free counters Budapest Pestszentimrei Református Egyházközség

Pestszentimre

 

A gyülekezet jelenlegi elérhetősége:

Csekkszámlaszám: 11705008 - 20107408

Adószám: 19818441 1 43

*

Lelkipásztor

HAJDÚ BÁLINT KADOSA

Telefonszám

06 30 481 15 63

*

 

 

 

 

 

Az adventi igehirdetések régóta megszokott témája általában a hívő, vagy a vallásos ember várakozása. Különféle gondolatok érvényesülnek ezekben az igehirdetésekben, különféle szempontok szerint szoktak erről tanítani, vallani az igehirdetők. Van, aki a karácsonyra való készülődést, az ádventi időszak ünnepi megélését, a karácsonyi várakozást tartja fontosnak. Kifejeződik ez különféle színű terítők, ruhadarabok istentiszteleti felhasználásával, gyertyáknak és egyéb ünnepi hangulatot erősítő eszközök alkalmazásával. Van, aki inkább a megtérést, a kegyelem elnyerésére való sóvárgást, a megújulás igényét hangsúlyozza valamilyen összefüggésben. Arra tevődik a hangsúly, hogy szülessen meg Jézus a szívünkben! Érkezzen meg hozzánk, elevenítsen, újítson meg bennünket! Vagy van, aki ebben az időszakban Jézus visszajövetelét, a parúziát, az emberi élet, a világ végső nagy megoldását próbálja középpontba helyezni, megfogalmazni. 

Én a mai alkalommal, a tékozló fiú történetét felolvasva, egy másféle várakozást szeretnék a középpontba helyezni, mégpedig nem az emberi várakozást, hanem Isten várakozását. Azt a várakozást, amelynek lényege az, hogy a mennyei Atya várja haza elvesztett gyermekét, gyermekeit.

Az a gondolat fogalmazódott meg bennem a tékozló fiú jól ismert történetének olvasása nyomán, hogy talán az Atya várakozása, Isten várakozása sokkal erőteljesebben fogalmazódik meg a Szentírásban, és sokkal határozottabban kellene erről beszélnünk, mint az olyan sokszor hirdetett emberi várakozásokról.

Lehet, hogy igehirdetéseinknek a középpontjában sokkal inkább ennek a várakozásnak, tehát Isten várakozásának kellene lenni, és nem annyira az emberi várakozásoknak. Sokkal erőteljesebben kellene elmondani újra és újra mindenkinek azt, hogy: Isten vár rád! Attól a pillanattól kezdve, amikor elvesztetted Őt, elhagytad a szülői házat Ő epekedve vágyakozik arra a pillanatra, amikor visszaérkezel Őhozzá. Mindenben, amit Ő cselekszik ez a várakozása feszül, minden tettét ez a várakozás határozza meg.

Amikor a tékozló fiú hazaérkezik, akkor őszintén és összetörve mondja ki vallomását és kérését:Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.”

Szívből fakad fel ez a vallomás és az, ahogyan ez a fiú kinéz, ahogyan rongyosan, piszkosan áll az Atyja előtt, az ezt a vallomást teljesen hitelessé is teszi. Különös módon azonban erre a vallomásra, ami rendkívül fontos vallomás, semmiféle válasz nem hangzik fel az apa részéről. Ez azt jelenti, hogy nincsen az apa várakozásában harag. Nem készül arra, hogy tékozló fiának a hazatérés pillanatában jól beolvasson, jól összeszidja. Nem ezzel a keserűséggel és szemrehányással várja hazatérő gyermekét. Ő várta, várja azt a pillanatot, amikor fia hazatér és megölelheti őt.

A fiúnak ugyan szüksége van arra, hogy magába szálljon, mert, ha ez nem történne meg akkor nem indulna haza sohasem. Ott a messze tájon az elveszettségétől, a magányától szenved, esetleg bele is halhat ebbe a lelkileg és fizikailag is kilátástalan állapotába, ha nem történik valami. Rá kell döbbennie arra, hogy mindent elrontott és meg kell, hogy fogalmazódjon a szívében az egyetlen megoldás: „18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.”

Ez szükséges az elinduláshoz.  Aki nem tudja ezt kimondani, megfogalmazni, az soha nem indul el. Mindig lesz valami olyan ötlete, ami reménységet jelent a számára, vagy rosszabb esetben eljut arra az állapotra, hogy minden hiába, nincsen megoldás, végleg elrontottam az életemet. Bele kell nyugodni abba, hogy az életem tönkrement, a bűn, a szenny, a mindennapi erőm feletti küzdelem, a bizonytalanság az csak, amiben élhetek. S végül a halál az, ami által kiszabadulhatok mindabból, amibe jutottam.

Nagyon sok ember él ebben a tudatban és nem tudja, nem is akarja kimondani azt, amit a tékozló fiú kimondott: „18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.”

Ez azonban csak az indulás feltétele. Isten azonban nem szab feltételül semmit. Ő türelmesen vár. Várja haza tékozló fiát. És amikor a fiút meglátja közeledni, akkor az történt, hogy „megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. „

Isten kitartóan várja haza tékozló fiát. Szüntelenül reménykedik abban, hogy a fiú jönni fog. Értelmetlen az, hogy kiszolgáltatottan és megalázottan a disznók vályújánál időzik. Az Atya készül az érkezésére. Mindent úgy tesz, hogy tetteiben benne van a várakozás. És akkor, amikor meglátja hazatérő gyermekét, akkor „megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”

Mi azt szoktuk hangsúlyozni, hogy várnunk kell Isten érkezésére. Készülnünk kell a karácsonyra, készülnünk kell arra, hogy Ő megérkezzen hozzánk, várakoznunk kell arra a pillanatra, amikor majd elhozza az Ő csodálatos világát. Különféle emberi magatartásformákat próbálunk hangsúlyozni, amik szükségesek a mi várakozásunk beteljesedéséhez. Nem baj ez! De bennem most az az üzenet fogalmazódott meg, hogy minket embereket Isten kitartóan vár. Kívánkozik utánunk. A karácsony így azt is jelenti, hogy Ő minden ember, minden nemzedék számára jelzi, hogy megnyílt az ajtó és Isten szava hangzik felénk: Várlak benneteket! A megtérésre hívó szava is azt akarja megértetni velünk, hogy Ő vár bennünket ölelő karjával, mert tudja, hogy milyen elveszettek, nyomorultak vagyunk. S az üdvösségről szóló Igéi azt jelzik, hogy Ő vár minket haza, a dicsőség honába a disznók vályújától. Ugyanígy a nagypéntek és a húsvét is ajtónyitás Isten részéről.

Az evangélium legfontosabb üzenete az, hogy Isten várja a pillanatot, amikor hazaérkezel Őhozzá. Szüntelenül várakozásban él, mert szeret téged, mert drága vagy neki. Szomorú azért, mert elveszett vagy, mert nem tudod megtalálni az életedet és készen van arra, hogy felemeljen.

Mennyivel más lenne a bizonyságtételünk, ha erre kerülne inkább a hangsúly benne. Természetesen szükség van a bűnbánatra, szükség van arra, hogy az ember reálisan lássa önmagát, helyzetét. De ez önmagában kevés. Ez csak a csüggedésre, a reménytelenségre elegendő. Ebben az állapotban a segítséget, a megoldást az az üzenet kínálja fel, adja meg, ami az evangélium lényege, hogy: Isten szíve szeretetével vár téged! Soha nem mondott le rólad! Szeret! akkor is szeret, ha úgy nézel ki, ahogyan kinézel! Úgy vár szívszorongva, ahogyan vagy! Olyan szomorú az, amikor az emberi oldal feltételeit hangsúlyozzuk csupán és elfeledkezünk arról, hogy mennyei Atyánk kitartó és minden feltételt nélkülöző várakozását hirdessük meg.

 

Amikor az ember megérkezik a távolból, az elveszettségnek az állapotából, akkor azt éli át, hogy „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”

Sokan elmondhatják azt, hogy életük nagy változása előtt Isten eléjük ment, eléjük futott. Olyan események történtek az életükben, amikben felfedezhető volt az, hogy azok segítették, előkészítették a találkozást.  Sokféle esemény lehet ilyen. A lényeg az, hogy nem csak a tékozló fiú szívében fogalmazódik meg a hazatérés gondolata, hanem a háttérben érzékelhető, hogy a várakozó Atya is elindul gyermeke felé: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”

A találkozás pillanatát így írja le a történet: „… nyakába borult, és megcsókolta őt. „Nem hangzik el még egyetlen szó sem, egyszerűen a várakozó Atya „… nyakába borult, és megcsókolta őt. „

Milyen megrendítő élmény, amikor az Atya átöleli és megcsókolja elveszett fiát. A megtérésnek, a hazatérésnek ez az első nagy élménye. Ugyanebben a fejezetben olvassuk azt, hogy Jézus így tanít: „7Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.”

De ez az öröm betölti a fiú szívét is, aki a számkivetettségből, a nyomorból érkezett meg, s akinek a közelében nincs olyan ember, aki őt átölelné és megcsókolná. Elhagyatott és megvetett. Nem kell senkinek. Mindenki undorodik tőle. S ez a nyomorult azt éli át nyomorúságában, hogy „Amikor elhagytak, amikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten”

Olyan esemény ez, ami szinte egy pillanat alatt mindent megváltoztat, mégpedig visszavonhatatlanul. Isten visszavonhatatlanul megmutatja, hogy szereti a fiát. Soha nem taszította, soha taszítja el magától. A fiú számára pedig egy olyan mindent megváltoztató és visszavonhatatlan esemény, amit soha nem lehet elfelejteni, ami mindent meghatároz ettől a pillanattól kezdve. Mélyen belevésődik a szívébe az, hogy az én Atyám szeret engem, nem mondott le rólam, várt rám. Nincsenek feltételei irányomban, mert az Ő számára az a legfontosabb, hogy ez a rongyos, nyomorult alak, aki az Ő fia, hazaérkezett. Olyan belső öröm tölti be az ember szívét ebben a szeretetben, ebben az ölelésben, ami megfogalmazhatatlan, s amit soha nem lehet meg nem történtté tenni, elfelejteni.

A tékozló fiú elmondja azt a bűnvallomást, amit elgondolt magában még ott a disznók vályújánál. Nem baj, hogy elmondja! Neki szüksége is van erre, hogy ne feledje el mindazt, ami vele történt. De a szabadulása nem ezáltal van, hanem azáltal, hogy az Atya soha nem mondott le róla, s elmenetele óta várja vissza. Mindegy, hogy hogyan, de jöjjön, jöjjön vissza! Nem a bűnbánat, nem a vereségnek az őszinte beismerése a kulcs az atyai házba való visszatéréshez, hanem Isten végtelen szeretete, aki nem mond le fiáról, aki várja fiát és amikor meglátja távolról, akkor eléje fut, hogy megölelje és megcsókolja.

 

De tovább folytatódnak az események! A tékozló fiút örömmel fogadja az Atya. Az őszinte bűnbánó szavak elhangzanak, de az Atya nem a fiúhoz szól, hanem az ott lévő szolgákhoz: „Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára!”

Az Atya ölelésében nem csupán a mély érzelmek lesznek hangsúlyosak, hanem ott van a cselekvésre való készség is, amely szeretetéből fakadó. A disznók vályújától visszaérkező, rongyos ruhát viselő, ápolatlan külsejű fiút megfürdetteti és legszebb ruhába öltözteti az Atya parancsára a szolgahad. Az Atya gondoskodik arról, hogy gyermeke megtisztuljon és ne látszódjon rajta régi életének csúfsága. Megjelenével, magatartásával mindenki számára bizonyítsa, hogy ő ennek a háznak a lakója. Jelenléte, életmódja nem sérti ennek a háznak a rendjét, tisztességét.

És valóban tapasztaljuk, hogy azok, akik eljutnak bűnbánattal az atyai házig, akik átélik az mennyei Atya ölelélését, azok ilyen módon megváltoznak. Életük, beszédük, gondolkodásuk megtisztul és új életformában kezdenek élni. nem kell őket erre figyelmeztetni, nem kell őket fegyelmezni, mert ez az új, ez a megtisztult élet Isten szeretetének gyümölcse. Erről ismerhetjük fel azt, hogy valaki hazaérkezett.

Természetesen a régi életből marad vissza sokminden. A régi életnek sokféle sérülése, beidegződése, deformáló hatása megmarad és legfeljebb csak lassan, hosszabb idő alatt következik be a tisztulás. De alapjában az atyai házban kapott megtisztulási lehetőség, az a tiszta ruha mindent megváltoztat. A tisztaság az atya ajándéka és nem a hazatérő fiú teljesítménye.

Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy ha szeretnénk megváltoztatni emberek életét, ha szeretnénk, hogy szebb legyen a világ, akkor nem erkölcsi szabályokat kell hirdetni első renden, hanem elsegíteni az embereket a rájuk várakozó Istenhez, mennyei Atyához. Ott lehet megtisztulni, ott lehet új életet találni Őnála, Őáltala. Ez ajándék! Minden más, minden emberi megoldás csak az elrontott élet kozmetikázása, elrejtése, eltakarása annak, aminek látványa megdöbbentő.

Nézzük meg a mai társadalom lelki, szellemi állapotát. Távolról minden olyan szépnek, olyan lelkesítőnek tűnik, de amikor az ember elkezdi hatékonyabban vizsgálni az emberi életet, a világunk állapotát, akkor látja meg azt, hogy mennyi nyomorúság, fájdalom, bűn, félelem, rejtőzik az emberi életekben, a társadalomban.

Akkor történik csak változás, amikor valaki átéli azt, hogy az én mennyei Atyám megölelt engem és új életre támasztott, új életet ajándékozott nekem.

 

Ebben a változásban benne van az is, hogy a hazatérő fiúnak az ujjára az Atya gyűrűt adott. Ez azt jelenti, hogy nem csak segítséget kapott ez a mindent eltékozolt gyermek, hanem visszakapta a fiúi méltóságot. Nem lett a béresek közül egy! Nem a megvetett, utolsó valaki, akire mindenki csak sajnálattal és megvetéssel nézhet, nem az, aki egy értéktelen senki, aki mindent eltékozolt, mindent tönkretett, hanem ő a fiú, akinek méltósága van, akinek szavát mindenki más engedelmesen kell, hogy fogadja a házban. Ő az, aki parancsolhat, mert az Atya őt visszahelyezte a méltóságába.

Ezért mondja János evangélista, hogy: Valakik pedig befogadták Jézust, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten fiaivá, gyermekeivé legyenek.

Ez az állapot azt is jelentheti, hogy mi keresztyén emberek úgy éljünk bátran ebben a világban, hogy látszódjon életünkön ez a változás. Méltósággal és bátran valljuk meg mindenki előtt, hogy Isten gyermekei vagyunk és Istennek, a mi Atyánknak az akarata szerint élünk, és az Ő akaratát szolgáljuk ebben a világban.

 

Amikor a tékozló fiú hazatér és megtörténik életének rendeződése, akkor az Atya kiadja a parancsot: „23Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

Örömének tölti be az atyai házat. Mindenki örvendezik, ünnepel, mert az elveszett fiú megtaláltatott.

Az öröm, az ünnepi hangulat az, ami meghatározza a gyülekezeti, az egyházi életet, ott, ahol Isten gyermekei együtt vannak. Nyoma sem lehet többé itt a szomorúságnak, az ítélkezésnek, a versengésnek és az unalomnak.

Ezt az örömteli légkört Isten dicsérete és magasztalása hatja át, akinek várakozása beteljesült, amikor elveszett gyermeke, gyermekei hazaérkeztek. Ebben az örömteli légkörben mindenki boldog, mindenki olyan szeretetteljes légkörben érzi magát, ahonnan nem szeretne elmenni soha.

A mi világunkban ilyennek kell lenni az egyháznak, a gyülekezetnek, ahol mindenki boldogan magasztalja Istent, ahol az örömben testvéri közösség alakul ki. Hiszen, ha így éljük meg a keresztyénségünket, akkor jönni fognak haza az elveszett emberek, hogy részeseivé legyenek a nagy lakomának, az ünnepnek, az igazi örömnek. Az emberek nem vágyakoznak sem a tudományosan megfogalmazott elmélkedésekre, igehirdetésekre, nem vágyakoznak valamilyen formális célokból összehozott összejövetelekre. Sokkal inkább vágyakoznak arra, hogy Isten gazdagon megterített asztalához üljenek, érezzék és lássák azt, hogy milyen jóságos, gazdag az Úr, tapasztalják, szemléljék az Ő kegyelmét, szeretetét, hatalmát, gazdagságát és örömmel énekeljenek együtt Isten előtt. Az emberek olyan nyitott ajtót keresnek, amelyen át be lehet lépni egy szebb, gazdagabb világba, ahol igazi örömöt, békességet, igazi gazdagságot, teljes életet kínál fel valaki számukra.

A mai ember érzi azt, hogy a nagy igazságok mennyire viszonylagosak. Ami tegnap igaz volt, az ma már nem biztos, hogy az, s amit ma igaznak tartunk az holnapra elavul. Ez a teremtett világ hatalmas és mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy mindent megértsünk. Ezért nincsen másra szükségünk, csak arra, hogy gyermekként örvendezve éljük az életünket, gyermekként érezzük és lássuk a mi mennyei Atyánk szeretetét és az Ő számunkra kitárulkozó gazdagságát. Erre vágynak az emberek, ezt fogadják szívesen. A gyülekezetnek, az egyháznak ilyen tartalommal kell megjelenni ebben a világban. Ha megnézzük az különféle egyházaknak az életét, akkor világosan láthatjuk, hogy ott vannak sokan az istentiszteleten, ott van növekedés, ahol az Isten szeretetében, kegyelmében, meggazdagító ajándékaiban gyönyörködhetnek az emberek. Minden más formáció egyre jobban megerőtlenedik, s az egyház, a gyülekezet a múltból örökölt muzeális darabbá válik.

Törekedjünk tehát arra, hogy itt a mi gyülekezetünkben ez látszódjon, a mennyei Atya örömében legyünk részesek, örvendezve dicsérjük Őt és éljünk az Ő gazdagságának ajándékaival.

 

 

 

 

 

 

EZ A  HONLAP A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 2015-IG TERHEDŐ IDŐSZAKÁRÓL TÁJÉKOZTAT, EZEN BELÜL RÉSZLETESEBBEN A 1984 - 2015-IG TERJEDŐ HARMINC ÉVRŐL.

A JELENLEGI HONLAP CÍME:

PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

A gyülekezet életével kapcsolatos fényképek itt láthatóak! 

Tehát ez a régebbi honlap ezt az időszakot igyekszik dokumentálni úgy, hogy a régebbi dokumentumokat is igyekszik megmutatni. A fényképek által is bemutatott harminc esztendő alatt mindenek előtt komoly építési feladatok hárultak a gyülekezetre és a lelkipásztorra. Minden épület az előző évtizedek feszültségei, békétlenségei miatt romos, használhatatlan volt, s ezeket sürgősen újjá kellett építeni. Mivel a gyülekezet bevétele ebben az időszakban minimálisra csökkent (a pestszentimrei gyülekezet soha nem volt anyagi szempontból nagyon erős, mert egyszerű, szegény munkásemberek voltak a tagjai), mert a gyülekezet lelkileg is teljesen megerőtlenedett és ugyanakkor sehonnan nem várhattunk segítséget, ezért saját erőből, közösségi munkákkal kellett megoldani az építkezéseket. A gyülekezet presbiterei, tagjai vállalták, hogy hosszabb időn át napi 8-12 órában dolgoznak az épületek felújításán. Volt, aki több ezer órát dolgozott minden ellenszolgáltatás nélkül a gyülekezet újjáépítése érdekében. Ez az áldozatos munka 30 évig tartott, de az első 18 esztendő volt az, ami leginkább igénybe vette a gyülekezet teherbírását. Az új lelkipásztor súlyosan mozgássérült feleségével együtt (három kicsiny gyermek és a napi gyülekezeti feladatok ellátása mellett) igyekezett minden munkában tevékenyen részt venni. (Segédmunkásként, szervezőként, anyagbeszerzőként. anyagszállítóként...) Hogyan is nézhették volna tétlenül azt, hogy idős, 60-70-80 éves emberek nap mint nap szorgalmasan dolgoznak a paróchia, vagy a templom épületén? Ez a krisztusi szeretetnek a megcsúfolása lett volna! Ha a gyülekezet tagjai nem vállalták volna ezt a sok áldozatos munkát a lelkipásztorral és feleségével (beosztott lelkész) együtt, akkor ma talán az egyházközség nem is létezne!

Lelkipásztor, mint brigádtag

Természetesen a fizikai munka mellett a gyülekezet lelki építésére is folyamatosan szükség volt. A lelki növekedést, ami csendesen végbement, érzékelteti az is, hogy míg 1984-ben a romos templomban átlagosan 30-40 fő volt együtt az istentiszteleteken, leginkább a 80 feletti korosztályból, addig 2015-ben már vasárnaponként átlagosan 120-140 fő jött el vasárnaponként rendszeresen az istentiszteletre. (A gyülekezetben folyó munkát jól érzékelteti minden évben a Missziói munkaterv)

Az istentiszteleteken egy egy bibliai könyv folyamatos magyarázata hangzott harminc éven keresztül. (pl.Márk evangéliuma, Deutero Ézsaiás könyve, Zakariás könyve, Ámós könyve, I.Kor.13., Az igehirdetések evangélizáló és hitmélyítő jellegűek voltak.

Szolgálatom volt az is, hogy több, mint tíz esztendön át minden éjjel elküldtem és ma is elküldöm emailben gyülekezeti tagoknak, presbitereknek, tantestület tagjainak, határon kívül szolgáló lelkipásztoroknak, szórványban élő gyülekezeti tagoknak és lelkipásztoroknak a Mai Igé-t, (Napi jegyzetek) hogy reggel az Igével indulhassanak a nap feladatainak végzésére.

A nyári időszakokban 3-4 egész hetes, vagy tíz napos tábort szerveztünk a gyermekek, fiatalok, idősek, családok számára. A táborokat igyekeztünk mindig máshova szervezni. Táboroztunk az országhatárokon kívül pl. Németországban /Weimár, Erfurth, Eisenach, Naumburg, Apolda, Lipcse, Drezda), Erdélyben (Nagyvárad, Dragán völgye, Kolozsvár, Zilah, Csikszereda, Békás szoros, Szent Anna tó), de táboroztunk Mikházán is, Kacsóh Sándor erdélyi írónak, Széllyes Sándor, Széllyes Imre, Széllyes Ferenc szinművészek szülőházában, ahonnal ellátogattunk Marosvásárhelyre, Korondra, Szovátára, Parajdra, Székelyudvarhelyre, Barótra, Bálványosra, Tusnádra, Bibarcfalvára, Nagybaconba, Kisbaconba (Benedek Elek szülőházához) Gyergyószentmiklósra.  Kárpátalján (Csongor, Beregszász, Munkács, Ungvár, Huszt, Tisza forrásvidéke, Vereckei hágó), Felvidéken (Borzova, Rozsnyó, Krasznahorka, Bettlér, Poprád, Zdar). Határainkon belül (a teljesség igénye nélkül!): Zalagerszeg, Bajánsenye, Medina, Berekfürdő, Zselickisfalud, Kecskemét, Kecskemét Papp tanya, Velence, Gyenesdiás, Cegléd-fürdő, Köveskál, Bakonyszentkirály, Vizsoly, Balatonfenyves, Balatonakarattya, Balatonkenese, Vámosmikola, Kosd, Verőce, Dunaszentbenedek....

A fiatalok több napos kerékpártúrákat evezőstúrákat szerveztek az utóbbi esztendőkben. Részt vettek a Szeretetszolgálat által meghirdetett diakóniai akciókon, a Csillagpont találkozókon.

1996-ban, amikor az egykori kultúrházunkért megkaptuk a kárpótlást, újra kezdtük az építkezést. Lelkipásztor és családja ideiglenesen (ki tudja hányadszor) egy albérletbe költözött át és a 12 évi munkánkat lerombolva nekikezdtünk a gyülekezeti ház teljes újjáépítésének. A nagyobb munkákat kiadtuk egy hitben élő vállalkozónak, az általunk is elvégezhető munkákat pedig mi vállaltuk el (épületbontás, alapok kiásása, faanyag beszerzése és lekezelése, építőanyagbeszerzés, tetőcserepezés, villanyszerelés, lambériázás...)

 

Pestszentimre

Az átépítéskor a lelkészlakás felkerült a tetőtérbe. A földszint teljesen a gyülekezeté lett. Egy nagy termet alakítottunk ki és mellé a kistermet, valamint vendégszobát rendeztünk be (segédlelkész, vendégigehirdető...) és gyülekezeti konyhát építettünk ki. A nagyteremben évente 4-6 alkalommal tartottunk gyülekezeti napi közös ebédet. Közel 100 főre tudtunk főzni és teríteni. Az ebédet gyülekezeti tagok, vagy maga a nagytiszteletű asszony főzte meg. A konyhafelszerelés (tányérok, evőeszközök, tálak, főzőedények, gáztűzhely, hűtő, ételmelegítők, gázzsámoly...) elegendő volt 100 fő kiszolgálására (több millió forintos beruházás volt). De a gyülekezeti teremben volt többször keresztelő utáni vendégség, fogadás, esküvőknél szeretetvendégség, esetleg temetések után a gyászoló családok vendégül látása. Iskolai rendezvények alkalmával itt volt a gyermekek megvendégelése, énekari próbák, olyan gyermekistentiszteleti alkalmak tartása, amikor 100-120 gyermek vett részt a gyermekistentiszteleten (elsősök eskütétele, adventi gyermeknap), ifjúsági rendezvények lebonyolítása, szilveszteri együttlét stb.

Sajnos kicsinek bizonyult a nagyterem sokszor, de nem lehetett ezt a gondot megoldani az épület adottságai miatt. Az iskolában is tarthattuk volna ezeket az alkalmakat, amikor az iskolát már átvettük, de úgy gondoltuk, hogy az iskola nem alkalmas gyülekezeti rendezvények tartására, az iskola, vagy a kultúrház soha nem helyettesítheti a templomot, nem biztosítja a templom lelki, szellemi kisugárzását, a templomélmény átélését.

A templom átépítését is saját erőből oldottuk meg, kivéve az ácsmunkát és a tetőfedést. A gyülekezet bontotta le a régi pilléreket, építette meg a karzatot, a tornyot és a régi tető bontása is a gyülekezet, a presbitérium tagjainak a vállalása volt. 1998-ben kezdtünk hozzá és 2014-ben fejeztük be a belső bútorzatok festésével. A belső teret Horváth Gyula belsőépítész tervezte, a festett kazettákat dr.Békési Sándor grafikusművész, teológiai tanár és Ament éve grafikusművész, népi bútorfestő készítette el.

 

Az átépített gyülekezeti ház és templom lehetőséget teremtett ahhoz is, hogy neves tudósokat, művészeket is meghívjunk gyülekezetünkbe. Ilyen kedves vendégeink voltak (teljesség igénye nélkül) dr.Pásztor János professzor, dr.Bolyky János professzor, dr. Szűcs Ferenc professzor, dr.Bogárdi Szabó István püspök úr, professzor, dr.Hegedűs Lóránd püspök, Németh Pál orientalista,lelkipásztor, Döbrössy Lajos lelkész, misszionárius,  dr.Szij Rezső művészettörténész professzor, dr.Papp Lajos szívsebész, Makovecz Imre építész, Jókai Anna író, Mács József felvidéki író, Kovács Sándor író, dr. Tőkéczki László történész, Tőkés László EU parlamenti képviselő, ny püspök, dr.Szili Katalin országgyülés elnöke, dr.Lezsák Sándor országgyülés alelnöke, Ughy Attila országgyülési képviselő, polgármester, Balog Zoltán lelkipásztor, miniszter, Németh Zsolt államtitkár, Topolánszky Ákos államtitkár, dr.Pap Gábor művészettörténész, dr.Mester László országgyülési képviselő, polgármester, dr.Bagdy Emőke professzor, dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, dr. Szarka Miklós lelkipásztor, dr.Katona Tamás történész, Karasszon Dezső orgonaművész, Karasszon Dénes csellőművész, Karasszon Eszter csellóművész, Suszter Ágnes fuvolaművész, Kiss Gy. László Liszt díjas tárogatóművész, Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc díjas énekes, előadóművész, Kiss B.Attila operaénekes, Árendás Péter egyetemi adjunktus, népi brácsaművész, Ittzés Gergely fuvolaművész, Szűcs Zsuzsanna fuvolaművész, Fellegi Ádám zongoraművész, Hüvösvölgyi Ildikó színművész, Csáki András gitárművész, Kobzos Kiss Tamás lantművész, Samu Zoltán és zenekara, Üsztürü zenekar, dr.Szabó József János hadtörténész,...

Iskolánkat, a Szenczi Molnár Albert általános iskolát 2003-ban alapítottuk. 365 tanulóval és 40 pedagógussal, ill. technikai dolgozóval indult el az iskola. Művészeti iskolaként szerettük volna működtetni, ahol az egyházzene fontos szerepet kap. Ez nem sikerült. Művészeti képzés ennek ellenére mégis folyik az iskolánkban, hiszen Magyar József festőművész és felesége, az iskola igazgatója Magyarné Teliska Gyöngyi festőművész igen eredményesen tanítja az iskolában a rajzot és az arra vállalkozó tanulókat bevezetik a médiaszerkesztés, filmkészítés tudományába is. Erősíti a művészeti jelleget Plugor Judit festőművész, néptánc tanár is. Segítséget kap az iskola Könczei Árpád zeneszerzőtől is, aki Plugor Judit tanárnö férje.

Iskolánk minden esztendőben megrendezte a templomunkban a Jótékonysági koncertjét. A bevételt az iskola kiadásaira fordítottuk. Neves művészek voltak itt is vendégeink és az iskola tanulói, tanárai is készültek erre az alkalomra kórusművekkel, zeneszámokkal.  A zsúfolásig megtelt templomban elhangzó műveknek nagy sikere volt mindig. A koncertek legfontosabb jelentősége az volt, hogy a gyermekek, a szülők, a gyülekezet csodálatos élményben részesült és az iskola jó hirnevét is erősítette egy egy ilyen alkalom.

Pestszentimre

Hasonlóképpen nagy élmény volt a templomban minden iskolai ünnepély (karácsony, nagypéntek, pünkösd, advent, reformáció). A tanulók magas színvonalú műsorokkal készültek minden alkalomra. Ezek az alkalmak minden gyermeket olyan templomélménnyel ajándékoztak meg, ami reménységünk szerint egész életükben feledhetetlen maradt számukra. Tudatosan nem rendeztünk semmiféle egyházi alkalmat az iskolában, mert ez, látásunk szerint, az egyháztól, a gyülekezettől való elidegenítést szolgálta volna.  A hétkezdő áhítatok is ennek megfelelően folytak! Év végére a tanulók sok bibliai történetet hallgattak végig, kb. száz egyházi éneket sajátítottak el kívülről (énekeskönyvi énekeket, zsoltárokat...) és húsz harminc ifjúsági és gyermekéneket is.

Nagyon fontos volt ebben a harminc évben a diakóniai szolgálat is. 1984-től gyülekezetünkben működött (szerény keretek között) a határontúliak segítése. Szerény anyagi eszközökkel (néhány százezer forinttal), orvoshoz, kórházi ellátáshoz való hozzásegítéssel, használt ruha akciókkal segíthettük az erdélyi és kárpátaljai testvéreinket.

A határontúliak segítése mellett a paróchián rendszeresen találkozhattak a keletnémet testvéreink a nyugaton élő rokonaikkal. Sokszor 20-30 német volt a szállóvendégünk.

1990-től kezdve fogadtuk az Erdélyből érkező menekülteket. Pénzadománnyal, ruhaneművel, albérlet kereséssel, munkaközvetítéssel, háztartási eszközök gyűjtésével, használt bútorokkal tudtunk segíteni. A használt bútorokat gyakran a prebiterek és a lelkipásztor hozta le gurtnival egy belvárosi bérház 3. vagy 5. emeletéről és szállította a rászorulóknak. Jónéhány erdélyi menekült család a lelkészlakásban tudta meghúzni magát néhány hétre (két szobánk volt három gyerekkel), amíg sorsukat rendezni nem tudták. Ha valaki vagonban áthozhatta a bútorait, akkor a lelkipásztor szívesen segített a vagonból történő kipakolásnál és elszállításnál.

A gyülekezetben kezdetektől gyűjtöttük a használt ruhákat, amiből először a gyülekezet tagjai szabadon válogathattak, a környéken lakó szegényekkel együtt, különösen a gyermekruháknak volt nagy keletje, majd segélyszervezetekhez juttattuk el a maradékot. Legtöbbször a cigánymisszió kapta meg a megmaradt használt ruhákat. Kéthavonta egy kisteherautónyit tudtunk átadni nekik.

A rendszerváltástól kezdve megindult a gyülekezetünkben a terményakció. Először Szabolcsból hozattunk minden ősszel egy két kamionnyi almát és közvetítettük a gyülekezet tagjai felé (házhoz szállítottuk), illetve az ő ismerőseik felé. Így segítettük a szabolcsi termelőket és a pestimreieket is.

Az alma után a krumpli akció volt az, ami segítséget jelentett az embereknek. Jó minőségű krumplit tudtuk hozatni Alsónémediből. Több száz mázsányi fogyott el minden esztendőben az őszi hónapokban (házhoz szállítva). A munkánk által sokan közelebb kerültek a gyülekezet közösségéhez. A termelő testvérünk pedig a hibás, kisméretű burgonyát féláron, vagy teljesen ingyen adta át a gyülekezetnek. Hasonlóképpen a káposztaféléket, savanyított káposztát is tudtunk közvetíteni. Szabolcsból hoztunk szilvalekvárt, szűrt almalét kedvező áron.

Alapítványunk segítségével sokszor tudtunk tejfölt, joghurtot, péksüteményt, lisztet, édességeket is osztani azoknak, akiknek szüksége volt rá. Néha több ezer tejföl, joghurt találta meg így a gazdáját. Egy időben pedig a helyi pék látta el a gyülekezetünket mázsányi kenyérrel, péksüteménnyel, kalácsokkal, amit mindenki vihetett ingyen.

Szívesen kerestünk albérletet, munkahelyet, orvost, elrendeztünk hivatalos ügyeket, ha valakinek ilyen gondja volt.

A nagy árvizek idején teherautóval vittünk a kárt szenvedetteknek a ruhát, az élelmiszert, a bútort, a háztartási gépeket Szabolcsba, vagy az ország más területeire.

Pestszentimre

A gyülekezetünkben folyó hitoktatást a rendszerváltástól kezdve mindig igyekeztünk folyamatosan végezni. 1990-től közel 200 hittanosunk volt az öt iskolában és az óvodákban. A Szenczi Iskola megalakulásától kezdődően 3-400 hittanosunk volt folyamatosan.

Gyülekezetünkben minden esztendőben 30-50 keresztelő volt. Ezeket az alkalmakat igyekeztünk ünnepélyessé tenni. A fiatalok énekkel készültek, vagy zenéléssel minden keresztelőre, s az édesanyát minden alkalommal egy szál virággal külön köszöntötte a gyülekezetből valaki. A keresztelők után gyülekezetünk tagjai képeslappal kedveskedtek a gyermeknek, lehetőség szerint a gyermeket, a családot meg is látogatták e nevezetes alkalommal. Senkit nem utasítottunk el, mert számunkra a gyermek megkereszteltetése volt a legfontosabb szempont. Arra gondoltunk, hogy sok hűségesen szolgáló lelkipásztor is elmondhatja, hogy a szülei nem jártak templomba, nem konfirmáltak, talán össze sem voltak házasodva! Mi lett volna, ha nem keresztelik meg őket akkor, amikor a szülők ezt kérték? Nem kívántuk az Isten kegyelmét moderálni! (Egyébként is Jézus nem azzal bízta meg a tanítványait, hogy tegyenek rendet ebben a világban, hanem azzal, hogy hirdessék az evangéliumot, legyenek tanúi Jézusnak és Isten szeretetének gyógyító erőivel szolgáljanak személyválogatás nélkül minden ember felé. Azt mondta övéinek, hogy: Aki nagy akar lenni közöttetek az legyen mindenkinek a szolgájává, ahogyan erre Jézus példát is mutatott! Figyelmezteti a tanítványait: Aki meg akarja tartani az életét, szeretne "valaki"  lenni, az elveszíti, aki pedig elveszíti az életét énértem és az evangéliumért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall!) Természetesen, ha a szülők hitben éltek, az nagy öröm volt számunkra, de ez igen ritkán fordult elő, ahogyan ez a református egyházban általánosságban ez természetes is, hiszen országos átlagban a magukat reformátusnak vallók közül 10% (160 000) vallja valamilyen szinten fontosnak a hitet (hiszem az Istent),  3% gyakorolja is,  jár istentiszteletre (48 000), s talán 0,5%-ról  (8-10 000) mondhatjuk el, hogy valóban hitben él, vagyis Jézust Úrnak vallja, befogadta a szívébe. Ennek a 0,5 százaléknak a 90%-a már inkább a temetésére gondol, idősebb annál, hogy kereszteltethessen. Így, ebben a súlyos missziói helyzetben az egyetlen helyes magatartás az, ha a hitben élő emberek, de különösen a lelkipásztorok komolyan veszik Jézus parancsát: Hirdessék az evangéliumot, legyenek tanúi Jézusnak és Isten szeretetének gyógyító erőivel szolgáljatok készséggel és szeretettel, zokszó nélkül minden ember felé. Aki nagy szeretne lenni, az valóban legyen közöttetek a legkisebb, a legutolsó, mindenkinek a szolgája, aki kész a bátran a terheket is a vállára venni, önmagát nem kímélve (örömmel, hálás szívvel és lehetőleg nem lázadozva).

Felnőttek keresztelésénél, konfirmációjánál viszont minden esetben egy év volt az előkészítő időszaka, amiből nem engedtünk soha. Mégis egyre többen jöttek és kérték a keresztség sákramentumát.

Pestszentimre

A mérhetetlenül nehéz, fáradságos fizikai munkák és a lelki építés együtt folyt a gyülekezetünkben harminc éven keresztül. Mindenki felé készséggel, szeretettel, magunkat nem kímélve odafordultunk, mert soha nem embereknek, hanem Krisztusnak szolgáltunk. Természetesen a lelkipásztornak így nem lehetett szabadságra menni, nem volt kijelölt szabadnapja, soha nem volt szabad vasárnapja, mert mindez ennyi munka mellett (bűn) megvalósíthatatlan lett volna. Mindennek a fáradozásnak gyümölcse az, amit a jelenlegi gyülekezet lelkipásztorával együtt élvezhet, s ami megteremti a feltételét annak, ami jelenleg folyhat a gyülekezetünkben. Istennek adunk hálát azért, hogy adott ehhez a munkához erőt. Emberek elismerését, megbecsülését nem várjuk el, bár nagy bátorítást jelenthet az is számunkra! Olykor-olykor voltak, akik kritikusan viszonyultak a gyülekezetben folyó munkákhoz, de a meg nem értést és a szeretetlenséget, a fiataloktól a tiszteletlenséget is igyekszünk elhordozni szeretettel és türelemmel, úgy, ahogyan Jézus erre tanított, tanít bennünket.

Soli Deo Gloria! Egyedül Övé, Istené a dicsőség!

 

 

 

 

 

Pestszentimre

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jézus hív Téged! Szeretne segíteni neked, szeretne Téged megeleveníteni!

Konfirmációi vizsgakérdések

Heidelbergi Káté

II.Helvét Hitvallás

dr. Török István, Dogmatika

Gondolatok a keresztelésről

 

AZ EGYHÁZI ÉLETBEN TERJEDŐ KÖNNYŰZENÉRŐL

1.     2.

Kedvenc kertészetem

Gyülekezetünk ebben az esztendőben 100 éves!

ALBERTIRSA - CEGLÉDBERCEL