk a gyümölcsöket, mint neves elődeink, Ádám és Éva. Valamilyen módon egyöntetűen azt mondjuk ki, amit a tékozló fiú is, hogy: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. 

A tékozló fiúról szóló példázat jól érzékelteti velünk azt, hogy milyen következményei vannak ennek az önállósodásnak. Életünket, világunkat vizsgálva, azonnal meglátjuk ennek a sokféle következménynek a valóságát. 

Ott az Éden kertjében az ember Istennek, a mennyei Atyának az élő szeretetében élte az életét. Ez a szeretet volt az ember számára az örömnek és a boldogságnak a forrása. Az ember arra teremtetett, hogy Istennel személyes kapcsolatban, az Ő szeretetében éljen! Otthon volt. Élő, személyes kapcsolatban élt a mennyei Atyával.  

Amikor elindult a nagy útra, elhagyta az atyai házat, akkor egyszerre társul szegődött hozzá a magány, az árvaság, az elveszettség érzése. És ez nem csak egy érzés volt, hanem ez a valóság. Magára maradt! 

Nézzük csak meg, hogy milyen sok ember él elveszetten, árván ebben a világban! A depressziónak, a különféle lelki betegségeknek, a kábítószereknek és sok mindennek ez van a hátterében. Hiányzik az életemből a szeretet, nem érzem, hogy vagyok valakié. És talán még sokszor halljuk is azt a kijelentést a mi modernnek nevezett világunkban, hogy: Csak magadra számíthatsz! Formáld az életedet felelősen, úgy, ahogyan akarod, ahogyan tudod. Ne számíts senkire, ne légy terhére senkinek!

A mi racionálisan felépített világunkban mindennek meg van a rendje, különösen a nagyon gazdag társadalmakban. Minden üggyel kapcsolatosan kialakultak a különféle intézmények. Ha valami gondja van valakinek, ha valamire szükség van, akkor csak egy telefonszámot kell felhívni, és ott a művelt, vagy műveletlen hivatalnokok valószínűleg mindenben segítenek. Legtöbbször egészen személytelenül jön a segítség. Minden működik, mindenki végzi a feladatát, csak egyetlen dolog nyomaszt mindenkit, a magány, az árvaság. Az okos gépek, a jól működő intézmények sem helyettesítik az atyai házat. 

A tékozló fiúnak volt otthon egy testvére is. Itt a messze földön itt csak haverjai vannak, akik azt mondják, hogy annyit érsz nekünk, amennyi hasznod van belőlünk. Mert a mi felvilágosult világunkban mindenki annyit ér, amennyi haszon van belőle. Annyit érsz a társadalomnak, a férjednek, feleségednek, a barátaidnak, amennyit kaphatnak tőled. Tanulj meg úgy élni, hogy mindig piacképes legyél! Ha van pénzed, tehetséged, erőd, szépséged, ha van valamilyen érték az életedben, amire nekünk szükségünk van, akkor kellesz nekünk, egyébként nincsen szükségünk rád. Felesleges vagy, sőt teher vagy mások számára! 

Ma, a mi modern világunkban jól ismerjük ezt az igazságot. Munkaerők vagyunk, rabszolgák, és jól tudjuk, hogy ha valahol megölnek ilyen figurákból, mint amilyenek mi is vagyunk akár kétszázat, vagy húszezret, akkor az az újságok szenzációi közé tartozik, de csak a harmadik oldalon.

Isten szeretett, egyetlen, legkisebb gyermekének az élete így változott meg. Otthon valaki volt, otthon egy szeretetteljes légkörben élt, valakinek fontos volt, méltósága volt, itt a nagy szabadságban pedig csak egy senki lett. Csak Isten az, akinek a szeretete átölel bennünket, akinek fontosak vagyunk, és akinél érezzük, tudjuk mindig, hogy otthon vagyunk, aki megadja nekünk, hogy ne legyünk árvák. 

Isten ebben az állapotban szólít meg és azt mondja neked: „A kik elhagynak engem, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!” Jeremiás 17. 

Az atyai házban a fiú az atya gazdagságában élhetett. Minden az övé volt, minden az Ő életét is gazdagította. Élvezhette az atyai háznak minden áldását csak hálaadással kellett mindezzel a gazdagsággal élni. Amikor útra kelt és önálló életet kezdett élni, akkor a megkapott javakkal a versenyszférában találta magát, ahol a legfontosabb jelszavak a következők lettek: Verseny. Siker, Karrier. Önmegvalósítás. Ha figyelt volna, akkor láthatott volna maga körül egy sereg ügyeskedőt, tolvajt és gazembert, pontosan azt láthatta volna, amit mi látunk magunk körül a világban.  

Az Atya gondviselő, áldó szeretetéből és gazdagságából a szüntelenül versenyző, versengő, egymást letaposó emberek világába került. Elvágyódott az Atyától, mert egy szebb világot álmodott magának. Ezt találta! Ezt találtuk! Felcserélte, felcseréltük Isten áldásainak, szeretetének gazdagságát erre az un. gazdagságra. 

Az emberek ebben a helyzetben vigasztalni és bátorítani szokták egymást! Majd lesz jobb is. Nem kell csüggedni, mert ez csak átmeneti állapot. Egyszer majd eljön, megvalósul a Kánaán. Isten Igéje pedig azt mondja: Ne higgyetek hazug beszédeknek! A tékozló Fiú élete soha nem lesz jobb, mert ott, ahol van, ott nem az élet, hanem a halál az úr. Eljut oda, ahol életének törvénye az lesz, amit itt ebben az Igében olvasunk: ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. ¹⁴Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. ¹⁵Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. ¹⁶Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” 

Sok sikeres embert láttam, aki életében eljutott erre a szintre. Nem biztos, hogy koldusbotra jutott, csak lelkében vált koldussá. S sok koporsó mellett álltam meg, ahol mindenki érezte: Aki elment az lehet, hogy gazdag örökséget hagyott hátra, de valójában mindent eltékozolt. Minden, amit véghezvitt, amivel dicsekedett, értéktelen szemétté lett egy pillanat alatt. 

Így szól a Seregek Ura: „Térjetek vissza hozzám – mondja a Seregek Ura –, és én visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura. –„ Zak.1;3. Isten szeretetében, neki engedelmeskedve találhatja meg az ember életének a gazdagságát. 

Azt is látjuk, hogy a tékozló fiú életében volt egy olyan gazdagsága az örömnek, amit az atya szeretete és gazdagsága biztosított neki. Otthon mindenre volt lehetősége, amire vágyott, hiszen az atya nem tagadott meg tőle semmit. Békességben élhetett. 

Ebből az örömből vágyott valami másféle örömre. Oda vágyott, ahol nagy bulik vannak. Itt a távolban már senki nem akadályozta meg abban, hogy barátaival jól kitombolja magát, hajnalig dorbézoljon.  

Látjuk, hogy világunkban a fiatalok, de az idősebbek is futnak a különféle zenekarok koncertjeire, a diszkókba, ahol a zene üzenete az, hogy igyál, kábítószerezz, élvezd az életet minden módon, mert csak egyszer élünk. S nagyon gyakran ezeknek a zenéknek, daloknak rejtetten sátánista, okkult üzenete van. Igazi, nemes öröm helyett kell a buli. 

Isten azt mondja: „⁴Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” Filippi 4. „¹⁰Nagy örömöm telik az ÚRban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.” Ézsaiás 61. 

A példázat azt is megérteti velünk, hogy a tékozló fiú életében azt is jelentette a változás, hogy az atyai ház életrendjéből kilépve egy másféle életrendet alakíthatott ki magának. Erre vágyott, ezt is szerette volna elérni ezzel a döntésével. 

Most már szabadon eldöntheti, hogy neki mi a jó és mi a rossz. Ez jelenti neki a szabadságot.  

Ha körülnézünk a mi világunkban, akkor látjuk, hogy minden korban igyekeznek az emberek kialakítani, meghatározni azt a rendet, amiben élni akarnak. Bizony sokszor azt látjuk, hogy az a rend, amit az emberek elfogadnak teljesen ellentétes azzal a renddel, ami Isten Igéjéből megismerhető a számunkra. Egyre több olyan kérdés kerül elő, amire a modern ember által adott válasz alapvető változást jelent Isten törvényéhez viszonyítva. Végigsorolhatunk jó néhányat ezek közül a kérdések közül. Gyermeknevelés, házasság, eutanázia, … Az újságokban, vagy a különféle műsorokban találkozunk ezekkel a témákkal. Sokszor nagyon nagy hangsúllyal vannak jelen a közbeszédben. 

Ami lényeges a számunkra az az, hogy az ember által alkotott rend nem állandó és nem is tökéletes. A különféle próbálkozások gyakran több kárt okoznak, mint, amennyi hasznuk van. Helyrehozhatatlan károk származnak az emberi ötletelésekből.

Isten törvénye, rendje pedig tökéletes. Nem szorul kiegészítésre. Ha valaki Isten rendjéhez igazodva éli az életét, akkor megtapasztalhatja ennek az áldásait. Amit Isten törvényként adott az tökéletes, egyetlen lehetőség az életre.

Gyakran az egyház is eltéved, a körülmények, a világ felől érkező erős nyomás eltéríti a helyes iránytól, Isten törvényétől. S ez a mi korunkban egyre nagyobb gond, probléma lesz. Ez komoly problémát jelent majd a jövőben az egyház számára, szembenállást a világgal. Kialakul egy megalkuvó, mindent kiszolgáló és ünnepelt egyház, s lesz egy megvetett és üldözött egyház. Ennek a képe rajzolódik ki a horizonton.

Komolyan kell venni Isten törvényét, és annak kell engedelmeskedni. S amikor érezzük, hogy Isten törvényét nem tudjuk betartani, akkor bátran Isten kegyelmére kell támaszkodni. A törvényt nem azért kell betartani, hogy ezzel érdeméket szerezzünk, hanem azért, mert a törvény értünk van, hogy megvédjen bennünket sokféle veszélytől és segítse az életünk kibontakozását.  

Isten nélkül élve életünkben csak a zűrzavar hatalmasodhat el. Ezt látjuk a mi világunkban. 

Minden ember szívében ott van az Istentől való eltávolodásnak a vágya és ez nem csak vágy, hanem gyakorlatban is érvényesülő életforma. Isten szava szól felénk: Térjetek vissza hozzám! Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek URa, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek URa. 

Minden rossz, minden fájdalom, minden emberi nyomorúságnak a forrás ez: Nem akarunk Isten szeretetében, Őneki engedelmeskedve élni, hanem saját elképzelésünk szerint, a körülöttünk élők példáját és tanácsát követve próbáljuk élni az életünket. Isten hív minket, hogy adjuk oda magunkat egészen neki, az Ő szeretetében, neki engedelmeskedve éljük az életünket. 

Bárcsak sikerülne!

 *

Eddig azt érthettük meg, hogy mi emberek szüntelenül arra törekszünk, hogy elhagyjuk az atyai házat, Istentől eltávolodjunk, mert úgy gondoljuk, hogy ez a teljes szabadság, ez az az ideális állapot, amiben végre senki nem gyámkodik felettünk, hanem mi döntjük el szabadon azt, hogy nekünk mi a jó és a rossz, s ez látásunk szerint a teljes és a boldog életnek a titka.  De minél jobban eltávolodunk Istentől, annál jobban érezzük annak a másféle életnek a nyomorúságát, szegénységét, amit mi választottunk magunknak.  

Az emberi életnek minden szenvedése, kudarca mögött, minden mögött, ami a világunkban rossz, nem más van, mint az Istentől való elszakadásnak a valósága. Érvényesülni kezd minden területen az az igazság, amit Isten mondott az embernek a kezdet kezdetén: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, ¹⁷de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” 

Ez nem Isten ítélete, vagy bosszúja a mi engedetlenségünk miatt, hanem egyszerűen az engedetlenségnek a következménye. A gyermeknek szoktuk mondani tisztelve őt és a jogait -  hogy ne játsszon a késsel, mert megvágja magát. Ez nem ítélet, hanem figyelmeztetés. S, amikor nem hiszi el, s bekövetkezik a baj, az sem ítélet, hanem az engedetlenség következménye, s akkor a gyermek senkit nem okolhat érte, csak saját magát. 

A bűn  természete az, hogy általában nem azonnal, hanem bizonyos idő alatt érvényesül a romboló, mérgező hatása. A mi életünkben a hétköznapi dolgainkban is érzékelhetjük ezt. Évek, évtizedek alatt betegít meg bennünket fizikailag az a bűn, ami életünkben ott van. Lassan, alattomosan kialakul a magas vérnyomás, a szívbetegség, az asztma, s egyéb betegségek. Nem tudjuk, hogy miért romlik olyan gyorsan az állapotunk, miért kell állandóan az orvoshoz szaladgálni, miért kell egy halom gyógyszert vásárolni a patikában. A bűn immunrendszerünket támadja, különféle mérgeket termeltet a szervezetünkben, megbetegít, s a végén meggyilkol bennünket. 

De ugyanilyem módon, az idő múlásával lerombolja az emberi kapcsolatainkat is, egyre jobban mutatkozik romboló, mérgező hatása, ha nem tudunk megszabadulni tőle, nem tudjuk rendezni, vagy ahogyan az Ige mondja nem tudjuk megvallani, hogy bűnbocsánatot nyerjünk. 

Az ember természetesen a végsőkig elutasítja ezt. Nem hisz a bűn létezésében. Még mondják is, hogy az egyházaknak az az egyik romboló munkája, hogy állandóan a bűnről beszélnek, ahelyett, hogy a pozitív gondolkodást erősítenék, a szeretet erejéről győznék meg az embereket. Mert a szeretet címszava alatt minden disznóságot meg lehet csinálni. Mindig reménykedik az ember abban, amiben a tékozló fiú is reménykedhetett, hogy majd sikerülni fog, minden, ami rossz semmivé lesz, elfelejtődik, majd kialakul egy jobb élet, majd beköszönt a béke és a boldogság korszaka.  

De nagyon sokan el kell, hogy jussanak életük útján arra a szomorú felismerésre, amire a tékozló fiú is eljutott, hogy ez nem igaz. Eljut a teljes reménytelenségbe, csődbe. A disznók vályújától csak egészen kivételes esetekben van visszaút. Testünk, lelkünk, szellemünk hordozza az engedetlenségnek a következményét, a bűnök mérgét, emlékét. Bűneink meghatározzák az életünket, be vannak kódolva a sejtjeinkbe, a gondolkodásunkba, és kifejtik a hatásukat. 

De, ha ez nem történik meg az ember életében, akkor életünk végén mégis szembesülünk vele, amikor minden kihullik a kezükből, akkor rádöbbenünk arra, hogy itt a vége, már semmiben nem reménykedhetünk. S egyszer mindenki, aki az atyai háztól távol él, az életének utolsó óráján megérzi, hogy az önáltató nagy reménység szertefoszlik, minden semmivé lesz. A bűn hatása nagy erővel és kegyetlenül érvényesül. 

Mik is az átlagos emberi reakciók a bajban? Van olyan ember, aki egyszerűen belenyugszik ebbe, s nem is akar változtatni. Előző szolgálati helyemen nagyon gyakran becsöngetett hozzám egy-egy hajléktalan, hogy segítséget kérjen. Általában 200 Ft volt egy ilyen látogatásnak a tarifája. Tudtam, hogy ez a pénz az italboltban lesz felhasználva, de ez nem zavart. A reménytelenséget, a kivetettséget, azt, hogy a társadalom szemétdombjához tartozik az élete, így legalább egy kis időre elfelejthette az illető. De próbáltam  olykor lelkigondozói beszélgetéseket is folytatni ezekkel az emberekkel. Elmondtam a megoldást: Egyetlen megoldás van! Jézust kell befogadni a szívbe. Aki ezt megteszi a megmenekül, nem csak lelkileg, hanem fizikailag is. Jézus kiszabadítja, testvérekkel ajándékozza meg, s életének pusztaságát kertté teszi. Szomorúan láttam, hogy nincs foganatja tanácsnak, mert ők ezt az életformát elfogadták, kitanulták, hogy hogyan kell élni egyik napról a másikra.  Nem akartak változtatni rajta.

De látható egy másik reakció is, a teljes megkeseredés. Az a felismerés, hogy hiába minden erőfeszítés, képtelen vagyunk kiszabadulni abból a szorításból, amibe kerültem. Ez a lelkiállapot aztán megmutatkozhat egy teljes passzivitásban, befelé fordulásban, depresszióban, vagy éppen az állandó lázadásban, elégedetlenségben. 

Amikor valaki megnyitja az internetes fórumok valamelyikét, amelyik az emberi élet valamilyen problémájáról, gondjáról szól, akkor érzékeli azt, hogy milyen sok keserűség, lemondás, feszültség, elégedetlenség, lázadásra való hajlam van az emberek szívében. Hatalmas erővel tör fel az emberi szívekben lévő indulat, sok sarat és szennyet hozva fel az emberi szívekből. Nagyon felzaklatja és elszomorítja az embert, amikor ilyen hozzászólásokat olvas. 

Ezek az indulatok aztán még inkább kiszolgáltatottá teszik az embert, mert az elkeseredett és indulatos ember könnyen befolyásolható rosszra, az embertelenségre, és így nagyon könnyen még nagyobb csapdában találja magát. Mert tudjuk is, hogy a mi információk által formált és működtetett világunknak egyik jellemzője az, hogy az ügyes kommunikáció segítségével az elkeseredést, a tehetetlenséget, a reménytelenséget használják ki saját céljaik érdekében élelmes, és sokszor szélsőséges, gonosz emberek. 

De nagyon sokan vannak, akik a disznók vályújánál, a reménytelen helyzetben önmagukat kezdik pusztítani. Végső soron az állandó keserűség is ilyen önpusztító erő, de ehhez társulhat az alkohol, a kábítószerek, a különféle szenvedélyek, s akár az öngyilkosság is.  

Milyen nagy probléma ez a mi időnkben mindenütt a világon! A magány, az árvaság, a kiszolgáltatottság, az igazi örömök hiánya, s az az érzés, hogy az életnek nincsen lelke, tartalma, értelme. Ezt hozza elő sok embernek az életében. 

De ez a példázat azt mondja el nekünk, hogy van egy másik lehetőség is, nem csak a megszomorodás és a tehetetlen düh, vagy az ember alatti próbálkozások. 

Sokszor mondják az emberek azt, hogy a nagy szükségben, a nagy fájdalmak között a legtöbb ember azt mondja, hogy: Jaj, Istenem, segíts meg! Valamilyen primitív, egyszerű módon az ember elkezd imádkozni. S ez talán azért van, mert mindannyiunk szívében ott van valami régi emlék, ami ugyan nagyon halvány, de mégis ott van, az Atyáról, az atyai házról, amit elhagytunk és amit el is vesztettünk már. 

Ez az ösztönösen felhangzó, egyszerű imádság az, ami már egy halvány kezdet, ami talán elsegítheti az embert arra, hogy megtalálja a megoldást. De valljuk meg, ez a fohász még nagyon kevés. Az életünk sokkal bonyolultabb annál, minthogy egy elkeseredett fohász – Jaj Istenem, segíts meg! - kiutat jelentsen. Lehet, hogy van, bár nagyon ritkán, amikor már ez is segít, vagy lehet, hogy átmenetileg valamennyire enyhíti a fájdalmat, félelmet, de ez még igazán nem a megoldás. 

Ezt a mélyben lévő emléket érintheti meg Isten Igéje, amikor megszólítja az embert. Amikor felhangzik az Ige: Úgy szereti Isten ezt a világot, s benne minden embert (téged is), hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, aki elfogadja Őt az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 

Vagy az az Ige, amit sokszor hallhatunk, Jézus kiált felénk általa: „²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” 

Vagy a Jelenések könyvéből megszólaló szó hangzik felénk: „²⁰Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. ²¹Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán. ²²Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” 

Vagy éppen az Ézsaiás próféta által hirdetett Ige éri el a szívünket: „⁹A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg! ¹⁰Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. ¹¹Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. ¹²Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. ¹³Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! ¹⁴Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje .” 

Amikor ezek az Igék elérnek a szívünkig a disznók között, és felerősítik az ott lévő ősi emléket ebben a reménytelen helyzetben, amikor összetalálkoznak a „Jaj! Istenem!”- el, akkor érezzük, hogy most arra van szükség, hogy valamit tegyünk, mert lehet valamit tenni. Válaszolni kell most ezekre az Igékre, mégpedig az kell,  hogy úgy válaszoljon erre az ember, ahogyan a tékozló fiú is válaszolt: ¹⁸Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. ¹⁹Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 

Alázattal, bűnbánattal a szívben elindulni vissza az Atyai ház felé, ez kell, hogy következzen. Ez az elindulás kezdetben lehet egyfajta próbálkozás, egyszerű keresés. Történhet úgy, hogy kezébe veszi a tékozló fiú a Bibliát és elkezdi olvasni, azt figyeli, hogy hátha megszólal belőle az Atya hangja. Elindulhatunk keresni valamilyen templomot, közösséget, hátha ott van az ajtó, amin át hazatérhetek, s megtalálhatom a segítséget. 

Sokféle módszer lehetséges, azonban az a lényeges, hogy érzi: el kell indulni. Teljes határozottsággal, teljes szívvel.  

Ebben a hazaindulásban benne van az a felismerés, hogy nincs más lehetőség. Ez az egyetlen. Nincs értelme a különféle manővereknek, taktikázásnak. Mert az ember olyan, hogy amíg valamilyen kiutat lát, addig azt próbálja elérni, azon indulva próbálja megoldani a problémáit. El kell jutnia oda, hogy minden más megoldás hazugság, önbecsapás.

Ebben a hazaindulásban nem emberekre kell várni, abban bízva, hogy majd emberek segítenek. Nem egyházra, emberi szervezetekre kell figyelni. Itt csak csalódhatunk! Senki nem tud segíteni, csak legfeljebb elsősegélyben részesít, lelkigondoz, bátorít, tanácsot ad, ad egy szendvicset, vagy zsíroskenyeret. Haza kell menni! Az utat hazafelé mindenkinek magának kell megtenni! Egészen hazáig kell menni. Az atyai házig, ahová Jézus Krisztus az út. Az Ő keresztje alatt lehet eljutni a célig, a megoldásig. 

A hazafelé vezető út a tékozló fiú számára egyszerre nehéz és könnyű is. Nehéz azért, mert annyi minden van, amit szégyell, ami bántja, terheli. Megszégyenülve, bűneivel megterhelve halad előre a hazafelé vezető úton. De ugyanakkor mégis könnyű, mert tudja hova megy és azt is tudja, hogy milyen az Atya szíve. Tudja, hogy nála nincsen egyetlen béres sem, aki szűkölködne kenyérben.  

A mi életünkben is így van ez. Érezzük, látjuk, hogy milyen módon haladunk hazafelé, hogy mennyi minden terheli az életünket, tudjuk, hogy csődbe jutottunk. Szégyen és bűnbánat van a szívünkben. Azt mondjuk: Isten! Légy irgalmas hozzám, könyörülj rajtam.  

De ugyanakkor a hazavezető utunk felett ott van, ott fénylik a golgotai kereszt. S ez a kereszt azt jelenti, jelzi számunkra, hogy nyitva van az ajtó, az úton nincsen semmi akadály előttünk. Mehetünk bátran. Odavihetjük a mennyei Atyához a mi nyomorúságos életünket. És nem csak nyitva van az ajtó, hanem ott még várnak is bennünket, hogy végre megérkezzünk. Szüntelenül hangzik a kérdés: Jön-e már az elveszett gyermek? 

Jézus Krisztus minden bűnünkért tökéletesen eleget tett, minden bűnt, minden szennyet magára vett és eltörölt ott a Golgotán. Mehetünk bátran előre. 

A hazatérésben talán nem is az hajtja a tékozló fiút, hogy szeretne már szabadulni abból a csapdából, amibe került engedetlensége miatt. Sokkal inkább az hajtja hazafelé, hogy tudja, érzi, hogy az Atya kegyelmes, sőt azt merném mondani, hogy biztos abban, hogy az atya még mindig szereti Őt és meg fogja szabadítani. 

Ami megbátorít, ami lendületet ad a hazafelé vezető úton az a szívünkben élő reménység a felől, hogy Isten szeret engem és nem fog visszautasítani, nem távolít el, nem küld el magától, hanem könyörül. Az Ő hívása nem udvariasság, hanem igaz hívás. Ő maga mondja nekünk. Aki énhozzám jön, az semmiképpen ki nem vetem!

Ezen az úton végig kell menni. Egészen addig, amíg a reménység valósággá nem lesz. Végig kell menni egészen addig, amíg Isten élő jelenlétébe nem kerül az ember. Végig kell menni egészen addig, amíg meg nem történik a találkozás.  

Nem elegendő távolról nézni az atyai házat, az istentiszteletről, a miséről, nem elég tudni róla, hogy ott van. El kell menni egészen odáig, és be kell lépni az ajtaján. Le kell borulni az Atya előtt és azt kell mondani, amit a tékozló fiú mondott: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. ¹⁹Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 

Akkor oldódik meg minden, amikor már érzed a mennyei Atya ölelését, amikor ott érzed magadat az Ő hatalmában, megtartó kezében.  

Az emberek nagy része azt gondolja, hogy a jócselekedetek segítenek bennünket, embereket arra, hogy az életünk megoldódjon. Nagyon erősen tudunk bizakodni a mi jóságunkban, a mi nagyszerűségünkben, érdemeinkben. Isten Igéje pedig azt mondja, hogy mindezt el kell felejteni. Csak az segít rajtad, ha Isten átölel, ha az Ő szeretete betölti a szívedet. Csak az segít rajtad, ha Ő leveszi rólad a szennyes ruhát, elveszi a régi életed, és új ruhába öltöztet, újadra húzza a gyűrűjét. 

Csak a mennyei atya szeretete, amely Jézus Krisztusban lett valósággá, csak az tesz téged szabaddá, csak az szabadít meg téged minden nyomorúságodtól. Egyedül az Ő szeretete és kegyelme által lehet az életed életté. 

Így tehát ne bízz semmiben és senkiben, hanem fuss oda az atyához, Őhozzá, ahogyan a tékozló fiú tette, fuss, magadat megalázva, és meg fogod tapasztalni azt, hogy Ő megölel, felemel, új élettel ajándékoz meg és meggyógyítja minden sebedet. 

Mond azt, amit a tékozló fiú mondott: Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. ¹⁹Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.

*

Azt  olvassuk a példázatban, hogy a hazafelé tartó fiú készül az atyával való találkozásra. Bizonyára sokszor elismételgeti magában azt a néhány mondatot, vagy inkább szót, amit szeretne kimondani a hazaérkezésekor. Szívében együtt van a remény és a bizonytalanság. Reménykedik abban, hogy nem utasítja el őt az édesapja, de mégis bizonytalanság van a szívében, hiszen mindent eltékozolt, nem tud mást felmutatni, csak a rongyait, a tönkrement életét.  

S az történik, amire a tékozló fiú nem gondolhatott sem a vályú mellett, sem pedig a hazafelé vezető úton, nem is sejthetett, hogy: Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott,.. 

Isten Igéje azt teszi nyilvánvalóvá számunkra, hogy minket, akik olyan sokszor érezzük szívünkben, hogy szükségünk lenne hazatérni, - s akik ugyanakkor ezt a gondolatot reménységgel, bizonytalansággal együtt, sokszor önmagunkkal vitatkozva hordozzuk magunkban, - azt teszi számunkra nyilvánvalóvá, hogy minket a mi mennyei Atyánk vár. Várja, hogy közeledjünk Őhozzá, közeledjünk az atyai házhoz. Tudja ő jól, hogy nagy bajban vagyunk és egyedül nem megyünk semmire, reménykedik benne, hogy elindulunk, hogy megtaláljuk Őt. 

Ez arra int, tanít bennünket, hogy mindig tudjuk, hogy: Nem elegendő emlékezni az atyai házra, nem elegendő arra gondolni, hogy milyen jó is lenne otthon. El kell indulni. Bátran! Haza kell térni, mert az ajtó nyitva van. Meg fogjuk tapasztalni, hogy a mi Atyánk vár bennünket. Nem kényszerít minket a hazatérésre, hanem türelmesen vár ránk. Türelmesen várja, hogy hozzuk meg ezt a döntés és induljunk el. 

Mindenkinek, aki eljut arra az elhatározásra, hogy hazatér, és valóban elindul, ez az első nagy élménye, hogy az Atya egészen egyszerűvé teszi a hazaérkezést a tékozló fia számára. Nem sorolja fel a feltételeket, amiknek a teljesítése nyomán haza lehet térni. Nem vádol, és nem dorgál, hanem szelíden, magát megalázva elénk jön, elénk fut és megölel, megcsókol bennünket.  

Sokszor kérdezik az emberek, hogy: mit kell tennem ahhoz, hogy Istent megtaláljam? Hogyan kezdjem el? A válasz egyszerű! Semmit. Csak indulj el felé! Tárd ki a szívedet Őelőtte. Bízzál benne hittel. S így éld át azt, hogy Ő Jézus Krisztusban fantasztikusan szeret, s megölel téged.  

Az a mi nagy bajunk, hogy mi mindig azt gondoljuk, hogy valami kell tenni, hogy valamit vár tőlünk az Isten. Ez visszatart, riaszt bennünket, s nem indulunk el. Pedig Isten pedig jól tudja, hogy tőlünk nem várhat semmit. Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy Őneki valamit adni tudjunk. Meg Ő nincs is rászorulva, hogy mi valamit vigyünk neki, valamit felmutassunk Őelőtte. Egyetlen dolgot kell csak tenni, szívünkkel elindulni Őfelé, ráhangolódni az Ő jelenlétére, szeretetére, és engedni, hogy az Ő szeretete kiáradjon ránk, betöltse a szívünket, hogy Ő átöleljen minket.  

Amikor az ember Istenhez tud menni ilyen módon. Úgy, ahogyan van, akkor néhány nagyon fontos esemény történik. Az első az, hogy Isten, a mennyei Atya megszabadít egy pillanat alatt bennünket a piszkos ruháinktól, és tiszta ruhába öltöztet. 

Ez azt jelenti először, hogy a régi életünk szennyétől, terhétől megszabadít minket.  

Ez úgy történik, hogy Jézus vére által tisztára mos minket. Jézusban lát bennünket tisztának, megszenteltnek. Mert a golgotai kereszt azért állt, azért szenvedett, halt meg Jézus a kereszten, hogy minden bűnünket elvegye, minden bűnünktől szabaddá legyünk. 

Ez nekünk lelkileg nagyon fontos! Mert az a régi élet, amiben addig jártunk megkötöz és lelkileg, szellemileg terhel bennünket.  

Azt szokták mondani manapság, hogy minden embert meghatározza az, amiben szocializálódott. Életformája, magatartása, a világról való véleménye, emberekhez való viszonyulása a korábbi életét meghatározó dolgok által van megkötözve. Van, akinek az életében azt látjuk, hogy a gonoszság, a tisztátalanság szinte ruhaként adja meg az életformáját. Van, aki szégyenkezve, megalázottan, sokféle deficittel, sérüléssel éli az életét, mert ez a ruha került rá az évek, évtizedek alatt. 

A tékozló fiú ruhája elárulta azt, hogy mi történt vele az eltelt időben és éppen honnan érkezett haza. Látható volt az, hogy milyen fizikai, lelki, szellemi állapotban van. 

De, amikor az ember Istenhez hazatér, akkor Isten leveszi rólunk a régi ruhát, és teljesen megsemmisíti. Olyan módon megsemmisül az a régi ruha, hogy többet nem lehet megtalálni.  

Persze a régi haverok emlékezni fognak arra, hogy milyen nagy dorbézolások voltak a barátjuk pénzéből. Talán mesélni is fogják, hogy ez a fiú milyen volt hajdanán. A disznók tulajdonosa is emlékezni fog rá, hogy milyen embert alkalmazott. Mondogatni fogja az ismerőseinek, hogy ez a fiú egy semmi ember volt. Az ő emlékezetükből nem törlődik ki mindaz, ami történt. De az Atya nem emlékezik róla többet és a fiúnak sem kell már emlékezni, mert mindaz, ami régen volt, elmúlt, semmivé lett. Jézus vére mindent tisztára mosott. A tékozló fiú új életet kapott. 

A másik nagy változás a hazatérő fiú életében az az, hogy új ruhába öltözteti őt az atya. Ha régi ruha a régi élet történetét mondja el, a régi életre jellemző ruha volt, akkor ez az új azt jelenti, hogy nem ő, hanem az atya ad rá új ruhát, azaz új életet kap. 

Ezt minden hazatérő ember megtapasztalja. Isten ölelése nem csak egy nagy szeretet megtapasztalását jelenti a hazatérő számára, hanem egy új élet kezdetét. Ezért nem kell semmit tenni, ezt nem kell fáradságos munkával kialakítani. Ezt az ember ajándékba kapja. Még talán felvennie sem kell, mert Isten szolgái felöltöztetik. 

Megtérésemre emlékezve el tudom mondani azt, hogy amikor Isten szeretetének nagyságát átéltem, amikor megértettem azt, hogy Isten úgy szeret engem, hogy egyszülött Fiát kereszthalálra adta értem, akkor ebben a felismerésben az történt, hogy teljesen megváltozott az életem. Egy pillanat alatt minden más lett. Voltak olyan dolgok, amik egyszerűen elmaradtak. Nem kellett akarnom. Megtisztultam, szabaddá lettem! S megjelentek olyan dolgok a szavaimban, a tetteimben, amiket korábban nem is jutott eszembe mondani, vagy tenni. 

Az új életre azért van szükség, mert az atyai házban nem kell és nem is lehet a régi ruhákban járni-kelni. Aki hazaért az új ember már, új teremtés lett. 

Az új ruhába öltözve a tékozló fiú is érzi, hogy alapvető változások történtek az életében. Lelkileg örömmel és hálával alkalmazkodik is ezekhez a változásokhoz. De nem csak Ő érzékeli örömmel ezt a változást, hanem mindenki látja, mindenki érzékeli.  

Néhány hete történt, hogy a piacon valamelyik árus megkérdezte tőlünk, hogy: Ugye, maguk Pestiek? Megkérdeztük tőle, hogy honnan gondolja, s azt válaszolta: Látom a ruhájukon.  

Hát akkor, ha valakit az Isten új ruhába öltöztet, ha valaki az atyai házhoz tartozik, akkor azon ne látszódna-e? Nagyon is látszik. 

Természetesen azért még emberi lény marad az, aki hazaérkezett, de a változás szinte leírhatatlan, minden emberi gyarlóság ellenére is.  

Ezt a változást nagyon hangsúlyozza az Ige. Az egyház ott él, ahol olyan emberek vannak együtt, akiknek a régi ruhája szemétbe került és új ruhát kaptak. Ezt fejezi ki a keresztelésnek a gyakorlata is: A régi ember meghalt és egy új ember támadt életre. 

De az új ruhát, amikor megkapta a tékozló fiú, akkor még valami ennél is fontosabb történik. Az Atya azt mondja, hogy húzzatok gyűrűt az ujjára.  

Ez a gyűrű nem egy ékszer, nem azért kapja a fiú, hogy még elegánsabb legyen az új ruhájában. Ez a gyűrű azt jelenti mindenkinek, hogy: Ez az ember a gazdának a fia. Nem egy a szolgák, a béresek közül, ahogyan ő saját nyomorúságát látva, átélve szerette volna, hanem ettől a perctől kezdve újra a gazdának a fia, amit neki is és mindenkinek tudni kell. Méltóságot jelent ez és különféle jogosítványok kapcsolódnak ehhez a méltósághoz. Parancsolhat, cselekedhet mindenféle engedély nélkül az atya házában, sőt, mint fiúnak, kötelessége is ezt tennie. 

Amikor valahol megjelenik, akkor úgy lehet és kell viselkednie, szólnia, hogy ő a gazda fia, és mindenkinek tudomásul kell venni, s ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani. 

Ha végiggondoljuk ezt a mi életünkre nézve, akkor megértjük, hogy ez azt a keresztyénséget, amelyiknek az a lényege, hogy én hiszek a jó Istenben, egyszerűen ellehetetleníti. Mert az, aki hazatért és új életet kapott az Isten gyermeke lett. Különös méltósággal élheti az életét. Nem mondhatja többet azt, hogy nem vagyok senki! Nem lehet ott a szívében az az érzés, ami nagyon sok embernek a szívében ott van, hogy nincs önbizalma, hogy mindig mindenért bocsánatot kér, s sokszor olyan sértetten jár, kell ebben a világban, hogy mindenkinek fájdalmat okoz. Nem tudják, hogy miért olyan durva, miért olyan szögletes a viselkedése, miért válaszol olyan keményen. Azért mert ezzel szeretné a saját biztonságát, emberi értékét bizonyítani, mert a szívében bizonytalan. Szolgalelkűen éli az életét. De az az ember, aki Isten gyermekévé lett, aki megértette, hogy Isten, mindennek az Ura kimondhatatlan szeretettel szereti őt, az ebben a szeretetben felfedezi azt, hogy Ő milyen értékes, milyen nagy. Isten szeretett gyermeke. S, ezzel a felhatalmazással lehet és kell járnia, kelnie a világban. Képviselnie kell az Isten országát, uralmát. Az Atya nevében kell szólnia minden ember felé. S azzal a szeretettel, azzal a gyógyító erővel kell járnia ebben a világban, ami egy Isten által megölelt Fiúnak az életét jellemezni. 

Mindig tudni kell, hogy mi nem a béresek közül valók vagyunk, hanem Isten gyermekeiként élhetünk ebben a világban. Ez nem uralkodást jelent, hanem szolgálatot és nemes magatartást. úgy fényljék a ti világosságotok, hogy lássák az emberek és….Úgy kell forgolódnunk a világban, hogy nem cselédek vagyunk, hanem Isten gyermekei, akiknek feladata, küldetése van ebben a világban és ehhez a küldetéshez még hatalmat is kaptunk. Isten Lelke megerősít bennünket arra, hogy erővel és hatalommal éljünk ebben a világban. 

Erről sokat kellene beszélni ma az egyházban és a hitben élő emberek között. Végigjárva a gyülekezeteket, azt látjuk, hogy nagyon sok helyen minden olyan igénytelen, gyakran ütött, kopott, szegényes a templom, a gyülekezet. Máshol demokratikus intézményként működtetik az egyházat, mint egy szatócsboltot.

Ez annak a következménye, hogy elterjed az elmúlt évszázadokban az a nézet, hogy a keresztyén élet egyik jellegzetessége a szegénység.  

Talán abból fakad ez a nézet, hogy a Bibliában mindenütt azt olvassuk, hogy Isten a szegényeket, az árvákat, az özvegyeket nagyon szereti. De azt nem olvassuk sehol, hogy Isten akarata, hogy az Ő házában mindenkit rongyokban szeretne járatni. Sőt inkább azt olvassuk, hogy azért szereti a szegényeket, mert fel akarja őket emelni. Úgy szereti a szegényeket, hogy Fiaivá teszi őket, méltóságot ad nekik. 

Lelkészi szolgálatom alatt azt láttam, hogy ha valaki hazatért az atyai házba, akkor nem marad szegény. Már csak azért sem marad szegény, mert becsületesen, szorgalmasan és értelmesen kezd élni. S aki becsületes, szorgalmas, józan, bölcsen, értelmesen gondolkodik lehetetlen, hogy szegény legyen sokáig.  

De azért sem maradhat szegény, mert Isten gyermeke lett, annak az Istennek a gyermeke, aki ennek a világnak a teremtője, akinek minden a tulajdonában van. 

Fel kell bátorodni arra, hogy az Isten szeretetének, gazdagságának a világában kezdjük élni az életünket. Lehetőségeinket látva és komolyan véve, tudnunk kell mindig azt, hogy Isten hatalma, Lelkének ereje a mi életünket kész támogatni, hogy Isten angyalai készen állnak arra, hogy szolgáljanak nekünk.  

Természetesen én nem tudok és nem is akarok konkrét módszereket ismertetni a mai alkalommal, csak szeretném ezt a lehetőséget hangsúlyozni, és azt szeretném, ha mindannyian komolyan vennénk ezt.  

Néhány példát szeretnek elmondani ezzel kapcsolatosan, hogy érzékeltessem azt, amit szeretnék ebből az Igéből is üzenetként átadni. 

Egyik gyülekezetben 45 települést kellett gondozni. Sokat használtam az autót. Egyik alkalommal már olyan mértékben elkoptak a gumik, hogy veszélyes volt közlekedni velük. De mindig úgy éltünk, abban reménykedtünk, hogy Istennek gondja van ránk. Az történt, hogy becsöngetett hozzánk két holland testvérünk és megkérdezte tőlünk, hogy mire van szükségünk, hátha tudnának segítni. Elmondtuk. Kiszámolták a gumik árát és elmentek. Sem azelőtt, sem azután nem láttuk őket. Nevüket sem mondták meg. 

2005-ben Kárpátaljára mentünk táborozni mintegy negyvenen. Bejártuk Kárpátalja tájait. Hazafelé, Nyíregyháza után, tönkrement a busznak egy fontos alkatrésze, s megállt velünk a gépkocsivezető Újfehértó határában. Nem tudtuk, hogy mit tegyünk, hiszen gyermekek, idős gyülekezeti tagok is voltak az autóbuszon. Érdeklődtünk az autósboltban, nem sok jóval bíztattak bennünket. Egyszer megállt mellettünk valaki, s megkérdezte, hogy mi a gond. Mi mondtuk. Az illető azt válaszolta: Épp most akartam kidobni ezt az alkatrészt, ami csak a helyet foglalta hosszú ideje a garázsban. Mindjárt hozom - mondta. Átadta és jó utat kívánt. 

Sok, sok példát tudnék mondani, de nem szeretném az időt húzni. A lényeg az, hogy Isten gyermekei vagyunk és rendelkezésünkre áll Isten országának gazdagsága, a mennyei világ erői. Bátran, hittel élni kell ezekkel a lehetőségekkel. Nem magunk hasznára, hanem az atyai ház dicsőségének felragyogtatására. 

Nem kell belenyugodni abba, ami van. Minden lehetséges annak, aki hisz! 

S még egy nagyon fontos üzenet! A tékozló fiú hazaérkezése után örömünnep kezdődött az atyai házban. Azt ünnepelték, aki elveszett és megtaláltatott. 

Amikor az ember hazaérkezik, akkor egészen természetes módon éli meg ezt az örömünnepet. 

A keresztyénség örömteli életformát jelent. El kell felejteni a búskomor, állandóan kedvetlen, morcos keresztyénséget, ami olyan visszataszító. Isten gyermekei ragyogó szemű, örömöt sugárzó, vidám, kedves, szeretetteljes, a jóra mindig készséges emberek. 

Éljünk tehát így. Érezve, vállalva a Isten szeretetében élt, gyermeki életformát. Érezd meg, éld át azt, hogy Isten szeret téged, örül neked. Légy boldog, örvendezz a te Isteneddel. Isten gyermeke vagy, s Atyád Jézusban csodálatos szeretettel szeret Téged!

 (OK)

ISTEN ORSZÁGÁRÓL

Isten országa bennetek van (1)

Márk 1; ¹⁴ Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: ¹⁵„Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

A karácsony ünnepe a mi világunkban leginkább a családi együttlétnek, s az ajándékozásnak a nagyszerű alkalma. Ha megfigyeljük az emberek életét, akkor majdnem minden családban bőségesen terített asztalt láthatunk, amit körülülnek a családtagok. A fenyőfa alatt sok otthonban az ajándékoknak sokasága van elhelyezve. Az emberek örömet szeretnének szerezni családtagjaiknak, szeretteiknek. A mindennapok rohanása után olyan jó élvezni a csendet, a karácsony hangulatát!

Vannak még olyan családok is, akik ilyenkor elmennek a templomba, hogy meghallgassák a karácsonyi történetet és a karácsonyról szóló igehirdetéseket. Szinte mindenki számára jól ismertek a karácsonyi énekek, amelyek évszázadok óta felhangzanak a templomokban. A fiatalok és az idősek egyaránt szeretik ezeket, az énekeket énekelni.

Vannak azonban, ha nem is sokan, akik a karácsonyi történet fontos üzeneteit jól ismerik, de nem csak ismerik, hanem a mindennapokban is tapasztalják ezeknek az üzeneteknek az igazságát. A karácsony hangulatán, a népszokásokon túl többet tudnak a nagy titokról, arról, hogy valójában mi is történt akkor, kétezer esztendővel ezelőtt Betlehemben. Tudják azt, hogy ami akkor történt az történelemformáló esemény, s így az ma is fontos, ma is formálja a világ életét.

Mert mi is történt akkor, az első karácsonykor? Az történt, hogy Isten Fiának, Krisztusnak a megszületésével Isten világa, Isten országa, Isten uralma, megjelent a mi világunkban.

Az ember akkor, amikor Istentől elfordult, fellázadt Isten ellen, teljesen magára marad. Elvesztette Istent. Élete és világa felett az ellensége, a sötétség fejedelme vette át az uralmat. Az az állapot valósult meg, amit Ézsaiás próféta így fogalmazott meg egykor, saját korára alkalmazva: …ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket,…

A bűnesettől kezdve egészen a mai napig ez jellemző a mi világunkra, s a mi életünkre, bármennyire is mást állítanak róla sokan. Sötétség borítja a földet és sűrű homály a népeket. A mi világunknak a története a bűn története. Mindenütt láthatjuk azt, hogy milyen sok szenvedést okoz, mennyi mindent tönkretesz, lerombol a bűn, az Isten elleni lázadás. A sötétség hatalmából az ember nem tud kiszabadulni. Teljes erejével küzd ugyan ellene, de küzdelme hiábavaló küzdelem. Az első karácsonyig teljesen reménytelennek látszott ennek a világnak a sorsa, csak a próféták hirdették évszázadokon át hatalmas erővel a sötétségben élőknek, hogy nemsokára eljön az a pillanat, amikor majd megtörik az ősi átok. Jézus születésével ez kezdődött el, ez történt meg, a mi bűnben, halálban, kárhozatban, veszteglő világunkban felragyogott Isten dicsősége, megjelent Isten országa, Isten királyságának ereje. Megtört az ősi átok.

Jézus első igehirdetéseiben még úgy szól róla, hogy térjetek meg, mert elközelgetett a mennyek királysága, érkezőben van az Isten országának hatalmas, diadalmas ereje. De Jézus halála és feltámadása után, az első pünkösdkor már láthatóvá vált Isten dicsőségének, hatalmas erejének, szabadító szeretetének a megjelenése.

Ezt hirdetik, és erről énekelnek az angyalok ott a betlehemi mezőkön, amikor azt kiáltják: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: ¹¹Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. ¹²A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” Ezt hirdeti a mennyei seregek éneke is: ¹⁴„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

A világ sötétjében, a kilátástalanságban, a reménytelenségben felragyogott a fény, a világosság, Isten uralmának, dicsőségének a világossága.

S Jézus első igehirdetésében azt hirdeti, hogy az embernek az a lehetőség adatott ettől a pillanattól kezdve, hogy megtérjen, vagyis hogy megnyissa a szívét ez előtt a világosság előtt, hogy az Isten dicsőségének fénye, ragyogása, betöltse azt.

A sötétség, a halál, az elveszettség, a kárhozat egy olyan adottság, amibe mindannyian beleszületünk. Ezért nem kell semmit tenni, ez a világunknak, az emberi életünknek az adottsága ez. Nincsen jó és rossz ember, csak halálban, kárhozatban élő ember van. Nem tudunk rajta változtatni! Ahhoz, hogy mégis változás történjen, arra van szükség, hogy az ember tudatosan, engedelmesen kitárja szíve ajtaját Isten uralma előtt és befogadja azt. Személyes döntésre van szükség ahhoz, hogy ami Jézus születésekor elkezdődött, s az Ő élete által megvalósult, az a mi életünkben is valóság legyen.

Isten országa, uralma nem jelenik meg az életünkben soha erőszakkal, Isten nem kényszerít bennünket soha semmire, hanem folyamatosan lehetőséget ad nekünk a szabadulásra. Mindenki számára! De szabaduláshoz arra van szükség, hogy valóságosan igent mondjunk az Isten uralmának, országának a közeledésére, befogadjuk Őt.

Sokszor megkérdezik az emberek, hogy: Miért van szükség a megtérésre? Miért nem elegendő eljárni a templomba, énekelni a zsoltárokat és hallgatni az igehirdetéseket? Nem elég az, ha valaki kedveli az egyházi alkalmakat, ünnepi liturgiákat, és rendszeresen részt vesz valamelyik egyháznak az életében? A válasz igen egyszerű! Azért nem elég ez, mert Isten nem a templomba szeretne minket beszervezni valamelyik egyházhoz, hanem adni akarja a bűnből, a sötétségből, a halálból történő szabadulást. Az üdvösséget. Az Ő uralmába, országába hív bennünket! Ezt mondja el a János evangéliuma 3. részében is az Ige: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta ért, hogy ha valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Isten királyi uralma megjelent ebben a világban, engedni kell, hogy bennünk, a szívünkben, az életünkben is megjelenjen és véghezvigye azt a változást, amit egyedül csak Ő vihet végbe bennünk.

Ha valaki beteg és szeretne meggyógyulni, akkor el kell fogadni, és be kell venni azt a gyógyszert, amit az orvos rendel neki. Ha ezt nem teszi meg, akkor esetleg az állapota folyamatosan romlani fog. Kevés az, hogy ismeretségben, beszédes viszonyban, esetleg barátságban vagyunk az orvossal. Kevés az, ha a gyógyszer ott van a fiókban! A gyógyszert be kell venni, csak akkor reménykedhetünk a gyógyulásban.

Isten uralma, szabadító szeretete megjelent ebben a világban. Erről nem csak tudni kell, hanem be kell fogadni, hinni kell benne.

Akkor, ha Isten királyi uralma, országa a mi életünkben megjelenik, akkor ennek sokféle nagyszerű és fontos következménye lesz a számunkra. Próbáljuk ezeket a következményeket sorra venni. Természetesen tudnunk kell, hogy olyan sokféle hatása lesz ennek a változásnak, a megtérésünknek, hogy azt felsorolni lehetetlen, különösen nem lehetséges felsorolni egyetlen igehirdetésben. De akkor, ha néhány alapvető gondolatot megfogalmazunk, akkor talán ez irányt ad nekünk és folytatni tudjuk tovább a felsorolását, különösen életünk tapasztalatait összegezve érthetjük meg a következmények hosszú sorát.

Az első következménye az lesz, hogy szívünkbe árad Isten csodálatos, kimondhatatlan szeretete és betölti azt.

Hogy mi minden tölti be általánosságban az emberi szíveket, arról is hosszan lehetne beszélni és beszélnek is róla a világban. Ma a szívekben ott látjuk pl. nagyon sokszor az önzést és a gazdagság utáni vágyat. Az emberek egy része szinte gátlástalanul, minden erejét arra összpontosítja, hogy még többet szerezzen magának, még gazdagabb legyen. A pénzről, a haszonról szól ma nagyon sok embernek az élet.

Sokan vannak, akik a hatalomra törnek, mert az is összefügg a pénzzel, a gazdagsággal. Uralkodni emberek felett, meghatározni dolgokat lehetőleg úgy, hogy abból hasznom legyen.

De azt is látjuk, hogy sok embernek a szívében a félelem és a keserűség uralkodik. Mert nem tudja életét ilyen értelemben nyereségessé tenni. Hiányoznak a feltételek hozzá. S sokféle fenyegetést érez, sokféle gond, szükség teszi nehézzé az életét. S a félelem, a keserűség legalább olyan veszélyes az emberi társadalomra nézve, mint az önzés és a hatalomvágy. Mert az, aki fél, aki elkeseredett pontosan olyan kiszámíthatatlan a tetteiben, mint az önző, hataloméhes ember.

Persze vannak olyanok is, akiknek a szívében az élet élvezetei utáni vágy tölti be. Minden felett van az, amit az ószövetség egyik igéje így fogalmaz meg: Én lelkem egyél, igyál, örvendezzél, mert csak egyetlen életünk van.

Akkor, amikor valaki befogadja a szívébe Isten szeretetét, királyi uralmát, országlását, akkor mindez elveszti azt a lehetőséget, hogy ott maradjon, mert Isten szeretetének az a jellemvonása, hogy az ember szívét birtokba veszi és teljesen betölti, ha az ember befogadja azt.

Amikor megtörténik az életünkben ez a változás, akkor Isten csodálatos szeretete lesz az, ami életünknek alaphangja lesz, ami mindent meghatároz, érzéseinket, szavainkat, tetteinket egyaránt.

Jó így élni betöltekezve Isten csodálatos szeretetével. Átélni azt, hogy az Övéi vagyunk, és Neki gondja van ránk.

Isten szeretete kiűz minden önzést, minden hatalomvágyat, minden keserűséget és reménytelenséget a szívünkből. Betölt bennünket teljesen. Békességet ajándékoz még a nyomorúságban is, örömmel és hálaadással tölti be a szívünket. Megszólal szívünkből az új ének, amit Isten szeretete hoz elő, teremt.

Jézus azért jött, hogy ez veled is megtörténhessen, ezt te is átélhesd. Azért jött, hogy megteljen a szíved Isten jóságával, szeretetével, élő jelenlétével, békességed és igazi örömöd legyen, s hogy énekelni tudjál Istent dicsérve és magasztalva. S, hogy ez megtörténjen, semmi mást nem kell tenned, csak megnyitni a szívedet Őelőtte. Kimondani azt imádságban, hogy: Uram, köszönöm, hogy hozzám jöttél, köszönöm, hogy szeretsz engem, köszönöm, hogy szabadságot akarsz nekem ajándékozni. Íme! Átadom egészen magamat neked, töltse be a Te uralmad az én életemet, szívemet.

Boldog az az ember, aki Isten szeretetének gazdag áradását átél, akinek szívét betölti ez a szeretet! Ilyen emberekre van szüksége ennek a világnak, akik Isten szeretete által meghatározott életű emberek. Tárd ki a szívedet Őelőtte! Légy ilyen emberré!

A második következménye annak, ha valaki megnyitja a szívét Isten uralma előtt az, hogy a szívének sötétsége szűnni kezd és betölti a szívét a világosság.

Miben mutatkozik ez meg? Mindenek előtt abban, hogy az Isten szereteturalmában élő ember másképpen kezd gondolkodni és beszélni, s lényéből, személyiségéből fény ragyog a körülötte élőkre.

Amikor figyelünk egy kicsit arra, hogy milyen módon gondolkodnak, szólnak az emberek, akkor azt tapasztaljuk, hogy az emberi szívben lévő sötétség kézzelfogható. Különösen akkor fájdalmas ez, amikor a sötétség és a tudálékosság, az erőszakosság szövetségre lépnek egymással. A magukat okosnak tartó és öntelt emberek igen veszedelmesek tudnak lenni.

Az Istentől távol élő emberek, azok, akiknek a szívében a sötétség uralkodik sok kárt okoznak, hiszen az, ami a szívükben van, meghatározza az emberekhez való viszonyulásukat, meghatározza a munkájukat, törekvéseiket. Tisztátalan, zavaros lelkű emberek ezek, akik sokszor az életünket meghatározzák, és gyakran komoly társadalmi vagy egyéb vezető szerepben jelennek meg.

Milyen jó is, amikor Isten uralma világosságot ajándékoz az embernek. Olyan világosságot, amelyikben az ember jól látja önmagát, felismeri az életnek az alapvető törvényeit, s igazi világosságban szemléli ezt a világot és a körülötte lévő embereket.

Isten Igéje azt mondja, hogy a mi szívünkben csak akkor ragyoghat fel a világosság, ha Krisztust befogadjuk, ha Isten uralma megjelenik, megvalósul az életünkben. Isten hatalma nélkül, Krisztus nélkül miden okosság, minden bölcsesség csak a sötétségnek valamelyik formája lehet. Csak Krisztusban lehetünk fénylő életű emberekké. Csak Krisztusban van a világosság! Krisztus befogadása által valósulhat meg az, amit a Hegyi Beszédben olvasunk: Ti vagytok a világ világossága…Úgy fényljék a ti világosságotok, hogy lássák az emberek és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Isten azt mondja nekünk: Engedd, hogy felragyogjon a szívedben a világosság. Tárd ki a szíved Isten Krisztusban megjelent uralma előtt! Térj meg!

S természetes módon az az ember, aki Isten uralmát befogadta a szívébe, az másképpen él ebben a világban, mint a többi ember.

Akinek Isten szeretete betölti a szívét, akinek a gondolkodása, a belső világa Isten világosságától meghatározott az nem élhet többet úgy, ahogyan a sötétségben élő emberek. De hangsúlyozni kell, hogy ez a változás nem emberi erőlködés által valósul meg! Nem úgy van, hogy az ember elhatározza, hogy mostantól fogva jobb, becsületesebb ember leszek és értelmesebben élem az életemet. A változás egyedül és kizárólag az uralomváltás következménye. Tehát valami egészen objektív, valóságos esemény által történik meg. Ezt nem lehet megkerülni, ezt nem lehet kihagyni. Ha meg nem térsz, akkor Krisztus halála, feltámadása, élete nem használ neked semmit!

Ha jobban, több áldást hordozva szeretnél élni, akkor a Krisztusban élj, engedd, hogy Őáltala Isten országa benned legyen.

S még egy üzenetet szeretnék megfogalmazni a mai alkalommal. Ez az üzenet azért fontos, mert nagyon sok ember él úgy ebben a világban, hogy igazán nincsen reménysége. Az élet az a hetven, vagy nyolcvan esztendő, s utána nincsen semmi, addig kell élni, amíg tart a ma. Az élet megismételhetetlen lehetőség arra, hogy tudatosan formáljuk a létünket, amíg az időnk le nem jár.

Amikor Isten szeretete betölti a szívünket, és világosságot ajándékoz nekünk, akkor megértjük, hogy az élet nem 70-80 esztendő. Az csak azért annyi, mert a sötétség foglyai vagyunk, s ezért ez korlátozza életidőnket. De akkor, ha Isten uralmában kezdünk élni, akkor kilépünk a sötétség fejedelmének országából, akkor szabadságot kapunk. Isten tágas térre állít bennünket. Akkor tudjuk, hogy a halálnak nincs hatalma már felettünk többé, mert Jézusban Isten uralma, országa legyőzte a halált és Isten életet ajándékozott nekünk.

Itt a földön ideiglenes a tartózkodásunk. Addig vagyunk itt, amíg van Istentől kapott küldetésünk, feladatunk. De van jövőnk. Örök életünk van. Szívünkben ott lehet az élő reménység, hogy egyszer majd ebből a tömlöcből megszabadulunk és Isten uralmának teljes szabadságában dicsérhetjük a mi Istenünket örökkön örökké.

S, ha ezt tudjuk, akkor ez még inkább megváltoztatja az életünket, magatartásunkat, gondolkodásunkat.

Jézus jövetele, az Ő élete tehát mindenek előtt ezt jelenti. Azt, ahogy Pál apostolnak a szolgálatát meghatározza Jézus a damaszkuszi úton: „…kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. ¹⁷Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. ¹⁸Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. „

Nem baj az, ha van karácsonyi hangulat, ha eljátszunk a karácsonyi népszokásokkal. Ennek is van értelme! De akkor, ha csak ennyi számunkra a karácsony, ha csak ennyi számunkra a keresztyénség, akkor a karácsonyozás is csak egy lesz abból a sok hiábavalóságból, ami életünkben ott van, csak értelmetlen dolog lesz ahhoz viszonyítva, amit Isten készített nekünk.

Isten azt mondja nekünk ma: Íme itt vagyok és hívlak Téged. Tárd ki a szívedet és fogadd be az én kegyelmemet, szeretetemet, hogy szívedben békesség és öröm lehessen, hogy betöltsön az igazi világosság, nem a filozófusok és a világ bölcseinek a világossága, hanem az én világosságom és áldott, reménységben élő ember lehess.

Tárd ki a szívedet Isten uralma előtt, legyen életed gazdag élet mindaz által, amit Isten neked is elkészített ingyen, kegyelméből.

* 

Isten országa bennetek van 2.

Ézsaiás 6;1.

 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. ²Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. ³Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet! ⁴A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. ⁵Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! ⁶És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. ⁷Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. ⁸Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! ⁹Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! ¹⁰Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.

Ézsaiás könyvének 6. fejezetében a próféta elhívási látomása olvasható. Mint minden próféta, vagy Istennek minden valódi szolgája, Ézsaiás is Istennel való találkozásban, találkozás által nyeri el küldetését. Sem azelőtt, sem azután nem indulhatott el valaki a szolgálatra Isten elhívó és feladatra küldő szava nélkül.

Mindannyian jól ismerjük ezt a történetet, és úgy gondolom, hogy sok üzenetet is kaptunk már általa, amikor elolvastuk, vagy amikor igehirdetést hallgattunk róla. Megvallom, hogy engem az a részlet foglalkoztatott sokszor, ami az elhívási látomásban így hangzik: „…láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. ²Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. ³Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet! ⁴A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.”

Összecseng ezzel az üzenettel több másik bibliai rész is. Ilyen például az, amit a Jelenések könyvében olvashatunk: „…elragadtattam lélekben, és íme, egy trónus állt a mennyben, és a trónuson ült valaki. ³Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak. ⁴A trónus körül láttam huszonnégy trónt, és a trónusokon huszonnégy vént, amint ott ültek fehér ruhába öltözve, és a fejükön aranykorona. ⁵A trónusból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trónus előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. …….. ⁸A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!” ⁹És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, ¹⁰leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: ¹¹„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”.

Azon gondolkodtam el mindig, amikor ezeket a szavakat olvastam, hogy milyen különös is ez a jelenet. Azt érthetjük meg belőle, hogy öröktől fogva mindörökké ez történik a mennyben Isten trónja előtt. Hangzik a kiáltás: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” Vagy ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!”

Mi reformátusok különösképpen is idegenkedünk mindenféle szertartástól, litugiától, néha egészen elszegényítjük az istentiszteleteink formáját is, s így még hangsúlyosabb lesz a szívünkben a kérdés: Miért van ez így? Vajon Istennek szüksége van arra, hogy trónja előtt örökkön örökké ugyanúgy hangozzon a kiáltás, amely Őt dicséri, magasztalja?

Egy idő után aztán megértettem ennek az Igének a titkát, s azóta tudom, hogy az, ami ott a trón előtt történik, az nagyon fontos és az az egész teremtett világban is történik folyamatosan. Isten teremtett világában is szüntelenül hangzik a kiáltás: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!” Ez a kiáltás ugyanis az az erő, ami összetartja, rendezi és csodálatos gazdagsággal működtet mindent.

Hogy mit jelent ez, azt megpróbálom elmondani röviden, előrebocsátva azt, hogy olyan sok üzenetet hordoz magában ez az Ige, amit nem csak elmondani, de teljességében megérteni, felfogni is lehetetlen. Egy egy ilyen néhány perces bizonyságtétel csupán arra elegendő, hogy valami halvány sugár derengjen fel általa előttünk Isten kijelentésének csodálatos ragyogásából, gazdagságából.

A szeráfok, a mennyei lények, amikor felkiáltanak, akkor nem valamit próbálnak megfogalmazni, és bizonyítani,mint valami igazságot, hanem azt mondják el, amit látnak és megtapasztalnak. Isten szentsége, dicsősége ragyog rájuk teljes erővel. S ez az erőáradás indítja őket arra, hogy szüntelenül kiáltsák: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!”

Tehát ez a kiáltás belülről, a szívből, a teremtmény szellemi világából fakad fel ( a teremtett világ lényegéből szólal meg), mint valami hatalmas erőáradás, és nem kívülről hat befelé a teremtmény szívére, mint valami önszuggesztió (a mai olyan nagyon divatos "dicsőítés" öngerjesztő, önszuggessziv formája, ami akár táncos, erotikus tartalmú ugrálássá is fajulhat, különösen azokban a közösségekben, ahol olykor kihívó, provokatív öltözetű fiatal nők táncolnak, ringatóznak lelkesen! ).

Nekünk embereknek életünkben mindig szükségünk van arra, hogy valami motiváljon bennünket. A kisgyermek a játék és a különféle ételek által motivált. Az életre készülő ifjú ember a pályaválasztás, majd a párválasztás által,a szerelem által meghatározott életet él. A felnőtt ember a munka, a karrier, az élet és a világ lehetőségeinek kihasználásában érdekelt. Ez tölti be a szívét. Az idős embert az emlékek, a körülötte lévő családtagjainak élete örvendezteti meg. Leginkább értük él.

Ha valakinek az életében nincsen olyan valami, ami motiválná, ami lelkesítené, akkor az illető szomorú, kedvetlen lesz és ennek következtében akár meg is betegszik, vagy éppen bele is hal életének értelmetlenségébe, céltalanságába. Minden embernek szüksége van arra, hogy legyen az életében valami, ami fontos a számára, ami lelkesíti.

Itt van nagyon fontos üzenete számunkra ennek az Igének. Arról szól ez az Ige, hogy akkor, ha egy teremtmény Isten szeretetének a csodáját megtapasztalja, ha valakinek az életére ráragyog Isten dicsősége, akkor ez olyan erőteljesen kezdi előhozni a szívéből az Isten dicséretét és magasztalását, hogy ez minden motivációnál erőteljesebb lesz. Felhangzik a szívéből a kiáltás, ami egész lényéből fakad fel, ami egész valóját meghatározza: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”

Az Isten dicsérete, amikor valakinek a szívéből felhangzik, akkor ez azt jelenti számára, hogy szinte határtalanul megerősíti szívében az életörömöt, az élet igenlését. Mindig ez történik! Bármilyen életkorban lehetséges ez, gyermekként is és aggastyánként is. Nincsen életkorhoz kötve.

Így van megteremtve ez a világ. Természetes módon magában hordozza az életörömöt a teremtmény, az élet igenlését, akkor, ha Isten dicsősége felragyog felette és szemlélheti, láthatja, átélheti Isten dicsőségének ragyogását.

Ez nagyon fontos üzenet minden időben, a mi időnkben is! A korinthusi levélben olvassuk ezt: „⁶Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” Krisztusban felragyogott minden ember számára Isten dicsősége. Mindenki megláthatja, szemlélheti és mindenkinek a szívéből feltörhet az életre támasztó, életigenlő, boldog kiáltás: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”

Azt látjuk, hogy az, amiért az ember lelkesedik, ami motiválja, az az ember életét formálja, meggazdagítja, s olyan értékeket tud teremteni, amiket megcsodálhatunk, s amiknek örvendezhetünk.

A gyermek a játék által képessé válik sok mindenre, mert a játék segítségével formálódnak a képességei. Az ifjú, a tanulással, az életre való felkészüléssel sok olyan dolgot megismerhet és megvalósíthat, ami csodálatos gazdagságot ajándékoz számára, s majd mások számára is.

Amikor Isten dicsősége életünkben felragyog, amikor az Ő szeretetét átéljük és gyönyörködünk benne, akkor ez a mi életünkre is ilyen hatással van. Sok értéket, lelki, szellemi ajándékot hoz felszínre az életünkben. Úgy fogjuk ezeket látni hálás szívvel, mint Isten ajándékait, áldásait. Egy kibontakozó, bővölködő életben gyönyörködhetünk.

S azt is ki kell mondani, hogy amikor Isten dicsőségének a hatására, a szívünkből feltörő öröm és hálaadás, Isten dicséretének az ereje hozza elő lényünkből a jót, az áldásokat, Isten ajándékait, akkor az mindig minőséget jelent. A szabad verseny, az emberi erőfeszítések igen gyakran csak értéktelen és hazug eredményeket produkálnak. Azt teremti meg az ember a szabad versenyben, amit a piacon el tud adni. Az, aki Isten dicsőíti, az soha nem produkálhat értéktelen dolgokat. Mindig a legértékesebbet kell előhoznia, megvalósítania.

Isten dicsőségének kiáradása által megszólaló kiáltás által, amit ott hallunk Isten trónja előtt: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” – ez által válik az életünk minden helyzetben olyan életté, aminek van értelme. Hiszen az emberek igen nagy százaléka érzi valahogyan úgy, hogy élete értelmetlen. Megszületett és vállalni kell az élettel járó feladatokat, kockázatokat, de a reá nehezedő kényszerek olyan erősek, hogy csak szolgának, rabszolgának, vagy csak kiszolgáltatott, tehetetlen eszköznek érzi magát. De az az ember, aki Isten dicsőségének ragyogását látja és felkiált? „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” – az soha nem így éli az életét, nem így éli át az életének valóságát. Soha nem válhat mindentől elidegenedett géppé, eszközzé.

Isten dicsőségének a ragyogása, amikor az ember szívéből, lelkéből előhívja a magasztalást, akkor ez azt jelenti, hogy az ember biztonságban érzi magát. Azért érzi biztonságban magát, mert az a csodálatos fény, amely ráragyog az életére, Isten jelenlétének a fénye, minden másnál erősebb. Isten szeretete, hatalma, jósága megbízható és örök. Körülöttünk minden összedőlhet, a dolgok megváltozhatnak az életünk körül, az adottságok, a lehetőségek mind alá vannak vetve a változásnak, de Isten mindig ugyanaz. Hatalma rendíthetetlen hatalom. S az az ember, aki Őrá néz, az tudja, hogy nem kiszolgáltatott, nem függ az élete semmi mástól, csak Isten szeretetétől, kegyelmétől, megtartó hatalmától.

Manapság nagyon sokszor beszélnek arról, hogy nagy a népességfogyás, pedig soha nem látott gazdagságban él a mai ember. Próbálják ezt a folyamatot úgy visszafordítani, hogy különféle családtámogatási mechanizmusokat léptetnek életbe. Csodálkoznak azon, hogy ezek nem olyan hatékonyak, mint amilyennek azt kitervelői gondolták. Azért van ez így, mert az emberek minden támogatás ellenére azt érzik, hogy életükben, s az őket körülvevő világban minden bizonytalan. Az életük nincsen biztos talajon. Jön egy váratlan fordulat, és akkor minden összeomlik. Betegség, munkanélküliség vagy valamilyen váratlan fordulat mindent összedönt egy pillanat alatt. A világ változásai is olyan csapdákat rejthetnek, amit nem lehet előre látni.

Ugyanakkor a nemzedékek életét úgy formálja a modern világ, hogy nem az összetartozás, hanem a széthúzás erősödik fel mindenütt. A bizonytalanság, az állandó vetélkedés, vita, egyszerűen fogalmazva az embertelen életforma az, ami termeli a problémákat. Bizony ezt nem lehet egy kis szociális intézkedéssel megváltoztatni. Még jelentős intézkedésekkel sem! A rendszert kellene megváltoztatni. De a rendszer csak akkor változik meg, amikor az emberre Isten dicsőségének, szeretetének a fénye ragyog rá, amikor az ember biztonságot talál Istenben, s lelkileg, szellemileg képes megerősödni, Az egyetlen megoldás: Isten szeretetében biztonságot találni. Ez természetesen nem valósul meg világméretekben soha, de az Ige üzenete az, hogy a Te életedben megvalósulhat, ha Isten szeretete betölti a szívedet, ha életed legfőbb belülről motiváló erőforrása, kiáltása az lesz Isten látása által, hogy: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”

A mai modern világra az a jellemző, hogy szólásszabadság van. Mindenki bátran elmondhatja a véleményét. Senkinek nem kell attól félni, hogy szavainak súlyos következménye lesz. Ennek a gondolatnak a komolyan vétele abban jelentkezik először, hogy igen sokféle gondolat szólal meg. Ezek a gondolatok, vélemények gyakran erősen különböznek, és gyakran küzdenek egymással. A következménye ennek az, hogy hatalmas és áttekinthetetlen lesz a hangzavar! Mindenki mondja, mondja, és persze mindenkinek igaza van…. Ez a mindennapokban azért is zavaró lehet, hiszen nagyon sok vélemény mögött az ismerethiányt látjuk, fedezzük fel és sokszor mégis nem az igazság, hanem a megalapozatlan beszéd valami miatt nagy hatást gyakorolhat akár nagyobb tömegekre is, úgy mint irányadó vélemény. Elbizonytalanító, bántó ez a hangzavar. Ezért azt szoktuk tenni, hogy saját eszközeinkkel megszűrjük az információkat. Igyekszünk csak számunkra megbízható és szerintünk hiteles információkat szerezni, s minden más elhallgattatunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez a sokféle hang még nem lenne olyan nagy baj, hiszen az idő valójában megmutatja, hogy hol vannak az értékek, s minden ami értéktelen az eltűnik. Csak az állandó bizonytalanságot, a sok felesleges beszédet, a hadiállapotot kell tudni naponta elviselni.

De van egy másik jellemzője is ennek az életformának. Ez pedig az, hogy mindenki ugyan elmondhatja a véleményét, de mindenkinek tudnia kell, hogy a véleményének nincs jelentősége. Igazából senkit sem érdekel az, hogy mit mondasz. A sok beszéd mögött szinte sehol sincsen aranyfedezet. Ennek aztán sokféle rossz következménye lehet. Annak a szava hangzik csak hallhatóan, annak lehet csak igaza, akinek a szavai mögött sok pénz, gazdasági hatalom, vagy erős csoportok állnak. A többi csak beszél a levegőbe.

De ott, ahol Isten dicsőségének ragyogása által szólal meg az ember, ott egészen más a helyzet. Ott nem az ember véleménye fogalmazódik meg, hanem az Isten dicsősége által teremtett, generált magasztalás. A jó szó, az építő, szeretettől áthatott gondolat.

S ez a magasztalás a jóra, a pozitív dolgokra, az értelmes megnyilvánulásokra, az Isten magasztalásának, jóságának a hirdetésére indít. Itt nem a kritika szólal meg, nem vita zajlik, hanem a jóra mutat rá az, aki így szólal meg és a jót igyekszik erősíteni, munkálni, szolgálni.

Isten dicsérete által kialakul egy pozitív gondolkodás, egy életet biztosító rend, ennek a rendnek az elfogadása és szolgálata.

Jézus jövetelével megjelent ebben a világban Isten országa, királyi uralma. Ha valaki megnyitja a szívét, akkor megtapasztalja ennek az uralomnak a valóságát. Betölti a szívét Isten szeretete, dicsőségének a fénye. Isten uralma átformálja annak az embernek az életét. Ezért mondja Jézus, és Jézus óta minden igehirdető: Térjetek meg!

Engedd, hogy az életedben felragyogjon Isten jelenlétének, dicsőségének fénye,s szólaljon meg szívedből, lelkedből, egész lényedből: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”

Isten országa, királyi uralma bennetek van, ha befogadjátok és alárendelitek magatokat ennek az uralomnak – mondja az Ige. Meg kell térni. Megtérés nélkül, nyitás nélkül nem valósulhat meg életünkben Isten csodálatos királysága, uralma. A vallásosság, bizonyos teológiai ismeretek önmagukban nem jelentenek semmi lényegi változást. A vallásosság sokszor csak a kárhozatnak az elleplezése.

Engedd, hogy Isten dicsősége életedet beragyogja, s kiáltsd te is: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!”

 *

⁸Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! ⁹Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! ¹⁰De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. ¹¹Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját. 

Amikor a Bibliát olvassuk, akkor azt látjuk, hogy Izráel népének az életében minden időben, az ószövetségi korokban is és Jézus idejében is, a tízparancsolatból kiemelt, és különös gondossággal megtartott parancs volt a szombatnap, ill. a nyugodalom napjának megszentelésére vonatkozó parancsolat. A többi parancsolat megtartásával kapcsolatban nincsen olyan sok szabály, tiltás, mint ezzel a parancsolattal kapcsolatosan. Sőt! Még szóba sem kerülnek olyan sokszor a többi parancsolatok, akár az ószövetséget olvassuk, akár az újszövetséget, mint ez. Ezt látva azt kérdezhetjük, hogy vajon a gyülekezeti közösség összetartása miatt lehetett ennyire hangsúlyos ez a törvény? Erre a gondolatra indít bennünket az, hogy az embereket mi is igyekszünk arra rávenni, hogy vasárnap jöjjenek el a templomba, mert így tartható fenn évszázadokon át a gyülekezet, vagy azt is szoktuk mondani, hogy legalább saját érdekében használja ki mindenki a heti pihenőnap egészségre, családi életre, közösségi életre gyakorolt pozitív hatásait.

Úgy gondolom, hogy ha csak ennyi lett volna a szombatnap megtartásának értelme és titka, akkor nem került volna ez a parancsolat a legfőbb helyre, nem lett volna olyan kiemelkedő fontosságú, amilyen volt Izráel népe számára évezredeken át, s amilyen fontos egészen a mai napig.

Ennek a parancsolatnak a kiemelkedő hangsúlyozása azt mutatja, hogy ez nagyon fontos parancsolat, amelynek megtartása valamilyen módon a többi parancsolat megtartásával összefügg, a többi eredményes megtartását is eredményezi. Olyan fontos ez a parancsolat, mint a preambulum, az első néhány szó, amivel kezdődik a tízparancsolat: Én az Úr vagyok, a Te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!

Ha megérteni próbáljuk a negyedik parancsolat titkát, akkor a szombatnap megünneplésével kapcsolatos kérdéseinkre mindenek előtt a teremtéstörténetből kapunk választ. Azt olvassuk a teremtéstörténetben, hogy: ²A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. ³Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. 

A szombat tehát első renden nem a zsinagógai, vagy templomi istentiszteletről szól, nem is a heti rendes és fontos pihenőnapról, ahogyan gondoljuk. A szombat Istennek és a mennyei világnak az örömünnepe. Megvalósult mindaz, amit Isten, az Ő csodálatos szeretete által elhatározott, a hatalma által formálni kezdett. S ennek a napnak a hangsúlyozása azt jelenti, hogy Isten az embert is hívja erre az örömünnepre. Isten azt akarja, hogy az ember vele örvendezzen. Ez az Istennel együtt töltött idő belefoglaltatik a teremtésnek, a világnak a rendjébe, mégpedig egy heti 24 órás időtartammal. Olyan nyugalom, olyan pihenés tehát ez, amelynek nagyon határozott szellemi tartalma van: Mi emberek Isten vendégei lehetünk! Az Isten örömében, élő jelenlétében részesedhetünk. E nélkül az ünnep nélkül éppen ezért gyorsan kiüresedik és értelmét veszti a több parancsolat. Isten törvénye ugyanis Isten szabadító tette és az Ő személyes jelenléte által válik az ember számára élővé, s törvénnyé. Jézus által pedig a szombat megünneplésének a törvénye még inkább meggazdagodik, és még inkább kiteljesedik, hiszen Jézus által a hitben élő ember egész élete, minden napja és minden órája, az Isten szeretetében, örömében élt élet lehet.

Így a mai igehirdetésnek az az alapüzenete felénk, és ez az alapüzenet szól kivétel nélkül minden ember felé: Az örvendező Isten és az örvendező mennyei világ hív és vár téged, hogy Te is vegyél részt ezen a csodálatos ünnepen. Éld át az örvendező Isten és a menny örömét. Legyen ez életedben kiemelten fontos időszak ez az ünnep, legalább hetente 24 órán át.

Ennek az örömünnepnek igen sok áldása van az életünkre nézve, ha részt veszünk rajta. A sok áldást, ami ebből fakad felsorolni nem lehet egy istentisztelet keretén belül, csupán egy-két fontos részletét lehet megemlíteni. Így hát legyen a mai alkalmunk egy olyan alkalom, amikor ezt próbáljuk megtenni.

Amikor életünk különféle részleteit nézzük, vizsgáljuk, akkor jól látjuk, hogy minden dolgunk akkor formálódik jól, akkor vesszük jól az akadályokat, ha a szükséges alapfeltételeket megteremtjük ehhez. Az emberek az alapfeltételeket különféle módon határozzák meg. Általános felfogás szerint ilyen alapfeltétel sok tekintetben az anyagi biztonság. Ha az embernek van munkája, vannak tartalékai, akkor nagy baj nem lehet! De gyakran hangsúlyozzák az is, hogy a jó fizikai erőnlét az az alap, ami az embert derűssé, optimistává és sikeressé teszi. Ép testben ép lélek! – mondták a görögök már. Sportolni kell, fel kell keresni rendszeresen a konditermet, esténként futni, mozogni kell, s akkor jobb lesz a közérzetünk és az életünk is kiegyensúlyozottabb lesz. Sok modern munkahelyen a hatékonyság növelése érdekében lehetőséget adnak a dolgozóknak a testmozgásra, sportolásra, akár munkaidő alatt is. Egy kis testmozgás ütőképesebbé teszi a csapatot. Ezekben a megoldásokban mindig a lelki erő, a biztonságérzés, a fittség érzése van ott a háttérben. Általános tapasztalat, hogy ha valaki lelkileg erős, akkor szinte minden akadályt legyőz, minden nehézséggel meg tud küzdeni. S tulajdonképpen erről szól ez a parancsolat is, csak sokkal hatékonyabb és mélyebb hatású lehetőséget, megoldást kínál fel az ember számára, mint az emberi megoldások. Az emberi törekvéseket ez a parancsolat nem zárja ki, hanem inkább egy sokkal eredményesebb, hatékonyabb utat mutat meg.

Arra tanít meg, hogy ha sikerül időnként kilépni lelkileg, szellemileg a miket körülvevő, sokszor megerőtlenítő, és elkeserítő anyagi világ kötöttségeiből és sikerül az élő Isten jelenlétébe kerülni, akkor az Ő öröme, az Ő szeretete átjárja egész lényedet, egész valódat és érzed, hogy az a sok görcs, ami ott van benned, oldódni kezd. Isten élő jelenlétében törvényszerűen betölti az ember szívét az öröm és a békesség. A félelmeket az Ő jelenléte kiűzi a szívedből. Az Ő jelenlétében, ünnepén, megszólal a szívedből az ének, ami telve van hittel, reménységgel. Nem panaszének, nem zúgolódás, hanem ujjongó örömének szól a szívedből Isten jelenlétében. Lehet, hogy amikor megérkezel hozzá, akkor még van panasz, keserűség, félelem, de ha az Ő öröme átjár, akkor szabaddá tesz!

Minden héten szükségünk van erre a boldog időre, hogy napjainkat és egész életünket ez az ünnep határozza meg! A heti feladatokból érkezzünk meg ide, s a következő hét feladataira induljunk el innen. Jézus által minden időnkben nyitva van az ajtó Isten trónjához, az örömhöz, a dicsőséghez, csak be kell lépni ezen az ajtón! Mindannyian, akik hitben élünk, tudjuk, hogy Jézus által nem csak ez a 24 óra, hanem minden napunk ilyen lehet. Isten előtt, az Ő jelenlétében élhetünk állandóan. De talán azt kell mondani, hogy ez a korlátlan lehetőség ne akadályozzon meg bennünket abban, hogy minden héten legyen 24 óránk, amikor tudatosan és teljesen ennek a nagyszerű, csodálatos lehetőségnek az áldásaira koncentrálunk. Boldog az, aki mindent félre tud tenni azért, hogy ez megvalósuljon, mert megérzi, megtapasztalja, hogy az Úrral és az Úrban való öröm az egész belső világát, hogyan tisztítja, szabadítja fel, s hogyan teszi örvendezővé és hálássá a szívét.  Újra és újra megújulunk, megelevenedünk akkor, ha Isten szeretete betölti a szívünket.

Azok, akik a világ felől szemlélik ezt, azok talán furcsának tartják ezt és talán gyakran meg is botránkoznak rajta. Pünkösdkor is sokan voltak, akik gúnyolódva mondták, hogy: Édes bortól részegedtek meg! Ezzel azonban nem kell nekünk foglalkozni. Mondhatnánk ugyan azt, hogy azok, akik Isten népét minősítik, sokszor eléggé szánalmas állapotban vannak. Mennyi szenny, mennyi nyomorúság, mennyi szenvedés, mennyi a bűn miatti, megoldhatatlanul súlyos gond van a mi világunkban! De mi ezt így nem mondjuk. Mi azonban nem gúnyolódunk azon, ahogyan az emberek élnek körülöttünk, hanem inkább szomorúak vagyunk miatta, s imádkozunk értük, hogy ismerjék meg azt a többet, amit mi megismerhettünk. Ellenvetéseikre csak annyit válaszolunk, ha valaki figyel rá, hogy: Boldog ember az, aki Isten szeretetében, örömében élhet, aki hétről hétre megújulhat ebben a szeretetben.

Ebben az örömben, amit Istennel örvendezve átélhet minden ember, azt is megtapasztalhatjuk, hogy: Isten velem van és hatalmával támogat engem, ha arra szükségem van. Megerősít és megtart. Sasszárnyon hordoz! Angyalainak parancsol felőlem, hogy őrizzenek minden utamon. Az a 24 óra arra is jó, hogy megerősödj Isten Lelkének ereje által és megbátorodjék a szíved. Ő mondja nekünk, jól hallhatóan: Ne félj, mert én veled vagyok, és megtartalak téged. Csak légy bátor és erős, mert veled van az Úr a te Istened!

Ha valakinek a szívébe árad Isten ereje, ha valakinek a szívében ott vannak ezek az Igék, akkor szabaddá lesz a félelmektől, nem fél, nem hátrál meg és az egészen biztosan győzedelmeskedik a harcaiban. De ahhoz, hogy ez az erő, ez a bátorság ott legyen benned, ahhoz arra van szükség, hogy vedd komolyan a szombatnapot, mint az Istennel való élő közösség csodálatos idejét és lehetőségét, mert csak ott kap az ember erőt, csak ott bátorodhat meg jól az embernek szíve!

Életünk minősége tehát elsősorban nem a körülmények, nem a fizikai erőnk függvénye, hanem ez a lelki, szellemi alap. Ha a lelki, szellemi háttér nem jó, akkor minden gyorsan összeomlik, akkor mindig ott van a veszélye annak, hogy megerőtlenedünk és vereséget szenvedünk.

A szombatnak a jó megszentelése ezért kiemelten fontos számunkra. Öröm, békesség a helyes szombatünneplésnek az ajándéka, s ott találja meg az ember a kiapadhatatlan belső erőforrást, s a semmitől meg nem rettenő bátorság ajándékát.

Az Istennel megtalált és komolyan vett kapcsolat következménye természetes módon az is, hogy az ember élete tisztulni kezd.

Jól tudjuk, hogy az, amiben éljük az életünket, erősen befolyásolja a viselkedésünket, emberek közötti forgolódásunkat. Azt szokták mondani, hogy az emberek különféle szerepeket játszanak, aszerint, hogy milyen társaság veszi őket körül, vagy mi a hivatásuk, szakmájuk, milyen közösségben forgolódnak. S ez talán jól is van így.

De gondoljuk el azt, hogy amikor valaki hetente legalább 24 órát az Istennel való örömben él, látja, átéli Isten jelenlétét, hallja szavát, akkor az nem élhet úgy, nem érkezhet meg a családjához, embertársaihoz úgy, hogy ez ne lenne érzékelhető azonnal a szavain, a magatartásán.

Itt van a tízparancsolat megtartásának titka! Ezért nem is úgy szólnak ezek a parancsok, hogy ne tedd ezt vagy azt, hanem inkább, hogy: nem teszed!

Isten nagyon jól tudja azt, amit mi nem mindig hiszünk el, hogy az embertől nem várható semmi jó. Az ember egy bukott lény. Isten előtt nincsen jó és rossz ember, csak bűnös ember van.

Emlékszem arra, hogy évtizedekkel ezelőtt beszélgettünk egy társaságban arról, hogy olyan emberek, akik szelíd, kulturált emberként voltak ismertek, olykor mivé lettek a harctéren, a fogságban, vagy éppen a koncentrációs táborok poklában, vagy egy váratlan helyzetben. Az ember ilyen! De akkor, ha Isten szeretete, szentsége és tisztasága átjár bennünket, akkor érezhetően ebből a szeretetből, szentségből és tisztaságból érkezünk meg mindenhova. Akkor is emberek maradunk, akkor is látható a mi gyarlóságunk és tökéletlenségünk, de Isten jelenléte mégis megtisztít, meggyógyít bennünket és Ő Lelkével erősít arra, hogy az Ő útjain járjunk.

Ezért szoktuk mondani azt, hogy a legnagyobb hiba, ha a keresztyének erkölcsi tanításokkal próbálják szebbé tenni a világot, elmondva azt, hogy különböző helyzetekben mit kell, vagy mit nem kell tenni. Ez legtöbbször üres beszéd! Arról kell beszélni, hogy az ajtó nyitva van Isten trónja felé. És az az ember, aki belép ezen az ajtón, az más emberként érkezik vissza ebbe a világba, mert Isten szeretete, szentsége és tisztasága megtisztítja és átformálja. Ez az egyetlen megoldása a mi életünknek. Az önmegváltás, a nagy akarás csak arra jó, hogy nagy öntudattal és gőggel felékesítsük a bűnös életünket, gonoszságunkat valami olyan glóriával, amivel minden szennyet el lehet leplezni.

A megoldás tehát ingyen van, mindenki számára elérhető Jézus Krisztus által: ⁸Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! ⁹Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! ¹⁰De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja.

Amikor Isten örömében részesülünk és életünk Isten szeretete, hatalmas ereje által formálódni kezd, akkor ez megváltoztatja az emberekkel való kapcsolatunkat is.

Mindenek előtt felfedezzük azt, hogy vannak, akik ugyanazt a csodát élhetik át, amit mi is. Ők is Istent dicsérő, az Ő szeretetében örvendező emberek. Velük közösséget találunk, és jól érezzük magunkat közöttük. Így a szombatnap megünneplése nem abból áll, hogy elmegyünk az istentiszteletre, hanem azért megyünk el az istentiszteletre, mert ez is benne van a szombatnap megünneplésében. Ez is része az ünnepünknek. Vágyódunk egymás után! Érezzük, hogy összetartozunk, mint Isten gyermekei Jézus Krisztus által! Szolgálhatjuk egymást! Egymás hite által épülhetünk, egymást intjük, tanítjuk az Igével, s együtt dicsérjük Istent.

Isten dicsérete így hangzik fel ebben a világban. A Tőle jövő fény, a Tőle kapott élet így sugárzik bele láthatóan a világunk sötétségébe. Mindenütt vannak emberek, akik Isten örömünnepéből érkeztek ebbe a világba!

Olykor azt szokták mondani, hogy: Én nem megyek el az istentiszteletre, mert nem érek rá. Istenben hiszek ugyan, az egyházat azonban nem tudom elfogadni. Nos, az ilyen vallomások olyan emberek szájából hangzanak el, akik Istenről semmit, vagy nem sokat tudnak, s nem élték, élik át az Isten örömét. Aki Isten szeretetében él, az törvényszerűen benne él abban a közösségben, ahol Istentől szeretett emberek vannak együtt.

Istennel való közösségünk megmutatkozik abban, hogy életünknek milyen minőségjegyei vannak, s abban is, hogy kivel vállalunk közösséget.

Aki Isten szeretetében, szeretetében él, az világosan látja ennek a világnak a szánalmas voltát, vergődését, s legfeljebb azokban a kérdésekben azonosul a világgal, amik Isten Igéje szerint elfogadhatóak számára. Isten népe, minden gyarlósága ellenére is fontosabb és értékesebb annak, aki Isten gyermeke, mint a világ.

Azonban az is átéljük Isten jelenlétében, hogy Isten szereti a világot, az embert. Úgy szereti Ő ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte…. Így tehát egyértelmű Isten jelenlétében az mindenki számára, hogy küldetésünk van a világ felé. Küldetésünk az, hogy Isten szeretetéről tegyünk vallást szóval és tettel egyaránt. Szavainkkal úgy tehetünk vallást, ha minden szavunkban ott van a vigasztalás, ha erősíti a másik ember szívében a reménységet, ha segíti a békességet. A jóság, a kedvesség, a békességre való törekvés kell, hogy ott legyen a szavainkban és a tetteinkben egyaránt. Ahogyan Jézus életében sem azt látjuk, hogy az emberek felé, akik hozzá mentek, akik figyeltek rá, azoknak adta az Ő segítségét.

De ugyanakkor bele kell kiáltani a világba: Ember! Isten szeret téged és hív, hogy élj az Ő szeretetében! Nincsen másban élet, nem teljesedik ki máshol az embernek az élete, csak egyedül Isten szeretetében, amely Jézus keresztje által árad a világba és minden ember felé.

Izráel kiválasztásának az volt a lényege, hogy a felülről jövő világosság beragyogjon általa a bűntől megromlott világba, és Isten szabadító akaratát hirdesse minden nép felé. A mi küldetésünk is ez. Nincsen más lehetőség a gyógyulásra, a szabadulásra, egyedül Jézus Krisztus által. De az evangéliumot csak az tudja hirdetni, aki Isten előtt erősödik meg erre, s Tőle kapja a hozzá a felhatalmazást, s az erőt.

S a szombatnapnak a megünneplése Jézus által azt is jelenti, hogy látjuk azt a jövőt, amit Isten készített. Ez a világ csak egyik gödörből a másikba esve bukdácsol. Nincsen jövője, csak szüntelenül azért küzd, hogy ne következzen be valami tragikus összeomlás. Vergődik, hiábavalóság alá rekeszttetett. De Isten nyugodalmában, örömünnepében, Jézus Krisztus halála és feltámadása által, a jövő ragyoghat fel, ahová Isten megtartó kegyelme által megérkezhetünk.

Olyan jó lenne, ha így tudnánk megtartani a nyugalomnapját! Öröm, erő, bátorság, tisztaság, feladat lenne ennek az ajándéka. Életünk pedig sok áldást hordozna.

II.Mózes 12Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!

Régi emlék elevenedett meg előttem az elmúlt napokban. Gyermekkoromra emlékeztem vissza.  Eszembe jutott a gyermekkori körzeti orvosunk, akit jól ismertünk, köztiszteletben álló doktor volt, akiről később utcát is elneveztek. Egyetlen orvosa volt ő a községnek, ahol tizezernél is több ember lakott. Mindenkit ismert személyesen. Amikor valaki felkereste valamilyen betegséggel, akkor, ha nem volt gyári kiszerélésű gyógyszer (abban az időben nem volt annyiféle, mint ma), akkor a receptre felírta annak az általa rendelt poralakú medicinának az összetételét, amit be kellett venni a betegnek. Általában 5 tasakkal írt fel egyszerre, s amikor elfogyott, akkor vissza kellett menni hozzá, hogy ellenőrizze a hatást, a gyógyulás folyamatát, s ha szükséges, akkor újra felírja a gyógyszerből a következő öt tasakkal. A patikában pontosan elkészítették és egy ostyában kellett bevenni ezt a rendelt por alakú gyógyszert, Nem volt olyan betegség, sérülés, amit a doktor úr ne igyekezett volna maga kezelni. Nem küldte sehova a beteget, ha arra nem volt feltétlenül szükség, mert erre nem is volt sok lehetőség, s őneki a gyógyítás volt az élete, a hivatása. A doktor jól ismerte az előtte szolgáló orvosok tapasztalatát, módszereit, amit saját tapasztalataival továbbfejlesztett, jól tudta, hogy milyen hatóanyag mire jó és milyen összetételben kell azt hatékonyan használni, és alkalmazta is azokat.

Ma, amikor egy beteg elmegy az orvoshoz, akkor nagyon gyakran panaszait hallgatva az orvos csak annyit mond neki: Ne haragudjon, én ehhez nem értek, mert én csak egy belgyógyász vagyok, s gyorsan tovább küldi a pácienst valamilyen egészségügyi intézménybe. Patikusok szerint jó vigyázni, mert az orvosok általában nem ismerik a hatóanyagokat, különösen akkor, amikor többféle gyógyszert írnak fel.  De valljuk be, hogy ez az őszinte vallomás talán még emberibb annál, mint amikor felületesen, olykor nagyképűen kioktatja a beteget, téves diagnózist állít fel, s így kezdi gyógyítani a betegséget, vagy egyszerűen csak annyit mond, ami sokszor elhangzik különösen a gyógyíthatatlan, vagy idő betegek felé:. Mit csináljak magával? Ebben a korban tőlem már ne várjon semmi segítséget.

Eszembe jutnak az iskolai évek is. Nyolc órakor volt az első becsengetés és egy órakor már otthon ebédeltünk. A délután a leckeírás, a tanulás és a játék ideje volt minden diák számára. Sok kiváló tudós így kezdte el és járta végig az iskolai éveit. Sőt, sokan, a nagyok közül is, a tanyasi iskolákban, osztott osztályban szívták magukba a tudományt, mégsem okozott ez semmi gondot számukra, sikeres életpályát tudtak végig járni..

Ma mindenféle tanterv, módszer váltja egymást. A gyermekek túlterheltek. Reggel mennek nulladik órára és este 9 órakor még a tankönyv felett görnyednek, ha a szülő szigorúan odafigyel rájuk. Mindenféle okos dolgot meg kell tanulniuk, mert az a hiedelem terjedt el, hogy mindenre szükség lehet az életben. Az iskolát elvégző fiatalok átlagos tudásszintjén azonban, és a lakosság szellemi nívóján azonban egyáltalán nem látszik meg az, hogy ennek a folyamatos ötletelésnek, a nagyszerűnek hitt újításoknak valóságos eredményei vannak.

Az egyházi életben is valami hasonló jelenséget fedezhetünk fel. a régi nemes hagyományok lassan teljesen elfelejtődnek. Egyre több ötlettel igyekeznek színesébe, hangulatosabbá tenni az egyházi alkalmakat a fiatal lelkészek. Előkerül a gitár és divatos, de sokszor értéktelen dallamok szólnak az istentiszteleteken. Azzal érvelnek sokan, hogy erre van igény, ez fogja meg a mai fiatalokat. Természetesen nem is lehet ezzel vitatkozni, hiszen minden népgyűlésen, jelentősebb eseményen az értéktelen és durva dallamokra csápolnak az emberek. Ez a trendi. Az istentiszteleteken itt ott lelkészek rendetlen öltözetben, hanyagul és kabarét súroló stílusban „osztják az észt” (mert ugye az a Jézus is megmondta, amit én most magyarázok nektek…)

Folytathatnám tovább a sort az élet különféle részleteivel. Mindenütt azt láthatjuk, hogy volt idő, amikor a korábbi évszázadok tapasztalatára épültek fel a dolgok, s az működött. Tisztelték az emberek az előttük járók tudását, tapasztalatát. Az idős, tudós emberre szinte mindenki felnézett. Az emberek érezték, hogy az előző évszázadok tapasztalata az a biztos alap, amire jól lehet építeni. Az első generációk is így fogalmaztak: Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Ef.  Ez a korszak azonban lezárult. Ezután a korszak után eljött az az idő, amikor a tudomány és a technika fejlődése felgyorsult, és a lassú és hagyományokat tisztelő generációktól a fiatalos lendület átvette az irányítást. Csodálatosabbnál, csodálatosabb felfedezések születtek, módszerek alakultak ki (először a régebbi ismereteket felhasználva). Azután már nem volt többé szükség a régebbi idők tapasztalatára, mert a csodálatos új találmányok, az új módszerek és új gondolatok, új életstílusok olyan erővel hódították meg a világot, hogy szükségtelenné, avíttá lettek a korábbi időszakok tapasztalatai. Az idős tudós már nem példakép, mert tudománya elavult. A fiatal, életerős tehetség ült a példaképek trónjára.

Először nem is volt ezzel látszólag semmi baj. Egy ideig minden jól működött, sőt, valóban fantasztikusan szépült, formálódott minden. De eljött az a pillanat, amikor a sok új, fiatalos ötlet miatt olyan mértékben légüres térbe kerülve, összezavarodott minden, mégpedig úgy, hogy ember legyen a talpán, aki ebben a fiatalos lendülettel előállított katyvaszban kiigazodik. Talajvesztetté és egyensúlyát vesztetté vált a mai ember.

Ezt a folyamatot nagyon támogatta és erősen segítette az amerikai stílusú gondolkodás. Ott, Amerikában, ugyanis a fiatalság, a lendület, a siker és persze a haszon az, ami mindent meghatároz. Abban a világban a nyolcvan éves anyókának is kötelessége hirtelenszőke hajjal és plasztikázott alkatrészekkel közlekedni a nagyvilágban. Mindenkinek bizonyítani kell, hogy fiatal. Mert a fiataloké a jövő. A fiatalos lendületé, tehetségé.

Bűnbánattal meg kell vallani azt, hogy ennek a felfogásnak a kialakulásában nagy szerepe volt a kiüresedett, tartalmát vesztett protestáns gondolkodásnak. Láthatóan a protestáns országokban van a legnagyobb zűrzavar. A szeretetbe belegyúrva, szeretetmázzal leöntve, mindenféle fiatalos ötlet hatja át a mindennapokat. A katolicizmus a maga konzervatív, hagyományörző gondolkodásával nem engedte, vagy inkább nem támogatta olyan nagymértékben az istentelen protestantizmus gondolkodásának elterjedését. Amerikában, ahol puritánizmusból „kigyógyulva” Isten helyére a dollár, az üzlet, a piaci szellem került, felerősödött az ifjúság dicsérete, a korlátlan fejlődés, a mértéktelen haszon, az üzleti szellem, az élet kialakította a tartalmát vesztett protestáns gondolatokból fakadó, s egyre jobban megerősödő pogányságot.

Ez a folyamat már olyan mértékben lett átok az emberiség életének minden részletében, hogy sokan, nem is ok nélkül, azt mondják, hogy apokaliptikus korba érkeztünk el. Katasztrofálisnak tűnnek, és megoldhatatlannak látszanak azok a folyamotok, amikben él a mai ember, s az egész világ. Amikor a jövőről beszélünk, akkor korlátlan fejlődés címszavát emlegetve, azzal kidíszítetten is, hiányzik szavainkból minden optimizmus, minden reménység. Úrrá lett az emberi szívekben a reménytelenség. Azt látjuk, hogy emberek milliárdjai rabszolgalétben élnek, kiszolgáltatva a munkaadóknak és a létbizonytalanságnak. Idősekre, betegekre, különféle fogyatékkal élőkre már minden szégyenkezés nélkül kimondjuk: Te csak egy teher vagy a társadalom nyakán, mert csak a fiatalok, a teljesítményt leadni tudók, csak a sikerorientált és tehetséges emberek érnek valamit, s éppen ezért csak ezeknek az embereknek van joga a léthez.

Az emberiség élete összezavarodott, a nagy tudományával légüres térbe került és nevetségessé vált az ember, mert nem figyel Isten törvényére és figyelmeztetésére!

Oda kellene figyelni engedelme szívvel arra, amit Isten Igéje mond:  12Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!”

Ézsaiás 3;5. És adok nékik gyerkőczöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok. 

  6. És nyomorba jut a nép; egyik a másik ellen, ki-ki az ő társa ellen támad, a gyermek az öreg ellen, becstelen a tisztes ellen; 

  7. És ha valaki megragadja atyja nemzetségéből való rokonát, mondván: Néked ruhád van, légy fejedelmünk és e romlás kezed alatt legyen: 

  8. Ez ama napon így fog felkiáltani: Nem leszek sebkötöző, házamban is nincsen kenyér és nincs ruha; ne tegyetek engem e nép fejedelmévé! 

  9. Mert megromlott Jeruzsálem, és Júda elesett, mert nyelvök és cselekedeteik az Úr ellen vannak, hogy az Ő dicsőséges szemeit ingereljék.

*

Jézus meggyógyít egy leprást (Mk 1,40-45; Lk 5,12-16)¹Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt, ²és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” ³Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: „Akarom. Tisztulj meg!” És a lepra azonnal letisztult róla.⁴Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt, bizonyságul nekik.”

Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját (Lk 7,1-10; Jn 4,46-53)⁵Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte: ⁶„Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak.” ⁷Jézus így szólt hozzá: „Elmegyek, és meggyógyítom.” ⁸De a százados ezt felelte rá: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. ⁹Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! - és megteszi.” ¹⁰Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. ¹¹De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; ¹²akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” ¹³A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj el, és legyen a te hited szerint.” És meggyógyult a szolga még abban az órában.

Jézus meggyógyítja Péter anyósát (Mk 1,29-31; Lk 4,38-39)¹⁴Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. ¹⁵Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki.

Jézus sok beteget meggyógyít (Mk 1,32-34; Lk 4,40-41)¹⁶Amikor este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, ¹⁷hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.”

294.1. Jézus vigasságom

¹⁶Amikor este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, ¹⁷hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.”

Az emberek között forgolódva mindannyian tapasztalhatjuk, hogy nagyon sok olyan emberrel találkozunk, akik panaszkodásukkal, vagy éppen elégedetlenségükkel azt árulják el, hogy a mindennapok küzdelmeiben erőtlennek érzik magukat. Nem tudnak úrrá lenni azokon a nehézségeken, gondokon, amikben élnek. Ez az erőtlenség gyakran azt eredményezi, hogy a depresszió, a leépülés folyamata erősödik fel az életükben, s ez rányomja a bélyegét az életük minden részére.

De nem csak erőtlen emberekkel találkozunk, hanem olyan emberekkel is, akiknek az élete valamilyen betegségtől megterhelt élet. S itt nem csak a testi betegsé-

gekre gondolok, hanem azokra a fájdalmakra és nehézségekre is, amik az emberek életében ott vannak. A családi élet széthullására, a különféle lelki betegségekre, az élet küzdelmeiben kapott súlyos sérülésekre, sebekre. Körül nézve szűkebb és tágabb környezetünkben sok beteg, sérült embert láthatunk meg, fedezhetünk fel.

Harmadszor olyan embereket is látunk, akiket nem az erőtlenség, vagy a betegség gyötör, hanem akik életüket úgy élik, hogy abban olyan vonások jelennek meg, amik megdöbbentik, vagy megrendítik a körülöttük élőket. Azt lehet érzékelni ezeknél az embereknél, hogy nem a saját akaratuk szerint élik az életüket, hanem valamilyen idegen gonosz erő hatalmában vannak. Képtelenek rendesen, kedvesen, emberi módon élni, tetteikben, szavaikban romboló, békességet megrontó erők vannak. Mindenki menekül előlük, kerüli őket ezért, s ők is gyakran szenvednek attól a hatalomtól, ami fogva tartja őket. Az újságokat olvasva, vagy a híradásokat hallgatva, gyakran súlyos tragédiákról értesülhetünk, amiknek okozói ilyen emberek. S egyre több van ilyen a mi világunkban. Ezeket nevezi a Biblia tisztátalan lélektől megszállott embereknek.

Bizonyára lehetnek finomítani ezt a skálát, ami a körülöttünk lévő emberek életét teszi láthatóvá számunkra valamilyen rendszerben, de nem szeretném folytatni tovább, hiszen nem ez az istentiszteletnek, az igehirdetésnek a feladata, hogy valamilyen pontos leírást adjon erről a világról és a ma élő emberekről. Ezt a három jellegzetes ember típust szeretném csak megemlíteni, az erőtleneket, a betegeket, s azokat, akik képtelenek emberi módon élni, mert valami idegen lélek uralma alatt élik az életüket.

Ha figyelmesen hallgattuk végig a felolvasott Igét, s ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, akkor azt látjuk, hogy Jézus bármerre is jár, szinte mindenütt azonnal megjelennek, hozzá futnak az erőtlenek, a betegek és a megszállottak. Olyan sokan jönnek, vagy olyan sok beteget, megszállottat, hoznak Jézushoz, hogy szinte szorongatja Jézust a tömeg. Egyre többen és egyre többen jelennek meg az ilyen emberek Jézus közelségében.

S ez minden időben így van, ha valahol Jézus jelen van. Jézus jelenlétét az jelzi elsősorban a templomokban, az egyházban, hogy jönnek, egyre többen jönnek az erőtlenek, a betegek és az életük feletti kontrolt, irányítást elvesztettek.

S ha Jézus itt van, akkor a szószékről olyan szavak szólalnak meg, amik ezeket az embereket szólítják meg, s a megerősödést, a gyógyulást és a megtisztulást eredményezik. Maga a templom is olyan helyjé válik, ahol folyamatosan a megerősítő, gyógyító és megtisztító erők áradnak ki emberek életébe.

Lelkipásztoroknak és a gyülekezet hitben járó, élő tagjainak azért kell imádkozni, s minden eszközzel arra kell törekedni, hogy így működjön a templom. Ne egy vallásos cselekedetet végrehajtó közösség legyen jelen Isten házában, mert az szinte teljesen haszontalan. Az élő Jézus Krisztus, Isten Fia legyen jelen és Őhozzá jöjjenek azok, akik erőtlenek, betegek és tisztátalan eröktől megszállva élik az életüket. Az embereknek nem lelki tanácsra van szükségük elsősorban, nem lelkigondozásra, vagy pszichológiai terápiára, hanem a Szabadító Úrra, Jézus Krisztusra. Csak Jézus egyedül, aki segíthet rajtunk embereken, csak Jézus, egyedül csak Ő.

Természetesen ez a forma egy kicsit, vagy sokszor nagyon is ijesztő. Hiszen gondoljuk csak el, hogy milyen állapotok vannak ott, ahol sok erőtlen, beteg, megszállott ember van együtt. Nem egy felemelő látvány, sőt sokszor megrendítő, vagy egyenesen ijesztő is. De akkor, amikor Jézus gyógyító ereje megmutatkozik, akkor már egészen más kép tárul elénk. Akkor láthatóvá válik az, hogy Isten Jézus Krisztusban valóban lehajolt hozzánk, nyomorult, bűnös emberekhez, hogy a mélységből felemeljen, s a láncainkból megszabadítson. Az Ő szabadítása nyomán pedig csodálatos erővel felhangzik az örömének, a magasztalás. Azt tudjuk kiáltani: Jó az Úr! Boldog az az ember, aki Őbenne bízik.

De próbáljuk egy kicsit a részleteket megnézni, s törekedjünk megfogalmazni azt, hogy mi is történik Jézus által azokkal, akik erőtlenek, betegek, vagy tisztátalan lélek, lelkek gyötrő megszállásától szenvednek.

Az első, amit megtapasztalhat Jézus élő jelenléte által az erőtlen ember, hogy Jézus megszabadítja és megerősíti őt.

Az erőtlenségnek sokféle formája van. Az egyik formája az, amikor valaki úgy érzi, hogy ő nem tud olyan értékes lenni, mint a többi ember. Adottságai, képességei, a leleményessége, kitartása, vagy más emberi tulajdonsága nem olyan szerencsés, mint másoké. Fájdalommal és felelemmel éli át a saját korlátait. S ez lehet nagyon reális, valós érzés. Azt mondja gyakran az ilyen ember: Nekem ez biztosan nem fog sikerülni! Sok olyan ember van, aki önmagát értéktelennek, vagy másoknál értéktelenebbnek látja, összehasonlítva másokkal nem érzi magát, képességeit olyan jónak, alkalmasnak, mint a mellette élőkét, lebecsüli, leértékeli önmagát.

Ez a gyengeség talán lehet indokolt is sok esetben. Vannak olyan emberek, akik az élet nagy küzdelmében mindig vereséget szenvednek. Nem őket választják, amikor valakire szükség van. Jelentkeznek egy munkahelyre és mindig alkalmatlannak nyilvánítják őket.

De akkor, ha egy ilyen ember Jézushoz jön és Jézus megérinti Őt, akkor azt fogja megérteni, hogy ebből az erőtlenségből meg lehet szabadulni. Mert Jézus érintésében benne van az az üzenet, az a fantasztikus vallomása Istennek, hogy: Én, szeretlek Téged és Te az én számomra fontos vagy! Úgy szeretlek téged, olyan fontos vagy a számomra, hogy érted állt ott a Golgotán a kereszt. Felhangzik feléd a szó az Igéből: „…miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. ²⁸Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. ²⁹Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. ³⁰Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. ³¹De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” „¹⁰Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.¹¹Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.¹²Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. ¹³Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! ¹⁴Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítelek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -.”

Jézus érintése nyomán az ember átéli, hogy élete erőtlenségébe beárad az Isten hatalmas ereje. Én erőtlen vagyok, de az én Istenem erős, hatalmas, Őelőtte nincsen lehetetlen. A kis cserépedényben ott lesz egyszerre az a csodálatos kincs, ami minden kincsnél nagyobb és csodálatosabb, az Isten kegyelmének, szeretetének a kincse.

S életünk útjain, életünk eseményeiben érezni kezdjük, hogy egy láthatatlan, de valóságos erő hordozni kezd bennünket, ez az erő formálja, mozgatja körülöttünk az eseményeket. Embereket hív elő, akik nekünk szolgálni kezdenek. Olyan helyzetek állnak elő csodálatos és megmagyarázhatatlan módon, amiről mi álmodni sem mertünk volna. Isten őrző, megtartó hatalma felemel bennünket, hordoz, előttünk jár és követ bennünket.

De ezt csak Jézusnál lehet megtapasztalni és átélni! Aki nem tud Jézushoz eljutni az az erőtlenségében mindig csak vonszolja magát és soha nem szűnik meg az ajkán a panasz és a kétségbeesés.

Ezért fontos, hogy Jézus itt legyen minden istentiszteleten, s sokan átéljék az Ő érintését, s megerősödjenek az erőtelenek az Ő ereje, szeretete által. Az igehirdető és mindenki hirdesse bátran: Jézus itt van és hív, vár téged!

Milyen jó is, amikor az ember el tudja mondani, amit Ady mondott egykor egyik versében:

Valamikor labdatéren
Hét fiuk, ha összekaptunk sorshúzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.

Kövér könnyel, sóvár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem,
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Labdát vernek víg-feledten
Csak úgy kussoltat a sors
Mindig engem, mindig engem.

Ni, most a labdatéren, 
Milyen gyorsak a fiuk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna,
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vígan:
"Fiacskám, meglátod majd,
Lesz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Röpülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó,
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod.
Igy van ez jól fiacskám.
régi hét fiuk közül,
Íme engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból."
Igy szólnék utódomhoz
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész sárga fiú.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyűjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani

Hát nem lett más a világ. Ma is nagyon sok játékból kitudott csenevész fiú és leány van, akiket a nagy Labdaverő össze akar gyűjteni egy nagy játékra. Jézusban gyűjti őket. Mert Jézus azért jött, hogy megszabadítson (Téged) minket a mi erőtlenségünktől és megmutassa, hogy alkalmatlanságunk ellenére alkalmassá lehetünk bármire, mert Ő alkalmassá tud tenni bennünket.

Ha erőtlennek érzed magad, ha úgy érzed, hogy semmi nem sikerül úgy, ahogyan szeretnéd, jöjj Jézushoz, mert Ő vár téged!

A második üzenet így hangzik: Jézus meg tud gyógyítani. Testi, lelki, családi, vagy bármilyen betegség, zavar van az életedben, Jézusnál van gyógyulás a számodra!

Mindenek előtt azt mondanám, hogy a testi betegségekből is van gyógyulás Jézusnál. A testi betegségek nagyon sokszor a mi életünk rendezetlenségeire, a bűneinkre vezethetők vissza. A rendezetlen dolgok, a szívünkben, lelkünkben ott lévő sok feszültség, idegesség, félelem, a harag és a gyűlölet, az állandó stresszállapot megbetegíti az embert. Hosszú távon ezek a lelki nyomorúságok komoly betegségeket okoznak.

Amikor Jézushoz jövünk, akkor Ő arra segít bennünket, hogy valljuk meg, beszéljük ki mindazt, amit ott hordozunk a szívünk mélyén. Azért és úgy mondatja ki velünk ezeket a dolgokat, hogy az nem egy romboló, önpusztító kifakadás lesz, hanem egy megtisztító, bűnbocsátó vallomás. Nagyon nagy szükség van erre. S csak Jézusban lehet így vallani, így megszólalni.

Amikor sikerül ott a szívünk mélyén Jézus érintése által a gyógyulás folyamatának beindulni, akkor érezni kezdjük azt, hogy felszabadulunk a terhek súlya alól, kezdi betölteni a szívünket, valami olyan nyugalom és békesség, aminek hatására kezd kisimulni az arcunk, tisztulni kezd a tekintetünk és a fizikai tünetek is, amiket a belső békétlenség, rendezetlenség okozott, enyhülnek, s talán teljesen gyógyulni kezdenek. Isten Lelkének ereje, hatalma a gyógyulás folyamatát erősíti. Lehet, hogy egy pillanat alatt végbemegy a gyógyulás, ahogyan Jézus idejében, de lehet, hogy csak egy idő eltelte után, fokozatosan történik meg ez.

S azok a bajok, nyomorúságok is, amik házastársak között, családban, vagy más területen ott vannak, kezdenek gyógyulni, feltisztulni. Jézus szeretete és Igéje terápiát is jelent számunkra ezekben a nyomorúságokban.

A lényeg, ami ma is elhangozhat mindannyiunk felé: Jézus meg tud és meg is akar gyógyítani. Menj hozzá! Kérd, hogy érintsen meg. Érintése által érezni fogod, hogy Isten hatalmas ereje életedbe, lényedbe árad és meggyógyít. Bárcsak megtapasztalná az, aki itt közöttünk valamilyen betegségtől szenved és ezután folyamatosan sokakkal megtörténne ez a csoda.

Harmadszor Jézusnak van hatalma az embert megszálló, és az ember felett uralkodó erők felett is. Ő meg tud szabadítani, meg tud tisztítani mindenkit, aki ilyen erők fogságában él, gyötörve másokat és maga is szenvedve ettől az erőtől.

Amit láthatunk Jézus tetteiben ezzel a témával kapcsolatosan az az, hogy a megszálló lélek kétféleképpen reagál Jézus jelenlétére.

Van, amelyik egészen barátságosnak tűnik. Kihirdeti nyilvánosan azt a titkot, amit a tanítványok sem tudnak: Te vagy a Krisztus, az Isten Szentje. Jézus azonban jól tudja, hogy ez a vallástétel nem hitből fakad. Ezt jelzi mindaz a szenvedés, gonoszság, amit véghezvisz abban az emberben, akit megszállt.

De van, amelyik gyűlölettel, tajtékozva dühöng Jézus jelenléte miatt. Szinte közveszélyessé válik.

Mindkettő minden időben felfedezhető a gyülekezeteinkben is, ha Jézus jelen van.

A lényeg az, hogy Jézusnak van hatalma arra, hogy megszabadítsa, megtisztítsa az embert. Meg is teszi akkor, ha valaki Őhozzá megy, vagy valakit Őhozzá visznek.

Jézus hatalma által megszűnik az a sok szenvedés, gonoszság, ami sok ember élete által ott van családok, emberi közösségek, munkahelyek és egyéb lehetőségek által jelen van a világunkban.

A mi világunkban nagyon nagy szükség van Jézus szabadító hatalmára, mert nagyon sok olyan ember van, aki nem azt teszi, amit akar, sok szenvedést, bajt, zavart okozva.

A mi feladatunk, hogy hívjuk be Jézust a gyülekezet közösségébe, a templomunkba. Kérjük Őt, hogy mutassa meg a hatalmát. De ne rettenjünk meg attól, amikor emberek furcsán kezdenek viselkedni, olyan indulat szabadul el a szívükben, ami megrendítő, esetleg félelmetes a számunkra. Értsük meg, hogy szellemi erők, idegen szellemi erők mutatkoznak meg. A zűrzavar, a gyűlölet, a vitatkozás, az ellenségeskedés nem Istentől van, nem Isten Lelke munkálja. Ahol Isten Lelke jelen van ott a Lélek gyümölcse van.  Galata 5;²²A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, ²³szelídség, önmegtartóztatás. Ahol nem ez a gyümölcs terem, ott minden esetben szükség van Jézus szabadító, megtisztító hatalmára!

Ahol tehát Jézus jelen van, ott az emberek közül legtöbben azok jönnek össze, akik erőtelenek, betegek, vagy éppen idegen hatalmak rabjai. Jézus az erőtleneket megerősíti, a betegeket gyógyítja, és a megszállottakat megszabadítja.

Ez minden időben Jézus jelenlétének alaptörvénye. Ha ezt nem látjuk, nem tapasztaljuk, akkor hívjuk be Jézust, legyen cselekvő Úr a számunkra. Mutassa meg tettei által azt, hogy Ő az Isten Fia, Ő az, aki minket, embereket szabaddá tehet, felemelhet.

²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Nem olyan nagyon régen került kezembe egy könyv, amelynek írója Izráel népének történetével foglalkozik egészen a kezdetektől, Ábrahám elhívásának idejétől, s így teszi olvasói számára mélyebben megismerhetővé és érthetőbbé az ószövetségi történeteket, eseményeket. Igen szemléletesen vázolja fel azt a környezetet, amelyben Izráel népe élt. Elkezdi a távoli suméreknél, majd Egyiptom, Babilon történetével ismerteti meg az olvasót, hogy Izráel népének a formálódását, küzdelmeit láttassa, s azt, hogy hogyan és miért alakult életük úgy, ahogyan azt olvassuk a Bibliában. A nagyon régi korok taglalása után rátér a görögökre, s a rómaiakra, akik ugyancsak nagy hatással voltak a választott nép gondolkodására, vallási életére. Végül elmondja még azt is, hogy i.u. 70-től, Izráel szétszóratásától kezdve, hogyan is éltek Ábrahám leszármazottai, végigkíséri történetüket majdnem a jelen korszakig, az új honfoglalás korszakáig.

Nagyon jó az író stílusa, olvasmányosan, élvezetesen írja le ennek a többezer éves időszaknak a történetét.

Miközben olvastam és miután elolvastam ezt a könyvet, akkor számomra megrendítő volt látni és átélni azt, hogy egy népnek, de az emberiségnek a története is milyen sok szenvedést, mennyi emberi gonoszságot hordoz, s ezt megláthatunk kivétel nélkül mindannyian, ha nem madártávlatból szemléljük a népek életét, hanem arra törekszünk, hogy feltáruljanak előttünk a részletek is.

Nem olyan nagyon régen egy magas rangú katonatiszt tartott előadást a gyülekezetünkben a régi idők katonaéletéről, toborzásról, a csodás haditettekről, amiről olyan romantikus hangvételben szoktak szólni igen gyakran, Ő azért előadásában csendesen megjegyezte: Szépen, megkapóan lehet minderről szólni, de azért ez nem olyan romantikus! A kegyetlenségről, az erőszakról, a gyilkolásról, sok szenvedésről és emberek szörnyű haláláról szólnak ezek a történetek leginkább.

Isten Igéje azt mondja el nekünk, hogy az emberiség története nem más, mint a bűnnek a szomorú és megrendítő története. Az emberiség vergődik, küzd a megmaradásért és ez a küzdelem más és más formában, de évezredek óta ugyanolyan, ugyanúgy eredménytelen. Sőt, ha a mögöttünk lévő 150 évet nagyító alá tesszük, akkor azt kell mondani, hogy talán soha nem volt olyan sok szomorúság és tragédia a történelem folyamán, mint éppen ebben az időszakban, amit mi olyan büszkén modern és felvilágosult korszaknak nevezünk. És hozzá kell tenni, nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap! Meg kell vallani, hogy jelenlegi állapotot értékelve, szemlélve azt, amiben élünk, egyáltalán nem lehetünk a holnappal kapcsolatosan nagyon optimisták!

De akkor, ha a történelem nagy eseményeiről a mi kicsiny életünkre figyelünk és életünk dolgai felett elcsendesedve őszintén elgondolkodunk, akkor ugyanazt kell mondani. Vergődünk, küzdünk és életünk végülis az elmúlásnak, a halálnak a zsákmányává lesz. Mert nem csak a világ, hanem mi külön-külön, mindannyian, csak a bűn romboló hatalmát, történetét tudjuk felmutatni az életünkkel.

Siklós József, régen elhunyt, kedves lelkipásztor testvérünk írja le versében, megrendítő szépséggel azt, ami van, s ami mindig így volt:

Kitárt karokkal,
sóvár szemekkel,

remegő lábbal a tengerparton áll -

Pál!

Jöjj Macedóniába,
Jöjj Európába,
segíts! 

Mert bajok vannak Európában.

Szárnyaló filozófiánk van,
de utcáinkon koldusok.
Gitár zeng márványpalotákban,
rabszolgák hátán szíj suhog.

Bálványokkal tele a város,
lelkekben űr, riadt magány.

Mi újság? - kérdik, s bomba robban
Athén vagy Belfast piacán.

Lázasan kutat a tudós,
szuperbombát kotyvaszt az üstje,
égnek mered a kölni dóm,
és ég felé száll Auschwitz füstje.

Futnak tőzsdébe, mulatóba,
itt könny, amott közömbös arcok,
trágár, pálinka-szülte nóta,
hazug békék, valódi harcok . . .

Metróval száguldunk a mélyben,
sebes huzat szemünkbe vág;
de a mélyből felszínre robban
az elfojtott ösztönvilág . ..

Összkomfortos tömbházainkban
ezrivel élünk — egyedül,
és gyűlöli a gyalogjárót,
ki sietve, autóban ül.

Többé egymásra rá se nézünk,
szemünk a képernyőt lesi.
„Hálás vagyok, elég, amim van"

-      e szót vajon ki ismeri?

Mint éjjel-nappali robot
gyümölcse — készen áll a ház,
de máris zörget ajtaján

az idegösszeroppanás . . .

Autója és luxuslakása,
szép fia van az ifjú párnak,
de mire szól: apu-anyu,
már árva lett, — szülei válnak.

Kollégiumban a diák
fejében már tudás-őzön,
— szalámis zsemlét eldobál
és szüleinek nem köszön,

Öregotthonban él a néni,
mi csak kell, megvan mindene,
évszám jön-e valaki hozzá,
hogy elbeszélgessen vele?

Kórházakban, szakrendelésen
kiadnak sokszáz leletet —
e tevékenység mozgatója
ügyintézés — vagy szeretet?

Milliós világvárosokban
minden agyafúrt kényelem
titkát sejtjük, mindent tudunk már,
csak egymást elviselni nem.

Rakéta-röptű életünket
streptomicin, gyomirtó vegyszer
könnyíti — és hány emberünk
volt életében boldog egyszer?

Van-e értelme életünknek?
Semmibe hajló büszke ív . . .
Művészetünk is irodalmunk
absztrakt és nonfiguratív . . .

S amikor végre úgy tűnik:
Tökéletesen szép az élet —
mint váratlan befejezés:
Nyitott gázcsap, revolver, méreg . . .

Új szexbombát a sztriptizbárba!
Beatzenét, jógát, heroint!
Horoszkópot, mágia titkát!
Új mámor kellene megint!

Mámorok láncreakciója:
lelkünkön rettentő bilincs . . .
Ennek a gyötrő szomjúságnak
már enyhülése, vége nincs?

Szomjasan várjuk, hogy segítsen
rajtunk az Ismeretlen Isten!

Akartak segíteni már

vad eszmékkel, féldeci rummal –

Pál!

Jöjj át, segíts
Jézussal, az evangéliummal!

Hát igen! A vergődő világnak, az emberiségnek, s külön-külön minden embernek, az evangéliumra, Jézusra van szüksége.

Jézus hívása éppen ezért érthetően és egészen személyesen hangzik: „²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Isten látja, ismeri a mi nyomorúságunkat, segíteni akar, mert kimondhatatlan szeretettel szereti ezt a világot, szeret mindannyiunkat. Szeretete azonban nem úgy általánosságban van jelen, hanem kizárólag és egyedül az Ő egyszülött Fiában, a názáreti Jézus Krisztusban van jelen, található meg.

Ha figyelmesen olvassuk ezt az Igét, akkor mindannyian halljuk, hogy Jézus nem életvezetési tanácsokat kínál nekünk fel, amik majd segítenek kilábalni abból az állapotból, amiben vagyunk. Nem is azt mondja, hogy legyél református, vagy csatlakozz valamilyen nagyobb, vagy kisebb egyházhoz. Jézus tudja azt, hogy a nagy okosságok, a lelki tanácsok éppen úgy nem segítenek rajtunk, mint a vallásos formaságok. Azt mondja nekünk, hogy: Ha szeretnél kiszabadulni abból, amiben vagy, akkor gyere hozzám, mert én vagyok egyedül az, aki Téged meg tudlak szabadítani, én vagyok, aki fel tudlak emelni abból, amiben vagy. Minden más, amiben az emberek bíznak, legfeljebb rövid ideig ható fájdalomcsillapítás, tüneti kezelés, de leginkább csak üres beszéd, önáltatás. Én, egyedül én vagyok az, aki Téged meg tudlak szabadítani, aki változtatni tudok azon, amiben élsz, amiben vagy.

Jézus nem a Biblia című könyvnek a főszereplője, hanem élő, mindenütt jelenlévő Úr, aki a Szentlélek által jelen van a mi világunkban. Élő személyként van jelen. Ú hív minket! Őhozzá kell mennünk, Őt kell megtalálnunk, Őt kell a szívünkbe fogadni, mert Isten szeretete Őbenne és Őáltala árad felénk, lesz valósággá számunkra. Minden emberek által meghirdetett más megoldás csak porhintés, csupán kár és szemét.

Minden embernek ezt az üzenetet kell meghallani először, s mindenkinek, aki meghallotta ezt az üzenetet, át kell élni az Jézus Krisztussal való személyes találkozást. Részletkérdésekről csak akkor érdemes beszélni, ha az ember szívébe kiáradt Isten szeretete, ha az ember megtapasztalta, átélte, örömmel, boldogan, Jézus szabadító hatalmát.

A keresztyénség tragédiája az, hogy a templomok tele vannak olyan emberekkel, akik Jézust nem ismerik, semmit nem tudnak róla, olyanokkal, akik mondják ugyan a Miatyánkot és éneklik lelkesen a zsoltárokat, de még a bűnben és a halálban élnek, és sajnos az egyházi szolgák nem mondják meg nekik, nem világosítják fel őket, hogy nagy bajban vannak, mert Jézusra van szükségük, mert Jézusban van egyedül élet. Nem hangzik fel a figyelmeztetés: Akiben nincs a Krisztus Lelke az nem az Övé, az még a kárhozatban él.

De mi is történik akkor, amikor Jézus szabadítása érvényre jut az életünkben? Fontos erről szólni, mert gyökeres változások történnek ennek az eseménynek a következtében minden embernél. Nem leszünk angyalok, de életünkben, gondolkodásunkban alapvető fordulat, 180 fokos fordulat következik be.

Az első, ami megtörténik az az, amit olvastunk a Kolossé levélben: „…igazán megismertétek az Isten kegyelmét. „ Vagy másutt így fogalmazza meg Pál apostol ezt: „¹⁷Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. ¹⁸Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által,…” II.Kor.5.

Sokszor fordul elő, hogy az emberek, különösen a templomba járók, a „Jó Istenről” beszélnek, arról, akiben hisznek, akinek a létét bizonyosra veszik. Isten Igéje viszont azt mondja, hogy mi emberek azzal a bizonyos „Jó Istennel” állandó harcban vagyunk. Mi nem akarunk neki engedelmeskedni, figyelmen kívül hagyjuk az Ő akaratát, és ennek ránk nézve az a következménye, hogy a mi életünk felett folyamatosan érvényben van Istennek súlyos, halálos ítélete. Hadiállapotban vagyunk egymással, aminek elsősorban mi isszuk meg a levét. Még akkor is így van ez, ha ezt mi igazságtalannak tartjuk, s ezen sokszor felháborodunk!

De, amikor szívünkbe fogadjuk Jézust, akkor megtörténik a békekötés. Olyan békekötés ez, amelyiket igazából Isten kezdeményezett és vitt véghez Jézus Krisztus által.

Ennek a békekötésnek az lesz az első jele, hogy Isten szeretete kiárad ránk és betölti a szívünket. Átölel bennünket az Isten.

Ez egy olyan megrázó, boldog, örömteli élmény annak, aki ezt átéli, hogy azt nem lehet szavakba foglalni.

Jézus Krisztus által, a mi mennyei Atyánk szeretetében végre megnyugszik a mi zaklatott szívünk, és az ürességet, a reménytelenséget, a szomorúságot és a békétlenséget kiűzi Isten szeretete a szívünkből. Megnyugtat.

Megértjük ebben a szeretetkapcsolatban, hogy azokat a terheket, amiket hordozunk évek, évtizedek óta, vagy, akár egész életünkben, azokat le lehet és le is kell tenni Isten előtt. Megértjük, hogy felesleges cipelni, felesleges belefáradni, belekeseredni a terhei miatti állandó gyötrelembe. Szabadok lehetünk. Szívünkbe beíródik az Isten Igéje. Ne cipeld a terheket, hanem hagyjad az Úrra a te útadat, bízzál Őbenne, Ő majd elrendezi, megcselekszi, megadja azt, amire szükséged van.

Isten szeretete szabaddá teszi az embert. Olyan szabaddá lehetünk általa, mint a madár. Sasszárnyakon hordoz, vezérel, ha elfogadod.

Itt a templomban, a gyülekezeti közösségben ez az első és legfontosabb üzenet, amit mindenkinek meg kell hallani, aki bejön közénk. És mindannyian ezt kell, hogy átéljük, amikor ide jövünk: Isten szeretete megnyugtat, szabaddá tesz a terheinktől.

Ez az az ajtó, amin be lehet lépni mindenkinek. S amikor az ember belépett, akkor azt mondja: Végre! Megérkeztem! Erre vágytam, ezt kerestem már régen.

Az élő Jézus erre hív bennünket! „²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

De ez csak a kezdet! Mert, amikor valaki Isten csodálatos szeretetét megtapasztalja és elkezd benne élni, akkor egyszerre látni kezdi az Isten világát, a mennyei világnak a fényességét, gazdagságát. Felragyog szemei előtt a menny. Megérthetjük azt, hogy mi ennek a Krisztusban feltáruló mennyei világnak a polgáraivá lettünk abban a pillanatban, amikor békét kötöttünk Istennel, kiszabadulva a sötétség hatalmából. Itt élünk ebben a világban, ahol annyi baj, fájdalom, zűrzavar van, de van egy másik polgárjogunk, állampolgárságunk, Isten országának, a mennyei világnak a polgárai vagyunk. Ez a hangsúlyosabb, ez a fontosabb számunkra, mert ez a polgárjog felülírja a földi polgárjogunk sok törvényét, adottságát.

Tudjuk mindig, hogy a világ, amelyikben élünk, egy múlandó világ. Nincs jövője. Ez nem jelenti, hogy nincsenek itt feladataink. Vannak! Komolyan kell venni ezeket a feladatokat. De nem kell nekünk, ennek a világnak minden problémájával úgy foglalkozni, olyan szenvedélyes indulatokkal, ahogyan ezt a Krisztust nem ismerő emberek teszik. Ez a világ ilyen. Közeledik az a nap, amikor ezt a világot felváltja az az ország, amelynek Jézus által mi már polgárai vagyunk és ezt a polgárjogot senki nem veheti el tőlünk! Most még láthatatlan az emberek számára az az ország, amit Jézusban megismertünk, de egyszer majd teljes dicsőségével, hatalmával felragyog, láthatóvá lesz. Mi erre a napra készülünk!

Ebben az életformában saját magunkat kezdjük másképpen, reálisan látni. Gyógyulni kezd az életünk. Megnyugszunk és szabaddá leszünk. Az első, amit megértünk, hogy Isten szeret engem és ezért békesség lehet a szívemben minden helyzetben. A második, amit megértünk az az, hogy rábízhatom magamat Istennek hatalmas megtartó erejére, kegyelmére. Ő hordoz, Ő megtart, Ő megvéd! Szabad vagyok az életemnek minden terhétől. Nem kell aggodalmaskodnom, nem kell félnem. Nincsen szükségem arra, hogy szüntelenül ügyeskedjek, igyekezzem kedvezőbb helyzetbe hozni magamat. Harmadszor a mennyei világnak a polgára vagyok, ami egy magasabb rendű életet jelent a számomra.  A világ fiai állandóan futnak, hogy bővelkedjenek mindenben. Étel, ital, ruházat, szórakozás, buli… Sokszor elnézem, hogy amikor valahol valami esemény történik, ami sokakat érdekel, akkor jönnek az együttesek torzonborz figurái, ott ugrálnak, őrjöngenek a színpadon, hogy megszépítsék az ünnepet. A népek csápolnak, mint akik az eszüket vesztették. Ez az örömük. Ennyi az életük, amit a végén majd lezár a halál. Mi pedig Krisztusban csendesen, megelégedéssel, hálaadással, Isten dicsérve igyekszünk élni, mert tudjuk, hogy Isten úgy szeret bennünket, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy életünk, örök életünk lehessen. És van is, mert Jézus hívásának engedtünk! Ez a mi életünk öröme és gazdagsága.

A személyiségünknek, lelki életünknek, szellemi életünknek a tisztulása, rendeződése, gyógyulása az Istennel való kapcsolatunk következménye. Amíg nem rendeztük Istennel a kapcsolatot, nem kötöttünk békét Krisztus által, addig életünk zavaros, össze-vissza élt, nyugtalan, megfáradt és megterhelt élet lesz. Keressük magunkat, de nem találjuk meg, mert az ember Isten szeretetében találja meg magát.

Ebben a találkozásban éppen ezért kialakul egy olyan életrend, amelyben Isten törvénye érvényesül. Megjelenik az az életforma, amely emberhez méltó, amelyik békességet terem, áldások forrásává lesz, amelyik sokakat meggazdagít, s amire olyan nagy szüksége van a mi világunknak. A Lélek gyümölcse: ²²A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, ²³szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. 

Isten szeretete, mentő, szabadító kegyelme Jézus Krisztusban jelent meg a mi világunkban. Sehol másutt nem találhat rá az ember, csak ott, Őnála. Ezért szól Jézus hívása mindenki felé: „²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Olyan jó lenne, ha meghallanánk ezt a hívást és engedelmes szívvel Jézushoz futnánk, hogy életünk legyen és bővölködjünk.

A Biblia központi üzenetét megfogalmazó Ige, amit szinte mindenki ismer, egyértelműen szól Istennek a mi világunkban mindenki felé megnyilvánuló szeretetéről: „… úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ha pontosan megfogalmazzuk a lényeges üzenetét ennek az Igének, akkor azt tudjuk elmondani, hogy Isten szeretete Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött Fiának a jövetele által jelent meg ebben a világban és az az ember élheti át ennek a szeretetnek a valóságát, aki Jézushoz megy, aki elfogadja Jézust és rábízza magát. Isten szeretete Jézusban jelent meg minden ember számára!

Ezért hangzik Jézus hívása a most felolvasott Igében is így:  „²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Természetesen hozzá kell tenni ehhez azt, hogy Istennek van egy általános értelemben megjelenő szeretete, kegyelme is. Ez a szeretet azt jelenti, hogy felhozza a napját a jókra és a gonoszokra egyaránt, hogy biztosítja az életünket ebben a világban. Isten szeretete által lehet élelmünk, ruházatunk, egészségünk, mert Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem élteti, hogy lehetőséget adjon neki a megtérésre, vagyis az Ő szeretetének teljes megtapasztalására. De ezért fontos hangsúlyozni, hogy az igazi élet, az üdvösség, az örök élet csak Jézusban adatik. Ezért mondja Jézus olyan határozottan: „¹⁷Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. ¹⁸Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”

Amikor felhangzik ez az üzenet, akkor sokan kételkednek és elutasítják azt. Pedig semmi olyan feltételt nem határoz meg Jézus, ami az ember számára teljesíthetetlen lenne. Azt mondja: Jöjjetek én hozzám mindnyájan! Nincsen semmi feltétele, csak el kell indulni, ki kell próbálni azt, hogy Jézus megnyugtató, békességet adó ajándéka az emberé legyen.

De ezeknek az Igéknek a felhangzása után nem csak az elutasító válasz szólal meg, hanem a fontos kérdés: Hogyan indulhatok el Jézus felé? Hogyan találhatom meg Őt? Hiszen olyan egyszerűen hangzik ez a hívás, de amikor valaki el szeretne indulni, akkor zavarban van, mert mégsem látja, érzi olyan egyszerűnek. Ott, amikor Jézus testileg jelen volt, akkor talán egyszerűbb lehetett, de ma, amikor már ilyen formában nincsen itt, akkor mi lehet a teendő?

Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, hiszen amikor valaki Jézushoz érkezik, amikor valaki Őt megtalálja, megismeri, akkor azt mindig csodának éljük át.

A kérdésre mégis meg kell próbálni megfogalmazni a választ, s én a választ talán azzal kezdeném, hogy a találkozás Jézussal egy szellemi esemény. Szellemi síkon történik meg Jézus meglátása és elfogadása. Úgy is szoktuk mondani, hogy az ember a szívével sok mindent meglát, amit a szemével nem biztosan lát meg, fedez fel.

Jézus mindenütt Jelen van, ott van a közelünkben. Nincs messze tőlünk. Amikor a szívünkben felragyog az Ő jelenléte, akkor éljük át azt, hogy milyen egyszerű is a találkozásunk Ővele.

Velem gyakran előfordul, hogy keresek valami tárgyat, kulcsot, vagy tollat, vagy valami más apróságot. Tudom, hogy ott van valahol egy karnyújtásnyira tőlem, de nem látom meg. Talán lámpát kell gyújtani, vagy más szögből kell végignézni az asztalon fekvő tárgyakat és akkor egy pillanat alatt felfedezi az ember, amit keresett hosszú időn át.

Így van ez Jézussal is. Keressük Őt, igyekszünk Őt megtalálni, de a szívünk nem látja meg, fedezi fel azonnal. De akkor, ha nem adjuk fel, nem hagyjuk abba a keresést, akkor egyik pillanatról a másikra rádöbbenünk, hogy ott áll mellettünk, ott áll mellettünk már régóta, jelzéseket is adott, szólt hozzánk sokszor, s várja, hogy észre vegyük. S eljön a pillanat, amikor meglátjuk Őt. Ott vár ránk, már Ő régen megtalált bennünket, de nekünk, nehézkes látásunk miatt is, szükségünk van arra, hogy szorgalmasan keressük Őt, akarjuk Őt megtalálni, keressük, míg végül a szívünk látása, érzése felfedezze.

Jézust nem választja el tőlünk semmi, nincs messze tőlünk. Ott áll mellettünk és vár ránk, hogy meglássuk Őt. Ez a keresés nem jelent mást, csak a belső látásunknak a használatát. Meglátjuk Őt, amikor a szívünk Őfelé fordul és leborulunk előtte egy pillanat alatt.

Az a mi bajunk, hogy mindent túlbonyolítunk, és a végén eltévedünk a nagy keresésben.

De ebben a keresésben, amikor akadályoz bennünket a mi szétszórt figyelmünk, hiányos lelki, szellemi látásunk, de nagy segítséget jelent az imádság.

Jézus mindenütt jelen van. Az imádság azt jelenti, hogy ezt tudatosítjuk magunkban, s megszólítjuk Őt és elkezdünk Vele beszélgetni. Egyszerűen, őszintén, bizalommal kitárjuk Őelőtte a szívünket. Hálaadással feltárjuk Őelőtte kéréseinket, elmondjuk neki mindazt, ami számunkra fontos. Elé visszük szeretteinket, ismerőseinket és kérjük az Ő segítségét az ő gondjaik enyhítésére.

Ha teljes bizalommal, nyitottsággal így imádkozunk, akkor egyszerre érezni kezdjük az Ő jelenlétének valóságát. Megtelik szívünk Ővele, betelik az Ő szeretetével és valódi örömmel, olyan örömmel, amilyent eddig nem éltünk át sehol.

Az imádságban átélt találkozás ezután olyan fontossá lesz számunkra, hogy újra és újra keresni fogjuk a lehetőséget erre. Eljutunk arra, hogy az imádság nem egy egy alkalom lesz számunkra, hanem egy állandó folyamat. Valahol a lelkünk mélyén folyamatosan Őrá nézünk, az Ő közelében vagyunk, és ez megmutatkozik abban is, hogy minden helyzetben érezzük, tudjuk, hogy szüntelenül ott a lehetőség a szívünkben, hogy megszólítsuk Őt.

Másodszor úgy is kereshetjük Jézust, hogy olvasni kezdjük a Bibliát. A Biblia egy egészen különleges könyv. Egyrészt azt látjuk, ha olvasni kezdjük, hogy sok sok történet, költemény, prófétai üzenet, tanítás van benne. Rendkívül sokrétű, és valljuk meg nem könnyű olvasmány. Néha nem értjük, néha felháborodunk egy egy történet miatt, mert olyan kegyetlen eseményeket ír le, néha pedig vitatkozni kezdünk vele, mert nem értünk egyet a tartalmával.

Aki csak úgy olvassa a Bibliát, mint egy könyvet, az átéli ezeket a reakciókat, de sokszor azt is átéli, hogy világirodalmi remekművekkel, csodálatosan mély gondolatokkal találkozik benne.

De a Biblia olvasásakor ennél többre kell eljutni. Arra kell eljutni, hogy miközben olvassuk az Igét, aközben a benne lévő történetekből, a sorok mögül megszólal egy hang, amely hallhatóan egészen személyesen minket szólít meg. Beszél velünk, tanít, bátorít bennünket, amikor elcsüggedünk, tanácsol, akkor, amikor nem tudjuk, hogy merre menjünk, hogyan döntsünk. Figyelmeztet bennünket akkor, amikor nem helyesen szólunk, vagy cselekszünk.

Ez a hang, amelyik szól felénk, a mi mennyei Atyánknak és Jézusnak a hangja. Ő szól hozzánk az Igéből, a Bibliából.

Tudatosan erre kell törekedni, hogy ez a lelki hallásunk aktivizálódon, élesedjen, s tudjuk meghallani azt, amit Jézus mond nekünk az Ige által.

De Jézust megtalálni, vele élő közösségre jutni, segít bennünket az a közösség is, amelyiknek tagjai hitben élnek. Tehát nem a vallásosak, hanem akik hitben élnek, akik az élő Krisztussal megtalálták a közösséget.

Természetesen ezek az emberek gyarló, bűnös emberek. Sok hibával, hiányossággal élik az életüket. Életükre azonban jellemző az, hogy Jézusra nézve, Őrá figyelve, az Ő szeretetében élik az életüket, mert személyesen találkoztak Vele. Ebben a közösségben az ember átéli azt, hogy vannak testvérei. Nincsen egyedül. És ebben a testvéri közösségben Jézus jelenléte, szeretete, erőhatásai valósággá lehetnek. A beszélgetésekben, a szeretetkapcsolatban, az Igére figyelésben mutatkozik meg Jézus valóságos jelenléte.

Az ilyen közösségre nagy szüksége van minden hitben élő embernek. A világban élő, Jézust nem ismerő emberek is lehetnek nagyon kedvesek, segítőkészek, de azt a lelki, szellemi többletet nem ismerik, amit a hitben járó emberek megismertek. Szükségünk van arra a közösségre, ahol a tagok ismerik Krisztus titkát.

Aki Krisztust befogadta a szívébe, az nem lehet magányos, nem különülhet el. Meg kell, hogy találja a testvéreit, a közösségét. Erős igény van a szívében erre és létfontosságú az a számára.

Nagyon sokat segít a hívő emberek közössége a keresőknek is, akkor, ha nyitott szívű, ha olyan közösséget alkotnak, amelyikben a másik embert feltétel nélkül és készségesen elfogadó, segítő szeretet érvényesül. Isten mindenkit szeret Jézus Krisztusban, ezért nekünk is az a kötelességünk, hogy mindenki iránt szeretettel legyünk. Ne legyünk személyválogatók. De nem csak a keresőknek jelent segítséget, hanem a hitben élőknek is, hiszen egymás segítő, bátorító, erősítő és intő közösség ez, amelyik segít a hitben való megmaradásban. Szinte minden hitben élő ember a világban éli az életét, sokszor még a családtagjai sem jelentenek számára igazi támaszt, közösséget. Olyan jó a világból kilépve egy hívő közösségben megpihenni. Tudatosan keresni kell a közösséget hitben élő testvéreinkkel!

Tehát az, aki hallja Jézus hívását és el szeretne indulni Őfelé, hogy Isten életre támasztó szeretete életére kiáradjon, annak a szívével, lelkével kell felfedezni a jelenlévő Jézust, és a Jézussal való kapcsolatban napról napra növekedni kell az imádság, az Ige és a testvéri közösség által.

Az Isten szeretetében élt élet, vagyis a Jézussal való személyes kapcsolat azonban nem csupán a belső lelki életben valósul meg. A keresztyén élet nem csak meditáció, belső szobánkba történő visszavonulás, vagy hitben élő emberekkel a közösség ápolása. Természetesen mindez elengedhetetlenül fontos, de a keresztyénség nagyfokú aktivitást is jelent. Nem véletlenül mondja Jézus: „²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Az aktivitás azt jelenti mindenek előtt, hogy Jézus azoknak életén át akar hatni emberekre, akik az övéi. Szépen ír erről Bódás János egyik jól ismert versében:

Azért van síró, hogy vigasztald, 
és éhező, hogy teríts asztalt. 
Azért van seb, hogy bekösse kezed. 
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. 
Azért van annyi árva, üldözött, 
hogy oltalmat leljen karod között. 
Azért roskadnak más vállai, 
hogy terhüket te segítsd hordani. 

Az irgalmat kínok fakasztják, 
s mélység felett van csak magasság. 
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, 
azért van, hogy te megmutathasd: 
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább? 
Enyhült, s szépült-e tőled a világ? 
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt? 
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, 
menedéknek, oszlopnak, szárnynak. 
Ki van jelölve a helyed, 
ne nyugodj, míg meg nem leled. 

Csak ott leszel az, aminek 
rendeltettél. – Másként rideg, 
céltalan lesz az életed. 
Mag leszel, mely kőre esett, 
elkallódott levél leszel, 
mely a címzetthez nem jut el. 
Gyógyszer, ami kárba veszett, 
mit soh'se kap meg a beteg. 

Rúd leszel, de zászlótalan, 
kalász leszel, de magtalan, 
cserép, amiben nincsen virág, 
s nem veszi hasznod sem az ég, 
sem a világ.

A költő elsősorban az emberi oldalát emeli ki a keresztyén életnek. Egy kicsit a jócselekedetek felé tereli a gondolatunkat. Azt próbálja elmondani, hogy a keresztyén embernek különbnek kell lenni, áldást kell hordozni a körülötte élők számára. Isten Igéje pedig arra tanít, hogy nem mi, hanem a bennünk élő Jézus az, aki fontos, aki munkálkodik általunk. Minél inkább a szívünkben él, annál inkább Ő szól rajtunk át embertársainkhoz. Minél inkább benne élünk, és Ő mi bennünk, annál inkább Ő cselekszik rajtunk keresztül. Sokszor talán észre sem vesszük, hogy az Ő ereje sugárzik át az életünkön. Mások szoktak figyelmeztetni bennünket erre.

Emlékszem egyszer valakit meglátogattam volna, de nem volt otthon és egy kis Igés kártyát dobtam be a levelesládájába. Legközelebb, amikor találkoztam vele, akkor elmondta, hogy az az Ige milyen nagy segítséget jelentett neki akkor.

Bárhova megyünk, bármiben élünk, Jézus azt akarja, hogy Őt hordozzunk, az Ő Lelkének ereje hasson munkálkodjon bennünk és általunk.

Ez azért fontos, mert, amikor az un. hívő ember saját teljesítményre törekszik, akkor az mindig bántó, sőt sokszor visszataszító. Ott van benne az emberi fölény, a gőg és az elbizakodottság. De amikor valakinek a szívében Jézus lakozik, akkor ott nem érzékelhető ez a bántó emberi magatartás. Ott egyszerűség, szeretet van, kedvesség, nyíltság és emberhez méltó magatartás. Érezhető az, hogy a Krisztust-hordozó ember szívében az alázat, a hála, a magasztalás és az öröm van ott. Erre az embertipusra vár a világ és ez az embertipus tud kialakítani élő közösséget.

Aki így él, az Jézussal élő, személyes kapcsolatban van folyamatosan és örül annak, hogy Jézus szól, cselekszik általa. Ebben az életformában tapasztaljuk meg Jézus hatalmát, erejét. Ebben az életformában látjuk meg, hogy Ő csodákat cselekszik ma is.

Akkor, ha az ember így kezd élni, Jézust hordozva, az Ő erejét, szeretetét sugározva, akkor egyre jobban ilyen emberré akar válni. Azt akarja, hogy Jézus még hatalmasabban, még nagyobb erővel és nagyobb csodákat cselekedve legyen jelen az életében. Mert szüksége van ennek a világnak olyan emberekre, akik Jézust hordozzák, akik a Lélek erejétől megerősítve élik az életüket és küzdenek azért, hogy a Sátán hatalma megsemmisüljön.

Nem véletlenül mondja az Ige, hogy amikor Jézus kiküldte a tanítványait, akkor „…hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget…⁷Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! ⁸Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok. ⁹Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe, ¹⁰se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére.”

Amikor Jézushot megyünk, akkor átéljük az Őbenne megjelenő csodálatos isteni szeretetet, Isten megtartó kegyelmét, feltárul előttünk a mennyei világ gazdagsága, annak a világnak a gazdagsága, amelynek polgárai vagyunk. Megerősödünk egy másféle életre, amelyben Jézus jelenléte, ereje van jelen és hat az elveszett világra.

Jézust meg lehet találni! Ő azt akarja, hogy indulj el Őfelé, éld át a vele való találkozás csodáját. Hangzik feléd is az Ő szava:  ²⁸Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ²⁹Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. ³⁰Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

*

- 

^{Ézsaiás 26;1}Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda országában: Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére. ²Nyissátok ki a kapukat, hadd jöjjön be az igaz nép, mely hűséges maradt! ³Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.⁴Bízzatok az ÚRban mindenkor, mert az ÚR a mi kősziklánk mindörökre!

*

Ézsaiás könyvének az első harmadában, a 24-27. fejezetekben, különös üzenetre bukkanunk, amely messze túlmutat azokon a problémákon, amikben Izráel népe élt ott és akkor. A távoli jövőről, sőt a történelem beteljesedéséről szól itt Isten a próféta által. Úgy is nevezik ezt a néhány részt, hogy Ézsaiás apokalipszis. A 24. fejezetben mindenek előtt a próféta leírja a világ állapotát, amelyben elmondása szerint sokféle negatív folyamat észlelhető. Azt mutatja meg olvasóinak, hogy ezek a folyamatok, vagyis a sok szenvedés, abból fakad, hogy az ember Istentől elfordulva elhagyta azt a rendet, ami biztosította volna számára az igazi életrendet, a békés, nyugodt életet.

Így olvassuk ezt ebben a fejezetben: „Ézsaiás 24;¹Az ÚR elpusztítja, felforgatja a földet, feldúlja felszínét, szétszórja lakóit. ²Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós. ³Teljesen elpusztul a föld, teljesen kifosztják. Az ÚR jelentette ki ezt az igét. ⁴Gyászol, hervad a föld, elalél, hervad a világ, elalél a magas ég a földdel együtt.⁵Gyalázatossá tették a földet lakói, mert megszegték a törvényeket, megmásították a rendelkezéseket, megszegték az örök szövetséget.

Azt mondja el a próféta, hogy a világ fokozatosan, de nagyon jól látható módon hullik vissza a mindent megrontó káosz állapotába. Kivétel nélkül mindenki szenved ettől az állapottól. Félelem, rettegés, bizonytalanság lesz úrrá minden szívben. Ami addig örömöt adott, nem elégíti meg az embert. „Csalnak a csalók, csalárdul csalnak a csalók!¹⁷Rettegés, verem és kelepce fenyeget téged, föld lakója! ¹⁸Mert aki a rettentő hír elől menekül, verembe esik, és aki kijön a veremből, kelepcébe kerül. Megnyílnak a magas ég csatornái, és megrendülnek a föld alapjai. ¹⁹Recseg, ropog a föld, darabokra törik a föld, inogva reng a föld! ²⁰Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó! Ránehezedik vétke, és elesik, nem is kel föl többé.„

A megrendítő romlás leírása után a próféta örömüzenetet hirdet. Azt mondja: „Ézsaiás 25;⁶Készít majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. ⁷Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.⁸Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR! ⁹Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!”

Az első nagyon fontos üzenete ennek az Igének az, hogy az ember számára döntő fontosságú, hogy milyen a kapcsolata Istennel, s hogy engedelmeskedik-e, megtartja-e Isten törvényét, vagy pedig nem. Isten élő, személyes jelenléte és az Ő akaratához igazodó feltétlen engedelmesség döntő fontosságú. Ebből fakad minden jó, minden szép, ez által valósul meg az életnek az igazi öröme és gazdagsága. Nem az a lényeges, hogy mi mit tartunk jónak, helyesnek, mert minden, ami az életet szebbé, gazdagabbá teszi Isten rendelésén alapul. Ott, ahol az ember Istentől elfordul, és saját maga akarja meghatározni, saját ötletei, okoskodása segítségével életének, világának a rendjét, ott csak a széthullásra, a zűrzavarra, a szenvedésre és a fájdalomra lehet számítani.

Ez az üzenet nagyon időszerű a mi korunkban! Hiszen azt látjuk, hogy ma fizikailag minden adott arra, hogy az emberiség egy soha nem látott gazdag életformát alakítson ki, amelyikben mindenki egyenlő esélyt kap a boldog és tartalmas életre. Tudásában, technikájában az ember olyan szintre ért el, amelynek segítségével szinte mindent megvalósíthat, amit szeretne, vagy amiről a korábbi idők emberei álmodoztak. Azonban az objektív adottságok ellenére mégis egyre jobban elhatalmasodik az emberi szívekben a félelem, a reménytelenség, a gyűlölködés. Az, aminek örülünk, nem azt az örömöt adja, amit vártunk. S a híreket olvasva azt látjuk, hogy a világnak, a népeknek, s az egyes embereknek az életében egyre jobban megjelennek a káosz erők. Minden összezavarodik, s kénytelenek vagyunk felébredni álmainkból, s szembenézni a rettentő valósággal. Azért van ez, mert a modern ember elfordult az élő Istentől, egy politeista, sokféle istenben hívő életformát kezdett követni, s a bálványait felemelve és imádva, azokat dicsőítve fogalmazza meg életének törvényeit. A modern liberalizmus nem más, mint az ókori népek politeista vallásainak színes, modern változata.

Isten Igéje azt jelenti ki nekünk, hogy dolgainknak a centrumában, középpontjában az élő Istennel való személyes kapcsolatunk van, s az, hogy engedelmeskedünk-e az Őáltala meghatározott törvénynek, vagy pedig nem. Ez határozza meg életünk minőségét. Istentől elfordulva, Őt elhagyva, az Őáltala adott törvényeket figyelmen kívül hagyva, csak romlásra, szomorúságra és fájdalomra számíthatunk.

Nem véletlenül mondja Jézus olyan nagyon megrendítő keménységgel: ³⁷Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; ³⁸és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám. ³⁹Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”

Tovább folytatva ezt a gondolatot ez az üzenet még súlyosabbá válik akkor, ha azt is megértjük, hogy mi emberek alkalmatlanok vagyunk arra, hogy rendezzük a kapcsolatunkat Istennel és nem akarunk Neki engedelmeskedni semmiképpen. A neki való engedelmesség helyett mindig megpróbálunk olyan szabályokat, olyan életrendet kialakítani, ami ízlésünknek és elképzeléseinknek megfelelő. Azzal indokoljuk érvelésünket, hogy ez a korszerű és modern. Különösen a mi erőteljesen változó világunkban érvelünk így. Olyan ügyesen formáljuk ki az istentelen életrendünket, hogy érvelésünk alátámasztására mindig elővesszük a bibliai fogalmakat is, pl. a szeretet és a megbocsátás fogalmát. Ennek a nagy hazugságnak a romboló ereje, tarthatatlansága azonban mindig kiderül.

Ez azt jelenti, hogy emberileg nincsen semmiféle megoldás arra, amiben élünk.

Itt szólal meg a próféta második üzenete, amelyben azt mondja el, hogy Ézsaiás 25;⁶Készít majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. ⁷Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.⁸Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR! ⁹Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!”

Az Újszövetség ezt mondja el! A próféták előre megjövendölték ezt, s amikor eljött az idők teljessége, akkor a próféták által meghirdetett üzenet beteljesedett. Eljött Jézus, hogy kereszthalála, áldozata által helyreállítsa az elvesztett kapcsolatunkat Istennel. Elszenvedte bűneink büntetését, kifizette az adósságunkat, eltörölte a bennünket terhelő adóslevelet, levette rólunk a bűneink terhét, hogy békességünk legyen Istennel. S ezzel a békekötéssel megteremtette annak lehetőségét is, hogy a Szentlélek Isten kiáradása és segítsége által képesek legyünk felismerni, elfogadni és cselekedni Isten akaratát, képesek legyünk folyamatosan erősödő mértékben engedelmeskednünk az Ő törvényének.

Isten Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, lehajolt a bűnben, széthullásban vergődő, káosz erőktől ostromlott és megnyomorított világhoz, az elveszett emberi életekhez, mindenkihez, hogy felemelje és megszabadítsa, megszabadítsa az embert abból a fogságból, amiből egyébként nincsen szabadulás.

Ez ember nem vívhatja ki a szabadságát, képtelen üdvözíteni magát. Hiábavaló minden emberi erőlködés! A szabadulást Isten készítette el és ajándékozta oda ennek a világnak! Az embernek semmi mást nem kell tenni, csak elfogadni Istennek a Jézus Krisztusban adott mentő szeretetét.

Akkor, amikor elfogadta valaki Jézus szabadítását, akkor már érteni fogja, hogy miről szól az előbb idézett Igeszakasz.

Minden időben és mindenütt, minden emberhez egyaránt ez az üzenet kell, hogy szóljon: Isten Téged Jézus Krisztusban megszabadított. Jézus nélkül semmire sem mész. Képtelen vagy eljutni a szabadságra, az életre. Értsd meg ezt az üzenetet és fogadd el az Ő szabadítását, hogy valóságosan a tied lehessen, hogy életedben érvényesülhessen! Ezt ugyanis minden embernek személyesen kell elfogadni és átélni! Készen van, csak el kell fogadni, el kell kezdeni benne élni, megtapasztalva ennek az igazságát.

Amikor Isten szabadítása valóság lesz az ember számára, amikor ki tudja mondani azt, amit Ézsaiás mond ebben a próféciájában: „Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR! ⁹Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!” – akkor valami egészen mély, ujjongó örömének szólal meg a szívéből. Ez az első jel, ami bizonysága Isten szabadításának.

Bárki áll ide a gyülekezet elé, hogy elmondja a bizonyságtételét, erről az örömről fog vallani, erről a boldogságról, ami Isten szabadító hatalma, szeretete által betöltötte a szívét. Arról fog vallani, hogy ebben az örömben teljesen megváltozott az élete, a gondolkodása, másképpen látja ezt a világot és másképpen látja az életét, a küldetését.

Erre az örömmel átélt nagy változásra van szüksége minden embernek! Ebben a változásban fordul meg az a folyamat, ami addig ott volt az életében, amit láthatunk ebben a világban. Ebben az örömteli változásban kezdődik meg a jó erők által munkált növekedés.

Mindenkinek erre van szüksége! De hangsúlyozni kell, hogy olyan sok ember van, aki már az életútjának mélypontján van, aki ott van már a disznók vályújánál, s döntő jelentőségű az Ő számára is az, hogy meghallja: Lehetséges változtatni még mindig! Nincsen semmi veszve soha, amíg az ember itt él a földön. Isten Jézus Krisztusban nyújtja feléd a kezét, hogy megragadjon és felemeljen! Ragadd meg az Ő kezét, fogadd el az Ő mentő szeretetét! Az Isten döntött felőled, s most a te döntésedre vár, arra, hogy az Ő szeretetére, kegyelmére válaszolj.

A gyülekezetben is ennek az örömnek kell ott lenni, mégpedig hatalmas erővel, mert nem kicsiny dolgot tett velünk Isten, nem akármilyen szeretetet mutatott irántunk! Amit Isten tett, arra nem lehet visszafogottan reagálni, hanem elemi erővel feltör az ember szívéből az öröm, az ének, a magasztalás, ha elfogadta.

Elmondhatjuk ebben az énekben azt, hogy: „Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.” Ézs.27.1.

A világban zajlik az a folyamat, amit látunk, aminek részleteit halljuk a napi hírekben. Küzd, vergődik a világ a zűrzavarával. A vizek zúgnak, örvénylenek, népeket és a nemzeteket sodorva, benne a kicsiny, önmagukat megtartani képtelen emberi életekkel. De nekünk Isten Jézus Krisztusban „Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.” Oda menekülhetünk, a békesség városába, az Úrnak hegyére, sőt ott élhetjük az életünket. Érezhetjük és tudhatjuk amit a zsoltáros mond:

Magasztaljátok az URat, ti mennyei lények, magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát! 
Magasztaljátok az ÚR dicső nevét, boruljatok le az ÚR előtt szent öltözetben! 
Az ÚR hangja zeng a vizek fölött, mennydörög a dicsőséges Isten, az ÚR, a nagy vizek fölött. 
Az ÚR hangja hatalmas, az ÚR hangja fenséges. 
Az ÚR hangja cédrusokat tördel, összetöri az ÚR a Libánon cédrusait. 
A Libánon ugrál miatta, mint egy borjú, és a Szirjón, mint egy bivalyborjú. 
Az ÚR hangjára lángok törnek elő. 
Az ÚR hangja megremegteti a pusztát, megremegteti az ÚR Kádés pusztáját. 
Az ÚR hangja megriasztja a szarvasokat, letarolja az erdőket. Templomában mindenki őt dicsőíti. 
Az ÚR trónol az áradat fölött, ott trónol az ÚR, az örökkévaló király. 
Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.

A minket körülvevő áradat közepében, Jézus Krisztus által, „Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.”

A világ fiai sokszor azt gondolják, hogy a hitben élő ember életének az a legfőbb jellemvonása, hogy különb a hitetlennél. Ez aztán jó ok a kíméletlen kritikára, az Isten ügye elleni támadásra. Isten Igéje azonban azt mondja, hogy a hívő ember életének legfőbb jellemvonása az, hogy Isten szeretetében élhet, hogy a világ zűrzavarában olyan erős kőfallal körülvett várost találhat, olyan kőfalak és bástyák mögött élhet, amit Isten épített az övéi számára. Isten szabadító hatalmában, csodálatos szeretetében, az igazi békességben gyönyörködhet. És ha ez így van, akkor ez majd meglátszik az életén. Hiszen lehetetlen, hogy az az ember, aki Isten oltalmazó szeretetében él, olyan bűnöket, indulatokat és gondolatokat hordozzon, mint aki a nagy vizek áradatában lavírozik, vagy sodródik tehetetlenül.

Hisszük, hogy egyszer majd ez a Békeváros, az Új Jeruzsálem lesz a fővárosa ennek a világnak. Ott teljesedik be, válik mindenki által látható és élvezhető valósággá az, amit itt olvastunk: „⁶Készít majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. ⁷Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.⁸Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR! ⁹Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!” De addig is, amig ez valósággá válik, hitben valóság a számunkra, hogy Jézus Krisztus által: Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.

Hirdetnünk kell a világ zűrzavarában, hogy nyitva van a kapuja az Isten által épített és megerősített városnak. Mindenki, aki az életre, a szabadságra, életének a teljes, tökéletes megoldására vágyik, szabadon beléphet ide, s itt elrejtőzhet a viharok támadásai elől, itt teljes védelmet találhat. Megtapasztalhatja, hogy van szabadulás, van élet mindenki számára, aki azt igazán keresi, mert  az Úr erőssége a nincstelennek, erőssége a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben!

Most felénk hangzik az üzenet! Átélted-e Isten szabadító hatalmát, rátaláltál-e az erős városra, ahol mindenki átélheti az igazi békességet és Isten szeretetének csodálatos gazdagságát, védelmét.